Hátrálás az ínségbe

2014 november 7 9:06 de.70 hozzászólás

Az Európai Unióból történő kihátrálásunk (Kövér László bon mot-ja) egyre gyakrabban szóba kerül. Hol így, hol úgy. Szidjuk-átkozzuk Brüsszelt, hátha elhiszik a zemberek, hogy minden bajunk forrása a belga fővárosban dolgozó apparátus. És mintha hinnék is, hála a sunyi megdolgozásnak.  Társadalmunk döntő többségének fogalma sincs, milyen nyomorúságos helyzetben van hazánk.

Ám mind Nyugat-Európában, mind az Egyesült Államokban fontos orgánumok teszik föl a kérdést: Van-e helye az orbáni Magyarországnak az Európai Unióban? És e kérdés hatásos lehet. Hogy meddig tűrik a kormányzatunk renitenskedését, az nem tudható, ám megtörténhet, hogy egyszerűen kirúgnak bennünket az Európai Unióból. Nem könnyen, de nem is lehetetlenül.

Az ország szekerének rúdja tehát korántsem a maradás felé mutat, sokkal inkább a kihátrálás vagy eltávolítás irányába. Ez változhat, de ismervén az egyedüli tényező, a kormányfő hatalom ittasságát, a változás nehezen elképzelhető. A kérdés az, mi várható az esetleges unión kívüliségünktől. Milyen hatással lesz a társadalomra, a gazdaságra, az életünkre, ha ez a fenenagy orbáni „szabadságharc” beérik? Az ország „függetlenségének” kivívása után bekövetkező helyzetről aztán se a média, se a kormányzat nem veszteget egy büdös szót se. Pedig fontos, de mennyire fontos!

Kezdem a szabad utazással. Hogy vízumot kell szerezni a határ átlépéséhez, az alighanem világos, és nem is mindenki kapja meg. (Ez különös figyelmet érdemel most, amikor – nemigen alaptalan állítások szerint – orosz kémek magyar útlevéllel árasztják el a fél Európát. Szép egy zöld folyosó!) A függetlenedéssel nem jár kedvezmény, s nem oda megy a magyar, ahová akar, hanem ahová a vízuma szól. Ahová beengedik. Ez mindenféle kapcsolatot – kulturálist, tudományost, emberit – hátrányosan érintene.

A gazdaságban elsőnek az építőipar omlana össze. Szinte percek alatt. Építési beruházásaink több mint kilencven százaléka részben vagy egészben uniós forrásból valósul meg. A forráshiány a munkák azonnali félbeszakítását eredményezné, az uniós országokban folyó tevékenységnek – van ilyen, ha nem is túl sok – pedig a végét. Jóllehet, hogy az ágazat már évek óta sorvad, azért még él, ha nem is virgonckodik. És sok ezer dolgozót foglalkoztat, mérnököt, pallért, kőművest, ács-állványozót, meg hát segéderőt is. Ipari beruházásokra alig számíthat, a külföldi tőkének egyre kevésbé terep hazánk – ilyen gazdaságpolitika mellett?  -, a hazai tőke pedig csekély. Pontosabban alig. Hogy mi lesz az ágazat dolgozóival? Lehet, hogy kapnak álláskeresési támogatást pár hónapig, de az se biztos, mert arra egy vagon pénz kellene, és talicskányi se lesz.

A mezőgazdaságunk becsődöléséhez kell pár hónap. Ami el van vetve, azt valahogy betakarítják, s onnantól már csak az eladás és az ár kérdéses. De új vetés? Hiszen ahhoz pénz kell, gépek kellenek, gázolaj, vetőmagvak, hogy a műtrágyáról szó se essék. Tény, hogy a jelenleg létező 351.406 egyéni gazdaság cirka fele kap földalapú támogatást (ez a legnagyobb uniós tétel), és valamiféle dotáció még sok-sok honfitársunknak jár.

Az ágazat teljesítménye azonban silány. Egyes szakértők szerint az 1985. évinek – amikor már jócskán lefelé tartott a trend – az 55 százaléka. (Ez vitatható. Szerintem annyi sincs.) Magyarán: a hatalmas támogatások tartják életben az egyéni gazdaságok túlnyomó többségét, és a társaságok közül is 5-6 ezret. Előrejelzések szerint 2015-2020 között mintegy hétezer milliárd forint agrártámogatás jöhet az Európai Unióból. Rengeteg pénz! Ha jön. De csak tagnak jár. Ennek hiányában nemcsak a termelés lehetetlenül el, hanem a gazda is. A tőkeerős cégek képesek a folytatásra (az egyéni gazdaságok között kevés a tőkével jól ellátott), és mivel a megmaradt munkásállomány náluk dolgozik, innen népes munkanélküli had nem várható.

