Ismeri a KDNP-t? Nem ismerem, nem vagyok idevalósi!

2014 november 9 6:06 de.27 hozzászólás

Van itt nekünk, ugyebár ez a KDNP nevű izé. Se nem keresztény, se nem demokrata, néppártnak meg főleg nem az, mert hát, mitől lenne párt valami, ahol az összes párttag keresztnévről ismeri egymás, és a néphez semmi köze? De hát, azért csak van valami, mert különben minek az élén állna Semjén, aki időről időre bődületes marhaságokkal hívja fel a figyelmet létezésükre. Hol lovon vonul be Székelyföldre, hol az oktatásügybe kontárkodik bele, hol szakállas bácsizik („…aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SzDSz-re”. ), most meg a családokat akarja megmenteni a vasárnapi plázázástól, mert hát, Istennek tetszőbb, ha helyette templomba mennek, ebédkor meg körbeülik az asztalt, olyan jó polgári módra. Az asztali áldást még nem írják elő törvényileg, bár igény lenne rá.

Van, aki úgy véli, a KDNP kb. annyira hasznos, mint az egér az elefánt mellett. Van benne valami. Részint jól el tud fészkelni az elefántürülékben (rostban dús, így melegen tartja) részint büszkén tudja kijelenteni a hídon menetelve: hallod, Fáni, hogy dübörgünk? Vegyük olybá, hogy e minőségében azért csak megtűri a Fidesz. Amolyan kabalaállatként.

Persze, a kereszténydemokraták azért adtak nekünk egy pár dolgot az évek során. Na, ne ételosztásra tessék gondolni, vagy agape-ra (teríték ügyben Semjén max. az általa tömegesen legyilkolt madarak vadászat utáni szemléjére gondol), hanem a címer és a zászló viszonyára.

Kihelyezésüket és mivoltukat egy KDNP-s törvényjavaslat szabályozza, eladdig, míg az időjárási viszonyokat is beleépíti („Szélsőséges időjárási viszonyok között – annak időtartamára – a szerv vezetője elrendelheti a zászló bevonását, illetőleg a lobogó levonását. Ez a rendelkezés az országgyűlés, az alkotmánybíróság és a kúria épülete, valamint a köztársasági elnök és a miniszterelnök hivatali épülete tekintetében, továbbá nemzeti ünnepek idején nem alkalmazható.”)

Noch dazu, úgy általánosságban akad törvénysértésre lehetőség bőviben, ugyanis „a nemzetközi eseményeken, vásárokon csak miniszteri engedéllyel használhat bárki címert, zászlót.” Nem ám csak úgy az azeri testvérek látogatása alkalmával ukk-mukk-fukk fellobogózni a várost! Hogyisne! Előbb engedélyt kell kérni rá a minisztertől!

Azon felül „a köztársasági elnök a két angyallal mint pajzstartóval ellátott, a miniszterelnök a cserfaággal és olajággal övezett címer használatára is jogosult”. Hiába, no, komoly hiányosságot pótolt ez a törvény.

De adta nekünk ez a párt a család, mint olyan fogalmát. Hiába, no, jobb, ha definiálják nekünk, tudatlan balgáknak, hogy tudjuk, miben is élünk: „…a család „erkölcsi alapon nyugszik; biztos alapja a házasság, amely az egymás szeretetén és tiszteletén alapuló életközösség. (…) a család a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága vagy egyenes ági rokoni kapcsolat, vagy a családba fogadó gyámság.” Ne is morfondírozzunk azon, hogy mi más módon jöhet létre egy család, az nem érvényes, tessék ebben a formában családnak lenni, és kész! Az élettárs nem férj/feleség, tehát nem család, pláne nem tartozik bele a közös gyermek, ne is tessék erőltetni.

A KDNP adta nekünk az egyházi törvény politikai hátterű módosítását is, melyben a többség határozta meg – a francba az olyan ortodox dolgokkal, mint a világnézeti semlegesség – melyik egyháznak hol a helye, partvonalon belül, vagy kívül? Tehát kiválasztotta a kiváltságosokat, no meg, alapos teológiai tudásról téve tanúbizonyságot, Semjén még rátett egy lapáttal az evolúció elméletének elvetésével: „a teremtés azt mondja, hogy az abszolútum, az isten, a fejlődést beleprogramozta az anyagba, energiába, és ez bomlik ki a történelem során. De eleve benne kell lennie ahhoz, hogy ki tudjon fejlődni.” Értjük, ugye? Nem? Pedig annyira világos…

De ők adták nekünk a köznevelés törvényét is, amivel sikerült a végtelenségig lebutítani az egész oktatást a központosítással, a hittannal, az erkölcstannal, a világnézetileg majdhogynem horthysta fazonra szabott egyentankönyvekkel. Kellene két tekercs wc-papír? Kréta? Szappan? Majd, ha a KLIK engedélyezi! Ráadásul sikerült olyan pedagógusi életpályamodellt kialakítani, és fizetésemelést összehozni, hogy az érintettek tekintélyes hányada kevesebb pénzt visz haza, mint a rendezés előtt!

