Szakály Sándor Holokauszt-tagadó történészt sem akarták beengedni Kanadába

2014 október 26 12:32 de.71 hozzászólás

Pordány László ultra-jobboldali ex-nagykövet és Vitéz Tolcsvay Béla után, most éppen Szakály Sándor, Torontóba érkező Holokauszt-tagadó történészt tartóztatták fel kanadai határőrök másfél órán keresztül. A botrányba fulladt Veritás Intézet vezetőjét 2014. október 23-ra hívták meg a Kanadai Magyarok Országos Szövetség (KMOSZ) nevű fideszes szerveződés helyi képviselői Torontóba. Arra azonban nem számítottak, hogy Szakályt nem nagyon akarják beengedni Kanadába. Mint ismeretes: Szakály Sándor puszta „idegenrendészeti eljárásnak” nevezte a zsidók halálba küldését.

„Mit gondol erről, hogy itt a demokrácia hazájában, ilyen nehezen jutnak be a vendégek?”–kérdezte Szakálytól Bede Fazekas Zsolt, a Torontó Független Magyar Rádió szerkesztője.

Szakály Sándor

Szakály Sándor

„Számomra furcsa volt, hiszen nem első alkalommal vagyok itt Kanadában, talán ötödik vagy hatodik alkalommal”–mondta Szakály. „Meglepő, mert az nem hangzik el, hogy mi a gond velem, vagy hogy velem milyen probléma lett volna?

„Végülis a volt nagykövet úr is így járt”–tette hozzá Vaski Gábor, az kanadai Extra Hungariam Non Est Vita Alapítvány (Magyarországon kívül nincsen élet) elnöke. „Emőke, a vendéglátó kétségbe volt esve. Fölhívott engem és mondtam neki, hogy nyugodjon meg, mert majd föl fogják hívni a határőrök. Így is tették és kikérdezték őt. Ugyanezt csinálták velem, amikor vártam a volt nagykövet urat. Úgy látszik, hogy mostanában ez a módszer”–tette hozzá Vaski Gábor.

A rádióban azt sejtették, hogy a Kanadai Magyar Hírlap és a Kanadai Magyar Demokratikus Charta állhat a kellemetlenségek mögött.

„Azt nagyon jól tudjuk, hogy Ottawában működik egy szervezet, amely beígérte azt, hogy ha számukra nem tetsző személyek érkeznek az országba, akkor az ellen tenni fognak. Igy például Tolcsvay Béla innen kitoloncolandó személy”–mondta Bede Fazekas Zsolt.

„Az a mozgalom nyugaton, amely lejártja Magyarországot az egy kicsit hozzájárult ehhez az egészhez, hogy most már mindenki gyanus,”–tette hozzá Vaski.

„Akkor ebből kifolyólag, kiderül, hogy én gyanus vagyok”–válaszolta Szakály. A Fidesz-KDNP kormány hivatalos történésze elmondta, hogy szerinte azok a kanadai magyar szervezetek, melyek ellenezték őt, nem akarnak dialógust folytatni a másként gondolkodó kanadai magyarokkal.

„Számomra elfogadhatatlan az, ha valaki igyekszik megakadályozni valaki mást abban, hogy elmondhassa a véleményét, vagy hogy beléphessen egy másik országba. Annak van értelme, ha más véleményen lévő emberek, bármilyen kérdésben leülnek és vitáznak és próbálják egymást meggyőzni. Nem biztos, hogy sikerülni fog, de a párbeszédet úgy folytatni, hogy az egyik fél ki van zárva a párbeszédből és üzennek neki, hogy ne is lehessen párbeszéd, az elfogadhatatlan. Azt gondolom, hogy akik ezeket az elveket vallják, azoknak érdemes lenne időnként a tükörbe nézni”–mondta Szakály.

Roppant kínos lehetett ez a pillanat a stúdióban ülő Bede Fazekas Zsoltnak és Vaski Gábornak (és erről az is tanuskodik, hogy Bede gyorsan témát vált). Ugyanis éppen augusztusban kértük meg a KMOSZ-t arra, hogy üljön le velünk a szervezet elnöke – Feszty Dániel – és folytasson velünk nyilvános párbeszédet Vaski Gáborral és Bede Fazekas Zsolttal együtt. Minden próbálkozásunk ellenére, Feszty Dániel határozottan elzárkózott a valódi párbeszéd elől, mert az megtörte volna a közösségben uralkodó – számára nagyon pozitív – „csendet.”

Bízom benne, hogy ezután hallgat kedvenc Pártjának történészére és nem teszi lehetetlenné a kanadai magyarok közti párbeszédet.

