Blöff törvény

2014 december 4 8:37 de.10 hozzászólás

Borzasztó a magyar média, s borzasztó az a tömeg, amely a befolyása alatt áll. Nem elég, hogy nyavalyogtak a netadón, tüntettek is néhány tízezren, még olyasmiket is szóba hoznak, amihez semmi közük. Hogy miért visel egy miniszter milliós értékű órát? Mert megvette. Kapta. Meglepte önmagát vele. Hogyan jutott egy másik irdatlan értékű házhoz? Mit képzelnek? Lopta azt az úszómedencés kéglit? Megkereste az árát, aztán megvette. Most meg azt firtatnák, hogy a keresete nem fedezte, de még az apja pénze se. Aztán a szószóló, a főszázadvéges… Hogy az a cég kifizetőhely, de nem a munkáért, hanem másért.

Hogy a frakcióvezető naponta változó vagyonbevallásait már csontig lerágták, igaz, jókora erdőt észre se vettek. Hogy azt a frakcióvezető is elfelejtette.

Ilyenek ezek, kérem. Már az amerikai kitiltások históriája a könyökömön jön ki. És szövegelnek Gripenről (hogy ki volt az az öt magyar, aki tizenhárom millió eurót kapott), meg a paksi bővítésről. Hogy kinek állt és áll érdekében. Így pedig nem lehet nyugodtan kormányozni. Itt emlegetik a Párt egyik meghatározó tagjának régi szövegét, hogy aki belenyúl a kasszába, annak le lesz vágva a keze. Istenkém, hát kinek a kasszája az? És ne fokozzák, hogy akkor egy kezetlen kormány lenne, mert ez így dőre ügy. Alá se lehetne írni semmit.
Kellene ide valami jó kis blöff, ízes szafttal, az se baj, ha kissé zsírosan. Hogy ne Rolex óráról, ne kastélyról, ne fű alatt megszerzett hotelról, erdőről, ne Gripen-fialta eurókról, ne titkok övezte paksi lenyúlásról szóljon az ének, hanem arról, amit mi szeretnénk. A volt „doktor” államfő se váltotta be a reményeket, pedig azért választattuk meg a nemzet színészének, illetve – mit is beszélek? – a nemzet sportolójának. Tucatnyi jobban érdemelő előtt. Beszéltek róla, de más semmi. Kevés ez.

Ekkor húzták elő a keresztényeink a nyulat a cilinderből, a vasárnapi üzletzárást. Ez jó. Príma. Akkora felháborodást keltett, hogy még népszavazást is emlegettek. Igen, a felháborodás. Az volt a cél, hogy a korábbi célpontok megnyugodhassanak. Igaz, számos család életét felforgatja, ha nem mehetnek vasárnap kedves plázájukba vagy hová, de hát áldozatot is hozhatnak a haza oltárán. Olyan elmeháborodott is akadt, aki egy hetilap negyedszázados riportját emlegette, amely New Yorkban készült. Hogy miként szabályozzák az üzletek nyitva tartását. Mire az amcsi csodálkozott: „Minek azt szabályozni? Aki úgy véli, hogy lesz vevője, az kinyit, aki meg nem, hát nem.”

És mi törvényben szabályozzuk, hogy be kell zárni, fityiszt mutatva a nyomorult Amerikának. Jönni fognak kupálódni.

Kun István

10 hozzászólás

  • Horváth Béláné

    Tegnap találtam:

    Szent István Király Dekrétomainak Második Könyve
    7. Fejezet a vasárnap megtartásáról, hogy a munkának szünete legyen
    Tehát, ha pap vagy ispán, vagy más keresztyén ember vasárnapon találna munkában valakit, akárki legyen, üzzék el a munkától.
    1. § És ha ökörrel dolgozott, vegyék el ökrét és adják ételül a vár népének.
    2. § Ha pedig lóval, vegyék el lovát, melyet a gazdája ökrön váltson meg, ha kedve tartja; és azon ökröt egyék meg, a mint mondtuk.
    3. § Ha valakit egyéb szerszámokkal találnak, vegyék el szerszámait és ruháit, melyeket bőrén váltson meg, ha akar.
    http://tinyurl.com/k9msuqv
    Szent István Király Dekrétomainak Második Könyve
    8. Fejezet hogy vasárnap mindenki templomba járjon
    Ugyan a papok meg az ispánok hagyják meg mindenfelé a falusbiráknak, hogy vasárnaponként az ő felszólitásokra minden ember, nagyja és apraja, férfia s asszonya, mind templomba menjen, kivéve azokat, a kik a tűzhelyet őrzik.
    1. § Valaki pedig konokul hátramarad, csapják meg és kopaszszák meg.
    http://tinyurl.com/k4a53ws

    Nem rossz!

  • Horváth Béláné: na, azért ez a kötelező templomba járás kicsit erős.
    habár lehet, hogy az álkeresztény pszeudopárt erre gondolt, amikor benyújtotta a vasárnapi nyitva tartás elleni idióta törvényjavaslatát (azóta már kiderült, mindez csak a multik ellehetetlenítéséről és piac csókosoknak történő átjátszásáról szól).

  • HORVÁTH BÉLÁNÉ: Boszorkány égetést is meg lehet találni a középkori királyi törvények közt. Érdemes lenne már most keresni a passzust, mert a nőtlenségi adó mellé ezt is bevezethetik jövőre.
    Persze, ha egy nőtlen ember egy boszorkányt vesz el feleségül (volt már rá példa, elég sok) megmenekülhet az adótól, de remélhetőleg nem kell, hogy feleségével együtt a máglyán elégetnék. Persze a Fidesztől ez is kitelik.

  • Gyula Bognar: valami hasonló volt már az egykori NDK-ban 🙂

  • Ille: Nem kell az NDK-ba mennem, van már egy boszorkány a családunkban. A baj az, hogy a mamája is az, és emellett még anyós!

  • Gyula Bognar:
    a bankrabló odamegy az egyik túszhoz: látta az arcomat? igen! lelövi. odamegy a következőhöz: látta az arcomat? nem, de az anyósom igen!

  • Ille: Very good, thanks.

  • Gyula Bognar
    Én mondtam az anyósomnak: Anyuka, ha meghal, csak derékig temetjük el, hogy a sírját gondozni tudja!

  • Don Ovuz: Az Anyóst a nagy kandallóba tettük, (miután úgy gondoltuk, hogy végleg elaludt) a seprő t is mell€etettük, hogy méltó temetése lehessen. Sok-sok gyújtós kellett mire lángot fogott, de legalább lett elég hamu a jeges járdára.