Lőrinc drogtesztje

2014 december 11 6:40 de.1 comment

A népi bölcsesség szerint a dinnyével szokta ezt tenni nevenapján Szent Lőrinc, ettől kezdve nem is érdemes dinnyét venni, mert az ettől kezdve nem dinnye, hanem tök.

Szent Lőrinc egy mértéktartó, decens szent, mert amit a dinnyével tesz, azt suttyomban teszi, évente csak egyszer, előtte a dinnye rossz minősége nem az ő lelkén szárad.

A szerencsétlen szentet a rómaiak roston sütögették, de az is lehet, hogy lefejezték, ezek az ókori népek viszonylag változatosan tudtak végezni ellenfeleikkel, habár Jóbarát óta nekünk sincs okunk a panaszra, lehet, fogjuk mi még hallani a zsír diszkrét sercegését.

Ellenben Szent Lőrinc hazánkfiaira nézvést nem túl jó emlékeket idéz.

Tisztelete akkor lendült fel, amikor I. Ottó 955-ben Augsburg mellett, Lech mezején éppen augusztus 10-én, azaz Szent Lőrinc ünnepén verte rommá a – nálunk mosolygós engedékenységgel kalandozónak nevezett, a valóságban rabló, gyilkoló és fosztogató – magyarokat.

Hős vezéreiket kivégezték, a sereg maradéka hazapucolt és a kalandozásokat ezzel befejezettnek nyilvánították.

Úgy tűnik, mai kalandozásainknak is lassan vége szakad, de azért ne kapkodjunk az örömmel, várjuk meg Bulcsú, Lehel és Súr kinyiffantását, melyet a hajdani eseményeket példának tekintve valószínűleg ismét egy német uralkodó fog elrendelni.

Ellenben Lőrincünk nekünk is van, nem is akármilyen.

Ellentétben a mártír szenttel a mi Lőrincünk nem diakónus, habár ha a Fideszt vallásnak tekintjük, akár lehet is püspöke segítője, útban a rostély felé.

Viszont a mi Lőrincünk sokkal szorgalmasabb vértanú elődjénél, hiszen ő minden nap belepisil a közéletbe, sőt – időnként bele-beledurrant a nulláslisztbe is.

Ha egyszer itt Nemzeti rostonsütés lesz, akkor azért fel lehet majd tenni neki egy-két érdekes kérdést. Ezt én például úgy képzelném el, hogy felkötöztetek vele egy létrát a terepjárója tetejére, majd megmutatnám neki a minket távolból követő osztrák rendszámú Mercedes típusú személygépjárművet, melyet maga a Télapó vezet, mosolyogva hosszú szakálla alatt, majd a 8106-s számú főút 16-os kilométerszelvényénél megállítanám az autót és eltépném a létrát rögzítő cukorspárgát.

Innentől kezdve kapna rá tíz percet, hogy meséljen, ha eléggé érdekfeszítő a történet, akkor meghosszabbítanám ezt az időt.

Ha nem, diszkréten elfordulnék, nem bírom én már a csúnya dolgok látványát.

Ami azt illeti Mészáros Lőrinc ab ovo csúnya látvány.

No, nem azért, mert nem kupálódott ki eléggé az elmúlt évek alatt, egyik vállalkozása, a kormányváltás óta ötszázszorosára növelte bevételét.

Ez azért nem semmi, Lee Iacocca is így gondolhatta, mikor elküldte felvételi kérelmét a Puskás Akadémiára, melynek rektora – bizonyos Mészáros Lőrinc – válaszlevelében elutasította a felvételi kérelmet.

Indoklásul azt hozta fel hogy az Akadémia nem vállalja olyanok gazdasági képzését, akik herda természetűek, akik képesek saját fizetésüket egy dollárra csökkenteni ezekben a vészterhes időkben.

A buta digó bánatában végleg vissza is vonult.

Mészáros Lőrinc azért csúnya látvány, mert ő az utálatos kép a demokrácia templomában, ő mindannak megcsúfolása, melyben a nyolcvankilences rendszerváltó nemzedék hitt.

Ő az álmok megcsúfolásának megszemélyesítője, a rohadt, barbár maffia hatalmának jelképe.

Mészáros ugyanis ki van rakva a templom közepére, hadd lássa mindenki, hogy az alcsúti despota mindent megengedhet magának, még azt is, hogy egyik strómanját nyíltan mutogassa a világnak.

Mindenki tudja, mi Mészáros szerepe, mert ez a szerencsétlen még buta is, mint a sár.

A falusi suttyó csicskásának hálátlan szerepét vállalta fel, és láthatólag azt hiszi, hogy őt nem fogja a golyó, mert vélhetőleg azt hiszi, hogy ő meg a Vezér golyóit fogja – de téved.

A vezérek csillaga is leáldozhat, de arra szoktak figyelni, hogy tanú ne maradjon erre a szomorú időpontra.

Mindenesetre a mi Lőrincünk megbukott némi vagyonbevallási trükkökkel, és azt találta mondani magyarázatképpen, hogy vagyonnyilatkozatának kitöltésekor hibázott, megfeledkezett egy kisebb összegről.

A kisebb összeg egymilliárd huszonhét millió forint, ami egyébként nem lehetetlen, már csak azt kellene kideríteni, hogy miről felejtett el ezen kívül beszámolni a Vezér malacbőr pénztárcája, jobbkeze, melyet speciális és bonyolult feladatokra használ, ha nincs éppen kéznél csicskásai valamelyikének nyelve…

Ha ezeket elengedi az ország elszámoltatás, felelősségrevonás és teljes vagyonelkobzás nélkül, akkor ez a nép nem méltó az önálló állami létre.

No, majd meglátjuk, de azért azt ne feledjük, hogy ez a három-négymillió koldus országa.
Bátran tessék dühösnek lenni, van miért…

1 Comment

  • ˙

    Alanyunk a valaha dicső Dózsa György parasztvezér jobbkezének, Mészáros Lőrinc, „Lőrinc papnak” a kétes dicsőségű névrokona. Annak, aki egykoron a felkelőkön elégtételt vevő főurak nyársán, most meg a sírjában kénytelen forogni…

    .