Csakhogy élelmiszer sem. Hogy mi történik élelmezésügyben, hazánkban, az elég jól kiszámítható: főleg a húshiány mellett óriási drágulás, és nemcsak a forint újabb összeomlása miatt. Az importot csak kevesen bírják majd megfizetni, hazai pedig egyre véknyabban csordul. Vagy sehogy. A kihátrálás ínséget okoz.

Hogy a multik meddig bírják? Kiszámíthatatlan. Vámmal szállítani a hatalmas uniós piacra? Nehéz ügy. Várhatóan megkezdik az elszivárgást, noha a legnagyobb foglalkoztatók hazánkban, és az exportunk 75-80 százalékát adják. A magyar ipart ma a multik jelentik.

Számítani kell rá, hogy – mint unión kívüli polgárként – a ma Nyugat-Európában dolgozó, és évente állítólag kétmilliárd eurót hazautaló honfitársainkat kiutasítják a ma még toleráns országokból. Megszűnik a munkavállalási kedvezményük. Mennyien vannak? A KSH szerint 350 ezren, ám ezt a számot legalább ennyien keveslik. Mindegy. Ha ez a tömeg hazajön, mert kénytelen rá, akkor bizony itt hamar kutyavilág ütheti föl a fejét.

Az ország népszavazáson döntött az uniós tagságunkról. Ezzel még Orbán Viktor és udvartartása sem játszhatna. Ha megteszi, akkor számolnia kell a következményekkel, habár a hatalom és a vagyon iránti vágy náluk talán erősebb az előreláthatóság félelménél.

                                                                                   Kun István

70 hozzászólás

  • Kun István

    Kevesebbet kell inni és akkor nem lesznek ilyen, minden valós alapot nélkülöző rémálmai!

  • lelszi
    2014 november 7
    11:15 de.
    Azt hiszem, nem Kun Istvánnal van a baj!
    Ha nem is teljes elemzés szintjén, de felvázolta mi várható ha kilépünk az unióból, vagy addig ugrál a csuti zsebcézár, amíg ki nem vágják onnan a magyarokat. Egyre többet beszélnek róla, vagyis kezdhet készülődni, mit tesz a vázolt helyzettel.

  • Képzeljük csak el :
    A Suzuki , aki ellátja gyatra termékeivel egész Nyugateurópát , egyszercsak nem szállíthat többé vámmentesen Miautónkat oda !
    Összeomlik azonnal.
    A Mercedes és Audi nem omlik össze , hanem egy határral odébb viszi a betyárbútort és boldogan termel tovább. Pl. Romániában.
    Láttunk már ilyet : Amikor az idióta MSZP közölte az IBM hazai merevlemezgyártó cégével hogy lejárt az idő,vége az adókedvezménynek , tessék megfizetni mindenféle hülye adókat.
    Pedig az IBM ingyemreklámot csinált hazánknak : láttam olyan Japánból Magyarországra került laptopot , aminek a merevlemezére az volt írva : ” Made in Hungary by IBM Hungary Ltd ”
    Hát kellett ennél nagyobb reklám ??
    Tehát hívtak egy csapat kamiont és odébb vitték a felszerelést.Most valahol máshol csinálják ugyanezt más ország javára .

  • hülye vagy te lelszike csak nem forogsz

  • lélfai: hát persze. kun istván már csak ilyen iszákos.

    Kun István: jogász, egykori TSZ-elnök, szociográfus.
    http://www.slideshare.net/jaalapitvany/a-perifrik-npnek-remnyei-kun-istvn (előadás a József Attila Alapítvány konferenciáján)
    http://nepszava.hu/cikk/1000567-lappango-titkok-terrenuma
    http://esolap.hu/archive/entryView/701 – Kun István: Feláldozott Bereg
    http://kanadaihirlap.com/2014/02/12/kegyelmesek-tuzifaja/

    hát maga? mit tud felhozni? jó, tudom, krumplit a pincéből. csakhogy az kevés.

  • lelszi
    Jó, hogy van egy okos Kun Istvánunk, így nem fogunk kilépni az Unióból!

  • kedves donom lélfait nem fenyegeti semmilyen veszély. ő ugyanis jó elvtárs. akár kint, akár bent, de ő a vajaskenyeresek közt van.

