Ultimátumok

2014 október 27 5:03 de.18 hozzászólás

Kettőt, de lehet, hogy hármat is kapott vasárnap Orbán, hogy a fal adta a másikat. Nem a romkocsmák népe, nem a csak pofázó, de gyakorlati cselekvésre képtelen értelmiségi népek üzenték meg neki, hogy akkor most hátrálni kellene egy cseppet, hanem olyanok, akik nem riadnak vissza kis randalírozástól sem.

Orbán hibázott, nem kicsit – nagyon.

Két olyan társadalmi csoportot sértett vérig, akik képesek megkeseríteni az életét, komoly tömegeket mozgósíthatnak ellene, legkellemesebb esetben pedig akár el is zavarhatják a malac kacskaringós farkára – de ez persze egyelőre csak ábránd.

De azért áll a bál.

A könnyebb feladatnak a fiatalok megnyugtatása tűnik, velük szemben a Nagy Pávatáncos már megtette a nyitólépést, meghajolt és felajánlotta, hogy az adónak felső korlátot szabnak, ami hétszáz forint lesz, ami igazán bagatell összeg, ha valakinek milliós fizetése van, mely mellett még a csőröcskéjét is megnedvesítheti a Nagy Korrupciós Lavórból – természetesen a táplálkozási láncban elfoglalt helye mértékében.

A diáknak, a kiskeresetű fiatalnak, a nyuggernek viszont hétszáz forint maga a gazdagság, ha átváltja sörre, libanyakra vagy csirkefarhátra.

Gondolom, az elképzelés az lehetett, hogy majd elkezdenek valakivel alkudozni, jobb esetben a tüntetők közé telepített saját ügynökükkel, és megállnak valahol ötszáz forintnál, majd bejelentik, hogy a kormány kompromisszumkészsége és felelősségérzete meghozta az eredményét, úgyhogy a győztesek szépen hazaballaghatnak.

Nagy kár, hogy a pszichiátriák lakóin kívül tulajdonképpen már senki sem hisz neki, mindenki ismeri a sunyiságait, így nem tűnik valószínűnek, hogy az érdekeltek a feltételnélküli kapituláción kívül bármit is elfogadjanak, és minél tovább húzza ennek bejelentését Viktor, annál nagyobb lesz a bukás.

Már ma este is sokan türelmetlenkedtek, és elkezdték leamortizálni a Fidesz Lendvay utcai székházát, – ha Orbán ránéz a homlokzatra, és elképzeli, hogy az ő ábrázata is hasonlóképpen fog kinézni, sírva fakadhat.

Az is meglehetősen érdekes, hogy egy egyszerű vizitdíj-típusú ügy milyen hamar kapott politikai tartalmat, társadalomkritikai jelleget.

Ha ezt a vonalat erősítik a tüntetők – nem fizetnek adót tolvajoknak – akkor lehet ebből akár még politikai kibontakozás is, ha visszatérnek az adó problémájára, akkor hosszabb távon vesztenek.

Ameddig a – tüntetők véleménye szerint – Digitális Analfabéta és vazallusai irányítják az államot, itt XXI. század soha nem lesz.

Ma persze még hazasétálnak a hétvégi forradalmárok, de nem biztos, hogy a hatalom packázása nem bőszíti fel őket annyira, hogy ne csak a székház berendezését törjék össze, de adjanak a lakóinak is.

Orbán másik nagy hibája a labdarúgó-szurkolók megsértése volt.

A szurkolók nehezményezik a stadionok beléptetési rendszerének szigorítását, a vénaszkennert feleslegesnek ítélik, idegenkednek személyazonosságuk nyilvántartásától és nem hiszik el, hogy egy meccs után adataikat megsemmisítik.

Tény, ami tény, innen már csak egy lépés, hogy mindenkinek a bőre alá chipet ültessenek be, mint a Bodrinak, amúgy meg – bízva Kubatov Gábornak, az FTC elnökének képességeiben és rutinjában – valóban, kissé túlzottnak tűnik az eljárás, habár kétségkívül megkönnyíti a rendezők életét.

A drukkereket viszont ez idegesíti, hiszen kit érdekel a stadion, kit érdekel a meccs, őket az az adrenalin érdekli, ami egy jó kis bunyó alkalmából elönti a szervezetüket, boldog eufóriába ringatva őket.

