Dobjuk ki a múltat!

2014 november 21 1:39 du.15 hozzászólás

Orbánnak már bejött, ő már kidobott egyszer negyvenöt évet.

Igaz, ő nem cifrázta, csak kijelentette, hogy márpedig az ország 1945 és 1990 között nem volt, aki pedig mást állít, az a nemzet árulója, egy rohadt kommancs, aki vissza akarja hozni azokat az éveket, mikor közös tulajdonban voltak a nők és ebédjét – mint mostanában a Blaha Lujza téren a rendszerváltás nyertesei – mindenki közös kondérból kiporciózva, csajkából fogyasztotta.

Bölcs népünk fogékony ezekre a baromságokra, senkinek nem volt egy szava sem az akcióhoz, megfontoltan bólogatott – hát bizony szörnyű lenne, ha kötelezővé válna a randapofájú Mislicsekné rendszeres megművelése.

Az akció költsége sem lenne mindegy, hiszen venni kellene egy Demi Moore posztert, amivel le lehetne takarni a köz szeretett Amáliájának fejét, mert e nélkül a szándék és a képesség dialektikus összhangját igen nehéz lenne megteremteni.

Mondjuk, rendben van az elképzelés, hiszen a gyógyszervegyészet egyre fejlődik, majd kikezelik Grazban, ha meg nem sikerül, hát az se baj, fele munka, dupla siker, megy a mosolygósba, Napóleon és a Pókember mellé.

Erre most tessék, kiderült, hogy a kór ragályos és romlatlan gyerek-emberek egészségét veszélyezteti.
Igaz, ők még csak huszonöt évet akarnak eltörölni, de a Fidesz sem a Nemzeti Dohányboltokkal kezdte, a ma inkvizítorai is eljutnak majd akár ötven év tagadásáig is, felkészül Árpádházi István…

Tulajdonképpen megértettem őket, hiszen csak azokat a sztereotípiákat ismétlik, melyet az idősebb generációk azon képviselőitől hallanak nap-nap után, akiket inkább szilárd elvhűségük, mint az eszük miatt tisztelünk.

Egyszerű emberek ők, egyszerű elvekkel és egyszerű eljárásokkal.

Ha valamit nem tudunk működtetni, hát dobjuk szemétre, ha valaki nem tetszik, hát akasszuk fel, ha valamit nem értünk, hát nyilvánítsuk baromságnak, hirdetőjét meg ökörnek.

Márpedig a demokrácián rettentően sok gomb van, nem lehet összevissza nyomogatni őket, mert megbolondul a gépezet.

De tegyük fel, hogy igazuk van, ami itt huszonöt éven keresztül folyt, az a társadalom salakjának tobzódása volt, csupa-csupa szemétember kártékonykodása, az ország maga Szodoma és Gonorrhea, melyben a politikusok feladata a nemzet tönkretétele.

Nincs sok új a nap alatt, ezt egyszer már megértük, és valószínűleg elődeink is egyszer-kétszer, a mi nemzedékünk például a létező szocializmusnak nevezett virágzó államkapitalista berendezkedés idején, a rendszerváltáskor, amikor elbukkantak a társadalmi pöcegödör mocsarából a tiszták.
Viszonylag hamar eljutottunk oda, ahová most is – aki élt és dolgozott az elmúlt periódusban, az egy kártékony féreg, mind-mind rosszat akart az országnak, és ahogy ami generációnk Ratkó Annának, úgy a mostaniak csak Semjén Zsoltnak köszönhetik azt, hogy egyáltalán megszülethettek ilyen tisztának és hófehérnek, forradalmilag szőrös és nagy pofával.

De majd ők rendet tesznek, csak először menjen mindenki a p….ba, hogy tiszta legyen a pálya.