71 hozzászólás

  • És hol vannak ilyenkor az emberi jogok??? 🙂

  • Nem is igazán értem, hogy egy demokratikus országnak miért nem tetszenek egy diktatúrát építő, holokauszt tagadó ország képviselői.
    Vagy én értem, csak ők nem?

  • DÉNES: Csak embereknek járnak emberi jogok. Holocaust tagadóknak börtön jár, nem kéjutazás.

  • ˙
    „…nem akarnak dialógust folytatni a másképp gondolkodó kanadai magyarokkal.”

    Náci módon gondolkodni – és főleg beszélni – az nem másképp gondolkodás, hanem emberellenes istenkáromlás. Ez a tényállás tisztelt hölgyeim és uraim, már csupán a 10parancsolat okán is, de ha a kereszténydemokratáknak ez nem felelne meg, hát II.János Pál enciklikája szerint is…
    .

  • Bognár Gyula !

    ))) 😀 😀 😀 (((

    5 **********************************************************

  • Szakálynak az ilyen és hasonló megszólalásai is elárulják,hogy az

    „idegenrendészeti eljárás”

    nem csak egy véletlen elszólás volt,hanem világnézeti hitvallás.

  • Don Ovuz !

    Téves, hogy Orbanisztán holokauszt tagadó.

    Ők holokauszt i g e n l ő k, akik goebbelsi propagandájukban a legborzalmasabb genocídiumot egy elkerülhetetlen szükségszerűségnek állítják be ma is. Mégpedig az ő szemükben mélységesen és alázatosan tisztelt Horthy éra által determinált elkerülhetetlen végzet okán. Ezt az elkerülhetetlen végzet szemléletet tükrözi a német megszállási emlékművük mottója is, amely egyenlőségjelet tesz a holokausztban elpusztítottak és a fronton elesett katonai áldozatok közé…

    Jellemző még rájuk a felavatására váró, úgynevezett „Sorsok Háza Múzeum” alap koncepciója is, melyben gyakorlatilag és álszent hangsúllyal viszont éppen különbséget tesznek a Holokauszt gyermek és felnőtt áldozatai közé, hogy úgymond;
    „azért a gyermekek deportálása és elgázosítása már mégiscsak sok volt, míg a felnőtteké, hát istenem, ilyen a sors…”

    Orbán a minap cinikus baloldalról vartyogott a szerető rajongói egy csoportjának amikor, van e cinikusabb és sandább banda széles e világon, mint ez a hazai jobboldal ?
    .

  • Gy. Bognar!
    Ez aztan az igazi „demokratikus” hozzaallas…Remelem ezt tanitja valamelyik egyetemen.

  • Fenyvesi Glória

    Nem tagadja a holokausztot, csak a magyarok kollektív bűnösségét veti el…
    Mint ahogy a mai Közel-Keleti háborúkban sem az egész arab, vagy zsidó nép bűnös, hanem a fennálló vezetés…
    Akik nem ellenzik a háborút…
    Egyébként, gondolom, Kanadában nem kizárólag a Kanadai Magyar Hírlap kollégái döntik el, Ki utazhat be Kanadába…
    Kanada egy demokratikus Országnak mondj magát, nem?
    Akkor el kell menni az előadásra, és vitatkozni, érvelni,ha nem tetszik a mondanivalója…

  • „Annak van értelme, ha más véleményen lévő emberek, bármilyen kérdésben leülnek és vitáznak és próbálják egymást meggyőzni. Nem biztos, hogy sikerülni fog, de a párbeszédet úgy folytatni, hogy az egyik fél ki van zárva a párbeszédből és üzennek neki, hogy ne is lehessen párbeszéd, az elfogadhatatlan.”
    .
    Mit mondjak, ügyes!
    .
    Az már meg sem lep, hogy a jobb híján „konzervatív” hazudozók mennyire fel tudnak háborodni amikor saját fegyverüket – nem tárgyalunk, nem vitázunk, nincs párbeszéd,- alkalmazzák velük szemben, nem is alaptalanul, de sokkal megalapozottabban!
    .
    Míg mások szabadságával nem törődnek, saját szabadságuk mennyivel „érzékenyebb, sérülékenyebb”!

  • Gyula Bognar

    2014 október 26
    1:06 de.

    Sőt az embereknek is csak emberi jogok járnak! =))

  • @Christopher
    Szakértőtől egy jó tanács: a holokauszt-tagadást kis h-val írjuk.

  • Dénes,
    a Holokauszt tagadás embertelen állatok és történelem hamisítók profilja.Nem csak emberi jogokat nem kaphatnak,de az emberi társadalomban a levegő fertőzésének jogát is meg kell vonni tőlük. Maradjanak csak a neofasiszta dunamenti szeméttelepükön és a velük szimpatizálók előtt is a határ nyitva áll,de csak egy irányú turul- veréb hátán.

