Napi szösszeneteimből – „Kocsis megőrült-e, viccel, vagy csak nagyon buta”, dehogy is!

2014 december 8 4:58 de.18 hozzászólás

Hát ez inkább Mekk-Mester – Tényleg itt lenne az ideje reálisabb kép rajzolásának

Az egy dolog, hogy ártunk és qurmányunk és a lakáj-média a daliás 2/3istenüket a Bölcs Vezető szintjén reklámozzák. Az azonban egyre tarthatatlanabb, hogy a magát ellenzékinek képzelgő média sem igazán hajlandó szembenézni a valós narratívával. A derék Népszabadságban pontosabban a nol.hu-n ma egy meglehetősen jól átgondolt írás jelent meg „A páciens neve: Orbán Viktor” címmel Mester Iván tollából.

A sok értelmes és releváns felvetés mellett úgy alapvetően nagyon mellé ment a dolog. Így ír: „OV okos ember, de nem igazán művelt, nem bátor, hanem gátlástalan machiavellista, intoleráns, militáns karakter, aki megkérdőjelezhetetlen intelligenciája mellett rendkívüli szerencséjének is köszönhette, hogy bekerült a pesti értelmiségiek közé a jogász kollégiumba, ahol nem a tanulás, nem az ideák érdekelték, csak a türelmetlen tenni akarás, elsősorban önmagáért, bandaszellemben”. Amiben vannak elfogadható momentumok is, de alapvetően hamis egyrészt-másrészt képzetet kelt.

Hogy csak a legnagyobb tévedéseket említsem:

Szós sincs róla, hogy okos lenne; még az elemi paraszti logikának is híján van, fírnyákos és gátlástalan.

A nem igazán művelt, költői túlzás: vérlázítóan műveletlen, még a kádári értelmiség igen gyér szintjéhez képest is.

Nem hogy nem megkérdőjelezhetetlen, de egyenesen téves esetében intelligenciáról beszélni, s nem csak azért mert kizárt dolog, hogy számottevő eredményt tudna felmutatni egy korrekt IQ-testen!

Ami pedig az abba bizonyos kollégiumba való jutását illeti annak édes kevés köze volt szerencsének: az egyetemre és a kollégiumba való jutását az apja pártvezető és az ő személyes KISZ pályafutása eredményezte, a Bibózást pedig – ma már közismert – pont az ilyen paraszt-kádereknek rittyentették Horvát belügyér és Pozsgay államminiszterek!

Kár volt meggondolni magukat – A 444-e stáb majdnem rátapintott a lényegre

Ma reggel a 444.hu ügyijeként Erdelyp igen csak elgondolkodtató cikket írt Kocsi agyréméről „Köszöntjük az illiberális Magyarországon, ahol Kocsis Máté az ön gyerekét is kötelező drogtesztre küldi” címmel.

Az írás közepe tájékán így vélekedik: „A pénteki poszt elolvasása után vita támadt a szerkesztőségben, hogy Kocsis megőrült-e, viccel, vagy csak nagyon buta. Valószínűbb, hogy nem ilyesmiről van szó, mivel a javaslat jól illik abba a cinikus politikába, ahol a közösség érdekénél a megszerezhető népszerűség jóval fontosabb szempont.”.

Nos egy csöppet sem vitatva az új állampárt politikája cinikus voltát, azt kell mondjam a kérdés „Kocsis megőrült-e, viccel, vagy csak nagyon buta”  csak és csupán annyiban hiányos, hogy az is-t sem lehet kizárni! =))

Csak a rend kedvéért – Ez közel sem jelenti azt, hogy tud és szokott is olvasni!

A blikk.hu beszámolója szerint Kósa Lajos „15 antik könyvet vásárolt egy árverésen összesen 1,7 millió forint leütési áron, ami a 15 százalékos jutalékkal együtt a kétmilliós vételárat is megközelítette”. A volt debreceni polgármester „280 ezer forintot fizetett Luther Márton 1532-ben kiadott adventi prédikációjáért, 240 ezerért vitt el egy Füst Milán által Radnótinak dedikált verseskötetet és 220 ezer forintot áldozott egy Radnóti Miklós könyvtárából előkerült Márai Sándor-könyvre, amelyben a szerző a szegénységhez ad egyfajta használati utasítást.”.

Juhász a lényeget nem érti – Cuppog egy derék matyar népszokáson

Mottó:  Adj egy cigit!  Jobb, ha én szívom el, mintha egy idegen!

