Konzultáció a semmiről

2014 november 8 6:49 de.37 hozzászólás

Olvasom, hogy Deutsch Tamás sajtótájékoztatón beszélt (mozgott a szája), az internetes nemzeti konzultációval kapcsolatban. Talán még nem beszélt Orbán Viktorral, aki szerint belátható időn belül nem lesz netadó. Akkor meg minek is a konzultáció? Csak nem az lesz a vége a konzultációnak, hogy tömegek követelik a különadót?

Na jó! Persze tudjuk, hogy a teljesen anonim, befolyástól mentes nemzeti konzultációnak ilyen előre lezsírozott eredménye nem lehet. Mert ugyebár a nemzeti konzultáció teljesen anonim, és befolyástól mentes. Annyira, hogy akár népszavazást is tarthatnának helyette. Különben tényleg tarthatnának, és akkor az akár felfogható lenne a többség akaratának is. A valós többségének. S akkor megszólal az a bizonyos kisördög, hogy talán éppen ez a baj a népszavazással. Lehet kampányolni, lehet előtte magyarázkodni, de azért még sincs előre lejátszva a dolog. Valaki a netadós népszavazás utolsó pillanatában, a szavazófülkében is dönthet úgy, hogy nem szereti a korrupciós váddal illetett NAV-elnökség mellett lándzsát törő országvezetést. Aztán a szavazócéduláját elég sokáig meg is kell őrizni. A számolásnál egy rakás ember ül ott. Nem lehet azt mondani, hogy csak a helyeslők szavazat érkezett meg. A többit keresse mindenki a postán. Ha meri. Csupa olyan tényező, ami miatt a valós népszavazás helyett a konzultációnak nevezett izé mellett dönthet a hatalom.

Már csak azért is, mert egy nyomtatvány anonimitását elvenni nem olyan nagy technikai bravúr. Márpedig a konzultációs szavazócédulákat nem a plázák kapujában fogják valószínűleg osztogatni. Ám még az is lehet, hogy valóban anonim a konzultáció. Azonban ezt el is kell hinnie az embereknek. Például azoknak, akik a vezér ellen szavaznának. Ha csak egy részükben kétség merül fel, máris a szemetes kibélelésére fogja felhasználni az erdőpusztítás végtermékét. Nem küldi vissza, és innentől a végeredmény akkor is manipulált, ha különben számszakilag minden rendben is van. Az egész demokratikusnak tűnő népszavazás eszméjétől pusztán a kétség gerjesztette félelem is elegendő lehet a manipulált konzultáció felé lépegetni. Ennek fényében különös hangsúlyt kaphat a netadós papírpocsékolásért felelős Vezér-segéd néhány kitétele az említett sajtótájékoztató nyomán született közleményből.

Az például, hogy „a konzultáció előkészítése során is számítanak mindenkinek a véleményére, amelyeket a legkülönfélébb online felületeken várnak november közepétől”. Márpedig az aki hisz az internetes anonimitásban, az ne olvasson az átláthatósági jelentésekről, és akár a béka-királyfiról szóló mese alapján is élheti az életét. Legalább is az átlagos felhasználók szintjén. Amit azok kedvéért teszek hozzá, akik már, technikai guruként tanácshalmazt helyzetek készenlétbe. Segítségként, vagy cáfolatként. Az átlagfelhasználó olyan széles nyomot húz az interneten maga után, hogy csak szándék kérdése a véleményének a személyhez kötése. Ami szándék kérdése, az pedig egyben hit kérdésévé is válik. Az online felületen elkövetett véleménynyilvánítás tehát gyakorlatilag éppen olyan, hangulatilag előre manipulált környezetet teremthet, mint a konzultáció maga. Ezzel az erővel néhány észak-koreai választási szakértőt is hívhatnának. Bár lehet, hogy közelebb is található korrepetitor az: „így szervezz magadnak konzultációt” tárgyköréből.

Azzal a különös kiemeléssel a stadionkapu-felelőstől, hogy „a nemzeti konzultáció legfontosabb szereplői a fiatalok lesznek”. Ez utóbbi párt-direktívát vajon miként fogják érvényre juttatni? Már a vélemény-nyilvánításkor kiteszik a 40-es karikát. Azzal, hogy a felett csak igazolt Békemenet-harcosok nyilatkozhatnak? Aztán már csak azt kell megoldani, hogy a kádári éveket legfeljebb csak hírből ismerők kapjanak konzultációs papírlapot. S tulajdonképpen már össze is állt a hatalom számára ideális forgatókönyv.