Így viszont a bunyó kockázatos, és ha a vénaszkenner dolgozik, akkor akár örökre ki lehet őket tiltani a stadionokból, sőt, el is lehet őket raktározni, ki lehet fizettetni velük a kártételeiket, szóval kényelmetlenné válik ez a szép, madárdalos élet.

Ők sem fogják beérni félmegoldással, ők is adtak ultimátumot, az ő szankcióik pedig meredekebbek lesznek a civilek amatőr és humánus megoldásainál, hiszen ők gyakorlottak a randalírozásban és a rendőrökkel vívott harcban.

Saját irányítási rendszerük van, a maguk módján fegyelmezettek is.

Ha ma ők balhéznak a Lendvay utcában, lehet, égnek a függönyök, az íróasztalok, a berendezés.
A rendőrök sem állnak olyan békésen a fallal a hátuk mögött, hogy semerre se tudjanak mozdulni jelzem, a parancsnokot jól seggbe kellene rúgni és elküldeni továbbképzésre, de azonnal.

Hát, most van negyvennyolc óra szünet, a fiatalok ötletesek, majd kitalálnak valamit, a köménymag meg elkezdi töltögetni az üvegeket, meg rendelnek egy raklap viacolort…

De a legnagyobb hiba volt akkor kiprovokálni a cirkuszt, mikor a világ összes médiuma Magyarországra figyel, és amikor a szövetségeseink is árgus szemekkel figyelik, hogy mit lép a Kettéfűrészelt Gigász.

Mást ne mondjak, az USA ideiglenes ügyvivője is ott sétált a fiatalok között, hátizsákkal a hátán és beszélgetett.

Ha ez nem kristálytiszta üzenet, és még ezt sem érti, akkor Orbán beszámíthatatlan.
És úgy tűnik, hogy akkor most akkor van…

18 hozzászólás

  • upppsz…ott volt az amerikai ügyvivő is…hát, ez rém kellemetlen…igaz, hogy Népünk Boldogsága nem igazán ért a jelzésértékű dolgokból – hacsak az nem dakota füstjel, de még az is kétséges.
    a rendőrök felállítása pedig zseniális húzás volt, ugyanis csak előre mehettek, ugyebár.
    a sarokba szorított patkány pedig gondolkodás nélkül támad. nomeg, a don-kanyarban se voltak restek a magyar tábori csendőrök a hátráló honvédek közé lőni.
    alakul ez, kérem, alakul!
    azért még az az idő nem jött el, hogy – mint a vörös hadsereg esetében – a fidesz komisszárjai az élen rohamozzanak. gondolom, az akkori nagy halandósági ráta ismerete tartja vissza őket.

  • Ille István

    2014 október 27
    5:12 de.

    Csak a rend kedvéért a birka-menetet is megszokta látogatni! =))

  • carpe diem…és a kedvenc: Hic Rhodos hic salta

    és nem is akarok többet mondani…az alkalom nem tér vissza

  • Kiszely Anna Mária

    Ja ezek csak a valagbarugásból értenek, vagy a rovásírásból. Mindenesetre, májamat hájjal kenegették: Orbán takaroggggy!

  • Egy érdekes momentum:
    „A hétvégi meccseket országszerte bojkottálták, majd vasárnap délután a parlament elé vonultak azok a szurkolói csoportok….” – írta Rab László „tudósításában”.
    Engedelemmel – ha már errefelé említettem elnézést – egy régi story-m jutott eszembe:
    Nyári diákként dolgoztam egy intézetben, ahol egy másik itodában vendégkutatóként volt egy francia mérnök is, aki nap mint nap, reggelente mondott valamit, amit persze senki sem értett. Áthívtak, hogy fordítsam már le: „Óh, csak elnézést kérek, hogy – lévén egy másik szakszervezetnek vagyok a tagja – nem tudok velük sztrájkolni”

  • Georgina Bojana

    Jó az írás, mert igaz. Véleményem, u.ez!
    G.B.

  • Fenyvesi Glória

    Azt azért hiányoltam,hogy a rendőrök nem oszlatták könnygázzal a csőcseléket.
    Akik rongáltak.
    Gyurcsány pribékjei még szemeket is kilövettek, ártatlanokét.
    Hozzáteszem, a rongálókat mindig meg kell büntetni!
    Akármelyik oldalon állnak…

    Viszont a Fradi szurkolókkal egyetértek…

  • „A rendőrök sem állnak olyan békésen a fallal a hátuk mögött, hogy semerre se tudjanak mozdulni jelzem, a parancsnokot jól seggbe kellene rúgni és elküldeni továbbképzésre, de azonnal.”