  • Dénes

    2014 október 26
    12:37 de.

    Tudod ott a gond, hogy az Emberi Jogok nem szabad értelemzgetés kérdése.
    Ahogy szoktam volt mondani; a 23. cikk (1) -ben a „Minden személynek joga van …, a munka szabad megválasztásához” nem azt jelenti, hogy függetlenül képességeitől és tudásától, valamint szakmai előéletétől bármely pozíció betöltésére joga van!
    Na jó vannak ilyen pozicíók pl. kicsiny országunkban az utóbbi száz évben a kormányfőknél (tisztelet a kivételnek) nem igazán működött a szelekció! =))

  • Gyula, ha esetleg félreérthető voltam, kb 2 napot faggattam volna az idegenrendészeti eljárásokról, és utána esetleg nagyvonalúan beengedem az országba. Vagy csak várakoztatom. Megérte volna ez a poén…
    Talán ő is kicsit elgondolkozott volna rajta, hogy mekkora hülyeségeket beszél

  • utolsó irokéz

    Ti, akik élen jártatok lemészárlásunkban, kultúránk elpusztításában, demokráciára hivatkoztok? Vastagabb a bőr a pofátokon, mint a bölénynek.

  • Dénes

    2014 október 26
    6:19 de.

    Lehet félreértettem, de nekem úgy tűnt, hogy ez történt. Mármint, hogy beengedték!
    Azonban, hogy ő elgondolkodott volna? Nos ez nem szokása! =))

  • Az lenne az Isten különös csodája, ha Szakály nem igyekeznék az amerikai kontinenst is megfertezni ordas eszméivel.

  • apuwader

    2014 október 26
    4:28 de.

    Milyen szakértőtől?
    Hogy nyelvi nem az tutti, más meg jellemző rád!
    Egyéként se naggyal se kicsivel. Mint valóban egy kicsit sokat kötőjelezőt erre a kifejezésre is rámszóltak a nyelvész barátaim. De ha már ragagszkodsz hozzá akkor is H-val! =))
    Helyesen contextustól függően Holokauszt tagadás vagy Holokauszttagadás! =))

  • utolsó irokéz

    2014 október 26
    7:15 de.

    Hogy milyen jogon beszélsz az un. indiánok nevében azt hagyjuk.
    De meg kell mondanom, hogy az ibdiánokkal szembeni attrocitásoknak édes kevés köze van a demokráciához.
    Ami pedig a „mások” lemészárlása és kultúrájuk pusztítása kérdését illeti régi kedves nép-szokása az embereknek. S ha jól vagyok értesülve ez igaz az „indiánok”-ra is! =))

  • apuwader: maguk úgy írják. ahogy magát a holokausztot is negligálják. ami a szakértőségét illeti: majd mutassa be az arról szóló papírját, de, ha lehet, ne balog páter aláírása legyen rajta.
    mondjuk, hitelesítve: MTA.

  • utolsó irokéz: ezen azért dolgozzon még 1 kicsit. maga szerint a KMH cikkírói és hozzászólói mészárolták le a törzsét? aligha.
    azon felül, magyarul kommentelő indián olyan, mint az irokéz síugró. biztosan van, de még senki nem látta 😀
    azon felül, ha jól sejtem, a kultúrához sok minden tartozik. eltűntek az aztékok, a maják, a toltékok, mégis megmaradtak az írásos emlékeik, a templomaik, a naptárjaik stb.
    mi maradt meg az irokézek után? (ráadásul még csak nem is haltak ki).

  • hát persze, a KMH már csak olyan nagy hatalommal bír, hogy odaszól az illetékes hatóságnak, hogy ugyan már, jön ez a történésznek kinéző valaki, fingassátok már meg egy kicsit!
    az pedig, hogy a torontói magyar rádió független lenne, ugyancsak megmosolyogni való.
    kb. annyira függetlenek, mint a lónak az a bizonyos szerszáma: annak is a nagyobbik felette élő része kell a működéséhez 😀

    amúgy szakály joggal háborodhatott fel: dehogyis tagad ő bármit is, csak éppen másnak nevezi! baj? – kérdezi, és ártatlan babakék szemekkel belecsodálkozik a világba…

  • utolsó irokéz

    A magyarul kommentelő irokéz abban különbözik a magyarul kommentelő ille féléktől, hogy van hazája, múltja, csak az ille félék rágják testét. Ami a síugrókat illeti, az ille félékből se sok került ki. Legalábbis mi, irokézek nem hallottunk róla.