A fentiek fényében szinte már akár komikusnak is hathat az, hogy a „kormánypárti politikus úgy fogalmazott: egy digitális témáról szóló digitális konzultációra készülnek”, Végképpen világossá téve, hogy a kormányzatnak esze ágában sincs valós népszavazást kiírni. Inkább konzultálnak a maguk kitalálta meghívásos „demokráciájuk” alapján. Arról, ami Orbán Viktor szerint nincs és nem is lesz. Az erdők kímélése érdekében Deutsch Tamás akár a végeredményt elmondhatta volna. Minek azt a sok papírt elpocsékolni? De miért is nem népszavazást tart a Fidesz? Úgy látszik kormányzaton nagyon fél attól, amit ellenzékből annyira erőltetett. Azért ez is eléggé árulkodó lehet.

37 hozzászólás

  • Amúgy sajátos módja a népszavazásnak valóban ez a nemzetinek kikiáltott csalás

  • Deutsch, a legdíszesebb dísz-zsidó nyilatkozatában bejelentette, hogy hozzáláttak – mármint ő és a fid SS – az új MTK pálya felépítéséhez Kispesten.
    Ezek a prosztingerek képesek maguknak is elhinni, pedig ők aztán már csak tudják, hogy mennyire hazudnak, szóval el akarják hitetni mindenkivel, hogy a zsidóságot egyáltalán érdekli egy MTK, mint „a zsidók focicsapata”, hogy ez egy zsidó ügy és ezzel kedveznek holokauszttal tönkretett magyar zsidóságnak.
    Hogy eltereljék a világ leghazugabb relativizáló „emlékműjéről” figyelmet, gondolják hát kiszúrják a közvélemény szemét egy ilyen kitérdekel mégújabb stadion blöffel: adunk egyet nekik is, mondta Deutschnak a Vezér. Ha ez a törekvésük nem lenne inkább tragikus, mint amennyire komikus, még röhöghetnénk is rajta. De nem. 🙁
    Az ilyen Tompikák és Slómók*, terelőpulit játszva, megpróbálják a zsidókat egy nyájba terelni, mégpedig a felcsúti kanász NER nyájába, hadd keveredjék a juhnyáj a kondával, s ezért mindent megtesznek…

    ˙
    Sose feledhető, amikor Köves a nagy nyilvánosság előtt arra biztatta a zsidó származásúakat, hogy a népszámláláskor (2011.?) „vallják meg a zsidóságukat”. Éppen már csak azt nem kérte, hogy minél hamarabb jelentkezzenek a Fradi által kezdeményezett, „indul a vonat Auschwitzba” turistacsoportba…

    ˙

  • Andy Mage !

    Az ilyen „konzultációk” eredményét, ill. kimenetelét soha senki nem is ellenőrízte, de mégcsak nem is látta. Azt hoznak nyilvánosságra a válaszokból amit csak akarnak. Miért nem csinálnak népszavazást ezek a szemfényvesztők ???

    ˙

  • Kedves szerző, b. figyelmedbe ajánlom a tegnapi összeállításom vonatkozó szösszenetének utolsó fél-mondatát: ” minek kell 3hónap egy internetes kérdőív ki-statisztikázásához?”

  • Voronyezs !

    Ez az ő kétfrontos – vagy ki tudja már hányfrontos – harcuk magának a magyar zsidóság megosztása érdekében. Most éppen teljes erővel belefogtak a Mazsihisz közvetlen, belső fellazításába: őszi mélyszántás indirekt titkosszolgálati eszközökkel… Ez biztos.

    Nem tudom megfigyeltétek e, hogy az utóbbi hónapban sakknyelven szólva, az egyik tisztet – Schmidt Mária személyében – visszavonták fid-SS stratégák. Lehetséges, hogy túlságosan feltűnőnek és direktnek látszottak a spiné sokszor tolerálhatatlan relativizáló és szubjektív szándékai, megjegyzései és kijelentései a zsidóságot illetően…
    .

  • Szakállas witz, a hatvanas évekből :
    -Hogy hívja ma fel Pesten a hülyezsidót az okos zsidó ?
    -Na hogy ?
    -Hát interurbán…New Yorkból..
    Lassan ismét tartalma lesz ennek a régi viccnek.