Juhász Péter az Együtt belvárosi képviselője  és vele az a mocsok nem (vagy nem kellő mértékben) Őfenesége hívő média idegesen rugózik egy vélt dolgom. Azt kifogásolják, hogy „A belvárosi 2011 októberében bérbe, majd 2011 decemberében pedig kedvezményesen, 52 millió forintért eladta Portik Tamás élettársa, Pápa Marianne cégének a Károly körút 26 szám alatti ház egyik 212 négyzetméteres, félemeleti ingatlanát. A cég nem sokáig ült a jó áron megszerzett ingatlanon. A belvárosi önkormányzat hozzájárulásával már 2012. július 25-én túladott rajta: Ötvenmilliós haszonnal, 102 millió forintért.”.

Nos ezek az igyekvő emberek valamit nagyon félreértettek:

Egyfelől ez az üzlet természetes része az igazi hazai vállalkozók személyes zsenialításának. Itt emlékeztetnék arra a minden gyanú felett álló képviselő úrra, aki a Postabanktól kapott baráti kölcsönből vett meg egy épületet, majd a duplájáért eladta a Postabanknak! =))

Másrészt; és ez már durva inszinuáció, hogy a hölgy élettárs mivolta lett volna az ok, miközben közismert tény, hogy közvetlen rokonságban van Habony Árpáddal! =))

A Zsóti az igaz hazafi – Bár az állampárt kiemelt potentátja, de a Jobbik-like CBA mellett kampányol

Sőt, igazából felszólít: „nem marad más, mint hazafiként meghirdetni, hogy aki csak teheti, a CBA-üzletekben vásároljon. Ugyanis a tisztességtelen hazaárulókkal szemben ezt kell tenni. Úgyhogy hajrá!”.

Nos a hajrát megelőzően csak és csupán tömény gátlástalan hazugságokat – egyértelműen valótlan rágalmakat – hírdet.

Csak a két legnagyobb és legnyilvánvalóbb:

Egyfelől; „amelyekben a nyugati áruknál silányabb minőségű áruk vannak a polcokon, mert ide az is jó lesz. Azok, amelyek felvásárolják szerte Európában (főleg Bécsben) az éppen lejárat előtt álló élelmiszereket, amelyeket gyakorlatilag ingyen megkapnak, hiszen odakint meg kell őket semmisíteni elég sok pénzért, ezért az eladó fél annak örül, hogy egyáltalán megszabadul a cucctól.” – írja. Amivel az a gond, hogy egy szó sem igaz. Egyfelől a CBA-énál lényegesen nagyobb a magyar termékek aránya, másfelől a CBA-val ellentétben a multik leveszik és külön pulton árusítják a lejárat előtti termékeket.

Másrészt; „A multik ügyes trükkökkel teszik veszteségessé – legalábbis papíron – vállalkozásaikat. Például úgy, hogy a hozzájuk tartozó valamelyik cégcsoporttal építtetik fel az áruháznak helyet adó épületet. Az építtető eleve horribilis áron dolgozik, majd még ennél horribilisebb áron adja bérbe az épületet”. Ez is majdnem így van, de pl. nem tudtam, hogy az Auchan cégcsoporthoz tartozik a KÖZGÉP is! =)) Ami ennél fontosabb a legtöbb nagyáruház építkezése azért került irgalmatlanuk sokba, mert egész városnegyedeket kellett rekultiválniuk, plusz kemény alkotmányos költségeket szedtek be.

 

 

18 hozzászólás

  • Zacher doktor ért hozzá egy kicsit. Bár nem hiszem, hogy ez számít.
    Azt tudjátok, hogy Zacher rokona a cukrász Sachernek?

  • llanfair

    2014 december 8
    8:32 de.

    Ez azért költői túlzás; igen távoli a rokonság. A híres cukrász Klemens Wenzel Nepomuk Lothar von Metternich-Winneburg zu Beilstein -nél dolgozott valamikor a XIX.század elején. Ergo 4 generációval ezelőtt volt egy unokatestvér (hogy hányad rendű arról nem szól a fáma)

  • llanfair: meglehet. de, hogy a médiában túlsztárolják, az kétségtelen.

  • Ille István Nem volt más. A Korányi volt az egyetlen Baleseti Belosztály. Ide vittük a részegeket, drogosokat és öngyilkosokat.
    Ő volt a főorvos, így szinte minden esetet látott. Ez magával vonta azt, ha kérdés volt, hozzáfordultak. Kihez, ha nem hozzá?Tapasztalatom és hallomásom alapján értett hozzá.
    Ő nem egy mentős szóvivő, aki csak beszél róla, és ezért jó kis celeb lett.

  • Ille István

    2014 december 8
    9:14 de.

    A komnkrétumot nem ismerem, de ez a módszer; kiragadunk valakit és azt sztároljuk az sajnos nagyon jellemző!

  • RonaGyuri Nem írtam, hogy közeli. A távoli rokony is rokony. Büszke lennék erre a rokonságra, szeretem a tortájukat. Sokszor ettem a bécsi Sacher cukrászdában is.