  • utolsó irokéz: tudja, hogy nem hallottak róla, az a maguk baja. jobban oda kellett volna figyelni 🙂
    ne erőlködjön, rézbőrű barátom, hazám és múltam is van, mi több, jövőm is, amit egy kiirtott népcsoportról elég nehéz elmondani.
    nem válaszolt: milyen kulturális örökséget is köszönhet a világ maguknak, irokézeknek? vagy csak író kéz?
    ami pedig a rágást illeti: még egy féregnek sincs gusztusa az irokézek testére. büdösek.

    mondja, minden irokézt ennyire gyengén készítenek fel a riposztokra? mert hát, a magáé elég gyerekes volt 🙂

  • Ille István

    2014 október 26
    8:24 de.

    István azt hiszem félreértettük ezt a szegény olvasót (mármint az irokéz-t) ő Őfeneségét (tudod ő szeret dakota mondásokat rittyenteni) óvja tőlünk, csak Clare-anyótól tanúlgatott! =))

  • ronagyuri: nos, akkor kezdem sajnálni orbánt. ha ilyen prókátorai vannak, ugyancsak szarban lehet!

  • utolsó irokéz

    Irokéz testvéreim szomorúan látják, hogy ősi földünkön valami jött ment tüzes víz kereskedő milyen gyűlölettel beszél rólunk. Sápad arcú testvérem, ha van hazád, miért nem takarodsz ősi földünkről, főleg, ha még büdösek is vagyunk neked.

  • utolsó irokéz: nem nekem büdösek, a féregnek. azon felül mogyoródon (ahol élek) és ami kizárt dolog, hogy az ősi földjük lenne, nem gyűlölik az irokézeket. miért is tennék? akik nincsenek, azokat nem lehet gyűlölni.
    jelzem, ha tüzes víz kereskedő lennék, magasról leszarnám orbanisztánt. de -sajnos – még a közeljövő nemzeti tüzes víz kereskedője se lehetek. nincs meg hozzá az irokéz pedigrém.

  • Ille István

    2014 október 26
    10:03 de.

    Ez egyszerűen szükségszerű; ennyi lefetyelő már nem fér el az alfelénél! =))

  • utolsó irokéz

    Nehéz lehet sápadt arcú testvéremnek, hogy semmi sem lehet belőle,nem hallgat rá senki, mi, majdnem kiirtott irokézek megértjük sápadt arcú testvérünket, megnyugvás számunkra, hogy nem ősi földünket dúlja

  • utolsó irokéz: javaslom, hagyjon fel a tüzes víz mértéktelen élvezetével. amikor ilyeneket ír, meglehetősen érezhető az alkoholos befolyásoltság.
    miből gondolja, hogy bármi is akarnék lenni, vagy, hogy érdekelne, hogy bárki is hallgasson rám? milyen alapon állítja, hogy én bárkinek az ősi földét dúlnám?
    emelkedett – és erőltetett szöveg, igaz karl may sokat adna érte – csakhogy, érvek és bizonyítékok nélkül szart sem ér.
    szóval, lélegezzen mélyeket, várjon, amíg egy cseppet kitisztul az agya, és fusson neki +1x. persze, azt se bánnám, ha nem személyemmel, hanem a cikk tárgyával foglalkozna, de nem kívánok magát megoldhatatlan feladat elé állítani 😀

  • Fenyvesi Glória 3,08 !

    „… csak a magyarok . k o l l e k t í v . bűnösségét veti el.”

    Maga szerint a nándorfehérvári győzelem nem volt kollektív dicsőség ?
    Az Egri Vár hős védői nem kollektív dicsőséget arattak a török felett ?
    A 907-ben a bajorok ellen elért (kollektív) pozsonyi
    győzelem nem volt magyar győzelem, csak azé a pár-ezer katonáé ?
    A pákozdi csata talán nem a magyar honvédek világraszóló kollektív győzelme és dicsősége volt 1849-ben ? stb.

    Ha pedig ezeket a kollektív magyar dicsőség gyanánt kezeljük, akkor Magyarország vészes részvételét az elvesztett II. Világháborúban az itt végrehajtott Holokauszttal egyetemben bizony ne szépítsük . k o l l e k t í v . b ű n ö s s é g . t e r h e l i, egészen addig, amíg a magyar nép ezt a bűnt végleg meg nem vallja, legalább úgy, ahogy azt a németek már megtették.

    Egyelőre megint csak ott tartunk, hogy tankönyvek és adatok nagyüzemi meghamisítása zajlik állami közreműködéssel gyorsított ütemben, ami már csak önmagában is skandalum.
    .