  • RonaGyuri
    2014 november 8
    4:38 de.

    CSak a rovatvezető a megmondhatója az időrendségnek 🙂
    De az bizti, hogy a netes kérdőívhez csak a teljes bazonosításhoz kell sok idő… 🙂

  • Andy Mage

    2014 november 8
    3:33 du.

    Bár a cypthography nem áll nagyon távol tőlem, de ezt nem értem!

  • RonaGyuri
    2014 november 8
    4:12 du.

    Az on-line kérdőív kiértékelése normálisan real-time megoldható.
    De ha be kell azonosítani a beküldőt, akkor a log-analizis, és ehhez a szolgáltató adatainak begyüjtése már elvehet hónapokat.

  • Andy Mage

    2014 november 8
    4:52 du.

    Aha, nem tudtam hogy alulinformált vagy. Hiába no, az sem lett volna baj, ha legalább azt elolvasod amit írtam! =))
    Ugyanis előzetes regisztrációhoz (erre utaltam a Kubatov akció emlegetésével) kötött a részt vétel. ERgo nem a kiértékelés idejébe kell/lehet azonosítani!

  • „De miért is nem népszavazást tart a Fidesz?
    Úgy látszik kormányzaton nagyon fél attól, amit ellenzékből annyira erőltetett.
    Azért ez is eléggé árulkodó lehet.”
    .
    A cikk sok-sok kérdése, igazsága között a két pontot, ennek a gondolat-sornak adnám.
    .
    Következtetés, akkor is, azóta is hazudnak! Éjjel-nappal, de még álmukban is.

    De mit várhatunk attól a párttól, amelyiknek vezére, első nagy „fellépése”, ama bizonyos 4 koporsó előtt, tartalmában is, „hősiességében” is hazug volt. Azóta sem változott!

  • RonaGyuri
    2014 november 8
    5:17 du.

    Rendben van, megmondtad a tutit, hogy alulinformált vagyok. Mert nem olvastam el, amit írtál. Azt hiszem a nagyképűség örök csapdája az, hogy olyasmire hivatkozik, amire nem kellene.
    Ezt írtad ugyanis: „Egyébként regisztrálni kell majd a válaszadáshoz,” Így idézőjelesen.
    Mivel S.T. hivatalos közleményében nem szerepelt a mondat, megkerestem az eredetit. Ami az Origónál így néz ki:
    „Egyébként regisztrálni kell majd a válaszadáshoz, de ez állítólag nem lesz bonyolultabb, mint egy Facebook-bejelentkezés”
    Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20141106-deutsch-tamas-szerint-nyarra-lesz-eredmenye-az-internetrol-szolo-nemzeti-konzultacionak.html

    A Facebook örök problémái közé tartozik a fake-profilok kiszűrése. Tetszőleges internetcímmel, (sőt, ha telik egy bontóból szerzett gépen gutó Linux-ra, akkor egy gépen generált akárhány internetcímmel) regisztrálni lehet a FB-ra. Ha hasonló rendszert vizionálnak, akkor semmivel nem biztosabb a regisztrációs személyhez kötés. A probléma tehát ugyanaz lehet. A valós személyhez kell tudni az akármilyen adatokkal zajló véleménykéréses regisztrációt.
    Csak ugyebár mégis egyszerűbb személyeskedni, arcoskodni kicsit, mintsem teljes idézetet használni és kicsit végig is gondolni azt, amire hivatkozni tetszel.

  • Az Előzuőben az S.T. értelemszerűen D.T. és nem a német telefontársulat, hanem a stadionkapus

  • Voronyezs, valami borzalmasat írtál le…Magyarországon a zsidó származást eltitkolni valami rettenetes bűn és szégyenletesség. Ismerek olyan budai zsinagógát, ahol a hivők száma megötszöröződött az utóbbi pár évben, imaóráik mellett héber nyelvtanfolyamokat tartanak…. s a nemrégi Sátoros Ünnepen keresztény vendégeket fogadtak. Igy is lehetne „egymás mellett” élni !!!

  • Andy Mage

    2014 november 9
    4:49 de.

