Emlékezünk, emlékezzünk

2014 november 1 7:40 de.17 hozzászólás

Ebben a dalban minden benne van, amit szeretnék elmondani. Életünk országútja fut a lábunk alatt. Bármennyire hárítanánk, veszteségeink voltak, vannak és lesznek is. Minden múlandó, az élet is, ebbe belenyugodni nehéz. Azt mondják, az idő gyógyít, de ez nem igaz.

Ami a gyászunkban vigaszt ad(hat), hogy szerencsések voltunk/vagyunk, mert eddig-addig velünk/velem volt, szeretett és szerethettem. Kiváltságként éljük meg az elmúlt, közösen megélt éveket, élményeinket és emlékeinket.

Sokan nem érzik, még nem szembesültek az elmúló percek értékeivel, meg kellene tanulniuk, tanulnunk ezzel jól sáfárkodni. Életünk minden pillanatát szépen, teljesen meg- és kiélni. Mondjuk ki addig, amíg nem késő, öleljünk addig, míg mellettünk van és éreznünk kell, hogy Ő lélekben, soha nem hagy el minket.*

Sok ezer gyertyának fellobbanó, táncoló fénye világítja majd be/ és meg, a temetőket. Választott, vagy kapott sorsunk miatt többeknek nem adatik meg, hogy az emlékezés virágjával, koszorújával felkereshessék szeretteik sírját. A világ bármelyik pontján is vagyunk, ezen a napon gyertyát, mécsest gyújtunk, s szívből kimondott, vagy csak gondolt imával emlékezünk, emlékezzünk.

*

Csillaggá váltak, akiket elveszítettünk, lélekben mégis velünk maradnak, mindörökre.

Amíg emlékezünk, emlékezzünk… 

 

 

17 hozzászólás

  • köszönjük, G.B!

  • Requiem aeternam dona Eis, Domine !

  • Requiem aeternam dona eis, seggfej.

  • Koszonom szep,nagyon emberi soraidat.
    Akik elmentek- orok hianyt hagytak eletunkben.
    Megis, koszonjuk a sorsnak,hogy velunk voltak ,szerettek
    es szerethettunk.
    Mi-minden evfordulojukon-srjaiknal-elmondjuk
    a halotti imat.
    Orokoseik-a gyermekek,unokak,dedunokak-az o
    szellemuket viszik tovabb.

    Nem tudom,hogy ez a temahoz tartozik e.

    Itt minden iskolaban{ha jol emlekszem-otodik
    osztalyban}- „gyokerek” programmot keszitenek
    a gyerekek,melyben honapokon at gyujtik csaladjuk
    tortenetet.
    Kesobb eloadast tartanak-felolvasassal,
    dallal,kepekkel{vetites}.
    Szuleink,szerelmunk-bennuk elnek tovabb.

  • izraeli: hasznos program. ha ilyesmi lenne nálunk is, nem lenne annyi agyonmagyarkodó…

  • ˙
    1944. ilyenkorra már – ti. a halottak és mindenszentek napjára – megtörtént majdnem az összes magyar deportált elgázosítása. Őket ki látogatja a „legnagyobb magyar temetőben”, Auschwitzban ? Nincs is sírjuk, sőt még csontjaik is semmivé foszlottak, mivel füst alakban távoztak ebből a világból… Talán néhány molekulányi rész őbelőlük még ott él beépülve a láger környéki fák törzsében – ki tudja. Azokat kéne ápolni, ha vannak ott még fák egyáltalán?
    Sokan viszont azon a télen még karácsonyfát is vásároltak. Gondjuk volt rá, hogy majd az ostromkor is legyen, mert a halottak emléke és a szeretet ugye elválaszthatatlanok egymástól.
    Memento mori ! De könyörgöm, tényleg ne álszent hazugságokkal !
    .

  • ˙
    A halott emléke ott kell, hogy éljen a lelkünkben. Valójában ez az igaz szeretet próbája. Amikor rá gondolunk, az személyes érzés, az eltávozott emléke munkálkodik a lelkünk mélyén és nem a másoknak szóló külsőség, a talmi hivalkodás.
    Aki teheti s amikor bírja és ha megteheti, meg is látogatja Őt, de nem akkor, amikor ezt mások megszabják neki egy kitalált ünnepnapon… Mert ez a legbensőségesebb magánügy, legalább annyira, mint a Hit, vagy a szerelem, amely úgyszintén csupán két lélek magánügye…
    .

  • Georgina Bojana, mint szerzőtől kérdem, nincs reakciód Ille (5:01, nov.1.) bejegyzéséhez ????!

  • Zsuzsa Kiss

    2014 november 3
    2:33 de.

    Hmmm, te még számtantanártól is csekély teljesitményű szövegértésről teszel tanúságot! =))
    István csak arra hívta fel a figyelmedet, ha már latinkodsz, próbálj meg helyesen. A ha már szuper guglizónak képzeled magadat nézz utána! =))

  • Róna Gy.
    Minden betű a helyén volt…! (Lehet, hogy a plur. dativus-nál ismételtél osztályt, s azt nem tanultad meg.) Emberségből, tolarenciából egy nagy NULLA mindkettőtöknek. Csak értetlenkedem, hogy a katolikus Chris nem tesz helyre benneteket !

  • zsuzsa kiss: mint említettem, „Requiem aeternam dona eis Domine, et lux perpetua luceat eis”, a helyes írásmód, de csak erőltesse. miből gondolja, hogy chris katolikus?
    a nullával meg csak csínján, mivel a bináris szám egyik alkotó eleme 😀

  • Zsuzsa Kiss

    2014 november 3
    11:53 de.

    Te tényleg ilyen sötét vagy?

    Még a két sort sem tudod összehasonlítan? S te tanítottál bárkit bármire.
    Requiem aeternam dona Eis
    Requiem aeternam dona eis

  • Requiem aeternam dona eis, Domine,
    et lux perpetua luceat eis.

    Sőt az eredetiben:
    http://gatheredprayers.files.wordpress.com/2010/10/requiem.jpg?w=1000

  • Georgina Bojana

    Kedves Zsuzsa,
    Istvántól – megszoktam! – soha nem ír lükeségeket.
    *
    Az pedig szép gesztus volt Tőle, hogy megköszönte az írásomat.
    Mit kellene megmorognom?
    S, mi célból?
    S, legfőképpen ez az Ünnep nem a megmorgásra,acsarkodásra, hanem az emlékezésre való.
    Ennyi.
    G.B.

  • G.B mindez nézőpont kérdése. elvégre, ami a kiss zsuzsáknak badarság, az másoknak esetleg igaznak tűnik és vice versa. csakhogy, a kiss zsuzsák úgy vélik, hogy nincsenek mások. ami a vízen járási képességüket illeti,m azért ők sem ismerik minden cölöpnek a helyét 😀

  • Kedves G. Bojana:-Köszönöm a szép gondolatait.-valamint a szép dalokat.

  • GB
    Köszönöm, hogy (némi bölcs kivárás után) írtál.
    Így most kissé megismerhettem lelkületedet. Toda! Amire rákérdeztem, arra a nekem címzett mellbevágó utolsó szóra , arra nem reagáltál ! De ez így érthető is…
    -k.zs-