Napi szösszeneteimből – miért is lenne ott alkirály, ahol teljhatalmú uralkodó

2014 december 7 2:20 de.4 hozzászólás

Ez azért elég árulkodó a közállapotokról – Csodafegyver jön az ÁFA-csalók ellen

Már magában sem semmi, hogy a bejelentő illetékes elvtárs (az NGM egyik államtitkára) minősítette csodafegyvernek. Nos egy friss hír szerint: „az új elektronikus áruellenőrző rendszer – a tervek szerint januártól vezetnék be – egész Európában egyedülálló lesz. Az úgynevezett utaztatásos áfacsalásokat próbálják megszüntetni – ha beválik az új rendszer, ez akár évi több tízmilliárd forintos pluszbevételt is jelenthet a költségvetésnek”.
Csak úgy néhány kérdés kapsiból:
erre máshol nincs szükség,
mások túl drágának vélik,
kinek lesz buli,
ez is olyan gyermeteg próbálkozás, mint a legtöbb,
s főleg mi ez a feltételes remény arról, hogy hasznos is lehet? =))

Kemény és kíméletlen beszólás? – A derék ATV-sek nem olvasnak Bayert

„Kocsis Máté még Mikuláskor sem hagyja abba az agymenéseit. Legújabb eszement javaslata szerint mások mellett a józsefvárosi 12 éves gyerekeknek is részt kellene venni drogteszteken. Namármost azon túlmenően, hogy teljes mértékben jogsértő a javaslat és barbár módon kriminalizálja megint a gyerekeket, még pótcselekvés is. Számítások szerint ez az intézkedés közel 4 milliárd forintba kerülne, több pénzbe, mint amennyiből biztosítani lehetne az egész téli szünetre az ország összes éhes gyerekének napi étkeztetését.”.
Ezek a mondatok Szabó Tímea, független képviselő Facebook-bejegyzéséből vannak. Lássuk be sok igazság van benne. A dolog szépséghibája, hogy az atv.hu vonatkozó beszámolójának „Szabó Tímea keményen beszólt Kocsisnak” címet adták és a bejegyzést „kíméletlenül nekiment” –ként minősítik!

Egy másik olvasat – sok igazság van abban, amit Löwenstein vélekedik

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap John McCain amerikai republikánus szenátor Orbánt érintő kijelentéseivel foglalkozó írást közöl szombati számában. A közelség az orosz baráthoz című írása bevezetőjében Stephan Löwenstein kiemelte, hogy Budapest és Washington a felszínt tekintve a korrupcióról vitázik, valójában viszont Orbán Viktor kormányfő Oroszországhoz fűződő viszonyáról van szó.
Nos eltekintve attól, hogy a konzervatív szenátor magában a kijelentésében és a részletes elemzésében főleg más területeket érintett, azaz a korrupciós téma másodlagos, igaza van – ha tényleg ezt írta, mert on-line nem találok ilyen írást =)) – a szerzőnek. Ahogy vicces formában magam is megfogalmaztam: a diktátort és a jelzőjét mély felháborodással utasítottuk vissza, az ágyba-bújásra nem reagáltunk! =))

Két karakteres gondolat – Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában

A daliás 2/3isten obligát péntek reggeli hablatyában két igen csak érdekes gondolatot is felvetett:
Egyfelől; arról beszét, hogy „az ominózus mondatok a gazdájukat minősítik, de a miniszterelnök nem gondolja, hogy bármilyen szélsőséges megnyilvánulással foglalkozni kellene, mert az elterelné a figyelmünket fontosabb dolgokról”. Egyet értünk, ugyan ő ezt a konzervatív szenátor szavaira értette, de mi nyugodtan leszögezhetjük, hogy legalább ennyire igaz az ő és csapata hablatyolásaira.
Majd; kijelentette: „Nem vagyunk hajlandóak arra, én személy szerint sem, hogy valamelyik idegen külföldi állam megbízásából legyek alkirály Magyarországon”. A fejedelmi többest nem értem, de az ő attitűdjét érteni vélem: miért is lenne ott alkirály, ahol teljhatalmú uralkodó lehet! =))

A nebbich reklámokról – A műveltség nem trendi, no de már a meséket sem

Műsorváltozás okán ma főznöm kellett, így elmentem bevásárolni. Töredelmesen be kell valljam 2/3oltam (na jó egy kis túlzás, csak 30%-al olcsóbb). Az igaz hithű magyar bolt helyett a mocsok kiüldözendő multihoz menten. Ráadásul a magyar öt-percre sincs, míg az a gaz még busszal is negyed óra, így a szegény Dávidkától megfosztott BKV-t is terheltem.
A buszmegálló felé haladva a Nébih (A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) nagyplakátjára lettem figyelmes, ami arra bíztatott, hogy gyümölcsöt is csak ismert forrásból fogyasszak.