  • dongolo: jó, tételezzük fel, hogy így van. csakhogy, az egyéni felelősségre vonás meg – mivel, ha nincs kollektív bűnösség (habár bűnösök közt cinkos, aki néma) – akkor kell lennie egyéni bűnösségnek, mert hát, valaki csak gyilkolászott, valakik csak segédkeztek a gyilkolászás előkészítésében (úgy vélem, a kollektív bűnösség mellett szóló cikksorozatom ezt eléggé kitárgyalta), és mintha ez a felelősség átterhelés nem történt volna meg, lebontva a „nép” bűnösségét az egyén bűnösségére! felesleges azon vetyengeni, hogy létezik-e kollektív bűnösséget, vagy sem!
    a „nép” az ilyesmit soha nem fogja bevallani, mivel nincs meg rá a fóruma. azonban – ha elfogadjuk, amit orbán magáról állít, mármint, hogy ő magyarország és a nép egy személyben – ő talán megtehetné, a nép nevében, persze.
    de sunyi együttlapuló.

  • DÉNES: Köszönöm a pontosítást.
    Sajnos amikor egy országon belül nem indítanak meg eljárást a Holocaust tagadásért, vagy egyéb a demokráciában IS törvényellenes uszító, rasszista ideológia terjesztéséért valakit, akkor más országok csak akkor tudnak ellene tenni valamit, ha ott is elköveti a bűnt. Kivétel, ha notorious, már közismert nem kívánatos személyről van szó, aki egy olyan organizáció tagja, vagy terroristákat támogató ország polgára, ami tiltott az adott országban. Magyarország még nem jutott el idáig, de még néhány kormány küldöttség Iránba, Libanonba, más, a Fidesz/KDNP/Jobbik koszos bagázs számára illegális, vagy korrupciós szolgálatokkal kecsegtető országokba és a helyzet változhat.
    Sok magyar kérdezi, „Lehet még lejjebb?” Azt hiszem a válasz egyértelmű – lehet, de már nem sokkal. Például a Stadionos viktor a humanitás és a demokrácia terjesztésének terén végzett munkájáért díszdoktorátussal ajándékozzák meg Észak-Koreában. Nem vicc, a hivatalos neve Kim Jung-un országának, A Demokratikus Észak Koreai Nép Köztársasága.

  • RONAGYURI: „Sőt az embereknek is csak emberi jogok járnak! =))” Igazad van.
    Magyarországon (és néhány más országban is) az ember és emberi jogok fogalomra GUMISZABÁLY van. Magyarországon most éppen a kereskedelmi érdekek és a vagyon határozzák meg mindkettőt, nem kicsit, de nagyon. Akinek vagyona van, az ember és neki vannak jogai, ha nem elég neki, vehet még többet

  • JIMBO: Köszönöm az elismerést.
    =========================
    Volt egyszer egy cikk a Magyar Nemzetben, Zord Gábor „Nulla erkölcsi alap”. Az USA kritikájára mordult fel egy Bayer Zsolt kaliberű mély-magyar elme, miszerint az USA nincs azon a morális magaslaton, hogy a sokkal magasabban álló Magyar társadalmi körülményeket kritizálja. (Magyar Nemzet 2013. május 17., péntek)
    Itt olvasták a State Dept. erre illetékes dolgozói, Victoria Nuland is, biztos vagyok benne.
    Megfogadtuk tanácsát, maradunk az író véleménye szerinti, alacsonyabb erkölcsi szinten.
    Éppen ezért most megtagadtuk (egyenlőre csak) néhány morálisan magasabb rendű magyar beutazását, nehogy példájuk és magas Magyar erkölcsük elterjedjen itt is.
    Nyugodjon meg, a korrupciót, és a kormány, az állami alkalmazottak munkáját a közismert Magyar meghatározással jelölt „lop, csal, hazudik” minőségű munkát, nemzeti termékként Hungarikumnak nevezik el hamarosan. Remélem büszke rá.

  • Gyula Bognar!
    Mar elnezest kerek, de maga beteg, cask egessegesnek probal latszani. Vigasztalodjon: nem egyedul van itt es szerte a vilagban.Sajnos!!!

  • UTOLSÓ IROKÉZ: Itt olvasták a State Adept. erre illetékes dolgozói, Victoria Nuland is, biztos vagyok benne.: Köszönjük az elismerést, de ha Indián vagy menekülj, amíg van rá lehetőséged, mert, ha megtalálunk, bezárunk téged is egy rezervátumba, az otthon főzött 50 liter pálinkáddal.
    =========
    Megjegyzése konstruktív volt, garantáltan csökkenteni fogja a rablóbanda Fidesz/KDNP/Jobbik maffia kormány minden tagja körében az elharácsolt, korrupciós pénzek mennyiségét.
    A Szar-GyártóPeti pedig éhező gyermekeknek adományozza és nyitja meg új 180 milliós házát, és fizetését annak fenntartására ajánlja ézentúl. Biztos vagyok benne ez volt a terve, mikor vette.

