Kövér, az Antant-paranoid

2014 december 14 9:45 de.13 hozzászólás

Kövér László évet értékelt. S ennek során nagyon fontos megállapítást tett arról, hogy az USA nem a szentek egylete. Annyira, hogy röpke eszmefuttatása során eljutott odáig, hogy tulajdonképpen a hóesésről is Amerika tehet. Vészesen emlékeztetve arra a nem is olyan régen volt szakaszára a Fidesznek, amikor Gyurcsány volt a hibás mindenért.

Világosan jelezve, hogy miközben Amerikában sem szentek élnek, a Fideszre és a magyar kormányra ez nem igaz. Az említett helyeken csak szeplőtelen szellemiségek zombulnak. Nyilvánvalóan olyanok, akik semmiben sem hibásak, és semmiről sem tehetnek. Egyszerűen tökéletesek. Egyvalamiben egészen biztosan. Tökéletesen hülyének néznek mindenkit. Most éppen a parlamenti házmester, aki legutóbb alighanem azzal szerzett vidám napokat az USA szenátusában, hogy gyakorlatilag feljelentette John McCain szenátort, és egy füst alatt a magyarországi ügyvivőt is. Elfeledkezve arról a szemernyi apróságról, hogy A szenátus elnöke nem utasításadó főnöke a szenátoroknak, és André Goodfriend nem volt döntéshozó a kitiltási botrányban. Az utóbbi a kitiltási listáról nagyjából annyit tehet, hogy ő volt a postás. Kövér László, Orbán Viktor nyomdokain haladva, a postás személye ellen intézett támadást. De legalább nem akarja az ügyvivőt impotenciavizsgálatra küldeni, és férfiasságát ellenőriztetni. Ami azért mégis csak haladás a vezérbika szellemiségéhez képest.

Kövér szerint az évértékelőjében az USA úgy javíthatja a helyzetét, hogy az „Egyesült Államok abbahagyja a Magyarországgal szemben gyakorolt, szövetségesek között merőben szokatlan és barátságtalan magatartást”, Gondolom azért, mert ellenkező esetben a házelnök úr összevonja a bajuszát. Esetleg hadat is üzen. Arra fel, hogy szerinte „az amerikai külügyi döntéshozatal apparátusának középszintjén nagyon régóta vannak Magyarországnak, illetve a Fidesz-KDNP szövetségnek ellenfelei és ellenségei”. S most egy pillanatra tekintsünk el attól, hogy olyan formáció, amit KDNP-nek hívnak, önállóan csak a cégbíróságon létezik. S arról is, hogy a Fidesz korántsem egyenlő az országgal. Inkább figyelmezzünk arra, hogy a tudósítás egy korábbi szakasza szerint az amerikaiak „geopolitikai játszmáikban bennünket, a cseheket, a románokat, a szlovákokat eszközként használnak”. Ami ugyebár két dolgot jelenthet.

Az egyik az, hogy Kövér házelnök kartárs rövid-távú memóriájával komoly gondok vannak. Ugyanis vagy mindenkit kihasználnak, vagy csak a Fideszt utálják. Ez így elég önellentmondónak tűnik. Tehát marad a második értelmezési lehetőség. Már amennyiben a házelnök szellemi képességeit nem érheti csökkenésre vonatkozó vád. Az USA igazgatásában fanatikus és szemellenzős ellenségek ülnek, akik a környező népek teljes vezetését abba az irányba orientálják, ami a Magyarország elleni geopolitikai hadviselés irányába tett lépésekhez vezet. Ez azért elég paranoid világlátás, amennyiben a realitásokon is túlmutatóan elhatalmasodik. Olyan, ami vezetett már hazánk erősen vitatható világháborús szerepvállalásához a múltban. S amely szerepvállalásra legfeljebb a szadista fasiszták lehetnek maradéktalanul büszkék. Még akkor is, ha aligha vitatható személyes kiállásokat is eredményezett. Mert egy ország lakossága nem egyértelműen fehér vagy fekete. Amitől a vezetése még lehet akár értelmét vesztett hatalommániás őrültek gyülekezete is.