kontroll

A plakáton egy hölgyemény nyúl, pontosabban nem nyúl, egy szép piros alma felé, és „Ismeretlen eredetűt soha!” – mondja.
Nos kinek mi az ismeretlen! Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a mesék birodalma áll meglehetősen távol a reklámozótól és annak készítőjétől! Egyrészt a hölgy Piroska-jelmezben van és – hacsak Őfenesége a földrajz után a mesék narratíváját is nem írta át – ha jól tudom, az almás story az Hófehérkéhez tartozik. Na jó egyes Csipkerózsika verziókban is van alma, Piroskával nem ismerek ilyet.
Az meg már csak hab a tortán, hogy a hölgyemény – bocs a nem túl udvarias megjegyzésért -, ha a korrekt mesénél maradnánk a mostoha királynő-boszira emlékeztet. Ha nagyon udvarias akarnék lenni, hogy egy újabb mesét hozzak elő, Hamupipőke mostoha-nővérei egyikére hajazna!

Jó és jogos kérdés/kérés – Még akkor is, ha Gyurcsány samesza tette fel

Molnár Csaba, A DK ügyvezető alelnöke közleményében tette fel a kérdést, hogy „az Orbán-kormány egy szabályokat és törvényeket semmibe vevő, bukott bankár kezében látja-e a legjobb helyen a magyar államadósság kezelését?”.
Az alelnöke annak kapcsán ír erről, hogy „a Magyar Nemzeti Bank elrendelte a Széchenyi Kereskedelmi Bank végelszámolását, mert a banknál lefolytatott vizsgálatai során súlyos szabálytalanságokat tárt fel. A becsődölt bank többségi tulajdonosa az a Töröcskei István, aki egyben az Államadósság Kezelő Központ elnöke is”.
Mint tudjuk a bebukott (bebuktatott) bank betéteseit az Országos Betétbiztosítási Alapnak kell kárpótolni, legalább is 30 millió forintos felső összeghatárig.
A közlemény szerint; „a Demokratikus Koalíció ezért felszólítja a miniszterelnököt és kormányát, hogy távolítsa el Töröcskei Istvánt az Államadósság Kezelő Központ éléről, mert – ahogy fogalmaznak – egy ilyen embernek nincs helye az ország sorsát különösen meghatározó államadósság kezelésében”.

4 hozzászólás

  • Tessék mondani, mi minősül ismert forrásnak?

    Mert az, hogy valamire ráírják a termék származási országát, az még nem definiál semmit.

    Még akkor sem, ha Magyarországot írják rá. Mert bizony a derék magyar paraszt nagy ívben szarik az élelmiszerbiztonsági előírásokra, úgy agyonpermetezi, agyonműtrágyázza a termékét, hogy a kukac csak ránéz és már a látványba is beledöglik. Aztán ez a termék megjelenik a fujfujfujmultik, vagy az igaz hazafi CBA polcain, mint magyar áru.

    Komolyan kérdem: mi az olyan kurva nehéz annak megértésében, hogy a vásárló nem hazafias alapon szok vásárolni, hanem az ár-érték arány alapján. Még akkor is így vásárol, ha ezt nem tudatosan teszi. Megnézi a szép krumplit, és ha úgy véli, megéri az árát, megveszi. Az olcsó szart meg akkor sem veszi, ha olcsó. Mert ugyanakkor szar is.

    Ez a vásárlói magatartás alapja, nem a hazaffyaskodás. Már Kossuth is próbálkozott vele, neki sem sikerült.

  • cornelius

    2014 december 7
    12:33 du.

    Nos a helyzet az, hogy a fentebb említett Auchan contra CBA dologban a jelentős 25-30%-os árelőny mellet a választékban és a minőségben is ég és föld a különbség a multi javára.

  • Ja és mégegy; biztos bennem van a hiba, de nem érzékelem, hogy nagyobb lenne a hazai termék aránya a CBA-kban!

  • Példul’ mi van akkor, ha az ismert forrás – ahonnan mondjuk az alma származik – az a nagybirtokos gazdaság, amely finoman szólva is magáévá tette a Kishantosi Állami Gazdaság kemikáliát még sosem látott fődddjeit, aztán ezt teleszántotta műtrágyával…?
    Tessék monni, tüllä vähetünk é mérgezett magyar almát.