Neoratkoista Fidesz-Jobbik kánon

2014 november 10 8:26 de.1 comment

A népesség fogyik kérem. Olyan, különben számszerűsíthető állapot ez, amivel szinte folyamatosan próbálják a kedvet kelteni a keltetéshez. Vagy a fektetéshez. Kicsit elnagyoltan, hiszen elfeledkeznek a kormányzat környékén arról, hogy fogyásba belejátszik a gazdasági exodus is. Ami javában zajlik. Miközben a gyermekek vagy gondolnak megszületni, vagy sem.

Mert talán még emlékszünk arra, hogy Orbán Viktor annak idején valami ilyesféle születési kedvet emlegetett. Aztán jöttek a különböző neoratkoista ötletek, és még nemzeti párválasztó párt-terápiát is szerveztek minisztériumi segédlettel. Ezekben az akciókban legtöbbször Soltész Miklós neve bukkant fel államtitkári minőségben. Azonban legutóbb mégsem ő nyilatkozott. Talán azért nem, mert nem a kormányzati, hanem a Fidesz belső hierarchiájából gondolták megszólaltatni a helyi laposelem-felügyelőt. Selmeczi Gabriella, ezúttal a Fidesz Emberi Erőforrások Kabinetjének vezetőjeként, próbálkozott a nézőknek kedvet csinálni a gyermekek nemzéséhez. A híradás szerint a Duna televízió nézőivel kísérletezve ezügyben. S most tekintsünk el attól a nagyon cinikus és rosszhiszemű nézőponttól, hogy Selmeczi Gabriella megjelenése a képernyőn azonnali, reflexes TV-lezárást és ágyba-bújást generálhat. Inkább maradjunk a tudósításnál. Tisztább, szárazabb.

Bár a szemekre ez utóbbi kitételek talán nem is maradnak igazak. Csak az nem biztos, hogy könnyesre röhögi, vagy inkább zokogja az ember olyankor, amikro a nyugdíjkasszák lekaszálását méltatja Selmeczi Gabriella. A nyugdíjak akkori megvédéséért felelős sütis néne ugyanis azt bírta állítólag kijelenteni: „2012-ben a kormány megerősítette a nyugdíjkasszát, mely azóta megáll a saját lábán, biztonsággal lehet belőle fizetni az öregségi nyugdíjat”. Ha ez a Duna TV-n így elhangzott, akkor a stúdió épülete az építészeti csoda maga. Mert nem omlott össze. De azonnal. A magánnyugdíjak államosítása, majd elherdálása ugyanis aligha jelenti a „megerősítést”. Legfeljebb azokét, akiknek a számláján kikötöttek a pénzek. A személyes nyugdíjszámlákkal azóta is csak a baj van. S korántsem biztos, hogy a kormányzat hosszú távon képes biztosítani a nyugdíjakat. Éppen azért, mert felrúgták a biztosítási befektetések módjára működő magánpénztári működést.

Visszatérve ahhoz a szocialisztikus megoldáshoz, ami a pillanatnyi befizetésekből próbálja nem éhen halasztani a nyugdíjasokat. S amihez kétségtelenül kell a népszaporulat. Feltéve azt, hogy a majdani években a munkába állók befizetőivé válnak a rendszernek, és nem kényszerközmunkából próbálnak majd éppen hogy túlélni. Alkalmasint közmunka: a közrabszolgák nyomott bére alkalmasint a majdani nyugdíjelvárásokat is csökkenti az állammal szemben. Így hosszabb távon akkor is hasznosnak ítélheti Selmeczi Gabriella, a nyugdíj-védelmi ex-lady, ha jelenleg csak a szegényedési spirált hajtja. Azért az említett kijelentéshez mégis csak végtelen bizalom kell. Az építészekben megbízva. De mondott azért persze mást is a politikusok gyöngye.

Azt például, hogy: „biztatjuk is a fiatal édesanyákat, fiatalokat, diploma előtt állókat, diplomásokat, hogy vállaljanak nyugodtan gyermeket”. Ugye, milyen szép mondat. Ha eltekintünk attól, hogy előtte családi adókedvezményről és a részmunkaidős foglalkoztatás bővítéséről esik szó, akár Ratkó Anna is mondhatta volna. Így is, mivel a családi adókedvezményhez leginkább adóköteles családi bevétel, a részmunkaidőhöz pedig munkahely szükségeltetik. Ha pedig a közrabszolgaságot kivesszük a rendszerből, akkor egyikből kevesebb jut, mint a másikból. A közmunka-bérből pedig reprezentáljon Selmeczi Gabriella, és járassa egyetemre a lányát Orbán Viktor Svájcba. S tanulni, nem az egyetem melletti sarkon pénzt keresni. Koldulással. Úgyhogy mégis inkább egy igazi Ratkó-szemléletű mondat hagyta el a nyilatkozó száját, ha ez így el bírt hangozni. Noha kétségtelen, hogy a gyermekvállalás kérdése nem csak pénz kérdése. Azért nem árt, ha nem a gyermekszegénység demonstrációs anyaga születik a világra.

Habár a „nem csak pénz kérdése” gondolatot már nem Selmeczi Gabriella fejtegette csak. Ezt már Novák Előd emelte ki a népesség-gazdálkodási kupacból. Miközben megtámogatta az Országgyűlés köreiből is Selmeczi Gabriella nyugdíj-monológját. Annyiban, hogy a majdani befizetők kapcsán megemlékezett a nyugdíjakról, és a családi adókedvezményekről is. A jobbikos politikus ezt nyilatkozatot az Országgyűlés újonnan megalakult népesedéspolitikai albizottságának elnökeként tette. Úgyhogy a Fidesz egy rossz szót sem szólhat a Jobbikra. A politikusaik már egész jól megtanultak kánonban énekelni a kiosztott kottákból. De Ratkó Anna szelleme sem panaszkodhat. Novák Előd a négygyermekes családmodell népszerűsítése mellett tette le a voksát. Ami akár burkolt bejelentése lehetett annak is, hogy jövőre elölről kezdheti a pelenkázási gyakorlatokat. Igaz, sem ő, sem kedves neje nem közmunkában valósítják meg magukat. „Csak” közpénzen.

1 Comment

  • Ismér csak a lényeg sikkadt el!
    Talán nekifuthatnál, némi ismeret begyűjtéssel!
    Mondjuk nem ártana ha legalább wiki szintem belolvasnál a Ratkó-nak nevezett törvény tartalmába!! =))