  • geyza: maradjunk annyiban, hogy MINDEN kormány ezt játszotta. 5 év adómentesség, tálcán, bérmentve. amikor lejárt, a külföldi vagy kivonult, vagy cégtáblát cserélt, és kezdte elölről. ez volt az IBM-mel is.
    az orion és a videoton konkurenciája – szines tv, video, audio – ITT-ként kezdte, majd NOKIA lett, végül Selectronic-ként fejezte be magyarországi működését.

  • geyza: dehogynem! ő széles gábor antigravitációs motorjának főtengelye 😀

  • Illepityu:
    Igen , csakhogy a Nagy Kék azért több ezeknél.
    Nokia..ugyan kérem. Sztálin jóvoltából felemelkedett finn konjunktúra-vitéz.
    Az IBM leborított innen. Hátrahagyva a fehérvári hombárokat. Amiben a robotkarjaikat üzemeltették.
    Most biztosan valami huszárok laknak bennük. A fehérváriak.
    Jut eszembe : előbb elfelejtettem említeni :
    A HANKOK autó-abroncs gyár is jól fog kiézni…már most is gondjaik lehetnek , mert tele vannak a német TV-adók a reklámjaikkal. Hátmégha vámokat vetnek ki a gumijaikra.
    De nem baj. Majd Alijev efftárs megveszi mindet , masszív acélbetétes radiál kondomnak ( garantáltan 100 000 menetet bírnsk )a hegyi karabahok vagy kik számára , hogy a kecske ne essen teherbe.Csak ketté kell majd vágni és csőalakban összecikszalagozni.
    Ja
    Az antigravitáció.
    Háát..ha egyszer a FIDESZ úgyakarja akkor a Naprendszer is visszafelé kezd forogni. Kétharmaddal ez nem kunszt.

  • geyza: amikor megjelent a nokia képviselője az egybegyűlt munkások előtt, a következő bejelentéssel örvendeztetett meg minket: tudják, a nokia a világ legnagyobb WC-papír gyártója! hát, hogy nem szakmai beruházó volt, az tuti 🙂

  • Na igen..a Nokia eredetileg egy kereskedőház volt mindennel foglakoztak lószerszámtól kezdve elektromos fűnyíróig.
    Aztán jól nyúltak hozzá a mobiltelefon-kérdéshez.
    Ennyike.
    A fejlesztéseket és matamatikai alapokat az USA csinálta meg.
    Énnekem még jöttek 25 éve olyan USA-béli Microwave Journal kiadványok , amikbem azt hirdették hogy mennyibe kerül pl. a komplett chip-szett a mobiltelefonoz és mekkora az árkedvezmény ha pl. 50 000 készlet felett rendelek.
    Nekem ” csak ” a tokot kell meg formaterveznem és valami műanyagossal legyártatnom , illetve az adott ország szabványai szerinti szoftwert kell rá irnom..vagy íratnom.
    Ennyike volt ez már negyedszázada is.Azóta csak könnyebedett a helyzet.
    A chipeket az USA szakemberei találják ki , eladják a licenszeket és után jön szépen a pénz a szabadalmak miatt, minden eladott példány után. Ebből él Amerika. Nemám közmunkából meg gravitációs motor-álmodozásból.
    Láttam olyan japán ( Sony ) CD irót amin fel voltak sorolva hogy milyen szabadamak alapján gyártódott a készülék. Kb 12 USA szabadalom van ezekben , vagy több. Nem Japán. Nem zimbabwei. Nem Árvalányhajlandi. USAiai mind !

  • Geyza Ellentmondanék. A Suzuki nagyon jó és nyüstölhető autókat gyárt. Gyakorlatilag egy modern Trabant. Olaj, víz, benzin, és megy látástól vakulásig. A magyaroknak nagyon jó az igénytelensége miatt.
    A 4×4-es Ignist a Subaru is árulta a saját neve alatt, pedig Ők a világ egyik legjobb 4×4-es gyár.
    Ma már a szervizköltségek az egeket verik egy középkategóriás autónál. Ez is megérne egy misét, Budapesten miért drágább a szerviz, mint itt. Az, hogy nyugaton nem fut annyira (nálunk szinte alig van), az az egyszerűsége miatt van talán. Nyugaton inkább a terepjárói mentek, nálunk például a Grand Vitara és Jimmny nagyon fut. Nem értem miért hagyták abba, de Ők tudják.

  • llanfair: a grand vitara túl nehézkes és formátlan a mostani off roadokhoz képest (még egy dacia duster is jobban néz ki)
    a jimny akkor hajolt el, amikor megszűnt samurai lenni. senkinek nem kell egy egy számmal kisebb grand vitara.
    szerintem, persze.