    Ki tudja pontosan, miért a falnál álltak…
    Több olvasata is lehet a dolognak.
    Az első az, hogy igazából egyetértettek a tüntetőkkel: fincogtassák csak meg egy kicsit azt a maffiát, amelyik elvette a korkedvezményes nyugdíjukat.

    A másik, hogy csalik voltak: ha a tüntetők keményebben beléjük kötnek, jönnek majd a rohamosztagosok.

    Vagy parancsra hagyták, hadd essen némi kár a székházban, hogy másnap Illetékes ElvtárSS hiteles műfelháborodást produkálhasson.
    Mivel a fideSS kizárólag azt a balhét szereti, ami mögött ő áll.
    Mint 2006-ban a Szabadság téren.

    És ez csak a három leglogikusabb kínálkozó magyarázat.

  • fenyvesi glória: csőcselék? mit nem mond!
    2006-ban meg ártatlanok lettek volna, aki a felszólításra, hogy takarodjanak haza a jó francba, nem indultak oszlásnak?
    különben is, mijafrancnak hajoltak bele a gumilövedék útjába?

  • tizmilliós kár a lendvai utcában?? saját fülemmel hallottam 2006-ban, amikor gyagyás arrogáns tóni a fideSS által irányitott náci csürhe belváros károkozását kb. kétmillió Ft-ra taksálta, mire azt mondták neki: anyád, a fürdőszobádat nem ujitod fel kétmillióból! és akkor még nem beszéltünk a körut és egyéb helyek, no és persze a tévészékház stb rombolásáról! ezt kivel fizettették meg? na hát az fizesse meg a székházat is. valahol olvastam, hogy a lendvai utca nem az igazi központ nem is használják, csak éppen hogy.

  • ticotime A kárt a Lőrinc mérte fel. Ő csak ennyiért tudja kicserélni az ablakot. Más nem jelentkezett, így ennyi a kár és kész.

  • Fenyvesi Glória Már megint előjött a fixa ideája? Miért nem szedi a gyógyszert? Senki nem lövetett ki szemeket. Történt baleset. Tüntetni sajnos veszélyes üzem. Mindig is az volt, mindig is az lesz. Sajnos a maga szurkolói vastagon benne vannak a rongálásban. Az kérdés, hogy spontán vagy fizetve. De ez magánál is kérdéses még.

  • Bede László

    „Mást ne mondjak, az USA ideiglenes ügyvivője is ott sétált a fiatalok között, hátizsákkal a hátán és beszélgetett”
    Mi a fészkes fenét keres ez a köcsög egy Magyarországi tüntetésen?!Kérdem én forditott esetbe hogy reagálnának az amcsik?Vagy amit szabad jupiternek azt nem szabad az ökörnek!Itt meglátszik hogy amerikai nyomásra megy az egész úgynevezett forradalom Hamis Gulyással az élen,és hazaáruló Gyurcsánnyal!

  • BEDE LÉSZLÓ: A feltett kérdése bizonyítja, értelmi képességének hiányát, ami 0.

  • Bede László

    Üdvözlöm Bognár úr!Már régen irt nekem,éreztem a hiányát 🙂 Azért mert maga nem képes normálisan reagálni amit irtam,hát sajnálom.
    Úgy vettem észre hogy amikor olyant irok ami Önöknek nem tetszik akkor jönnek ezekkel dolgokkal:”A feltett kérdése bizonyítja, értelmi képességének hiányát, ami 0.”
    Szánalmas maga Bognár úr,szerintem sürgösen segitségre van szüksége,vagy csak elgurult a gyógyszere 🙂

  • Bede László „köcsög”? És még felháborodik a válaszon?
    Mit keresnek a lengyelek magyar tüntetéseken, Orbán és „Dajcs” Prágában stb?
    Rossz kérdés, primitíven feltéve. Bognár úr finom volt.

  • bede lászló: ajánlom figyelmébe a MODEM-et. tudja, a hazaárulózás és köcsögözés a maga esetében is következményekkel jár.

  • Bede László

    llanfair
    A lengyel tesók szolidaritásból ,és fidesz szimpátiából jöttek magyarországra!Baj az hogy egy nemzet együt érez velünk,jóban rosszban?