Demagógisztáni napló: Harrach és a rinocérosz

2014 december 12 1:43 du.16 hozzászólás

Harrach Péter csatlakozott az önellentmondó, de legalább mogorva paprikajancsik sorába. Tulajdonképpen nem is igazán érthető, hogy az általa elmondott sajtótájékoztatós szöveget miért ő, és miért nem Semjén Zsolt adta elő. Akkor sem lett volna hitelesebb, de azért mégis megadta volna a módját. Talán még a sátánt is emlegette volna.

Harrach Péter azonban nem tett ilyeneket. Ő komoly ember. Érzelemmentesen volt képes nem is olyan régen azt kiejteni a száján, hogy a gyermekek éhezése alapvetően életmódi kérdés. Habár még ez is igaz lehet. Tekintettel arra, hogy a szegénységnek van egy olyan foka, ami a gyakorlatilag állandósult éhezést, alultápláltságot életmóddá teszi. Erről azonban kormánypárt klerikális platformját elnöklő politikusnak aligha lehet fogalma. Legfeljebb képeslapon olvasta, hogy vannak ilyenek is. Legalább is ezt sejthetnénk az említett megnyilvánulása nyomán. Míg meg nem jelent a legutóbbi sajtótájékoztatón. Amelyen, a kormányfővel mély alulmúlhatatlansággal nyalta oda, hogy a kormány megállította szegénység terjedését.

Olyanokat is állítva, miszerint „a kormány számára kiemelten fontos a gyermekszegénység megszüntetése, és kiváló program született a gyermekétkeztetés területén”. A kedves frakcióvezető úr tehát vagy korábban nem volt világos pillanatainak egyikében, vagy most nem tudja mit beszélt. Ha ugyanis nincs gyermekszegénység, és pusztán életvitelszerű önszórakoztatás az éhezése a gyermekek egy részének, akkor mire föl ez a nagy igyekezet? Egy nem létező jelenség megszüntetése miként lehet kiemelten fontos? Ha pedig most ezt a kijelentését igaznak gondolja, akkor milyen rinocéroszosztályú arcbőrrel volt képe azt a bizonyos korábbi kijelentést megtenni? Sűrűn elnézést kérve egy füst alatt. A rinocéroszoktól. Azok ugyanis gerincesek. Ellentétben az ilyen kijelentéssorokat rezzenéstelen lelkiismerettel elmondani képes státusz-keresztényekkel. Akik most elismerik ugyan, hogy az Eurostart adatai szerint mintegy 400 ezer szegény gyermek él hazánkban, de majd kialussza.

Holnap majd odaperdül elé egy állami mikrofonállvány, és annak megint odaböfizhet valami igazán frappánsat erről az adatról. Mondjuk azt, hogy szerinte ők nem is igazi szegények, csak nincs kedvük vásárolni. Egyenesen azért, mert életvitelszerűen olyan lusták, hogy nincs kedvük elmenni a boltba. Főleg vasárnap nincs kedvük vásárolni, de a hét többi napján sincs. Vasárnap pedig azért nincs, mert akkor hallelujázni akarnak. Leginkább azért a remek ötletért, hogy majd a kormányzat eldönti, mikor legyenek a családjukkal. Ha már szegények, akkor legalább nézzék egymást. Nem igaz?

Azok, akik dolgoznak azok meg pihenjenek. Nem akkor, amikor tudnak, hanem akkor, amikor a kormányzat megmondja nekik. Sőt ki se kelljenek az ágyból. Fáradozzanak egész nap a népszaporulaton. Mert ha egyszer az a parancs, akkor álljanak. Neki. Egymásba. De aztán csak szigorúan vasárnap, és szigorúan a kormányzati előírásoknak és elvárásoknak megfelelően. Csak semmi önfejűsködés, mert jön majd Kocsis Máté az ő csőre töltött drogszűréseivel. S aztán vége lesz a bohókás játszadozásnak. Mert az, aki nem lép, tapsol, és fekszik egyszerre, nem kap rétest estére. Meg reggelre sem. Az kell az olykor egymilliárdokról is megfeledkezni képes gázszerelőknek. Mert van annak, aki összekuporgatja. A szotyihéjat a vezér után. Akár másodhasznosításként is. A latrinán. Akkor a vezérnek még papírra, kukoricacsuhéra sem kell költeni. Ott van a sok puha langyos nyelvecske.