Támogatja őket a nagymamák generációja, meg kissé túlvirágzott szépasszonyok egy jelentősebb csoportja, akik könnytől homályos szemekkel bizonygatják, hogy majd beérnek a szép, tisztaszívű, hamvas lelkű fiatalok, adjunk nekik lehetőséget, hadd tanuljanak.
Tulajdonképpen ezzel meg is reformálták a hiénavadászatot, adjunk lehetőséget a vadászok új nemzedékének, akik a puskát a csövébe nézve akarják elsütni, aztán már csak a hiénák csontropogtatása hallik egy ideig.

Persze az tény, hogy az elmúlt átkos huszonöt év prominensei nem remekeltek, de hát miért is remekeltek volna?

Nekik valóban tanulniuk kellett a demokráciát, a kapitalizmust, és nem csak a kommancsok miatt, hanem azért is, mert ebben az országban, ahogy nem volt soha kommunizmus, úgy nem volt soha demokrácia sem, még elméleti síkon sem.

Mára a nép – mint festő a fekálbarna színt – kikevert magának valamiféle szép elképzelést arról, hogy milyen társadalmat szeretne, ennek az az alapvető jellemzője, hogy ilyen társadalom ab ovo nem létezhet.

Az elképzelés olyan, mint a hatmázsás liba, mert egy liba vagy hatmázsás, vagy tud repülni.

Ezt kérné számon a politikusokon, nem pedig azt, hogy a külső-belső adottságokat kihasználva, a demokrácia eszközrendszerén belül mozogva milyen társadalmat teremtettek számára.

Reménytelen ügy, ha valaki nem érti, hogy a politikus nem Roxfortban szerzi a képesítését, mint Harry Potter, hanem egy átlagember, akit a társadalom tagjai képviseletükkel bíznak meg, akkor csak csalódás érheti.

Tekintsünk el attól, hogy ezt a politikusok jelentős része sem érti, és nem is akarja megtanulni, de ettől a tény még tény: emberektől nemigen lehet várni emberfelettit.

Mégis, talán el lehet gondolkodni azon is, hogy vajon a dolgok ilyetén állása csak a politikusokon múlt-e, vagy más is felel a kialakult helyzetért?

Hát, ha őszinték vagyunk, bizony ez rajtunk is múlt, magyar választópolgárokon.

Ott lengeted a parlament előtt a molinódat, melyen üzensz a politikusoknak, hogy nem tudunk annyit adózni, amennyit ti loptok, miközben mindenki tudja, hogy te is lopsz, – te például az adót lopod el az államtól.

Rohadtul szeretsz mindig jól járni, öt forintért Dorozsmáig baxod a kecskét, minden baromságra bólogatsz, nehogy bajod essék.

Te vagy az, aki mindent szeret okosba intézni, te tolod a baksist, de te sopánkodsz a paraszolvencia és a fizetős egészségügy miatt, te fogod be a szád, mikor a szomszédodba belerúgnak.

Te vagy az, aki ha jobboldalival beszélsz, akkor a dilist dicséred, ha demokratával, akkor szidod és te vagy, aki soha, de soha nem vállalod a véleményed.

Te vagy az, aki hagyja magát megvenni a rezsicsökkentés édesbús hazugságával, te vagy az, aki a politikust, aki ellen tüntetsz, immár harmadszor toltad be a Parlamentbe.

Te vagy az, aki szerint minden politikus egyforma, de most lelkesedsz, mert néhányan, akiket nem is ismersz, a nevüket sem hallottad soha, azt se tudod, kit képviselnek, ígérgetnek neked részegen józan közéletet.

Ha minden politikus egyforma, ugyan, miért lennének ezek mások?

Ja – ezek nem politikusok, hanem civilek, mondod, miközben elfeledkezel arról, hogy aki beteszi a lábát a politikai térbe, az máris politikussá válik, te meg, ha ezt nem veszed észre, akkor ostobává.

A pap is addig pap, ameddig a szószékről (tudom, mexünt…) Isten igéjét hirdeti, ha kampányol, akkor megszűnik papnak lenni és politikai aktivistává válik.

Ettől a politikus még nem válik szentté, okossá, jellemessé – mindegyik éppen olyan, mint volt, mielőtt politikussá lett volna.

