A CÖF keménykedik

2014 november 13 1:45 du.13 hozzászólás

A CÖF-CÖKA kemény gerincű szittya szervezet (jelen esetben a coki szerencsésebb lenne) ifj. Lomniczi-Fritz vegyespáros által feljelentést kíván tenni a kitiltási ügyben ismeretlen tettes ellen.

Mit mondjak, azon felül, hogy arcuk meglehetősen nagy – a szervezet szerint az André Goodfriend által előadottak a magyar jogszabályok ismeretének hiányáról árulkodnak, így „a CÖF-CÖKA kénytelen kiegészíteni az ideiglenes ügyvivő úr ismereteit, jóllehet ez nem elsősorban a szervezet feladata lenne” – írják – de segghülyék is.

Na, akkor tartsunk nekik egy kis oktatást:

–   A diplomáciai mentességet élvező személy büntetőügyekben minden esetben, polgári és államigazgatási ügyekben szintén mentes a fogadó állam joghatósága alól.

–    Kivétel polgári és államigazgatási joghatósági mentesség alól:

A diplomáciai képviselőnek a fogadó állam területén fekvő ingatlantulajdonára vonatkozó dologi jogi perek;

Olyan hagyatéki eljárással kapcsolatos perek, amelyben a diplomáciai képviselő magánszemélyként szerepel;

Olyan perek, amelyek a diplomáciai képviselő által a fogadó államban, hivatalos tevékenysége körén kívül folytatott bármilyen szabad foglalkozásával vagy                                 kereskedelmi tevékenységével kapcsolatos.

–       Diplomáciai képviselők nem kötelesek tanúvallomást tenni.

–       A diplomáciai képviselő mentessége a fogadó állam joghatósága alól nem vonja őt ki a küldő állam joghatósága alól.

–       Ha a diplomáciai képviselő a fogadó államban bűncselekményt követ el, a fogadó állam a kérdéses diplomáciai képviselőt „persona non grata”-nak nyilvánítja.

–       Az igazgatási jellegű jogszabályok a diplomáciai képviselőkre is kötelezőek. A közlekedési szabálysértésről felvett jegyzőkönyvet a fogadó állam külügyminisztériuma diplomáciai úton általában továbbítja a küldő államhoz.

„A CÖF-CÖKA úgy látja, a diplomáciai vagy egyéb mentesség esetében szükséges eljárásról egy 1973-as külön jogszabály kimondja, hogy diplomata cselekményével kapcsolatban is lefolytatható nyomozás. Ebben az esetben az eljárást a hatóság, illetve a bíróság felfüggeszti és állásfoglalást kér az ügyészségtől, mint felettes szervtől, illetve az igazságügyi minisztertől az eljárás folytatásáról.”

Hogy a CÖF hogy látja, teljességgel érdektelen, ugyanis egy ország jogszabálya nem írhatja felül a nemzetközi jogot – jelen esetünkben az 1961es és 1963as bécsi egyezségben foglaltakat, amit hazánk is aláírt és elfogadott.

„…a diplomaták mentességére vonatkozó nemzetközi immunitás nem eredményezheti azt, amit az ügyvivő úr mond, hiszen ezen az alapon, bármely diplomata akár embert is ölhetne nyugodtan hazánkban a büntetőjogi mentesség égisze alatt” – érvelnek.

Bizony, ez így van. Nyugodtan ölhetne embert is, max . persona non grata-nak nyilváníthatják.

„Ifj. Lominczi Zoltán, a kormánypárti szervezet szóvivője arról beszélt, hogy a magyar törvények szerint nemcsak a korrupció büntetendő, hanem az is, ha valaki elmulasztja bejelenteni a tudomására jutott korrupciós cselekményt. Az amerikaiak ezt nem tették meg, ezért a CÖF feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen.”

Ezzel van egy kis probléma. Mr. André Goodfriend munkakörében egyenlő az USA-val. Tehát amikor beperelik a pl. vízum megtagadás, vagy az adatok kiadásának megtagadása okán, akkor az UDA State Department-et, rajtuk keresztül az USA elnökét perelnék. Ehhez viszont mindenestől puhapöcsűek, habár szittya puhasággal.

Sok sikert hozzá! Nem ártana, ha a CÖF kemény legényei konzultálnának Futó Barnabással. Ő belátta ennek értelmetlenségét, habár első pillanatban nagy mellénnyel nekifeszült a hegynek.

Nincs más hátra, mint mondjunk nekik valami biztatót. Mondjuk: hajrá, Piri néni!

13 hozzászólás

  • Tulajdonképpen nem is baj, ha keménykednek. Minél tovább felszínen tartják az ügyet, annál mélyebben rögzül a butácska fejekben is az állami hivatalokban zajló korrupció, és az, hogy a kormány minden erővel takargatja. Vagyis valószínűsíti a kormánytagok érintettségét.
    Mivel eredményt úgy sem érnek el, ez is rögződni fog.