Amelyek segítségével, megrendelésre, sok mindent artikulálni képes a sok politikai jó barát. Azt is, hogy nincs itt kérem szegénység. Habzsi-dőzsi van. Aki éhezik az életmódi problémákkal küzd. Mert az kérem életmódi kérdés, ha valaki nem étkezik. Ahogy KDNP-s ál-keresztény politikusnak lenni is életmódi kérdés. Csak a többség továbbfejlődik. Például a rinocérosz.

16 hozzászólás

  • Most mi a probléma, kapnak e gyerekek valamit vagy nem?
    Mellesleg, csak úgy megemlitem, Kanadábané és az USA-ban is van sok éhező gyerek. Pedig ezek a világ leggazdagabb országai.

  • Figyelő

    2014 december 12
    1:58 du

    ez még tőled is túlzás!

  • Figyelő
    2014 december 12
    1:58 du.

    Az a vastagbőrű otrombaság a zavaró, amit ez az álkeresztény karrierbarom bemutat. Az egyik héten közli, hogy alapjában véve semmi baj, csak hát béhjányan, merő hobbiból, nem reggeliznek. Nincs itt semmi látnivaló.
    Aztán közli, ugyanaz a figura, hogy milyen naccerű is Orbika, amikor annyit tesz a gyerekszegénység ellen, hogy csak na.
    De alighanem meddő elvárás a politikai csuszómászóktól mást elvárni, mint az elvtelen gerinctelenséget.

  • Andy Mage !

    Ugyan már miért is lenne álkeresztény ? Valódi ő a javából…

    Eme állítás olyan, mintha valaki Savonaroláról – aki még Boticellire is ördögi hatással bírt – állapítaná meg,hogy nem is keresztény. Hogyazenvtelen rezzenéstelen arc, rinocérosz bőr és könyörtelen ítélkezés, meg a lenéző félrenézés mögött, nem egy csupán a papsággal összeforrott, és csak irántuk alázatos személyiség húzódna meg. Az ilyen, csak velük szemben irgalmas és könyörületes, különben nem az lenne, aminek – az ő hite szerint – Isten oda állította, ahol éppen szolgál. Történetesen a „Kereszténydemokrata” Párt szószékén kivont karddal őrködik a mundér, pontosabban a reverenda, a csuha no és persze a tiara becsületén, mely szimbólumokat a két évezred oly csúnyán bemocskolt hogy az már lemoshatatlan.

    Mert, hogy keresztény, az tény,dehogy demokrata vónahát az tényleg kétséges állítás lenne erről az álszent szerzetről…

    .

  • Végre tudomásul kellene vennünk, hogy a „katolicizmus”, mint olyan, hatalmi, tehát politikai kategória, de semmi esetre sem az isteni jóság földi megtestesülése.

  • István !

    Nagy kár, hogy a beharangozóban bemutatott fotómontázs nem kíséri tovább a cikk útját. Azaz itt, a cikk és a kommentek fölött már nem látható, pedig rendkívüli hatással lehet a tényleges olvasóra.

    .
    Ez minden cikkre nézvést igaz. Talán, csak nem drága ?

  • Amit a státus-keresztények és figyelő is művel azt úgy hívják, hogy cinizmus. Ebbe a szóba van belepréselve a lelketlenség, a mások iránti együttérzés, a szolidaritás hiánya. János „evangéliuma” szerint mindenki annyit is ér, amennyije van, vagyis amennyit össze tudott harácsolni, akár másokon átgázolva. A primitív kivagyiság a trendi. Kultúrálatlan, telhetetlen, felkapaszkodott újgazdagok siserehada áraszt el mindent. Olyan ez, mint a sáskajárás, pusztulást, ürességet, romokat hagyva maguk után. Gusztustalan és megállíthatatlan nyomulásuk hajtómotorja a vezér hátsójától barna nyelvük. Kioktatnak, minősítgetnek, felsőbbrendűen ítélkeznek. Ocsmány féreg valamennyi.

