Rezsimváltás? Radikalizálódik az ellenállás

2014 november 17 11:34 de.42 hozzászólás

Vasárnap hajnalra a Negyedik Köztársaság (4K!) nevű radikálbaloldali párt letakarta a II. János Pál pápa tér utcanév tábláit (mely teret az Orbán rezsim előtti időkben Köztársaság térnek hívtak) és szimbólikusan átnevezte „Köztársasági Ellenállás” terének. A 4K!-tól nem ismeretlenek az ilyen utcai akciók. Már korábban molinókat raktak fel a Kossuth térre, illetve a Clark Ádám téren lévő alagút bejáratára. 2011-ben – az október 23-ai „Nem tetszik a rendszer” féle demonstrációk után vált párttá az addig urbánus baloldali ifjúsági mozgalomként működő csoport.

Fotó: 4K!

Fotó: 4K!

A 4K! az Orbán rezsim Alaptörvényét elejétől kezdve illegitimnek tartja. Ebben is eltér a parlamenti ellenzéki pártoktól, melyek maradéktalanul felesküdtek rá.

Most így fogalmazzák meg az ellenállás következő hónapjait:

Osztályharc folyik, ez alkalommal azonban a fent lévők harcolnak minden eszközzel a lent lévők ellen. Ez a célja az adóemeléseknek, az áremeléseknek, a szociális kiadások brutális csökkentésének, az oktatás szétverésének. Nem fogunk belenyugodni abba, hogy jobbágyságot hozzanak létre.

Ez az ország nem a kiváltságosaké, hanem a hétköznapi embereké. A hétköznapi embereknek joguk van megvédeniük magukat, ha a fent lévők irreális terheket raknak rájuk.

Ez most nem a pártok és a politizálgatás ideje. A demokrácia csak papíron létezik. Ez most a mozgalmak ideje. Az ellenállás ideje.

Ez a kormány csak az erőből ért. Ez a Köztársasági Ellenállás ideje.

Magyarország a népé, nem a kiváltságosaké, és mindenkinek joga van a létbiztonságra. Ez a köztársaság.

Ma csak az ellenállásnak van értelme, ezért Köztársasági Ellenállást szervezünk a megszorítások ellen, az ország kettészakítása ellen, és a hétköznapi emberek megvédésére. Ez mozgalom, az utcán, direkt akciókkal.

Miközben a 4k! mindig radikálbaloldali volt, a tágabb értelemben vett ellenzék is egyre inkább az utcákra vonul. És egyre látványosabban teszi ezt. Oly annyira, hogy a New York Times címlapon hozta le a világ figyelmét felkeltő mobiltelefonos akciót.

Ma magyar idő szerint délben veszi kezdetét egy újabb tüntetéshullám Budapesten és Európa számos más nagyvárosában. A Közfelháborodás Napjának nevezték el a tüntetéseket, amely az internetadó és az állami korrupció, valamint az orbáni külpolitika ellen szerveződik a mai nap folyamán, lényegében a Facebookon keresztül. Bristolban, Berlinben, Londonban, Luxembourgban is tüntetnek magyarok az Orbán rendszer ellen.

Érzékelhető, hogy valami elindult az ellenzéki oldalon és most már nem csupán egy-egy kisebb csoport tüntet egy-egy intézkedés ellen, hanem mára összeérnek ezek a csoportok és tágabb társadalmi ellenállás formálódik. A kérdés most már inkább az, hogy sikerül-e fenntartani a lendületet…

42 hozzászólás

  • Bocs Chris, a 4K! honlapjáról a kép melletti zöveget ide schmittelem, mert nagyon szellemes:
    „A Köztársaság Napja, november 16-a van. Ez az Első Köztársaság kikiáltásának évfordulója. Ma nincs köztársaság, ahogyan már tere sincsen. Most a Köztársasági Ellenállás ideje jött el. A teret is így kellene nevezni. Javasoljuk, hogy II. János Pál pápára a XII. kerületi Orbán teret kereszteljék át.”

  • A kanadai Magyar Demokratikus Charta miért nem szervezett legalább egy pártucatos megmozdulást Torontóban vagy Montrealban ?!