  • Ille Istvan. Igen, a Grand Vitarat elfelejtettek tovabbfejleszteni. De meg alvazas volt, ami a mai vilagban nagy szo. Amit most kihoztak helyette… Hirteleneben mar nem is tudok alvazast a piacon.
    Azert a Duster minosege messze van az igenyes autotol. Eles lemezszelek, sorjak, olcso muanyagok es kicsi motor.

  • É csak egy szar Dzsóval járok Egy Merdzsóval.
    Neve : C180 Elgance.

  • Egy „e” betű kimaradt de nem mondom meg honnan.
    Nehogy valaki rámismerjen..

  • Llanfair :
    Még mindig jobb ha ebben mondasz ellent , mint pl. a lágytojás elkészítési módjában.
    Mert abban nem tűrök semmiféle ellentmondást !

  • Zsuzsa Kiss

    -„Jó, hogy van egy okos Kun Istvánunk, így nem fogunk kilépni az Unióból!” Megnyugtató! 🙂
    – Az, hogy van egy „buta” kormányunk, az már csak hab a tortán!

  • Geyza Lágytojást én sem tudok főzni, mint sokan mások. Hiába főzöm órákig, mindig kemény marad.
    A C180 nekem kicsi. Vagy én vagyok nagy? Januárban jön az új autóm, na abban elférek majd. Szerencsére nem széltében kell még, hanem hosszában.

  • llanfair

    Igazad van. Nekem is Suzukim van, igaz Baleno.
    Ami a szervizeket illeti. A fordulatszám ingadozott, hivatalos Suzuki szervíz: -a fordulatszám szabályzó (regulátor) meghibásogott, cserélni kell, megrendelik- egy hét és 45.000 Ft. a hibamegállapítás 6.500 Ft. Bontóba el, regulátor 5.000 Ft, kicserélés 5 perc, a fordulat tovább ingadozik. A bontó tulajdonosa – regulátor vissza, 5.000 Ft vissza, papírcetli villanyszerelőműhely címével. Szerelő 5 perc műszeres vizsgálat, regulátor egyik drója törött, 5 perc drótcsere, 1.000 Ft, minden Ok. Azóta is csak maszek szerlhüz megyek. Lassan 300.000 Km van a kocsiban, nem füstöl, nem rohad, le kellene cserélni de sajnálom. Volt Golfom, Borám, Passatom, Sciroccom, Taunusom, Fiestám, jók voltak, de ennyire problémamentes egyik sem!

  • Llanfair:
    Én kremássan tudom hogy kell elkészíteni a lágytojást.
    Három leánygimnáziumok is járnak ide tanulmányozni a teknikát.

  • lelszikollega :
    Asztat olvastam hogy a vW Golf a reménytelen kispolgárok Mercedese.
    Nem én találtam ki , a félidióta humorral rendelkező Totálkáros fiúk találó megállapítása ez…persze tisztelet a kivételnek. Remélem maga nem a kivételeket erősíti, hanem a szabályt .

  • lelszi A Suzukinak egy baja van, nem tud nagy autót csinálni, mert Ők a kisautók mesterei. De kisautóban nagyon ügyesek. Lásd a kisautóba a Mercedesnek is beletört a bicskája (Smart). Bátyám pont az ellentétem. Gyilkolja az autóját, de a régi Swift-jét nem tudja megölni, pedig igyekszik a lelkem.
    A Passat az én méretem, de nekem nem tetszik az autó. De nem is baj, mert nekem más márka a favoritom. Most vettem az ötödiket. Lassan törzsgárda leszek.

  • Geyza Te tudod mennyibe kerül egy Golf Magyarországon? Magyar kispolgár legfeljebb poszteren veheti meg.
    A Totálkáros fiúknak nem csak a humora idióta. Még csak 43 éve vagyok az autószakmában, de nagyon feltudnak bosszantani. Nekik az az autó, ami megy mint az állat, és roppant feltűnő. Még nem értették meg, hogy az autó közlekedési eszköz, és nem farokhosszabbító. Elnézést a szóért.
    Van egy mondás. Ha nem megy egy autó, az nagyon rossz. De ha nem áll meg, az tragédia. Ők ezt nem tudják.

  • „…Kevesebbet kell inni és akkor nem lesznek ilyen, minden valós alapot nélkülöző rémálmai!…”
    .
    – Az ezt beíró tudna bármit is cáfolni, mi „nem lesz úgy”? Mert hogy a cikk szerzője jól összeszedte, melyek lesznek az azonnali csapások, melyek orbánisztánt első körben érintik, ha az EU tagság megszűnik.
    .
    Szóval, kérném a tételes cáfolatokat!