Ezért talán elegendő lenne rajtuk annyit számon kérni, hogy a feladataikat a demokrácia játékszabályai szerin, tiszta kézzel látták-e el, és ha igen, akkor meg lehet engedni nekik a tévedés lehetőségét.

De összemosni azokat, akik felépítettek nyolcszáz kilométer autópályát azokkal, akik a kertjük végébe a te pénzedből stadiont építettek, minimálisan is ostobaság, rosszabb esetben ismét a te eredményes hülyítésed.

Merthogy tudatosan hülyítenek, ezt ne is vond kétségbe – az önkényuralom nem szereti az okos embereket.

Ezért csukja be a gimnáziumokat, a kéttannyelvű oktatási intézményeket, ezért etet téged minden nap silány szappanoperákkal, ezért mutatja a híradóban inkább a kétfejű borjút, mint a valóságot, ezért kap sikítófrászt, ha az RTL híradóban megmutatják a falu népének is, amit máshonnan soha nem tudna meg, – igaz, ezt meg nem hiszi el, míg rajta nem csattan az ostor.

Az angol pázsit titka, hogy háromszáz évig kell locsolni és nyírni, mi meg huszonöt évenként mélyszántást akarunk rendezni.

Lehet, csak akkor ne vágyakozzunk pázsitra, elégedjünk meg a libalegelővel.

Kellenek a fiatalok a közéletbe, de egyszer már megszívtuk a kollégiumi szobatársakkal.

Ájult nyálcsurgatásunk közepette nem vettük észre, hogy a szép, okos fiatalok létrehozták a maffiát és elfoglalták az államot.

Egyszer tévedni – tévedés.

Kétszer tévedni ugyanabban, ugyanúgy – hülyeség.

Nem kellene hülyének lennünk…

15 hozzászólás

  • Tökéletes írás. Helyettem írták.

  • „Ja, utálják az egész elmúlt 25 évet, ez van, minden oldal megtette a magáét abban, hogy legyen okuk erre. Igen, pontosan tudjuk, hogy óriási különbségek vannak az Orbán Rezsim és az összes többi között, mondhatni a Felcsúti Maffia a legrosszabb dolgaink megtestesülése. Csakhát az Ifjúság láthatóan nem romlott még meg annyira, hogy elkezdje mérlegelni: kik azok, akik csak talicskával lopnak, és kik teszik ezt kamionnal. Nem, Ők azt akarják, hogy ne legyen lopás egyáltalán, hogy ne legyenek pártok közötti keresztmutyik, a jó magyar csencsembencsem, ami miatt az emberek milliói elfordultak a politikától, és otthon maradnak a választásokon, hogy aztán lehessen Őket birkázni.”
    http://tuaregblog.blogspot.hu/2014/11/dontsetek-mar-el-kell-az-ifjusag.html

  • bonhomme
    2014 november 21
    6:18 du.
    Az igazság a kettő között van!
    A magam részéről üdvözlöm és támogatom a megmozdulásokat, függetlenül attól, hogy jelenleg nincs határozott programja. Mondjuk úgy, hogy egy közfelháborodásból indult, és elszakadt a cérna. Így egyenlőre nem is várok tőle komplex programokat. Azt várom, hogy tartsa életben az elégedetlenséget, a felháborodást, mivel ezt már nem sunnyoghatja el a jobboldali sajtó sem.
    A cikknek annyiban van igaza, hogy kell a tapasztalat is. Kell a jogfolytonosság, mert a gazdálkodás más kicsiben, más nagyban, és más nemzetközi szinten. Még nincs meg az a határozott vezetői réteg, amely képes lenne irányítani mind a tömeget, mind később az országot. De egy hónap alatt viszont dőreség is úgy számon kérni mint a cikk teszi, különösen hogy alternatívát sem mutat, csak kritizál.