  • „A kérdés most már inkább az, hogy sikerül-e fenntartani a lendületet…”
    …..
    Milyen lendületet lehet fenntartani 96,2% ellenében (Ózd)?
    Elsőnek érdemes lenne egy kis hitelességet is szerezni.
    Mitől hiteles pl. Gurmai Zita kisfia?
    A 4K! oldalán ilyen ijesztő szavak olvashatók: patrióta, globalizáció kritika, rend.
    Nagyon kellenének már a nemzetben gondolkodó szocialisták.

  • Nézzük meg: 30 OLAF vizsgálati bizonyítékok lettek átadva a Polt (a pincsi) Peti ügyészségének, de semmi nem történt:

  • Tudomásom szerint, az internet adó már tárgytalan, mert visszavonta a kormány. Van e még valami?
    Ja és a 4K akar majd kormányt alakítani, ha győznek, kivel?

  • Figyelő Nem vonta vissza, csak ebben a formájában. Konzultálni akar róla. Miről akar konzultálni, ha visszavonta? Gondolkodnak a bosszún. Ahhoz nagyon értenek.
    Kivel akarnak kormányt alakítani? Akárkivel. Rosszabbat nem tudnak ennél.

  • Jesszus, ki ez a kocos nő a videón?
    Mintha a régi kommunista párt gyűléséről szabadúlt volna.
    Gurcsány kormány idején eltűnt az összes külföldi segély pénze.
    Persze, ezt a magyar nép jól tudta, azért szavazott ellene.

  • Figyelő

    2014 november 17
    11:41 de.

    akkor rakd vissza! =))

  • Zsuzsa Kiss

    „A kanadai Magyar Demokratikus Charta miért nem szervezett legalább egy pártucatos megmozdulást Torontóban vagy Montrealban ?!”

    Honnan tudja kedves Zsuzsa, hogy nem szerveztek? Majd figyelje a New York Times címlapját! 🙁

  • FIGYELŐ: A kócosságnak semmi köze az intelligenciához és a helyes értékrendszerhez. A hozzászólásod viszont megmutatja a hiányosságát a tiednek.

    http://en.wikipedia.org/wiki/Albert_Einstein#mediaviewer/File:Einstein-formal_portrait-35.jpg

  • Nekem, egy rég elmúlt korra emlékeztet, sajnálom. Tudod, mikor a jó kommunista szellem uralkodott Magyarországon, és a propaganda szöveget valaki tolmácsolta!
    Mellesleg, a parlamentben ülő Fidesz képpviselőknek ezzel semmit sem árt.Mondjon amit akar.
    Amíg új választás nincs, addig ez van.

  • Göllner András

    Kiss Zsuzsa: A Kanadai Magyar Demokratikus Chartának nem az a dolga, hogy minden egyes magyarországi tüntetés alkalmával szimpátia tüntetéseket szervezzen Kanadában, vagy az, hogy innen a távolból próbálja befolyásolni, hogy milyen rendszerben éljenek honfitársaink odahaza. Nem támogatjuk hanem ellenezzük azt a létjogosultságot amelyet Orbán hazug választási törvénye, alkotmánya felénk lódított. Nem nekünk, hanem otthoni testvéreinknek kell eldönteniük, milyen rendszerben élnek. A mi dolgunk az, hogy megfékezzük az Orbánista zsarnokság kanadai terjeszkedését. A mi dolgunk az, hogy felhívjuk a kanadai nép, a kanadai politikai pártok figyelmét arra, hogy Magyarország miniszterelnöke az atlanti szövetség értékrendjével szemben menetelteti népét és ez ellen nem csak szavakkal, hanem tettekkel kell fel lépnie Kanadának. Mi ezen fáradozunk, illetve azon, hogy ne tudják ide be tenni a lábaikat az uj-fasizmus muzsikusai, történészei, kronikásai. Amit felvállaltunk az kemény munka. Önkéntes erőből, költségvetés nélkül végezzük, gyakran közvetlen és személyes egyeztetéseken keresztül. Otthoni testvéreink dolga végső soron eldönteni, hogy rabok lesznek vagy szabadok – ez a kérdés, vállasszanak. A demokrácia védelmezői odahaza nagyon is jól tudják, mi melyik oldalon állunk. Szoros kapcsolatban vagyunk velük.