  • eldrad: lélfai se azok közé tartozik, akik cáfolatra készek. egyéni tudása nincs, az pedig, hogy átnézze kun istván munkásságát és előkotorjon belőle valamit, sokáig tart 😀

  • Fölösleges elmélkedni az EU tagságról, ADDIG, amíg a magyar birkák a legocsmányabb, gonosz, rablóbanda maffia kormányt nemhogy tűrik, de harmadszor is erre szavaztak. Bár kirúgnák Magyarországot holnap az EU-ból, az talán felébresztene sok birkát, hogy az EU tagsághoz EMBERNEK kell lenni.

  • Gyanakszom arra, hogy jóstehetség vagyok, esetleg táltos… ’89-ben azt mondtam: meglesz ennek a nagy örömnek a böjtje, tudja ez a sok idióta, hogy innentől a Szu is, meg a KGST is lesz@rja a „világhírű” magyar léalmát és vonatot, VOR-öltönyt és Tisza-cipőt, ha mindezt olcsóbban megkapja? Ez az agresszív kis bugris meg mit sértegeti itt a magyar népet?
    1990-ben azt mondtam: ha ez az agresszív kis bugris még egyszer hatalomra kerül, kivisz minket az EU-ból.
    Már nem merek semmit jósolni.

  • lelszi
    2014 november 7
    11:15 de. Ez egy intelligens, mély értelmű okos hozzászólás volt.
    Gondolom, még humorosnak is szánta?
    Ember orvosnál. Tudja az a maga baja, hogy nem iszik és kábítózik. Ezért reálisan látja a világot.
    Ez jobb.

  • Eldrad

    Egy utópián nincs mit cáfolni, pillanatnyilag csak N.B. lebegteti kilépési szándékát! Innentől kezdve nincs mit cáfolni! Majd, ha egyáltalán szóba kerül az EU-ból való kilépés, térjünk vissza rá!
    Ilyenre itt a KMH-n csak egy ember vállalkozhat, aki most gyorsan átolvasta a szerző munkásságát és „hasra van esve”!

  • llanfair

    – Aki azon sirdogál, hogy a külföldiek nem vehetnek magyarországon földeket, az nyugodtan írjon gazdasági utópiákat!
    Ha mindezt józanul, az még szomorúbb!

  • Ha nem akarjátok, hogy kilépjünk, fejezzétek ki szándékotokat csatlakozásotokkal:
    https://www.facebook.com/groups/europai.allampolgar/

  • lelszi Komolyan mondod, hogy nem mondja senki Magyarországon, hogy ki kellene lépni? Folyamatos az emberekre a ráhatás, hogy az EU rossz, a Putyin jó. Most a megdolgozás fázisában vagyunk. Már az USA is az ellenségünk. A játék is megy, meddig tűri az EU, hogy mindenhova belesz@rnak politikusaink.
    Mire kidobnak, már megdolgozták a közhangulatot, hogy ugyan a gonosz rabszolgatartó kidobott, de ez nekünk jó, mert vár a gyönyör Putyin öléből. Gondolod Kövér ostobaságai nincsenek előre megbeszélve?
    Az oroszok voltak a leggonoszabbak a világon. Most beintett a karmester, és özönlenek a magyar emberek az EU-tól, Putyin letolt nadrágjához. Majd Ő eldönti, elölről vagy hátulról, mert ne hidd, hogy Magyarország választhat. Ha megint megfog, nem ereszt még egyszer.

  • Szerintem, halleluja, ha kilépnek az EU-ból! A zöldség, a gyümölcs NEM mindenféle rohadt, iztelen lesz, hanem a jó magyar barack, szőlő és a többi!
    Kinek kell a spanyol paprika és a német szőlő? A magyar sokkal jobb izű!

  • lelszi
    2014 november 8
    10:39 de. Ezt én nem utópiának látom, hanem forgatókönyvnek. Egy olyan forgatókönyvnek, amit nem kockáztathatna meg egy normális kormány. De folyamatosan kockáztatja. Ti meg még örültök is neki.
    Persze jó lenne, ha csak kapna az ország, és nem kellene érte adni semmit. Milyen jó, más országok pénzéből élni. Azt mindig szerette a magyar. De meg kellene tanulni, hogy semmi sincs ingyen.

  • Figyelő

    2014 november 8
    11:30 de.

    Egyébként jól vagy? Mikor voltál utoljára piacon MO-n?