Mindamellett itt érdemes visszakanyarodni ahhoz, hogy szentek-e az USA vezetői? Nyilvánvalóan nem. S kár lenne a geopolitikai érdekeket is tagadni. Alighanem eme érdekek egyik legnyilvánvalóbbika, hogy nem szeretnék a Moszka-központú Varsói Szerződés újjáéledését tétlenül végignézni. Ebből a szempontból Magyarországnak nem feltétlenül, de az orbáni politikának szinte biztosan vannak ellenzői. Az is valószínű, hogy árgus szemekkel figyelik azokat a feldobott labdákat, amik az ellenzék orra előtt hatástalanul elszállnak. Aztán jó magasról lecsapják. Azonban nem az USA szenátora fejtegette Tusnádfürdőn, hogy milyen szép is az emberi szabadságjogokat is megtépázó illiberális állam, és nem az USA biztonsági erői adtak védelmet a gárdisták esküvésének sem a Hősök terén. Ahogy aligha amerikai megbízott Vida Ildikó sem. Vagy ha igen, akkor ezt egészen biztosan nagyon fondorlatosan készíthették elő.

S szinte már hallom a szélsőjobbról felhangzó műhazafi beszólásokat arról, hogy a feltétlen behódolás pártján, a hazafiság minimuma alatt állok. Nekik azt válaszolnám, hogy a haza érdekeit régóta, tulajdonképpen Szent István óta, a világgazdasági trendekbe való kompromisszumos beilleszkedés szolgálta. A kompromisszum ugyanis alkalmas egy mindenkinek előnyös „win-win” helyzetet teremteni. S csak a kompromisszum képes erre. A kocsmában lehet keménykedni, de annak az eredménye az, hogy valakit nagyon pofán vernek a végén. Amikor is jaj annak, aki kellő felkészültség nélkül áll ki anyázni a kocsma közepére. Mert valószínű, hogy egy idő után a környékből is jönnek a katasztrófaturisták a megcsodálására. A haza érdekeit is jobban szolgálná egy kompromisszumra kész tárgyalásokat szorgalmazó, és legalább az ésszerűség normáit betartó szemlélet, mint a permanens harc és üvöltözés. Mielőtt ide is katasztrófaturisták és békefenntartók fognak ellátogatni. Akik elől szerintem Orbán és Kövér urak az első vonattal távoznának. Ha el nem küldik őket előbb a melegebb éghajélatra.

13 hozzászólás

  • A hazaárulózó magyar fasiszta jobboldalnál nagyobb hazaárulók sosem voltak: 70 éve Hitlernek adták el ágyútöltelék gyanánt a hazát ( korábban pedig az örök középkori sötétségben élő feudális Magyarország a Habsburg/Német-Római Bir. valamint a római egyház hűbéres csicskája volt, annak a tömegeket elbutító sötét eszmeiségnek a jegyében amit a 20. sz.-tól a „keresztény-nemzeti” eszmének hívnak ); most a szénhidrogén-kitermelésen alapuló új-feudalizmus korában Putyin cárnak adták el annak az ominózus kb. 3 ezer milliárdnak az orbán-simicska cégbirodalomra eső részéért; illetve hogy a Kreml-hez való geopolitikai közeledéssel ne kelljen a fejlett országok civilizációs normáihoz alkalmazkodni ( mármint, hogy akadálytalanul lehessen a rablógyilkos önkényuralmat gyakorolni ). Bizonyára sok szép fog kisülni ebből is. Hajrá magyarok!

  • „.. USA vezetői… nem szeretnék a Moszka-központú Varsói Szerződés újjáéledését tétlenül végignézni…”
    .
    – Nem is erről van szó, hiszen az összes volt szovjet szatellitállam vezéreinek (ezeket a kretén orKbánékat leszámítva) lábrázása van Oroszországtól.
    .
    Hanem az USA, de úgy általában, a civilizált világ vezérei azt „nem szeretnék végignézni”, ahogy az embargók nélkül is rogyadozó, magát összedöntő orosz hatalom vergődése közepette háborús pokolkatlanná voltoztatja Kelet- Európa több régióját, és más államoktól csak úgy, területeket csatol el (Krím).
    Meg azt sem, hogy az „orosz kisebbség védelmében” a full- békés Baltikumot évek óta burkoltan, most már nyíltan fenyegeti.
    .
    Oroszok beindítottak valamit, amiből nem tudnak már méltósággal kiszállni, és alulbecsülték az egyébként kellőképpen töketlen euro- atlanti világot. De ebben az ügyben összezártak, írtam, miért.
    .
    Oroszország egy, magát valamiért nagyhatalomnak képzelő, ám valójában leépülőben lévő, ultra- korrupt középhatalom, hanyatló úton. AZ embargó pedig nem előidézője volt a mostani orosz őrjöngésnek, hanem KÖVETKEZMÉNYE, ami azért nem teljesen mindegy ám…
    .
    Az orosz olaj nélkül pedig köszöni, megvan a szabad világ, mivel több, évtizedek óta fejlesztett technológia most érett be „nyugaton”, és lépett a tömegtermelés fázisába. Az arab OEC országok is növelték a termelést, mióta az iráni embargó életbe lépett, szóval, innen se lesz gond.
    .
    Oroszországnak pedig lőttek, ha nem fejezi be a nem létező nagyhatalmi hisztériáját.