  • Megvilágosodásom támadt :
    Figyelő Bencsicské Kláricská már alig várja hogy ide visszatérjenek a szovj..appardon.. az orosz csapatok.
    Mert akkor megint meglenne önnmaga és ismeretségi köre előtt a hivatkozási alapja arra hogy ő miért is hazátlan, külhonba kényszerült , idegenbeszakadt hazánkfia.
    Így , hogy most Magyarország EU tag és az USA egyik legközelebbi szövetségese ( volt ), Figyelő gyakorlatilag légüres térbe, afféle psychológiai meghasonulás állapotába került :
    Visszajönni ide a biztos jólétből nem akaróddzott neki , viszont az ottaniak előtt nem tudta magát sajnáltatni az elmúlt 25 évben.
    EZÉRT esküdt ellensége és gyűlölője ő a Magyar Nép jobbsorsra fordulásának.

  • geyza, drága fegyver- és harcostársam ebben a ellenállásban – tényleg, te hány ohmos vagy? – most én kérdezem: mit ittál? merthogy a magyar nép jobbsorsáról értekezel….jobb sorsa érdemes, de, hogy rosszabbul élünk, mint négy éve, és még előttünk van három, hát, nekem valahogy nem tűnik hobb sorsnak!

  • Illepityu:
    Nemtom.
    Odavertem a multiméteremet.
    Most akármit mérek , csak sivító hang gyön belőle .

  • geyza: biztos, hogy az nem a geiger-müller számlálód?

  • Illepityu:
    Az még működik hálistennek.
    ÉN komolyan veszem Nostrodám mester jóslattyát :
    ” A Napkelet királya hatalmas tüzet zúdít a Világra..”
    Akkó majd kelleni fog , hogy utat találjak pl. a Közértbe.

  • geyza: szóval, erre megy ki a keleti nyitás?

  • Geyza
    2014 november 17
    4:52
    Magához nem szóltam. Nem kell olyat analizálni, akit nem is ismer, mert nevetségessé teszi magát.

  • Miért Géza? Netán plutóniumot akarsz venni a közértben, hogy Geiger-Müller számláló kell hozzá? :))))
    Ezek szerint Figyelő kinn él? Haza ne engedjétek, van elég bajunk, elég nekünk a saját bolsevikjainkkal megküzdeni, nem kell még egy import is. A 4K! egyébként nem annyira baloldali, mint kusza, radikális csoport, a választásokon sem tudtak mindenütt indulni, pedig nem volt nehéz.
    Ami a nagyobbik baj ma itthon, hogy még a mai tüntetésen is sokan beszéltek hülyeségeket. Pl: „Ez most nem a pártok és a politizálgatás ideje.” Hát mit csinálsz jóbarát? Éppen politizálsz – nagyon helyesen egyébként, korábban kellett volna felébredni. Sokan mondtuk, hogy vigyázz, Bolseviktor azért gyalázza a politikát, a politikusokat – mintha ő éppen csak üldögélne a sziklán és reszelné a körmeit, mint a viccbeli nyulacska -, mert úgy gondolja, hogy a tömegnek semmi köze a közügyekhez, azt csak bízzák rá, majd ő elintézi. Merthogy a politika a közügyek intézésének módját jelenti amúgy. Baromira bírom, amikor ezért tehetséges politikusnak tartják sokan. Ez olyan, mintha a zsebmetszőt kiváló kézügyességéért dicsérnénk…

  • Ja, a vicc, ha valaki nem ismerné. A nyuszi ül a sziklán és rettentő dühösen szidja a medvét. Jön a róka, kérdezi: Mit csinálsz nyuszi? Dühös vagyok arra az otromba, ostoba, nagyképű medvére! Jön a farkas: Hallom nyuszi, szidod a medvét! Naná, erőszakos egy barom, az erdő szégyene! – emberkedik a nyúl. Micsoda bátorság! – gondolja a róka, meg a farkas, és elkullognak. Megjelenik a medve: Mit csinálsz itt nyuszika? Azt beszélik, velem van bajod. Na, kivele, mi a problémád velem? Mire a nyúl: Á, semmi, semmi kedves Medve Úr, csak ülök itt a sziklán, reszelem a körmömet és hülyeségeket beszélek.

  • Bocsi a szószátyárkodásért, de muszáj megkérdeznem apuwader-től, hogy mi a bánat az „a nemzetben gondolkodás”? Beleülsz a nemzet közepébe és gondolkodsz? Vagy mi?
    A nemzet, legyen magyar orosz, német vagy bármelyik emberekből, személyekből áll, akik nagyjából egy nyelvet beszélnek -, bár mint ez a kérdés is mutatja, nem árt néha némi magyarázat.