    Hogy ki arcoskodik arról most ne vitakozzunk! =))

    Talán a regisztráció kérdéseiben van némi tapasztalatom!
    Én csak annyira hívnán fel a b. figyelmedet – ami persze ebben a contextusban az egyetlen releváns dolog -, hogy ELŐZETES regisztráció, ergo – ahogy voltam szives említeni – nem a „felmérés” után nyílik meg a lehetőség az „adatgyűjtésre” =))

  • Kedves RónaGyuri

    Ennek fényében „Aha, nem tudtam hogy alulinformált vagy. Hiába no, az sem lett volna baj, ha legalább azt elolvasod amit írtam! =))”

    Arcoskodásilag sehol nem vagyok 🙂
    Van egy javaslatom. Közgazdaságban eszem ágában sem lesz, hogy kioktassalak.
    Informatikában meg legyen ez fordítva 🙂 Nemzetközi referenciával bíró szoftvertesztelőként hátha több tapasztalatom van erről a világról, a technikai lehetőségekről, stb. Nem biztos, de hátha….
    Amúgy igen, ez az utsó mondat már az arcoskodás tárgyköre. Tudod, Igyekezlek utolérni 🙂

  • Egyébként szerintem nem érdemes belemenni a személyeskedésbe.
    Így inkább elismerem, hogy alulinformált, sőt alanyi hülye vagyok.
    Amellett a macskákat is szeretem. Így nincs szükségem mosómedvére.
    Langyos vízbe majd áztatom.
    Más meg nyugodtan mászkáljon a kéményen 🙂
    Részemről ezt a meddő, és parttalan marhaságot itt lezártam.

  • Andy Mage

    2014 november 9
    1:21 du.

    Nem vagyok közgazdász, hanem matematikus, aki az élete nagy részében nagy egyedi informatikai rendszereket tervezett és valósított meg (legtöbbször csapattal). Ja és nem kis nemzetközi referenciákkal! =))
    Hát neked biztosan a nagyarcúsághoz elegendő tapasztalatod van. Bár az én szegényes tapasztalaim alapján egy mégoly propfi részfeladattal foglalkozó rendszerátekintésben vitaképes (persze kötekedni azt lehet)lenne egy magamfajta szakemberrel!
    De félre a vetélkedést. Egy olyan online információ-rendszer, mely bár előzetes regisztrációhoz kötött, de utólag akar regsiztrációs adatokat gyűjteni, az bizony unortodox (át- és végig-gondolatlan), még akkor is ha remek propgramozók rittyentették. =))

  • RonaGyuri
    2014 november 9
    1:34 du.

    OK.
    A regisztráció pillanatában egy FB-szerű rendszernél a rendelkezésre álló adatok közül adottak a megadott személyes adatok (beleértve egy tetszőleges mail-cimet), az regisztráció időbélyege, valamint az IP-cim ahonnan a tag érkezik. Néhány egyéb böngészési adat is, de azok esetlegesek.
    Regisztálnak. Kimegy az ellenőrző mail. A vissza jelentkezéssel az egyetlen biztos adat a mail-cim valódisága adott.
    Az általad emlegetett „nagy rendszeren”, azaz ott bent, maximum a mailcimekről lehet így megbízható adazokat gyűjteni. Tekintev a mailcimek munkaállomásszintű létrehozhatóságára ennek az adatbázisnak is igen gyenge lábon áll a jósági foka, de legyünk megengedők.
    Ahhoz, hogy mailcimekből, IP-cimekből, időbélyegekből álló katyvaszt kitakarítsák, ahhoz levés a lokális logok vizsgálata.
    Az IP-cim alapján és az időbélyegek alapján a szolgáltatónál lehet megtalálni azt, aki sz adott időpillanatban az adott IP-t használta.
    Ahhoz, hogy ez real-time adatot adjon, ahhoz minden szolgálató valamennyi szerver-pooljáról az összes logot real-time látni kell ott, ahol a regisztráció fizikailag zajlik. Ez nem azért nonszensz, mert ne lenne rá akarat esetleg, hanem azért, mert olyan hálózati és számítási teljesítményt kötne le, ami felérne egy ddos támadássa, azaz blokkolná a rendszert.
    A DSLAM és egyéb hálózati középeszközök áteresztőképességi korlátai miatt a lassulás a regisztrációs rendszerrel kapcsolatban akkor is feltünő lenne, ha pénzt és paripát nem kímélve mögé teszik a számítási kapacitást.
    Ezért lett volna lényeges, ha a teljes idézetet használod az Origoról (FB-szerű regisztráció). Ugyanis az magyarázza meg, hogy utána miért kell az adattisztításra, -korrekcióra, -analizisre hosszabb idő.
    Ha a szolgáltatóval szemben még bírósági végzést is kell szerezni, hogy minden logot átadjon. akkor pláne.
    Nem akarlak megbántani, de mainframes kollegáknál szoktam látni azt a szemléletet, hogy amit nem tudnak az adott teremben megoldani az nincs.
    Az internet pedig az ARPANET óta arról szól, hogy megosztott rendszer. Ami, noha minden adatot logol és megőriz, de nem egy helyen, nem egy dobozban. S itt nyer értelmet L.Simon hülyesége. Megpróbálni az akamai-ról és társairól hazai szerverekre, hazai bíróságok hatókörébe pakolni lehetőleg mindent.