    Ha továbbra is csak felháborodott tömeg maradtok, a meglevő alternatívákból kell választani, és felvenni a kapcsolatot valamelyik politikai párttal.
    Ha kormányváltó erő akartok lenni, ki kell alakítani egy árnyékkormányt, ahol felépítitek a magatok kis rendszerét, programját. Akkor rájöttök, hogy nem elegendő politikai szinten maradni, és kellenek a pártokhoz nem köthető szakemberek, a külsősök. Tulajdonképpen erről beszéltem korábban, amikor az értelmiség támogatását üdvözöltem. Nagy tudású ágazati szakemberek kellenek, ha komolyan gondoljátok. Ez egyenlőre nincs meg.
    Indulásnak nagyon jó, csak lassan dönteni kell, hogy maradtok ezen a szinten, vagy politikai párt lesztek.

  • Horváth Béláné

    Olvasva az írást, túlzónak érzem. Követtem az elmondottakat és az írásokat a tüntetés után. Persze voltak sarkított vélemények, de azok nem sokan (melyet most ön is tesz írásával), csak hangosan mondták. Mások pedig azt mondták, hogy türelem kell, mert fiatalok, tapasztalatlanok, s mivel eddig nem is érdekelte őket a politika – még elég tájékozatlanok is. Nincs tapasztalatuk a „nép” helyes megszólításában, nincs gyakorlatuk abban, hogy ha a népet kiviszik az utcára – őket haza is kell tudni vinni. Azóta is olvasom, hogy tovább gondolkodnak, tanácsot kérnek. Pl. ma este 6-tól is van ilyen megbeszélés, amire bárki jelentkezhetett akár hallgatónak, nézőnek, akár hozzászólónak.
    Én sokkal derűsebben nézek rájuk a szemüvegem mögül. De az igaz, hogy nem szabad ennyi ember előtt meggondolatlan mondatokat mondani még a tömeg alkotta hevületben, vagy a jót akaró hevületükben sem! S még annyit, hogy a kommunikációt is tanulni kell nekik is mint mindenki másnak!
    Szerintem azért mert követtek el hibákat nem kéne őket rögön ledorongolni. Ők még fiatalok, tapasztalatlanok, meg ne vigyenek párt logót, zászlót, stb. A párbeszéd és a szolidaritás hiánya. Lejáratódott a szó, hogy szolidaritás:( A gyakorlat az volt, hogy a rezidensek mellett nem mentek ki a tanárok, a hallgatókkal nem mentek a tanárok, a MANYUP lenyúlása után nem mentek a vesztes emberek, soroljam még? Újra kell tanulni a szolidaritást!
    Martin Niemöller:
    „Először eljöttek a zsidókért, nem szóltam, mert nem voltam zsidó. Aztán eljöttek a kommunistákért, nem szóltam, mert nem voltam kommunista. Aztán eljöttek a szocialistákkért, nem szóltam, mert nem voltam szocialista. Aztán eljöttek a szakszervezetisekért, nem szóltam, mert nem voltam szakszervezetis. Aztán amikor értem jöttek, már senki sem maradt, hogy szóljon értem.”
    Ezt éljük át újra – persze csak szerintem.
    Szóval a végén összegezve én is azt írom, hogy a fürdővízzel nem kell a gyereket is kiönteni, még akkor sem,ha ez egy magyar szokássá vált, hisz a gyerek a fürdetéskor tiszta maradt, csak a víz lett koszos. Legyünk türelmesebbek velük, várjunk…

  • István!
    Nagyon örülök az írásnak ,és egy kicsit magamba néztem.A rendszerváltás óta nem voltam szavazni mert nem volt egy ember akire felelősséggel adtam volna a voksomat,de vajon jól tettem.A szavaidra elszégyeltem magam.Itt ülök a gép mellett és dühöngök a sok ostoba emberen,pedig én felneveltem három gyereket ugy gondoltam majd ők.Sajnos igazad van ennél sokkal többet kellett volna tennem,de a fiatalok elbizonytalanítottak,okossak ,arrogánsak tele vannak önbizalommal. Gondoltam ők tudják .Nem beszéltem eleget a multról talán ez volt a legnagyobb hibám.Talán az a régi harcmodor amivel éltünk anno segített volna eligazodni .Mert mi kis emberek akkor is csak becsületessen éltünk igaz nem voltunk gazdagok ,de jól aludtunk éjjel.Sajnos a pénz istene legyőzte fiainkat talán mégsem jól neveltem őket vagy mégis ők is szegények.