  • Paranoid a Kövér? Ne már!
    A népszerű betegkézikönyv szerint: A paranoid zavar vezető tünete a jól rendszerezett, sokszor gondosan kidolgozott téveszmék ill. téveszmerendszerek fennállása, melyek között belső logika érvényesül, és amelyek igazság tartalmában, valóságosságában a személy megingathatatlanul hisz. Ezek a téveszmék sohasem bizarrak, emiatt gyakran hihetőnek tűnnek, annál is inkább, mert a betegek sokszor magas érzelmi hőfokon, nagy meggyőző erővel hangoztatják kóros gondolataikat.
    Kövér és a jól rendszerezett, napláne gondosan kidolgozott, s hoyg bármilyen akár csak belső logikával gyanusítható lenne. Hogy a bizarrság kérdését fel se vessem! =))

  • A mai tüntetésen új rigmust hallottam:

    „nem tetszik a zászló,
    bunkó Kövér László!”

    Agree. Bunkó. Eszelős, beteges gyűlölködő.

  • Kövér tényleg leginkább egy bunkó.

  • ˙

    Kövér Antant-paranoiája már a gyökerében is ellentmondásos ellentétpár. Ugyanis az általa és Vezére, az oly nagyra becsült, sőt már hamvaiból fel is támasztott Zombi Vitéz Nagybányai Horthy Miklós őfőméltóságát, az ellenforradalom Fővezérét nem más, mint az ANTANT* ültette Magyaország nyakára. …Hogy aztán ő, vagy a megbízottja volt az, aki az Antant hatalmak előtt aláírta a Trianoni Békediktátumot, az már csak részletkérdés – semmi sem lehet tökéletes…
    Különben is, Horthyt az ő kinevezéséért hála kötelezte ezen országok irányába, s aki úr, az úr marad a megalázatásban is… Ezt nyögjük ma is Orbán és Kövér személyében, na meg a Kossuth tér átépítésében az 1944-i formában…

    .

    * A Magyar Tanácsköztársaság mindvégig harcolt az ellen az ANTANT ellen, amely aztán Horthyt és ellenforradalmi banditáit behozta a hatalomba.

    Akkor meg mi van, Kövérúr ?

  • Don Golo !

    Horthyt valóban az Antant ültette a kormányzói székbe, de a retrográd törzsökös őstulkok tartották rajta 25 évig.

    .

  • DonGolo
    2014 december 15
    3:33 de.

    Horthyt nem közvetlenül az Antant ültette oda. Inkább egyfajta engedményességi megállapodást kötöttek. Leginkább azért, hogy Horthynak még véletlenül se kelljen megütköznie senkivel. Így jött át Szeged felöl a Budai oldalra és vonult be az M7-es irányából. Nehogy a fővárost letipró románokkal akár csak találkoznia kelljen.
    Aztán már a hazai erők nem mozdították el. Akkor sem, amikor még lehetett volna. Nem a baloldal, hanem általában a demokraták. Bármilyen oldalról. Márpedig majdnem ’30-ig még lehetett volna. De a világválságig szinte biztosan.

  • Kövér egyszerűen egy veretes bunkó (copyright by Bartus László).
    Tökéletesen rászolgált a becenevére: Szittya Suttyó.

    Tavaly augusztusban meg is verseltem ezt a sültparasztot:

    Tükörbe nézve
    (in memoriam Kövér László, az ember)

    Régen elhamvadt már ifjúságod tüze,
    Régen nem vagy már a politika szüze,
    Az ifjonti hévnek nem maradt, csak üszke…
    Ha tükörbe néznél, mire lennél büszke?

