Matrica a halálútra

2014 december 16 8:16 de.5 hozzászólás

Hát, ezért nehéz tárgyilagosnak és mértéktartónak maradni, ezért nehéz amellett érvelni, hogy a parlamentáris demokrácia a pártok munkájára épül.

Hogy a Fidesz erkölcsileg egy húsz éve ki nem mert pöcegödörrel van egy kategóriában, azt tudjuk.

De az, hogy az ellenzéki pártok sem képesek – tisztelet a kivételnek – nyilvánosan szót emelni a harácsolás ellen, az azért szomorú.

Merthogy a Pitiáner Parlament megszavazta, hogy a képviselőkre ne vonatkozzon az útdíjfizetési kötelezettség, ami a szarevésnek már egy olyan foka, mely eséllyel pályázhatna a Guinness Rekordok Könyvébe is. (Szabó Szabolcs – Együtt – kommentárja szerint a lakossági felháborodás hatására állt el a Fidesz a kedvezmény megadásától. „Mindegyik frakció felmérte, hogy ezt benézték, ezért visszavonták a javaslatot” – írta. a szerk. megjegyzése)
Tudjuk mi, hogy a képviselők nem szentek, tudjuk azt is, hogy öt forintért Dorozsmáig baxxák a kecskét, tudjuk azt is, hogy megvehetők, kilóra, mint a kacsa, de hogy egy nem volt, amelyik felállt volna, hogy elmondja: Jótestvéreim, ezért minket a választók úgy fognak seggberúgni, hogy mehetünk vissza autófényezőnek meg válóperes ügyvédnek, nem lesz ennek jó vége!
Depedig egy sem volt, kivéve egy pártot, mely bejelentette, hogy képviselői nem kívánnak élni ezzel a kedvezménnyel, ha a népnek fizetnie kell, vele fizetnek ők is.

Gyurcsány nem vett részt a szavazáson.

Már éppen elkezdték volna a nyakába varrni az útadót is, mikor kiderült, hogy csak azért nem vett részt a szavazáson, hogy a máj zavartalanul el tudjon válni egyéb anyagoktól, nyilvánosan is kiderüljön, hogy a Jobbik a Fidesz fiókintézménye, és ezen az sem segít, hogy Vonának kalmopyrint kellett szednie ma a náthája ellen.

Hogy ott volt Gyurcsány vagy nem, ez teljességgel mindegy, ha ott van, akkor nem egy jobbikos támogatja a nagy ötletet, hanem kettő vagy három.

Mikor a Jobbik bekerült a Parlamentbe, már megmondtuk itt néhányan, hogy abban a pillanatban, ahogy a Fidesz szorult helyzetbe kerül, mellé fognak állni, és ennek egy percig sem lesz gátja rettenetes szociális érzékenységük meg példanélküli igazságérzetük.

Ez a realitás, a többi csak duma.

Viszont el lehetne gondolkodni azoknak a Fidesz-szavazóknak, akik még nem váltak zombivá, csak hittek a szép szavaknak, hogy akkor most hogyan is vagyunk.

Hogy akarnak-e együtt menetelni nettó neonácikkal, akarnak-e a maffia támogatói lenni mindhalálig, vagy hajlandók elspekulálni azon, hogy esetleg egy másfajta jobboldaliság jobb lenne nekik is, meg az országnak is.

Érdemes összevetni az ígéreteket a valósággal, a megszorításokat a rezsikamuval, a jövő évtől várható harácsokkal.

Ha az ember beleolvas az Orbán által bevezetett adókba, hát azt hiszi, hogy a hetvenhét magyar népmesét olvassa, merthogy egy olyan országban, ahol az emberek higiéniai állapota egyenesen kétségbeejtő, a szappant meg a sampont adóztatni, hát ilyen nincs, vagy ha van, akkor az egy bomlott elme terméke lehet.

Az ország gazdaságát kétféleképpen lehet rendbetenni: vagy a bevételeket kell növelni, vagy a kiadásokat csökkenteni.