  • Figyelő Szerintem vegye be a gyógyszerét. Elhatalmasodott magán az elmebaj. Vagy csak ivott? Honnan tudja, 60 éve elhúzta a belét. A Trental talán segít. Napi 3×1.

  • figyelő: hát persze.csakhogy, nincs, aki termelje 😀

  • lelszi: ajánlok magának egy witzet.
    a pasas eltöri a kezét. kérdezi az ambuláns sebésztől: mondja, doktor úr, ha összeforr, fogok tudni hegedülni?
    természetesen – jön a válasz.
    akkor jó – nyugszik meg a sérült – mert eddig nem tudtam.

    sajnálatos módon nem ismerem ezt a witzet agysebésszel, meg a maga fejsérülésével. pedig jó lenne tudni, hogy az operáció után képes lesz-e gondolkodni?

  • llanfair: dehogynem. lélfainak pl. tuti, hogy ingyen lenne – szociális alapon – némi továbbképzés. a címe: hogyan lássuk meg a magyar rögvalóságot a narancsködön át?

  • Figyelő lépjen ki MAGA onnan ahol most nagypofájúskodik és jöjjön ide.
    Majd félév múlva megnézném miket írkál maga össze .

  • Geyza Annyira nem bolond. Kimennél elé a reptérre?

  • Voltam magyar üzletben. A piac az más, nincs is mindenhol. Sajnos, nekem ez a tapasztaélatom aaz EU árúról. A német tejet nem is emlitettem, ami még kávéban sem volt jó!
    Ezért, NEM kell mindnnek lehordani, szégyelljék magukat!

  • Kihagytam arra a választ, hogy nincs saját termelés,ez azért van. Ez NEM igaz. Azért nincs hazai termelés, mert elvették a magyar gazdáktól, a behozott olcsó árúkkal.

  • Ki hát.
    Kennedyre.
    Hogy meggyőződjek róla , télleg felült e a gépre ?
    Aztán visszamennék a Városba…

  • Figyelő

    2014 november 8
    4:21 du.

    Kibuska te sötéten buta vagy!
    MIből gondolod, hogy jobban tudod mi van az üzeletekben és a piacon, mint mi, akik nap mint nap ott vásárolunk!
    Én nem tudom, hogy mit képzelegsz össze, de a mezőgazdáságra vonatkozó ismereteid is meglehetősen leányregényes képzelgések!

  • Figyelő Szerintem az szégyellje magát, akit boldogsággal tölt el az, ha honfitársait kihajítják Európából. Annyira utálja a magyarokat, hogy visszaküldené a maga által annyira gyűlölt oroszok kebelére? Érdekes hozzáállás.
    Mindamellett a német kávéba mindegy mit tesznek, akkor is ihatatlan.

  • llanfair

    2014 november 8
    4:52 du.

    Hagyd már defektes és mániákos hazudozó!
    Mond te mikor láttál Mo-n német szőlöt???????

  • RonaGyuri Csak üvegben. Úgy tudom, hogy a szőlőjükből bort készítenek. Miután viszonylag kevés szőlőjük van, nem-igen tudnak exportálni, mert még a borkészítéshez is kevés. Az igények felét tudják csak kielégíteni.
    „Legjobb ültetvényei annyira fenn, északon fekszenek, hogy a szőlőt biztatni kell, hogy érjen.” (Hugh Johnson)
    De holnap ellenőrzőm a boratlaszomban.

    De Figyelő idáig nem is beszélt arról, hogy járna Magyarországra. Vagy én nem figyeltem, vagy ez egy új dolog.

  • Nomeg a híes norvég borok is.
    Azokkal nyomassák le a jó magyar hegylevét a gaz europírek.

  • ” r ” kimaradt de nem mondom meg honnan mert még értelme lenne a hozzászólásomnak.
    Aztat meg nem kockáztatnám…

  • lelszi:
    .
    – Igen? SZóval, semmi komoly, csak lebegtetés? Wazze, nézd már meg, miket írnak a témáról a m,érvadó gazdasági- politikai angol, francia, német lapok!
    .
    Az már nem lebegtetés, hanem be van épülve a köztudatba ÉNY- Eu- ban, hogy orbánisztán mi a frászt keres még az EU- ban? Vagy, pláne a NATO- ban?
    .
    Lebegtetés a s…em, az…

  • Eldrad:
    Úgy ki fognak onnan vágni minket hamarosan , ( ha valami nem változik ) mint paraszt a taknyát.