Orbán Viktor láthatóan végtelenül lojális (gátlástalanul seggnyaló) emberekkel veszi magát körül, akik nem kérdeznek, nem is feltétlenül gondolkodnak, csak mennek a vezető által kijelölt úton. Ha Mikszáthnál a „mamelukok” ábrázolásait olvassuk, láthatjuk: így volt ez már a dualizmus idején is. Kizárt dolog, hogy Semjén bármilyen szavazói csoportra vonzerőt gyakorolna. A Fidesz mértékadóbb közönsége már „beárazta” Semjént, mint szükséges rosszat, és elnézik neki a bárgyú mondatait, stabil stupidságát.

Szóval, ne tessék azt mondani, hogy a KDNP egy súlytalan párt, mert, bizony, súlya van neki! Legalábbis, terhel minket, súlyosan terhel.

27 hozzászólás

  • BrunszvikTeri

    István !

    Szenzációs ez a montázs.

    .

  • BrunszvikTeri

    Óh ! Ha Semlyén mester tudta volna, hogy Ferenc pápa – épp a múlt héten – nyilatkoztatja ki álláspontját az evolució mellett, akkor nem megy bele ebbe az ész nélküli antievolucionista retrográd dumába… De most már mindegy, Isten ezt hülyeségét is feljegyezte.

  • Kedves szerző, ön talán pedagógus, hogy ennyire tudja, rosszabbul járnak a tanárok az új életpályamodellel. Ön szerint nem megfelelő a a hagyományos családmodell és nem jó a társadalom széles rétegei által elfogadott erkölcsök szerint élni?

    Tisztelettel,
    S. P. F.

  • Ille István

    Az a „bajom” ezzel az írással, hogy olyan dolgokat is feszegetsz benne, amik bizony lassan be fog következni, mert Semjén megbomlott elméje lassan afelé hajlik, hogy megmondják azt is a családoknak mikor mit kell tenni – igaz azt nem, hogy miből -, valamint ha jól emlékszem az abortusz kérdés is napirenden volt náluk, csak ugye az a bizonyos felháborodás lemosta a napirendről. Ha így haladunk lesz itt még Semjén korszak Ratkó mintára. Kívánom, hogy ne legyen igazam

  • S. P. F.

    Amikor felemelik a bért, és azzal együtt megnövelik a munkaidőt. és eltörlik a túlórát, az nem éppen a jól járás útvonala, szerintem az az egy helyben való topogás nyomvonala.

  • S.P.F: nem vagyok pedagógus, de akadnak pedagógusok, akik panaszkodtak. tudja, nekem szívesen panaszkodnak mások is. én már csak ilyen befogadó ember vagyok.
    állítottam egyetlen szóval is, hogy nem megfelelő? avagy a házasság kötelező, mert csak attól család a család?
    mik is azok az erkölcsök? azok, amit mások írnak elő nekünk? tán csak nem semjén, vagy a többi kdnp-s jólélek fogja meghatározni, hogy NEKEM milyen normák szerint kell élnem?