Az, ha a népet éhendöglesztjük, nem igazán optimális módja a bevételnövelésnek, márpedig jelenleg ez folyik.

Igaz, a temetési költségek optimalizálásával javult valamelyest a gazdaságosság, kivéve, ha Mari néni összeesik útközben, mikor a hátán cipeli Jóska bácsi furnér-koporsóját a temetőárok felé.
Egészen addig fog ez folyni, ameddig a parasztban el nem dől a borjú és nem látogatja meg Csányi klimatizált tehenészetét vagy Orbán az üzemeltetőnek nemrég átadott disznóhizlaldáját részben melegedés, részben pörkölt- alapanyag beszerzés céljából.

Mit tegyünk, a magyar nép nem túl igényes, nem ragaszkodik a sült libához, jó neki a malacka is, meg érdekli is, hogy milyen az a nemrég kitenyésztett vándormalac, mely az országban utazgat fel-alá, meg-megállva egy támogatásfelvételnyi, vagy földbérletnyi ideig.

A másik megoldás a kiadáscsökkentés, de hát arról szó sem lehet, hiszen az a pénz Orbáné és vazallusaié, hogy fussa félmilliós laptop-táskára, uszodával ellátott lakásra – kettőre-háromra a Pasa-parkban, meg van még egy – két falu stadion nélkül, megaztán Lázár sem lakott még jól.
Ilyen nehéz időkben kell valamit vetni a talpasoknak is, nehogy azok is megbolonduljanak és lepaktáljanak az ellenséggel.

Nem könnyű királynak lenni, de majd a pallosjog hoz valamit a dolgon, – vannak itt magasra nőtt figurák, majd hozzáigazítjuk őket a magyar átlaghoz, melynek etalonját a Parlament Nándorfehérvári termében őrzik marcona TEK-vitézek – az etalon 165 centi és szalajt….

Vannak útszakaszok, melyeket halálutaknak nevez a nép – ez a parlament és Orbán megváltotta egy ilyenre az autópálya-matricát, ez az út a politikai halálba vezet.

Csak ússzuk meg vér nélkül…

5 hozzászólás

  • Georgina Bojana

    Köszönöm István,
    ragyogó és felvilágosító az írásod. Reménykedem, talán azok közül a fityeszes szavazók közül is (remélem!) többen elméláznak, hogy hová is húzták azt az „X”-et?
    De legfőképpen miért?
    Mit reméltek?!
    *
    Igaz, a fityesz ígéretekkel kábítani nagyon tudott és tud, mind a mai napig. De sokan még most is bedőlnek a mindösszes hazugságaiknak.
    Javasolnám a fityesznek ezt a dalt, KÁ-ként működnek.
    Ígérnek, egészen a halálunkig…
    http://youtu.be/aRmrEWQAgMg
    G.B.

  • A nem megszorítások kormányának adói

    van még kérdés?

  • „Ha az ember beleolvas az Orbán által bevezetett adókba, hát azt hiszi, hogy a hetvenhét magyar népmesét olvassa, merthogy egy olyan országban, ahol az emberek higiéniai állapota egyenesen kétségbeejtő, a szappant meg a sampont adóztatni, hát ilyen nincs, vagy ha van, akkor az EGY BOMLOTT ELME TERMÉKE lehet.”
    .
    Ez egyre kevesebbeknek kérdés!

  • „..,van még kérdés?…”
    .
    – Zelmútnyócév, Zusákok, Karvajtőke, Hazaárulók, Szélsőbalos- álliberális Országimádzsrombolás- és Aknamunka.
    .
    Majd ezeket említi ez a mocsok banda, mint felelőst az új „adókért”. Meg minden másért. A mocskos fitymesz- zombik pedig, társadalmi státustól, pénzügyi helyzettől függetlenül ezt kanyar nélkül beveszik, és recskázzák majd.
    .
    Itt, ezen a fórumon is.

  • Le5I1eL: a nép higiénés állapota így is kétségbeejtően rossz! ha most még megadóztatja a fogkrémet és a fogkefét is…