  • Kiss Zsuzsa!

    Bizony így is lehet egymás mellett élni és szerencsére a többség így is gondolja,meg régebben hasonló esetet írtam,amikor a katolikus templomban zsidókat fogadtak,meg közös Istentisztelet,persze sok
    itteni akinek se,hite,se vallása nincs(mindegy milyen!)ezt nem hitte
    el,az ilyeneknek nem a hit hanem az uszítás a lényeg.
    Egyébként a netadót visszavonták,de akár ebben akár más témában a mindenkori kormánynak joga van nemzeti konzultációt tartani,ez sokkal tisztességesebb,mint ahogy az előző kormányoknál kérdezés nélkül döntöttek és kész tények elé állították az embereket!

  • marcsi: fogja már fel, közös istentiszteletet katolikus templomban nem tarthatnak zsidókkal, ezt egyszerűen a liturgia szabályai nem engedik meg! (jelezze, melyik szót nem ismeri)
    amire maga gondol, az ÖKUMENIKUS istentisztelet, ami szakrális környezettől mentes!

  • Marcsi. Maga szerint azt nemzeti konzultációnak lehet hívni, hogy milliárdokért kiküldenek egy levelet idióta kérdésekkel, aztán visszaküldve a kutya nem olvassa el. Ez a nemzeti konzultáció? Ön azt szereti, ha csak mondvacsináltan kérdezik meg, de a véleményére magasról tesznek?

    Egyébként milyen kész tények elé állították az embereket az „előző kormányok”? Csináltak olyat például, hogy 3 ezer milliárd forintos paksi bővítést vezényeltek le az emberek kérdezése nélkül, amihez a hitelt az oroszok adják? Elvették az emberek hosszú évek alatt gyűjtött szintén háromezer milliárd forintját, kérdezés és felhatalmazás nélkül? Eltőzsdézték ezt a pénzt pl. MOL részvényekre, amelyek vesztességesen állnak a mai napon is, az emberek megkérdezése nélkül? Vagy mire tetszik gondolni Marcsi néni? Egyébként tetszik tudni, hogy mennyi rengeteg pénz a 3.000.000.000.000 forint, vagy esetleg így, hogy háromezerszer tíz a kilencediken forint? Esetleg így, hogy háromezerszer milliószor millió? Ízlelgesse a számokat, hogy mennyi pénzeket tüntetett el a magyar kormány 2010- óta. (Ja nem csak ennyit, ne tessék örülni)

  • Ille István Szerintem látott a tv-ben olyan esküvőt, amikor rabbi is és pap is volt (Madárfészek). Azután kombinált a nagyon normális nőszemély.

  • huncanada: soha nem tudhatod boda marcsi érintettségét!
    ez a lelkes rezsimvédelem, amit itt előad, azért csak hoz neki valamit a konyhára!
    amúgy mélyebb információkról – paks, mol, manyup – ne firtasd ismereteit. azok a MNO szintjén megrekedtek.
    mostanában – amióta simicskának meg szélesnek orbán elvtárs keresztbe tett – kicsit megrendült a rögnemzeti valósághoz rendelt bizalma, de hű csahosként halad a nyáj mögött 😀

  • llanfair: te képesnek tartod gondolatok kombinációjára a hon narancsszínű leányát? olyan egyszerű a lelkem, mint az ék, azzal a különbséggel, hogy azt legalább lehet munkaeszközként használni 🙂