  • llanfair: nem mondom, hogy nem értett hozzá, ráadásul még ma is ért hozzá. csakhogy, kezd felvenni sztáralűröket, amihez azért kevés.
    az, hogy minden lepusztult drogos esetében őt szólaltatja meg a média, még nem jogosítja fel, hogy a pécsi orvostudományi egyetem drogkutató tanszékén tartandó volt előadását lemondja, más előadásaira meg késve érkezzen meg! nem akkora nagyfiú ő, úgyhogy, nem jársz messze a celeb-hasonlattól!

  • Ille István Ezeket nem tudom. Már régen kiestem ebből a körből. Sajnos az tény, hogy az ember hamar elszemtelenedik, ha felviszi az Isten a dolgát. Ezt nap mint nap látjuk, sportolótól, tingli-tangli zenésztől, csepűrágótól és politikustól stb is. Ahogy kedves (sajnos két órája néhai) nagypapa mondani szokta, most másztunk le a fáról, mit vársz az emberektől. Ezentúl én mondom. ;(

  • llanfair

    2014 december 8
    9:24 de.

    Szegről-végről mindannyian rokonok vagyunk.
    Nagyapám első unokatestvére igen híres ember volt, ettől még nem rokonom, de az unokái végképp nem! S ez 2 szinttel rövidebb! =))

  • RonaGyuri A Magyar néprajzi lexikon szerint rokonok. Szerintem is. Szerinted nem. A fő kérdés, hogy Zacher szerint igen, vagy nem.
    Azért szeretek ide írni, mert mindig butaságot írok. Valakinek azt is kell. 🙂

  • llanfair

    2014 december 8
    10:25 de.
    Hát igen régi magyar betegség híres embereket hozzánk közelállónak képzelni! =))

  • llanfair

    2014 december 8
    10:25 de.
    Egy barátom hívta fel rá a figyelmemet, de igaza van: időben sem stimmel a forrásod állítása; még Eduard Sacher (ez említett cukrász fia a szállodás)esetében is csak nehezen elképzelhető!
    Egyébként mi köze is van ennek a Magyar néprajzi lexikon -hoz?

  • RonaGyuri Elég részletesen leírja a rokoni fokokat. Tulajdonképpen neked igazat adva, mindenki mindenki rokona. Ezt szomorúan hallom, mert akkor sok rokonomat kell szégyellni.
    A forrás szerint, a dédnagyapjuk voltak unokatestvérek.
    De csak mint jópofa összefüggést voltam bátor megjegyezni, szerintem jópofa.
    Zacher Gábor nem barátom, teljesen mindegy ki a rokona. EZEN nem óhajtok veled bajszot akasztani.

  • BAJUSZRÓL SZÓ SINCS! =))

  • llanfair!
    most igazat kell adnom,ez az a helyzet,amikor a látszólag „egy oldalon állók” véleménye is eltér egyes témákban,van ilyen….de az már nem semmi,hogy még egymást sem tartják tiszteletben…..így most
    a saját bőrödön tapasztalhatod,hogy milyen igaztalan,modortalan és indokolatlan
    a másképp gondolkodók sértegetése……!
    Róna Gyuri „felzárkózott” az itteni vérkarhoz!Ez van!
    Ami a cikk lényegét illeti,hát Kocsis Máté nem nevezhető hülyének a beadványa miatt,mivel egyre jobban terjed a kábítószer fogyasztás,ami felnőtteket,gyerekeket egyaránt érint!
    Képviselők,országos vezetők tekintetében nagyon is indokolt a szűrés,(nehogy már alkohol,vagy drog hatása alatt döntsenek az embereket érintő fontos kérdésekben?!!!!) gyerekeknél is fontos és indokolt,mert egyre több kiskorú teszi tönkre az életét,ami megelőzhető lenne!Egyébként csak a szülei tudnának az eredményről
    tehát a nyilvánosság nem!
    Orvosi szempontból viszont vannak még kételyek,mert az évi egyszeri vizsgálattal nem lehet biztonságosan kiszűrni a rendszeres fogyasztókat,meg az új mesterséges drogok kiszűrése sem garantálható(nem mindig mutatható ki…)annak ellenére,hogy veszélyes!
    Az elképzelés jó,de a hozzáértők(szakma,orvosok)bevonásával kellene a rendeletet megalkotni!Ezen még dolgozniuk kell!
    Ami a DK.(Gyurcsány minden lében kanál..)meg a többi idétlen ellenzéki „vizelet gyűjtő”akcióját illeti hát az nem szellemes,inkább szánalmas…..nem kicsit hanem nagyon!!!!Különösen ha arra gondolunk,hogy az V.kerületi polgármesteri székre(természetesen hiába…) pályázó Juhász Pétert drog terjesztéséért és fogyasztásáért is elítélték bizonyítékok alapján!!!!!