  • JIMBO: Látom maga doktor Magyarországi szemmel nézve. A kis ‘dr”-t hol vette?

  • gyula bognar: nem vette. marcsihoz hasonlóan némi diagnosztikát és szakkifejezést a kezelőintézetük várószobájában szedett fel.

  • utolsó irokéz

    Érdekes, a sápadt arcúak milyen hamar idegesek lesznek, biztos félnek, tudják, az irokézek földje nem az övék, nincs joguk hozzá.

  • kedves Fenyvesi Glória próbálja meg ezt Magyarországon évekre elítélik börtönbe tapasztaltam és meg sokan mások egyik nemzetközileg is elismert professzor meg a szólás szabadság jogát is elutasította a magyar állítólag független bíróság.Meg kell nézni a sajtó közleményt ahol a bíró elismeri fasiszta állam jelenet.Mert erről szolt az ítélet naci szó helyet a fasiszta SZOT használta volna nem követet el volna bűntényt.

  • Göllner András

    Kellemes Vasárnapot a kedves olvasóknak. A KMDC vezetői kicsit elfoglaltabbak voltak az elmúlt napokban – az egyetemes demokratikus értékek védelmében szorgalmaskodtunk, s nem jutott időnk reagálni a KMH rovatjaiban elhangzott egyik másik okvetetlenkedésre. Okvetlenül fogunk reagálni Bede-Fazekas, Vaski Gábor és Szakály Sándor állításaira. Üdvözöljük Szakály Sándor vágyakozását, hogy a sárdobálás helyett legyen már végre párbeszéd az egyívásúak és a pluralista szemlélet képviselői közt. Az egyoldalú sárdobálás módszertanát mindíg is elitélta a Kanadai Magyar Demokratikus Charta, ez ellen kűzd már évek óta. A nyilvánosság előtt folytatott, nyitott, civilizált hangnemű párbeszédet szorgalmazzuk. Sajnálatos, hogy ez elől rendre megfutamodnak az egyivásúak. Mint azt majd Szakály Úrnak tudomására fogjuk hozni, nem rajtunk múllott, hogy a nyilvános párbeszéd a mai napig, többszörös próbálkozásunk ellenére sem valósult meg. Ami Orbán Viktor házi történészének határátlépési gondjait illeti, nem lehet, hogy talán korábban átlépett egy másik határt ami miatt felhívta magára a kanadai határőrség figyelmét ? Nézzen talán utána, hol, illetve mivel is tehette ezt. Szerintünk lehet ezen is javítani. Majd segítünk neki ebben is. Mi Kanadai Magyar Demokraták mindíg is a rendet és az igazságosságot szolgáltuk. Ez a mesterségünk címere. Éljen Magyarország, éljen a szabadság.

  • UTOLSÓ IROKÉZ = TUDATLAN TAHÓ. A véleményem, hogy az UTOLÓ IROKÉZ egy szimpla tahó, értelem hiányát bizonyító, elolvasásra érdemtelen szöveggel, semmi köze a témához, nulla érv, nulla tény, nulla bizonyíték. Részemről hozzászólásai többé nem léteznek, remélem Ille is hasonló álláspontra jut hamarosan.

  • Gyula Bognar!
    Hiaba erolkodik az amerikaisagaval, maga mindig megmarad „immigrant”-nak. Magyar se lesz mar soha. Ez jo allapot???

  • Kedves István !

    Valóban a kollektív bűnösséget támasztja alá az példa is, amellyel egy két éve Ranschburg Jenő professzor (nyugodjék békében!) szolgált a jövő generációinak.
    Elmondta, hogy amikor őket – őt ötéves korában – először a Népszínház, majd a Rákóczi úton fegyveres nyilasok kísérték az Óbudai Téglagyár felé, mindvégig a lecsúszó ablakredőnyök hangos zörgése volt a kísérőzene… A hallgatás is beleegyezés – vagyis cinkosság…

    Ui:
    Azt is mondta, hogy neki azóta is az fáj a legjobban, amikor a Rákóczi úton egy, a bámészkodó járókelők tömegéből kivált egy nála nagyobb gyerek és Őt jól fenéken rúgta…
    Mellesleg Ranschburg túlélte a Holokausztot, ellenben a szülei és közeli rokonai mind odavesztek…
    .