  • 🙂 Sohasem tudhatjuk István, de lehet egyszer fogja magát Marcsi és az ő lelkiismerete és elkezd utánajárni mélyebb dolgok iránt is. Aztán leesik neki a tantusz és felkiált, hogy: „bakker itt mi mind Békemenetestül, „többségi” kétharmadostól, nemzeti nemzetestől jól le vagyunk húzva, hülyének vagyunk nézve, át vagyunk vágva és nem csak reggel délben és este hazudtak nekünk, hanem a nap 24 órájában folyton folyvást, amire tapsoltunk, holott ezzel a magyar emberek valódi többségének ártottunk, hogy nyaltuk szép fényesre Orbán fenekét”. Ezt fogja mondani egyszer, ha felfogja a sorok mögötti dolgokat, és nem csak a populizmust szívja magába Marcsi néni. Tudom, hogy a korral az is jár, hogy az sejtek elhalnak, sorvadnak, így az agyi sejtek is, de hátha Marcsinál ez a folyamat még nem indult el annyira, hogy tájékozódjon a mélyebb összefüggések vizsgálatában is.

  • Ille István Ha Isten megteremté a világot, akkor egy gondolatot is el tud ültetni Marcsi fejecskéjében. Igaz, ahhoz kevés hat nap.

  • Marcsi
    2014 november 10
    3:56 du.

    Nemzeti konzultációt nem kell összekeverni a népszavazással. A népszavazás régi szép demokratikus hagyomány. A nemzeti konzultáció egy manipulatív papírpocsékolás.
    Az előbbinek (népszavazás) súlya van, az utóbbinak szaga. Verítékszaga.

  • hauncanada: hogy mi van neki? lelkiismerete? meg, hogy mélyebb dolgok? bodánál? na, neee!
    neki egyetlen küldetése van: szentkirályi utcai propaganda anyag – ott van az operatív pártközpont, a lendvay utcai az elité – alapján nyilvánul meg, még az életében nem volt önálló gondolata 😀

  • llanfair: nem az idővel van a gond, hanem a befogadó képességgel…

  • Ja és HunCanada nekem semmilyen fóbiám nincs,nem én emlegetem folyton Orbánt,meg a Fideszt ez az itteniek rögeszméje(szerintem vele kelnek,vele fekszenek,)a lelkiismeretem is rendben van „legalább” annyira mint itt egyeseknek,akik ezzel,de sok mással sem dicsekedhetnek….és rendszeresen magukban beszélnek….!
    Na még egyszer nyugodjon békében szegény fiú!
    Ennyi!

  • Andy Mage!
    Hálásan köszönöm,hogy felvilágosított…..a népszavazás és a nemzeti konzultáció közötti különbségről,eddig is volt róla némi fogalmam,nem ezen a fórumon tájékozódom…….itt csak hozzászólok!

  • Marcsi
    2014 november 10
    5:19 du.

    Kedves Marcsi megint össze-vissza kezd beszélni (Fideszezik, Orbánozik) csak a kérdésre nem válaszol. 🙁 Szomorú vagyok, pedig azt hittem, hogy egy új Marcsit kaptunk vissza.

  • huncanada: te tudtad, hogy kezelésen volt? affrancba…
    igaz, mind1. nem segített rajta 🙁

  • István Jobban belegondolva nem csodálkozom, mert pl. a grazi kezelés Viktoron sem szokott pozitíve segíteni. Pedig mindent megtesznek ott is, hogy legalább emberszabásút faragjanak belőle.

  • huncanada: én évente váltom a magas vérnyomás elleni gyógyszeremet. a szervezet – sajnos – hozzászokik. már többen javasolták orbán esetében legalább az összetétel megváltoztatását – mert hát, ő már mentálisan nem fog változni – de sajnos, a grazi orvosok ortodoxak, ami a kezelést illeti.

  • Marcsi
    2014 november 10
    5:22 du.

    Nagyon szívesen. Mindig örülök, ha segíthetek.
    Mivel a népszavazás és konzultáció között eddig csak némi fogalma volt, telán érdemes is volt. Esetleg amikor majd legközelebb máshol tájékozódik, akkor kérdezze már meg Kumin-bácsit, hogy mi az öregördögért nem tartanak népszavazást. Csak nem azért, mert kisebb a manipulációs tere, mint a konzultációnak?