    Ez lényegében szabadságharc lenne az USA ellen, csak ezzel megint jégre mentek, mert minél inkább kalimpálnak, annál mélyebbre merülnek a trutyiban.

  • Számomra a CÖF, olyan, mint annak idején a „munkásőrség” volt; a cöf az orbáni rendszerhez, feltétlenül hű testület, – közpénzből finanszirozott, – mely az orbáni-rezsim kitüntetésekkel is jutalmazott…

  • Erkölcstelen kormány = korrupt államhatalom

  • kedves donom, előttem van az ügyvezető arca – aki már tonnabella nyomulásakor is komolyan fegyelmezte magát, hogy ne röhögjön harsányan – amint éppen bele sápad: jajistenem-mostmilesz-acöf-feljelent-ismeretlen-tettest-mileszha-rámfogják?
    de most komolyan: adva van egy ifj. lomniczi. igaz, hogy alkotmányjogász, így megértem, hogy nem ért a nemzetközi joghoz – valszeg az alapizéhez sem, mert hát, mert a papa ott ült, attól még a gyerek lehet alkalmatlan – de akkor miért osztja az eszét? ég, mint a kalapgyár, és még netán büszke is rá?

  • Ille István
    2014 november 13
    3:15 du.
    Ott a pont!
    Aláírom, szimplán hülyék!

  • Azt mondják, Vida asszony egy „szent tehén”. Érinthetetlen, mint az ügyvivő úr. Nos, a tehén az stimmel, de az, hogy szent lenne, azt már cáfolnám. Remélem, az érinthetetlensége sem lesz tartós.

  • Kiszely Anna Mária

    Csak csinálják, szeretem látni, ahogy futkosnak, pofáznak valami blőd baromságot, megint futnak egy kört és igy tovább, körbe-körbe….mint a mérgezett egerek. De a legjobban azt szeretem, hogy helybe mennek a lófaxért. Hát tegyék!!!

  • ˙

    Orbanini Duce még időben beleszólt a CÖF USA elleni hadüzenetébe, hogyaszongya, „Nincs itt kérem háború; nem kell vonulni!”
    Hát igen, ez a következetes viszonyulás a „c i v i l” világhoz, legyen szó Ökotárs Alapítványról, vagy a maga ihlette Civil Összefogásról, ő minden szervezetre az állam, vagyis őmaga részeként tekint, amelybe a maga teljes erejéből beleszólhat.

    .

  • T.Öregszeder !

    Állítólag Vida is a B.Kolesz nőstényfalkáját öregbíti…

    .

  • Kiszely Annamária !

    Na pontosan ez a lényege az USA „kitiltási” lépésének, amellyel kínok kínját okozzák, nem elsősorban a kitiltottaknak, hanem azoknak az érintetteknek és más bűntársaiknak, akikről egyelőre még csak sejthető, hogy közük van ügyekhez…
    Most kapkodnak és futkosnak, mint kutya a farka után, de képtelenek azt utolérni. Ettől aztán dühöngve vicsorognak, csaholnak az USA-ra. A falkavezér szavait ismételgetik alázattal, kifejezve felé a feltétlen hűségüket, tőle védelmet remélve… ))) 😀 (((
    …És éppen ezzel a magatartásukkal árulják az érintettségüket.
    .

  • Tegnap Horváth András, a nagy balhé kirobbantója, a Klub-rádióban Bolgár úrnak elmondotta, hogy ő már egy évvel ez előtt, először Rogánnak és Lázárnak számolt be a Zöld Dosszié titkáról, melynek az lett a vége, hogy őnála tartottak házkutatást és jelenleg is viszgálat folyik ellene…

    Kérdés persze, mi lenne ezzel a bátor emberrel, ha nem előre gondoskodik a dokumentumok biztos helyre mentésével? Biztosan az olajszőkítés kellemetlen tanúinak, vagy a felcsúti juhász Váradi András sorsára jut…
    .

  • Ille és Don Ovuz !
    Nem annyira hülyék ezek CÖF-ösök, bár annak látszanak. Ellenben erősen meg van kötve a kezük, hisz bármit kezdeményeznek úgy „civil módra”, az ő atyjuk és teremtőjük folyton minden lépésükbe beleszól, leállít, mint most is a legutóbb, amikor egy ilyenkor orbanisztánban szokásos, úgynevezett Békemenetet akartak indítani mellette.
    Bár nem egészen világos, hogy neki a mindenek fölött álló Vezérnek mi köze is lehetne egyáltalán a milliárdos áfa-csalásokhoz… Oszt mégis lehűtötte e kedves buzgalmukat.
    Ez az élő bálvány ugyanis nagyon jól tudta, hogy egy ilyen – köztudottan általa szervezett – tüntetés az amerikai követség elé, végleg betenné a kaput közötte és az USA között, illetve az igazi Isten se mosná le róla azt, hogy nem csak érintett, de Ő értelmi szerzője ezeknek az ügyeknek. Nekem így sincs kétségem efelől…

  • Bocs’, hogy Orbanisztán tulajdonnevet kisbetűvel írtam…