  • Mielött megköveznétek kijelentem hogy nem vagyok holokauszt tagadó,de viszont nem jogos ha az emberekre ráeröltetnek valamit,bármit is!
    Miért kell egy megtörtént dolgot eröltetve megvédeni?Miért van szükség törvényhozásra a holokauszt tagadás ellen?Hisz az igazságot nem kell megvédeni,az igazság megvédi saját magát!Ha valaki holokauszt tagadó,kell engedni neki hogy bizonyitsa be,nem pedig bebörtönözni!
    Amiután Dvid Cole zsidó származásu történész Auschwitzban tette látogatását,miért javitották ki 4 mill.-rol 1.1 mill.-ra az elhunytak számát?
    Ezek mind olyan kérdések hogy egyre jobban foglalkoztatják az emberiséget!
    És még valami,mi van az indián holokausztal?Erröl senki se beszél?Szinte 100%-ban kiirtottak egy egész nemzedéket!!!

  • Vele szemben is idegenrendészeti eljárás volt. Közölték prédikáljon otthon és örüljön, hogy nem adták át az indiánoknak, hogy megskalpolják.

  • gyula bognar: chris-sel történt megegyezésem alapján egy darabig nem moderálok. meglátjuk, hova süllyed le azáltal a KMH. moshe akiva amúgy is ránk csukta már a koporsó fedelét. ő csak tudja 😀

  • JIMBO: Nekem nem kell erőlködnöm. Magának meg felesleges!

  • gyula bognar: jimbo brooklynban kezdte, ahogy a nagykönyvben meg van írva, cipőpucolóként. később ausztráliába került, ottani tevékenysége nem igazán hagyott nyomot a környezetében.
    mivel nyugdíja ott nem sok mindenre lett volna elég, repatriált, itt egész jól megél belőle: házat vett, bocskait és székelykaput csináltatott, időnként még szegény embereknek is oszt ebédet, szóval, igazi, becsületes, tiszta szívű jobboldali magyar lett. bocsánat: jobbikos.
    most ilyen talpramagyarként izgágáskodik itt a KMH-n.

  • Ille: Köszönöm az infot, a JIMBO féle Jobbikosok hasonló karakterek, mint régen az AVH személyzete és azoknak is beteljesült a sorsa.

  • Gyula, téged rendesen megfizethetnek, hogy ennyi hülyeséget összehordasz. AVH-s karakterek? Bauerek? Ungárok? Petők vagy Zentaik? Ezek a jobbikosok?
    Na, menjél vissza inkább kutatni, mindenki jobban jár.

  • julius jr. mint említettem, én egy darabig nem moderálok (még a MODEM szerint se, tartsa be az, aki képes elolvasni és értelmezni, elvégre demokratikus, véleményszabadságot tisztelő oldal lennénk, vagy mifene) – hadd gördüljenek az elszabadult hajóágyúk – rád bízom apuwader helyre tételét.

  • @Ille
    Nem korrekt pont velem takaróznia.
    Személyében senkit nem bántok, próbálok a téma környékén maradni, nem vagyok vulgáris. Azt elismerem, hogy sok témában más a véleményem, de korrekt eszmecsere kinek árthat?
    Itt többen már akasztanának, Dunába lövetnének, sakálokként ugranak a nemzetben gondolkodóknak, mindenféle elmebetegnek jelölve őket. És persze mi vagyunk a primitív csőcselék. Én egyszer sem válaszoltam ily módon vissza.
    …..
    Kerekes úr felvetése a fórumról teljesen korrekt volt.
    Semmi értelme egy érvek ütköztetése nélküli fórumnak.
    Szerintem egy admin-nak is lealacsonyító, ha csak a kezét nyalogatókat instruálhatja.
    ……
    Sajnos a sokat emlegetett modemet még mindig nem találom az impresszumban.

  • apuwader: reklamáljon chrisnél. én csak mindet tudó vagyok, de nem mindenható.
    a dunába lövetést és akasztást mintha nem errefelé vizionálnák. a nemzetben gondolkodást meg, ha javasolhatom, felejtse el. se maga, se eszmetársai nem testesítik meg a nemzetet.
    jó ez a kéznyalogatós szövege. esetleg, ha illusztrációt is mellékelne hozzá, mindjárt hatékonyabb lenne.
    de tudja mit? én tudok ilyet:
    http://m.blog.hu/na/napizeje/image/b%20OV%20k%C3%A9zcs%C3%B3k%201.jpg
    és
    http://m.blog.hu/na/napizeje/image/b%20OV%20kezcsok%202.jpg
    a kezelőorvosuk nyilatkozatát, sajnos, még nem tudtam megszerezni.
    magával meg semmi értelme nem lenne takarózni. nem ér végig, én pedig szeretek nyújtózkodni.

  • Gy. Bognar!
    Reszemrol nincs erolkodes, csak helyere tettem magat.
    De hat ezt maga eddig is tudta…igaz?