  • Georgina Bojana

    Kedves István és Eszter!
    Szíves figyelmetekbe ajánlom ezt a jellemzést: „… A nárcisztikus személyiségzavar létező rendellenesség, amely a beteg önmaga iránt érzett erőteljes szégyen- és elégedetlenségérzetéből táplálkozik – olvasható a Medbroadcast internetes portálon.
    Annak érdekében, hogy a betegek megbirkózzanak szégyenérzetükkel, védekezésként saját érzéseik másokra való kivetítését, az ellentámadást, mások okolását használják, illetve mindent elkövetnek, hogy bebizonyítsák maguknak különleges mivoltukat.
    A nárcisztikus embereket általában kora gyermekkorukban éri a sérülés, mely az egészséges énkép kialakulását gátolja. Valószínűleg azt éreztették velük, bármit is tesznek, nem elég jók, alkalmatlanok.
    A nárcisztikus düh. Ezek a korai tapasztalatok okozzák a „nárcisztikus szégyenérzet” kialakulását mely a „nárcisztikus düh” kiváltója, valahányszor úgy érzik, hogy nem tisztelik őket eléggé, vagy valaki viselkedése rossz fényt vet rájuk, s ezzel felszakítja a régi sebeket…”
    *
    No, most, hogy elolvastátok, de olvasás ELŐTT is biztosan tudtátok, kire, kikre jellemző ez a személyiségzavar. Okunk van a kétségbeesésre, mert, hogy ILYEN Vezetőnk van. A Vezető mellé, most felsorakozott a KDNP jó embere is…
    *
    Mérhetetlenül dühös vagyok, milyen jogon akarnak a családi életünkbe, beleszólni?! Ha már a megélhetést NEM tudják biztosítani. Az első lépcső a boltok bezárása, a következő lépésük pedig a visszahozott „Ratkó” korszak lesz?!

    Különben nem tudom miért vannak „ott fönt”, a „trónon” és annak közelében kétségbeesve, miszerint: kevés a gyerek.

    Itt, ahol élek, ide tömegesen jöttek át magyar igazolvánnyal, román cigányok. Párjuk Magyarországot használva ugródeszkának, innen mentek, mennek ki (ahogyan ők mondják) „németbe” – dolgozni. Ide visszajönnek, gyerekeket csinálni, majd nagy békésen visszautaznak.
    Ezért, erre kellett a magyar igazolvány!
    *
    Van itt gyerek, ma is szembesültem vele. Csapatban járnak, románul beszélnek, de ITT vettek házat, ide szülnek – szinte folyamatosan.
    Nem köll betojni, lesz itt ember.
    Csak az a gond, az így és ITT felnövő nemzedék HOL DOLGOZIK majd?! „Németbe”??!!!! – ők is majd Németországot erősítik? Hiszen a jó magyar igazolvány erre kell, Magyarország CSAK UGRÓDESZKAKÉNT működik! – nekik.
    *
    Miért nem követik le, miért adják meg a román cigányságnak a lehetőséget, hogy Magyarországot ugródeszkának használják?! Ha a magyar igazolványt megkérték, ide akarnak betelepülni, (nem örülök neki) de, ha normális életet élnek, rendben. De akkor is felháborít!
    *
    Akik pedig itthon élünk, mert itthon akarunk élni, sőt a gyerekeink is, a mi életkörülményeinket egyre nehezítik. Vezetőink, botor módon, az újabb és újabb ötleteikkel, de sok álmatlan éjszakát okoznak az ide született, de itt is élő magyar ajkú MAGYAROKNAK.

    Minden bizonytalan, minden képlékeny, ezen kellene változtatniuk. Ha ezt meg tudnák fordítani, akkor a biztonságos megélhetésbe, a bevállalnák a gyermekeket. Az ide születettekről, s az itt életvitelszerűen élőkről regélek.
    *
    G.B.

  • Georgina Bojana

    Kedves István,
    idézlek: „… tán csak nem semjén, vagy a többi kdnp-s jó lélek fogja meghatározni, hogy NEKEM milyen normák szerint kell élnem?” – OSZTOM A VÉLEMÉNYED!
    Továbbá: engedtessék meg nekem a szabad akarat, mert én NEM vagyok nárcisztikus, mint a minket VEZETNI AKARÓ két ember, a többi meg rábólogat.
    A saját életemet ÉN szeretném élni!
    G.B.

  • G.B. ha hagyják…

  • „A miniszterelnök-helyettes beszélt arról is, hogy a Magyarország elleni támadások mögött a magyarországi ellenzék áll, nem is palástolt módon. Erre csatlakoznak rá azok a brüsszeli és washingtoni kormányzati és üzleti szereplők, akik valamiért ellenérdekeltek a mostani kormánnyal. A baloldali ellenzék most szovjet tankokkal nem tud jönni, de különböző gazdasági és politikai érdekcsoportok külső támadásával próbálnak pozíciót fogni a magyar belpolitikában, károkat okoznak az országnak, s következtében kezdünk egyfajta pofozóbábuk lenni – jelentette ki Semjén Zsolt.”

    ennek az embernek kétségtelenül valami baj van az agyával…

  • Fenyvesi Glória

    Azért a KDNP.től nem kéne elvitatni, hogy keresztényekből áll maga a párt…

  • Ille István

    Hát nem értheted Te ezt 🙂 Kell az ellenség, mert éberség elvtársak, mert még az is bekövetkezhet, hogy a nép az istenadta nép, ha oly barom mint akarom a végén ráébred, hogy tévedett, és mer olyat tenni, ami igencsak fájdalmas lenne ennek a kormánynak.