  • talalom

    2014 november 17
    8:34 du.

    Nos ezzel az egy nyelvet beszéléssel vannak némi gondok:
    egyfelől, hogy csak nagyon nagyjából egy nyelv, s azt is manapság egy örülthöz (pontosabban annak pillnatnyi hangulatához) igazgatják!
    másrészt manapság a világban egy nyelvet az angolt illene legalább megértés szintjén használni tudni!

  • Horváth Béláné

    Számomra nem csak az a kérdés, hogy sikerül-e fenntartani a lendületet, hanem az is hogy ezt ki tudja hihetően, friss szellemmel, a pártok elutasítása mellett megtenni. Mert én mégis úgy gondolom, hogy – ha ilyenek is a pártok, amilyenek – a választásokat mégis pártok nyerik. Nekik vannak a választások kiírva, egyelőre még más formáció nem nyerhet!

  • találom: már bocsánat, hogy én válaszolok, de a „népben, nemzetben gondolkodni” ez még az emdéefes alapító atyák, tán személyesen maga a nagy Csurka István (aka Zsírtáltos) által a köztudatba bedobott bazzwörd. Az értelmét még soha senki nem tudta megmagyarázni, szvsz nincs is neki; nem érdemes vele törődni, nincs jelentősége.

  • Elnézést, de a beírásaim eltűntek.

  • apuwader: tán stílust kellene váltania.

  • @Ille
    Értem, de szerintem ezt jelezni kellene a moderálási feltételek között. Én a legjobb tudásom szerint tisztelem mások véleményét, személyében nem sértek senkit, csak a saját véleményemet mondom el.
    Szubjektíven eldöntött „rossz stílus”-t, mint alapelvet jelezni kell és megpróbálok majd rébuszokban fogalmazni.
    Remélem nem a Funtinelli boszorkány ajánlása volt az utolsó csepp?

  • apuwader: bevallottan célja a folyamatos gúnyolódás. ennek alapján miről is beszél mások véleményének tisztelete tárgyában?
    hogy mit kell jeleznem, és mit nem, hadd döntsem én el!
    irodalmi ajánlásai – ha megbocsájtja – nem igazán érdekelnek. nem vagyok sznob, van saját választékom.

  • Ha a tegnapi eseményekről gúnyosan megjegyzést írok, beszámolok, az már törlendő?
    Az nem mások véleményének tisztelete, vagy annak hiánya!
    Ha valakinek válaszolok, azt miért kell kitörölni?
    ……
    Én egyszer sem gúnyoltam a fórumtársakat személyében, ideológiákkal, „értékekkel” szállok vitába. Nem egy itteni „liberális” személyében bánt meg másokat, falkaszerűen gyűlölködik, elmebeteg, aszott jelzőket akasztanak a hozzászólóra, azért mert idős, azért mert más a véleménye.
    Csurkát zsírtáltosnak, Orbánt bűnözőnek nevezni, az OK?
    ……….
    A stílusom pedig belátom, nehezebben eliminálható „gyengébb súlycsoportú” jobboldaliakhoz képest.
    Képmutatás helyett bátrabb lenne ezt bevallani.

  • apuwader: valamit nagyon félreért. hozzászólásai során világossá vált, hogy tudatos provokátor. mentségére szolgáljon, hogy az intelligensebbek közé tartozik.
    a gúnyos stílusban írt hozzászólása is az eszköztárhoz tartozik.
    hogy maga ideológiákkal szállna vitába, barokkos túlzás. majd, ha a maga ideológiája partiképes lesz, akkor beszéljünk róla.
    korántsem véletlen, hogy a „liberális” szót idéző jelbe teszi. maguknál az szitokszó.
    ha megvizsgálná a célzott személyiségeket, bizony, rájönne, helytállóak a jelzők, és nem véleményfüggőek. annál is kevésbé, mivel amit előadnak, az minden, csak nem vélemény.
    talán csurka nem zsírtáltos? orbán nem bűnöző (ez utóbbin fennakadnia nem egészen logikus, hiszen maga se a rajongója, már pártállásilag sem)?
    ne értékelje túl magát, maga sem nehézsúlyú, csak kevésbé agresszíven fűzi a szót.
    ha megkérhetem, képmutatásról inkább ne beszéljen, különben kénytelen leszek ide idézni konszolidált magatartásának kommentjeit.
    nem tenne jót az imago-jának 🙂