  • Don Ovuz,
    tökéletesen elfogadható, amit írtál. Az útkeresés tán még ezekben a percekben is folyik:
    http://tuaregblog.blogspot.hu/2014/11/kaveszunet-forradalomban.html

    A párttá alakulás viszont nem opció.
    Ez itt egy egyre erősödő diktatúra, azt pedig demokratikus módon, választáson NEM lehet leváltani.
    Tavasszal sem sikerült.
    Bartus Laci az AN-en már 3 éve mondogatta, aztán végül tényleg igaza lett.

  • Ó, igen, szeressük a fiatalságot, mert ők még romlatlanok!

    Romlatlanok a fenéket. Tessék megnézni, hogy a fiatalság hány százaléka szavaz a náci Jobbikra. Nekem annál nagyobb romlottság nincs, mint a múlt ismeretében erre a pártra szavazni. Főleg, ha az ember egyetemista. És akkor még a fiatal Fidesz-szavazókat nem is említettem. Mert aki az „eeemútötév” ismeretében még mindig Orbánra szavaz, az sem különb.

    Ennyit általánosságban a fiatalságról. Teljesen igaza van a cikkírónak. Én még emlékszem, hogy a rendszerváltás hajnalán ugyanez a duma ment a fideszes taknyosokról. Azokat is nagyon szerették sokan, ők voltak a jövő reménysége. Aztán eltűnt a pártpénz és eltűnt vele a fiatalság bája. Jött helyette Kaya Ibrahim, mára meg az akkori hamvas fiatalokból lett maffiaállam és haveri mangalicatelep-avatás.

    Maradjunk annyiban, hogy a fiatalság önmagában nem erény, pusztán állapot.

    Az nyilvánvaló, hogy a tüntetés szervezői nem a fenti jobbos kategória, tehát legyünk megértőek velük szemben – és most csak a Kossuth téri tüntetésről beszélek. Még csak nem is az a bajom igazán, hogy egy kalap alá vettek mindenkit a 25 évben. Ezt maximum kikérhetem magamnak – lévén, hogy vagy másfél évtizedig önkormányzati képviselő voltam. A baj az, hogy elpuskáztak egy konkrét lehetőséget. Ott volt sokezernyi dühös ember. És a színpadon üres, szellemi tartalom nélküli ordítozás, Horváth András tömeggyűlésre teljességgel alkalmatlan szövege és trágár beszéd ment. Úgy fel lehetett volna azt a tömeget gyújtani pár jó kulcsmondattal, hogy csak na. Adott erre az Orbán-banda milliónyi muníciót. De csak a hisztérikus „Elég volt!” ment. Ez viszont egy tömegtüntetésen nem elég.

    Igen, elpuskázták, mert ebből a lehetőségből egy jó szónok nem ilyen tüntetést csinál, hanem olyat, hogy a tömeg belefújja a Parlamentet a Dunába.

    Nem, nem azt várom, hogy irányt mutassanak, hogy programot adjanak. Ez a pártok dolga lett volna egymás gyilkolása helyett. Hanem azt, hogy a tüntetés műfajában jók legyenek, nem ilyen kutyaütők. Annyira nem bonyolult ám, hogy józan ésszel ne lehetett volna kitalálni, mi kellene: beszélni tudó felszólalók (Horváth Andrást mikrofon mögé engedni BŰN, annyira antiszónok), ütős mondatok konkrét esetekre utaló tényszerű, tömör fogalmazásban, ordítozás helyett szellemi erő, az érzelmekre is ható megfogalmazás – szóval valami minimális retorika. Ebből nem volt szinte semmi.