  • DonGolo,

    Azért ál-keresztények, mert azt hiszem a vallásalapítók, de vszínűleg Jézus is, elkergetnék ezt az egész sötét bandát a fészkes fenébe.
    Egyébként azt hiszem a kereszténységre a legnagyobb csapást Nagy Konstantin mérte. Azzal, hogy császárként főpappá ütötte magát, az egész vallásra rányomta a hataloméhség bélyegét. Rá is égett rendesen.
    De alig hiszem, hogy a vallásalapítók (Pál, Péter és András) így képzelték el eredetileg.
    Jézus biztos nem, mert ő nem is akart önálló vallást alapítani.

  • Brunszvik Teri: nem drága. simán csak arról van szó, hogy a head-ben az illusztráció figyelemfelhívó, a cikken belül pedig lehet, hogy már hatástalan. Harrach ostoba, gonoszságtól lekanyarodó szája végét meg minek ismételni?

  • Itt is, ott is kézen fekvő igazolása annak, hogy „mondj igazat betörik a fejed!”

  • Figyelő
    2014 december 13
    3:34 du.

    Mi volt az a nagy igazság, amit kinyilvánítottál?
    Ez az „amerikában meg verik a négereket” tipusú beszólás mennyiben menti ezt a gerinctelen státuszhumanoidot?

  • Nem ezt írtam. Christopher írt a kanadai szegényekről akiket ő támogat egy másik blogban. Megemlitettem, hogy ahogy Magyrországon vannak szegények, így Kanádban és az USA-ban is. Mindjárt én voltam a rossz.
    Milyen különös……..

  • Sajnos, válaszomat nem hozta le Ille, sem itt sem máshol.
    Andy, egy szót sem írtam az amerikai négerekről. Nézz utána.

  • Figyelő,

    A szegénység ténye ismert.
    Annak idején talán Hruscsov volt az, aki minden, Amerikából érkező kritikára a négerek verésére hivatkozott.
    Harrach-hoz kb. anni köze van annak, hogy másutt is vannak szegények.
    Ezzel a vizitinóval nem az a gond, ha segít bárkin, hanem az, hogy hazudik, csusztat és valójában nem segít.
    S akkor nem is emlegettem azt, hogy a szegények java részének létéről az ő nagyszerű szellemi elődjük Antall és kormánya tehet.
    Az a félmillió ember, aki alól akkor kihuzták a talajt gyakorlatilag sosem tudott megkapaszkodni. S mára akár az unokájuk kerülhetett olyan helyzetbe, hogy sülyed lefele. Orbán a közmunkaprogrammal tovább mélyiti a szegénységet, és így jelentős szerepe van abban, hogy nő a szegénység.
    Az ő ajándéka a görögök ajándéka.
    Na ehhez kell pofa.
    S bár a válaszodat nem ismerem, ha nem jött ki, de ahhoz is vastag bőr kell, hogy valaki a közmunkás (különben EU-pémzből adott) pénzt, és a távolról odadobott iskolakiflit hatalmas segítségnek lássa, állítsa be.

  • Antall elég régenn volt. Azóta 20 egynéhány év telt el és bizony a kedves MSZP-nek is volt ebben része! Jó lenne, ha nem kennénk mindent egy oldalra. Kis nyiltságot azért néha a magyar is megengedhet.

  • Én azt gondolom, hogy nagyon súlyos erkölcsi és társadalmi bűnök sorozatát követte és követi el a magyar törvényhozás teljes testülete. Sőt ma még inkább megátalkodottabbak és embertelenebbek. A jogtiprást manapság bíborfedeles könyvbe csomagolják, és ezzel a törvényesség látszatát keltik. A súlyos szociális bűnök felé vezető út pedig a hamis tanúzások, a megvesztegetett bírák segítségével történő jogtalan haszonszerzés. Ez nem pártprobléma, nem etnikai probléma, hanem elnyomók erőszakja az elnyomottakkal szemben. Teljesen friss, aktuális álláspont ennek az erőszaknak ami napjainkban is zajlik otthon mégpedig hogy az elnyomottak hangját, tiltakozását az elnyomók törvényerejű rendeletekkel próbálják elhallgattatni.