  • APUWADER: Én ötször annyit kapok, mint kend, fele annyi munkáért.

  • gyula bognar: ezt te nem tudhatod. apuwader önkéntes, te meg, mint tudjuk, fizetett ügynök vagy. nincs üresedés nálatok?
    úgy árulnék már egy kis hazát, tudod, elfogyott a készletem, utánpótlást meg nem akarnak adni, sok a hazaáruló, kicsi a raktárkészlet, dehát, nekem is csak meg kell élnem valamiből!

  • Volt egy katonatársam, aki addig-addig mesélgette , hogy ő a sereg előtt jógázott, hogy a végén mindenki elhitte neki hogy ő egy jógi. Így is neveztette magát, ő volt a jógi, miközben írni és olvasni alig tudott… Nevetséges volt.
    Az iylen primitív alakok, mint „utolsó irokéz” is, szeretnek misztikus ködbe burkolózni, hogy elrejtve vele a takargatnivalóikat, valamiféle jobb színben tüntessék fel magukat a valóságos mivoltuknál.

  • ˙
    A jelenlévők közül sokan nem veszik tudomásul, hogy
    Magyarország nem „tagadja” a holokausztot,
    hanem egy jó része bizony . i g e n l i . azt.

    Ezt fentebb már említettem egyszer, de megfigyeltem, hogy – különösen a tengeren túli olvtársaim – csak a Holokauszt tagadásán időznek el, miközben a magyarok többsége még odáig sem jutott el…

    Ugyanis az, aki tagadja, az legalább már eljutott addig az „erkölcsi szintig”, hogy legalább >szégyellni valónak< tartja ártatlan emberek millióinak a lemészárlását. Ez tehát már mégiscsak egy minimális erkölcsi fejlődés jele.

    Míg, ezzel szemben az igenlők tábora [lásd.pl.: az "Indul a vonat Auscwitzba", a FRADI B-közép kedvenc szlogenje] nemcsak, hogy nem tagadja, de kilátásba helyezi az újabb tömegmészárlás lehetőségét is.
    És persze ebben az egészben az a legszomorúbb, hogy az úgynevezett szent szólásszabadság jegyében ezt büntetlenül meg is teheti. Ezen hatalmas . i g e n l ő . e r ő k n e k . a legjelentősebb, megvallottan antidemokratikus pártja, a Fid SS-Vezér által az ún. "polgári körökből" kreált (őhelyette is szókimondó) Jobbik újra ott pöffeszkedik a parlamentnek titulált magyar népszínházban.
    .

  • Olvasgattam a hozzászólásokat, s már minden szóba került, ami csak létezik. Szakályt én nagyra becsülöm, s az durva túlzás, hogy Holokauszt tagadó lenne. Amerika pedig korántsem tökéletes, s nem biztos, hogy manapság pont velünk kéne foglalkozniuk.

    Tisztelettel,
    S. P. F.

  • Furcsa számonra,
    hogy a magát „demokratának” valló, a nem létező cenzúrázás ellen rikoltozó, a média szabadságot féltő, „szoclib” baloldal(ál), mindent elkövet, az ellen, hogy egy neves szakember szakvélményt mondjon.
    Amivel lehet vitába szállni, persze, ha előbb meghallgatják. Egyszerübb cimkézni „holokauszttagadó” (fasiszta, imperialista, náci stb.).
    Innét hiteltelenné válnak ezek a dolgok, s visszájára fordulnak, devalválódnak, s lassan érdem lesz.

  • Neves szakember?????????????

  • dénes: az. a fidesznek. habár, ha jól sejtem, a holokauszttagadás még neki sem megengedett.

    ” 269/C.§ (1) Aki mások előtt
    a) a holokauszt történelmi tényét, pusztítását vagy az áldozatok nagyságrendjét kétségbe vonja vagy tagadja,
    vagy
    b) a holokauszt áldozatait e minőségükben becsmérli, vagy
    c) a holokauszt elkövetőit dicsőíti vagy tetteiket helyesli, vagy
    d) a holokauszt megismétlésére felhív,

    bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben írt bűncselekmény elkövetésére nagy nyilvánosság előtt került sor, vagy az erőszakos cselekményhez vagy a köznyugalom súlyos megzavarásához vezetett . ”

  • Dénes Hát neve az van. Csak nem ismert.

  • llanfair: dehogynem ismert! azzal az idegenrendészeti szakvéleményével tette ismerté.

  • Akkor hallottam először a nevét, mikor lenyilatkozta, hogy nem holokauszt volt a holokauszt. Én ezt tagadásnak vettem. Fideszül ez mit jelent?

  • István, ne provokálj, tudod mit gondolok!
    ezért a ??????????????

  • dénes: jóvanna.