    Pénteken ott voltam a Liga tüntetésén. Alig volt 500 ember, de nagyobb hangulatot csináltak, nagyobb hangerővel, mint az egész Kossuth téri tömeg.

    Nekem EZ a bajom a szervezőkkel, nem elsősorban az, hogy huszonötéveztek.

    Remélem, tanultak az esetből, és talán meghallgatnak olyanokat, akik tudják, mit és hogyan kell egy ekkora tömeggel csinálni.

    Ha jó tanítómestert akarnak, javaslok egy bizonyos Gyurcsány Ferenc nevű embert – az tudja.

  • @cornelius
    „….akik tudják, mit és hogyan kell egy ekkora tömeggel csinálni.
    Ha jó tanítómestert akarnak, javaslok egy bizonyos Gyurcsány Ferenc nevű embert – az tudja.”
    ……
    1.Ha ElQró helyett Kiss Pétert választják anno Medggyessy helyett, nem itt tartana az Mszp. Meg a Fidesz. Meg a Jobbik. Köszönjük, Ferenc.
    ……
    2.A nagy „tanítómester” miatt csak akkor tudta megmozgatni a tömeget, ha az akasztása is reális opció volt a műsorban, illetve, ha a rohamrendőrőktől elhangzott a felszólítás, hogy oszoljunk. Pár százaléknyi erejét tényezőnek bemutatni önámítás.
    …….
    3.A korrupció ellenes mozgalom „tanítómesterének” el tudja képzelni, ezt a „balatoniüdülős, kádköves, leumibankos, szemlőhegyivillás parazitát?
    Mert ha a Thürmert ajánlaná, azt még én is elfogadnám.
    …….

  • Apuwader, maga foglalkozzon Vonával, Gyurcsányt bízza rám. Demokratához magának semmi köze.

  • Fényes Úr,
    még Ön hajlandó leginkább az önálló gondolkodásra ebből az 50-es, 60-as évekre retardálódott csapatból, bár mondanivalójának többnyire csak a fele ül.
    A többit megírta apuwader.

  • enterprise: apuwader? az ki? csak nem egy mérvadó kommentelő, a jobbik zászlólengetője? szóval, vele bújik össze? igaza van, jön a hideg, hát melengessék csak egymást!

  • Ille,
    örök hibájuk, hogy azt nézik csak, ki írta, nem azt hogy mit irt (mi az igazság tartalma).
    A 2×2=4 akkor is igaz, ha A. Einstein, maga, vagy J.V. Sztalin, esetleg 2. elemis lányom írta le, a 2×2=5 pedig akkor se, ha S. Hawking, vagy az idei fizikai Nobel díjas.

  • cornelius:
    Gyurcsány, mint demokrata?
    – Aki köztörvényes felelősségre vonását elévüléssel úszta meg?
    – Aki alatt a rendőrség azonosító jelvények nélkül vert véresre ünneplőket, dilomatákat, képviselőt és lőtte ki emberek szemét?
    – Aki mai napig zsidóktól rekvirált villában lakik?
    – Akik csalt, hazudott saját bevallása szerint éjjel nappal?
    Keressen valakit,aki erre a jelzőre érdemesebb!

  • enterprise: alig várom, hogy fölényes tisztánlátásával még rávilágítson más hibánkra is. az igazságtartalomról, sajnos, nem igazán van fogalma, mivel nem nagyon szolgált ilyesmivel eddigi áldásos kommentelései során.
    amúgy miből gondolja, hogy a 2*2=4? szerintem néha 5 😀
    ezt ezen az „azt nézik csak” dolgon még dolgozzon egy kicsit, de javaslom, előtte olvasgasson nehány fejezetet jimbo, boda és a többi teljességgel objektív hozzászóló argumentum ad personam megjegyzéseiből 😀

  • cornelius: javaslom, hagy válasz nélkül ezt a szerencsétlent. aki még mai is ezekkel a fixa ideákkal jön, ezekkel a fidesz által isten tudja, mióta sulykolt karaktergyilkos csúsztatásokkal, az nem válaszra, hanem orvosra szorul.