  • Azért én mégis ragaszkodnék ahhoz, hogy a kommentem törlése jellemtelen húzás volt, főleg úgy, hogy „párbajképtelen”, „fegyvertelen” jelzők, „betonba döngölöm” szöveg megy parasztvakításként, ha meg jön egy karakánabb stílus, azt meg hasraütés-szerűen kigyomlálom.
    (Gondolom a leírt mogyoródi jobbikos kocsmárosnak nem ezt a vagány arcát mutatja)
    …..
    Ille, tengerentúli gazdái láthatják, hogy a magyar liberálisok pont az ilyen magatartás miatt váltak közgyűlölet tárgyává itthon, nem pedig a hordozott értékek milyensége, vagy a magyarok tömeges fasizálódása miatt.
    Nem énmiattam, vagy a hozzám hasonlók egyre terjedő véleménye miatt van itt szégyenkezni való, hanem a toleránsan „kurvaanyázó” moderátor miatt.
    ……
    Vegyen ki egy hét betegszabit, meglátja milyen kulturált miliő fogadja majd visszatéréskor.
    …….

  • Puchert János

    Kedves Klára azok a párttaggülések amelyre Te emlékszel nagyon régen voltak ez a kócos hölgy akkor még nem élt egyébként két diplomája van és hat nyelven beszél

  • Halihó emberek!
    Este Magyarország-Oroszország mérkőzés.
    Szurkoljunk a fiúknak, hátha verhető a Capello vezette Szbornaja.
    Hajrá magyarok.

  • Kérlek, kérlek Ille, ne üldözd el apuwadert, tényleg kíváncsi vagyok a véleményére, meg arra, hogy mit tud válaszolni az érveimre. Dög unalmasak lennénk, ha csak egymásnak bólogatnánk. A többit a mai cikk alatt.

  • @talalom
    Próbáltam frappáns választ adnom még délután,törölték, de spongyát rá. Valahogy felidézem, de már így nem lesz az igazi.
    …..
    Először is a nyuszis viccre egy kontra.
    A rendőrség honlapján felhívás jelenik meg, miszerint erőszakos rasszistát keresnek.
    Telefonos érdeklődésemre közölték, hogy nem állás hirdetés.
    ….
    A „nemzetben gondolkodásról” még jövök…

  • apuwader: figyelmeztettem, nem használt, csak visszarakta a korábbi pimaszságát. megint töröltem.
    de nem fogom spamra tenni. egyértelmű, hogy egyre jobban lemeztelenedik – maga által – a jobbik.
    igaz, nem szép látvány.

  • @talalom
    Sajnos a „nemzetben gondolkodás” fogalmának kitárgyalása nem ment ár a szűrőn.
    A szövegem a kozmopolita, a kettős állampolgár és a „ria ria Norvégia” tiltott logikai láncolatát tartalmazta, ezért újra ment a kukába.
    Nem tudnál valami egyszerűbbet kérdezni?

  • apuwader: meg van lepődve? örüljön, hogy MAGA még nem került oda.

  • Sajnálom, Apuwader, majd megkérem Illét, hogy küldje el az e-mailemre. Bár talán nem lenne haszontalan a többieknek sem a vita. Igaz, sokkal kényelmesebb csak minket erősítő szavakat hallani, viszont ez nem vezet semmire. Ahogy a címszavait elnézem, bizonyára nagyon nem értene egyet azzal, hogy én elsősorban ember vagyok, másodsorban nő, harmadsorban európai és csak utána magyar. Bár ez felsorolás, de nem jelent fontossági sorrendet. Egyik nem létezik a másik nélkül, egyik hat a másikra. A „Ne ölj!” emberiességi parancsát nem írhatja felül a magyarságom, ahogyan a szűkebb pátriám iránti szeretetem sem überelheti a magyarságomat. Viszont azt is nagyon élvezem, hogy immár a hazámhoz tartoznak a Csíki hegyek és az Eiffel-torony, a Big-Ben és a Stadthuset. Hát, így valahogy…

  • talalom: semmi értelme, hidd el, nem tartalmaz semmi érdemlegeset. apuwader pedig nem vitapartner, csak egy ócska provokátor. erre van szükséged?

  • @talalom
    Javaslom a további eszmecserét vigyük egy oldalra, a „Nagy hűhó a fene nagy semmiért” címűre, mert néha elkeveredem.
    Ott válaszolok.