    Arra, hogy szapulod a volt elvtársakat?
    Hogy megutaztattad a náci hamvakat?
    „Köteles” beszédre tizenegy év után?
    Ember, hogy élhetsz így, gyűlölködve, bután?

    Egyenlőség elvét lám, semmibe vetted,
    Szanyi Tibor showmant jól meg is büntetted.
    Méltóságról papolsz, durungbajszú böszme?
    Ha tükörbe néznél, mire lennél büszke?

    Mindegyik szavadból fröcsög a gyűlölet!
    Így fogod leélni egész életedet?
    Akkora nagy suttyó vagy, mint ide Bicske!
    Ha tükörbe néznél, mire lennél büszke?

    Lemondta a randit a jó Barbara Stamm!
    Hogy otromba gesztus? Szerintem inkább stramm!
    Kell ám ahhoz gusztus, hogy valaki véled
    Folytasson konstruktív, komoly párbeszédet!

    fideSS-optikán át nézed a világot,
    Egy torzult értékrend a te valóságod,
    Körmöd alatt ott a „kommunista” tüske..
    Ha tükörbe néznél, mire lennél büszke?

    A tüntetők ellen nem lépett fel senki?
    Kubatov gyilkosa ment csak intézkedni?
    Feljelentés sincsen? Ez is csak téveszme?
    Ha tükörbe néznél, mire lennél büszke?

    Házőrséged is van, hogy szolgáljon téged;
    Kompenzálja majd a kisebbrendűséged!
    Ennyi védelemre szorul már az „Eszme”?
    Ha tükörbe néznél, mire lennél büszke?

    Hol van Kövér László, a lázadó ember?
    Csak egy égő szemű, utolsó gazember!
    Lehet, vezérednek te vagy szíve csücske…
    Ha tükörbe néznél, mire lennél büszke?

    Még egyszer megkérdem, te nyomorult hücpe*:
    Ha tükörbe néznél, mire lennél büszke?

    *Jiddis: kb. a. m. arcátlan, szemtelen, pofátlan / pimaszság, cinizmus

  • Míves cikk, jó commentek.Nincs mit hozzátennem.

  • Kövér azoknak a zászlaját szedette le, akik életben tartják az országot, és akinek a pénzét ők csapolják meg.
    http://index.hu/kulfold/ep/2014/10/13/egymillio_magyart_etet_az_europai_unio/

  • Andy Mage !

    Hát persze, hogy nem közvetlenül „ültették a trónra”, csak éppen megágyaztak neki azzal, hogy fegyverrel leverték a Tanácsköztársaságot, megtisztították az utat előtte a legfelső méltóság elérése érdekében. Ahogy te is írod gondoskaodtak arról, nehogy a csapatai véletlenül is megütközzenek a román haderővel, mert akkor már azok már 25 évvel korábban verték volna sz@rá őket, mint ez később megtörtént a II.Viláháborús magyar seregekkel.
    Egyébként bármíly furcsa is, de tény, hogy az akkori román hadsereg a horthysta ellenforradalomnak a szövetségese volt, különösen a trónfoglalásban, minthogy korábban lekötötte a Tanácsköztársaság – vagyis a Magyar Vöröshadsereg* haderejét, amely egymagában is képes lett volna elzavarni a kócsag és darutollas ellenforradalmi bandát.
    ˙

    * Ez volt a hivatalos elnevezése.

  • Elgondolkoztató Dongolo és Any Mage történelmi megközelítése abból a szempontból, hogy a beavatkozást követően irredentává és fasisztává, majd Németország leghűbb szövetségesévé váló Horthy-Magyarország megsegítése az Antant országok számára fontosabbnak látszott, mint a Tanácsköztársaság elismerése és konszolidálása. Persze érthető abból szempontból, hogy az orosz példa elretentette a kapitalista nagyhatalmakat, s így a választásuk egy kommunista rendszer helyett inkább esett egy tökéletesen retrográd, – mégcsak nem is tőkés típusú [pláne nem demokratikus] – feudális ellenforradalmi diktatúrára, amely még a korabeli nyugati országokhoz képest is ellenforradalmi irányultságúnak minősült. Számukra is inkább volt elvi, mint katonapolitikai kérdés.