    Egyebekben pedig Váncsának igaza van a KDNP-re annyi szükség van, mint a pápa farkára 🙂

  • Ille István
    2014 november 9
    11:50 de.
    Nincs baj, már szerintem. Eddig bejött a mélymagyaroknál az ellenségkép gyártás. Volt egy felmérés, milyen adók érintenék érzékenyen a lakosságot. Ebben a felmérésben a netadót eléggé hátra sorolták. Így ezzel jégre lépett a kormány. Megmozdult a semleges réteg. A fellángolt tüntetéshullámban már egyre kevesebb szó esik erről, és előtérbe kerülnek a kormány egyéb dolgai is.
    Az ellenhangok, és a külföldi kritika erősödésével már előre kategorizálni akarja a dolgokat a már bevált ellenségképpel.
    Én legalábbis ez gondolom a dologról.

  • fenyvesi glória: milyen párt? mitől keresztények?

  • don ovuz: igaz. kell az ellenségkép, mert különben hogyan győzhetnének folyamatosan?

  • A KDNP keresztény,demokrata és néppárt, akkor is ha egyesek másképp gondolják….ezt felesleges vitatni!Persze a kormánypárton belül kisebbségben vannak,de velük együtt működnek!
    Természetesen vannak vitatható,mások szerint konzervatívnak és időszerűtlennek tartott elképzeléseik(pld.a vasárnapi nyitva tartás,amit a Fidesz sem fogad el fenntartás nélkül,még nincs végleges döntés!)
    de remélhetőleg kompromisszumra jutnak mind a dolgozók,mind a lakosság érdekében!

  • Fenyvesi Idióta: Miért? A többi párt nem Keresztényekből áll, néhány zsidóval és ateistával keverve? Muzulmánokat és Buddhistákat még nem észleltem, egyenlőre, bár a Vona Gábor, kérdéses, a sok Iráni utazása alatt felszedhetett mást is, nem csak a Jobbik eltartására a baksist és egyebet.

  • Ha valaki ráfogja Rétvári (az aljas) Bencére és 2xdr. Semlyén (vadölő) Zsoltra hogy Keresztény, az megalázza a Kereszténység fogalmát!
    Csak mellesleg, a Stadionos viktor, az egész Fidesz/KDNP/Jobbik koszos bagázs és követőik a Tíz Parancsolat szinte mindegyikét megszegik naponta, némelyek gyakrabban.

  • „Szóval, ne tessék azt mondani, hogy a KDNP egy súlytalan párt, mert, bizony, súlya van neki! Legalábbis, terhel minket, súlyosan terhel.”

    Tömjén Zsoltár bizony terhelt, súlyosan terhelt.
    Meg a többiek is.
    Jól összefújta a szél a szemetet ebben a bűnbandában.

    Volt erről egy cikk korábban, valamelyik hírhatár online-on olvastam, de nem találom.
    Viszont a keresés visszavitt a KMH-ra:
    http://kanadaihirlap.com/2013/05/25/orban-viktor-es-a-fidesz-vezetoinek-patologiajarol/

  • Na, ezek szerint van olyan, aki látott már élő kdnp-st Magyarországon. Mármint olyat, akit nem a fidesz irányított a „koalícióba”.

  • Fenyvesi Glória

    Ille István!
    Nem kellene moderálni Bognár Gyulát, hogy megint le idiótázott engem?
    Neki szabad így viselkedni?
    Milyen-tán csak nem demokratikus alapon?

  • fenyvesi glória: hetek óta nem moderálok. amúgy mi a gond azzal, hogy idiótának nevezte?

  • fenyvesi glória Kedves Glória. Bodnár urat lehetne moderálni. De sajnos ettől a véleménye nem változna meg. Ezt a jelzőt rettentően ostoba hozzászólásaival vívta ki. Még azt sem remélheti, hogy a többiek nem veszik észre. Csak ők nem mindig írják le.
    Ha hozzászólásai nem ilyenek lesznek, Bognár úr is tisztelni fogja. Tiszteletet nem lehet kikövetelni. Vagy van, vagy nincs.

  • Ille István
    2014 november 14
    2:02 du. Ismered. Bíróság. Miért kiabálta Kovácsra az utcán, hogy hülye? Mert nem tudtam, hogy titok.