  • Természetesen vannak szőlök No-ban, s nem csak – egyébként igen kiváló – boraik, de nagyon nagy mértékben szorulnak behozatalra!

  • Geyza

    2014 november 8
    7:36 du.

    a mondást – egyébként szoktak a paraszt heylett mást is mondani – manapság találóbb focistával mondani! =))

  • Eldrad

    „Wazze, nézd már meg, miket írnak a témáról a m,érvadó gazdasági- politikai angol, francia, német lapok!”

    – Az un. liberális sajtót nézzük akiket az un. magyar liberális baloldal tájékoztat?

  • llanfair

    Csak egy téma!
    „Amennyiben megépül, a Nabucco West várhatóan 2018-ban kezdi meg működését.””A projektet támogatják az Európai Unió (EU) tagállamai továbbá az Amerikai Egyesült Államok is.” (az USA-nak mi köze az európai gázvezetékekhez, Ők Venezuelától az arabokig bárhonnan szerezhetnek gázt, vagy a kibicnek semmi sem drága?)
    „A projekt vezetője az osztrák OMV vállalat és a konzorciumban részt vesz a magyar MOL csoport is.”
    „A Shah Deniz Konzorcium azonban egy másik projekt, a Transzadriai Csővezeték (Trans Adriatic Pipeline, TAP) javára döntött 2013 júniusában,[3] így a projekt jelenleg kútba esni látszik.”
    Ma, 2014 végén még egyik gázvezeték sem épül!
    „Az amerikai The Wall Street Journal és a brit Financial Times című lapok közös kiadványában Andrej Szinyicin a Déli Áramlat építésével kapcsolatos magyar parlamenti döntésről úgy vélte, az „lázadás a hajón” és egyben az orosz diplomácia nagy sikere. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Magyarország egyszer sem élt vétójoggal az Oroszország elleni büntetőintézkedések megakadályozása érdekében.”
    – Szerinted, ha mi teljes mellszélességgel kiállnánk az oroszok ellen és azok elzárnák a gázcsapot, kitől kapnánk a gázt?
    – Németország tárgyal az oroszokkal a tranzitgáz szerződések miatt, az senkinek nem gond? Ha Ők sem kapnak orosz gázt kitől vesznek?
    – A Déli Áramlatban érdekelt Olaszország, Görögország, Bulgária, Szerbia, Szlovénia, Ausztria rajtunk kívül! Miért mi vagyunk a bűnösök?

    ” Milyen jó, más országok pénzéből élni. Azt mindig szerette a magyar. De meg kellene tanulni, hogy semmi sincs ingyen.”
    – Erre inkább nem is reagálok, mert én mindig értelmesebbnek, elfogulatlanabbnak tartottalak a többségnél! Ha komolyan gondolod, ….

  • llanfair
    2014 november 8
    6:12 du.
    Voltam annyit Magyarországon, ha nem többet mint te.
    Ettem az”importált” gyümölcsökből , zöldségekből.
    Lebarnitani csak ti vagytok képessek azért, ha az igazságot a bemutatja valaki.
    Úndoritó bagázs!

  • Figyelő Nem is tudom, hogy bírod velünk?

  • llanfair: mazochista.

  • lelszi No álljunk meg egy szóra. Nekem semmi bajom az oroszokkal való kereskedelemmel. Nekem az a bajom, hogy eladtuk magunkat az atomerőmű örvén. Nem vagyok véresszájú atomellenes, de szerintem a legveszélyesebb energiaforrás. Ha Paksnak baja lesz, Budapestnek lőttek. Miért titkolnak és terelnek mindent, ha olyan jó az embereknek? A szerződés pedig igenis roppant hátrányos Magyarországnak. Az oroszoknak és az Orbán klánnak nagyon jó, az emberek meg fizetnek mint a katonatiszt. Tisztességes kétoldalú kapcsolattal semmi bajom nem lenne. Olvastad a szerződést (amit lehet belőle)? A fizetési feltételekhez képest a devizahitel ingyen van.
    Egy ország energiaellátását meg kell oldani. De szerintem ez nem magyarázza szövetségeseink szembeköpését. Valaki kitalálta a diplomáciát. Persze ha egy kormány ennyire lejáratja magát minden téren, nem-igen veszik partnernek.
    Nem szeretjük más pénzét? Tartjuk a markunkat az EU-s pénzért, és közben köpködjük Őket. A pénz kell, de gond nélkül hátba szúrjuk Őket. A norvég pénzt is magukévá akarják tenni. A magyar szerint nekünk ez jár. Ne haragudj, a francokat jár. Tudod hány magyar jött ki, a nyugat szociális hálóját kihasználni?
    Igenis tudomásul kell venni, hogy ezekért a pénzekért valaki más megdolgozott. Melyikbe nincs igazam?
    Kapunk x összeget az EU-tól. Aláírtunk egy szerződést, jól emlékszem? Persze ezért elvárnak dolgokat, például lojalitást. Nem akarunk lojálisak lenni? Rendben. Adjuk vissza a pénzt, és lehet bomolni.

  • Ille István Pedig nagyon visszatartom magam, mert nagyon gonosznak tartom. A sok ellentmondást pedig amit kommentjeiben olvastam, nehéz elfogadni.
    Ez a német szőlő ügy is. Apróság, de nem hiszek benne. A németek nem egy szőlőtermesztő nép, az éghajlat miatt. Nekik is kevés van. Nem hiszek a német szőlőexportban, hacsak nem üvegben jön, és Rajnai Rizlingnek hívják. Lehet erre gondolt Figyelő?
    Azt a versenyt pedig, hogy ki volt többet Magyarországon….Komolyan gondolja?

  • Illanfair, jó NEM német szőlő, hanem más nemzetiségű, csak példűnak hoztam fel.Már nem emlékszem MELYIK orwzágból való volt.
    Istenőrizz, hogy a németeket bántsam!

  • Bencsics biztosan grönlandi szőlőt szemelgetett itten.
    Az lehetett neki savanyú.
    Csak ilyen agyatlan nőszemély fejében fordulhat meg ez az őrült gondolat hogy a -neki- savanyú szőlő miatt ki kell lépni az EU-ból.
    Mert ha ez megtörténne akkor itt nem hogy szőlő nem lenne de kenyér sem.
    Láttunk már ilyet : Rákosi eftars idején. Elég hirtelen bekövetkezne az az állapot. Jelenleg az EU a hazai GDP közel 10 száalékát adja csak úgy barátságból. Ha ez kiesne a kormány költségvetéséből ( majdnem mást írtam költségvetés helyett ) , akkor vége lenne itt mindennek. Ebből az következik hogy csak a szájuk jár , gyakorlatilag eszük ágában sincs ” kilépni ” , sőt !!
    Viszont olyannyira sokat hangoztatták ezt a hülyeséget , hogy mostmár az EU-ból és az USA-ból hallatszanak ilyen hangok. Félő hogy ezek erősödni fognak , pláne most hogy a norvég kormány megindította a folyamatot : megvont a magyar Kormánytól 36 millió Eurót. Innentől már könyebb lesz Brüsszelnek is kimondania a szót.Sajnos.

    Megjegyzem még elég jól emlékszem egy -akkor még fiatalabb- honi politikusra aki az MSZP idején azt javasolta és azért lobbizott Brüszelben hogy vonják meg hazánktól az EU-s támogatásokat , csakmert nem tűrte az akkori MSZP-s kormány hogy gyujtogassanak Budapesten…

  • Illepityu ha majd ráérsz javítsad már ki az azonosítómat hogy megjöjjön a kedves kis avatárkám vagy mi..:D
    Meglehet örexem. Mindig elfelejtem.

  • lelszi:
    .
    „…– Az un. liberális sajtót nézzük akiket az un. magyar liberális baloldal tájékoztat?…”
    .
    – Egyiket sem. A gazdasági híreket. A gazdaság nem „liberális”, annak általános törvényei vannak. Kb. mintha azt mondanánk, hogy „liberális, vagy neokonzervatív fizika”? Denokrata, vagy demagóg, populista biológia? Liberális, vagy Nekonzervatív matematika? STb.
    .
    Azon kívül, hülyeségek befarcintása helyett a tényeket cáfold, ne liberálisozz, szerencsétlen.

  • Aztán, nem tudom, a Financial Timest, a Guardiant, a WSJ-t, a CNN- t, stzb. mióta „tájékoztatja a magyar baloldal”, vagy ki a frász. Ezeknek vérprofi, saját hírszerző, hírelemző stábja van, hagyjuk már…

  • Figyelő

    2014 november 9
    5:09 du.

    Na látod tudsz te igazat is mondani. A német szőló csak egy példa, de nagyon jellemző példa. Arra amit te itt művelsz (talán te voltál, de lehet a másik két orbán-liba egyike, összekeverted a Köztársaság teret a Kossuth térrel): tudatlan és tájékozatlan vagy, felületes emlékekkel, de irgalmatlanul nagy pofával osztod az észt! =))

  • Bárcsakmmielöbb kifarolnánk ebböl a liberáliss kalodából