Napi szösszeneteimből – szenilis vén trottyok írják át a történelmet

2014 december 16 12:54 de.8 hozzászólás

Honnan tudták, hogy róluk van szó – Mint a hülye-gyerek önként jelentkezik a pofonért

Mottó: Nem törvény az, hogy kapkodni kelljen!

Van valami perverz „még a balsors is csak minket tép” gyermeteg dac – természetesen az egyértelmű figyelemelterelés és rosszul értelmezett zsibbasztás mellett – abban, ahogy a mára elemi szinten tudatlan, külgarázdává züllesztett külügy reagál a világra.
Sarah Sewallnek, az amerikai külügyminisztérium emberi jogi államtitkárának a korrupcióellenes világnapon kijelentette, hogy: „a még távoli országokban is meglévő korrupciós gyakorlat az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket sértheti. Az Egyesült Államok nagykövetségei ezért Közép- és Kelet-Európa kéttucat országában a korrupcióellenes küzdelmeket támogató akciótervek összeállításán dolgoznak”.
Szájjártató és csapata (most kivételesen nem, illetve csak részben a Dunakeszi Kinizsiről van szó) legott, na jó észlelve a problémát, mármint, hogy ez sem intézi el saját magát, úgy döntöttek lépni kell. Léptek is, magukra vették a célzást és ismét bevágták a durcit.
Ahogy arról az MTI (hivatkozva a minisztérium honlapjára, amiben az az érdekes, hogy nekem nem sikerült) beszámolt: „Külgazdasági és Külügyminisztérium konzultációra kérette André Goodfriend amerikai ügyvivőt”!
Nos azért a dologban van pozitívum is. Most már nem berendelésről zagyváltak az illetékesek! =))

Megőriz, vagy csak dédelget – Avagy miért is aggódik a derék Tömjény Sónyi

Hát elég sok mindent olvasok, de csak úgy nem szoktam olvasgatni a kormany.hu-t. Pedig néha nagyon nem árt! =))
Régi „rossz” szokásom – épp a napokban kaptam érte a pofámra -, hogy amennyiben valami gyanúsat olvasok azonnal utánanézek. Nos ez az MTI esetében lassan már a dátumra is igaz kezd lenni. Ma reggel a nem-külügy állítólagos közleményét kerestem az amcsi ügyvivőről és nem találván a minisztériumnál megnéztem a kormany.hu-n is. Mit nem látnak (na amit kerestem azt tényleg nem) szemeim:
„Nem hagyhatjuk, hogy ellopják a múltunkat – mondta Semjén Zsolt (KDNP) miniszterelnök-helyettes az Akadémia székházában a Temesvár 25 – 1989-2014 címmel rendezett emlékülést követő kiállítás hétfői megnyitóján.”. Hogy kik és miért arról nem szólt a mester, de a képek (már-már pajzán liezonokra utaló együttesek Tőkéssel) és a félmondatok alapján úgy gondolom Chrudinák-like hősi eposz tényeken alapuló revíziója b…tja a csőrét. Engem az a félmondata gondolkodtatott el: „vannak ma is, akik politikai megrendelésre próbálják meghamísítani a történelmet”. Csak nem a derék Hóbagolyra tetszett gondolni a legfőbb helyettes úrnak, aki most már kampány-szerűen mantrázza (amiért tisztességes országban korától függetlenül sittre vágnák, vagy legalább is zárt-osztályra vinnék) gátlástalan hazugságait.
A volt miniszterelnök a közrádióban beszélt – több más elképesztően pofátlan hazugság mellett – arról, hogy „úgy élte meg az 1945 előtti éveket, hogy az antiszemitizmusnak különösen erőteljes megnyilatkozásaival nem találkozott Magyarországon.”.

Ja, így könnyű jósolgatni – 500 milliót kap Simicska cége a Miniszterelnökségtől

„sosem szabad összekeverni a személyes kapcsolatokat az ország érdekeivel, mert ami az ország érdeke, azt akkor is meg kell tenni, ha az egyébként hozzánk közel álló embereket sért ” – így reagált Őfenesége a Simicska tyúkszemén való pávatáncizásokat fírtató kérdésre a közelmúltban. Amihez hozzátette a barátságuk megmenthetőségére utalva: „Az élet majd megoldja”.
Nos, hogy az életnek mi köze volt a dologhoz, azt most ne fírtassuk, de az tény: „Eredményt hirdetett a Miniszterelnökség a félmilliárd forint keretösszegű rendezvényszerezési közbeszerzésén. Egyetlen induló volt, a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Kiállítás- és Rendezvény Kft.”!
„Consummatum est!” – mondja tartja a latin mondás. S nem csak a szóviccelhetnékem okán jutnak eszembe a consum-hölgyek! =))

Képaláírás – vagy mifene

light-osabb:
Ja kérem könnyű ha az egyik haver főfogász!
keményebb:
Nem a fogaddal Wazze, hanem a kar(d)oddal!

Ehhez később – Bocsánat azt hittem, hogy közismert!

Fertály órája küldtem szét „képaláírás” címmel egy fotót a Népszava tegnapi albumából. A megjegyzés/aláírás javaslatomat úgy írtam, hogy azt vélelmeztem közismert a tény, hogy:
„A Kossuth téren tüntető dohányipari dolgozók hétfőn ingyencsokit osztottak volna a képviselőknek, kérve őket, hogy ne szavazzák meg az állásukat veszélyeztető törvényeket. A csokikat végül Varju László DK-s képviselő vette át és osztotta szét a parlamentben.
A csokik papírján családi fotók szerepelnek, a hátoldalukon pedig a következő üzenet: ’Én azt szeretném az angyalkától, hogy a szüleink ne veszítsék el a munkájukat. Segíts kérlek tejesíteni! Szavazz nemmel a dohányipart érintő törvényekre!’”

Valamit valamiért – Csak azt tudnám, hogy miért nem csodálkozom

Ahogy mondani szokás „mindenki mossa a kezeit”, s ahogy lenni szokott mi bárgyú adófizetők „álljuk a cechet”. Most éppen a derék megbízható jó-elvtárs (mindig tudta melyik élcsapathoz kell tartozni) Töröcskei István Széchenyi nevét gyalázó pénzintézeti stiklijeiről van szó.
Maga a dolog az a mai magyar rögvalóságban egy szimpla „business as usual”, azonban a derék bankár és főhivatalnok pofátlansága még ebben a kulturális-környezetben is elképesztő.
A bank és más üzleti ügyei, valamint az állam beszállása kapcsán kérdezték. Az ÁKK-vezér azt mondta: „a Széchenyi Bankban azért szerzett tulajdonrészt az állam, mert 2011 nyarán, amikor elvállalta az államadósság-kezelő vezetését, kötött egy szóbeli megállapodást a kormánnyal.”, Amihez rákérdezésre csak annyit fűzött hozzá: „nem Matolcsy György, az ÁKK-t akkor felügyelő miniszter kérte fel, és nem is vele állapodott meg, hanem a kormány vezetésével!”.

Ajándék matricának se nézd a „fogát” – Ludwig Emil megaszonta

Mottó: A dolog már Karinthynak is feltűnt: „Ajándék fognak, ne nézd a lovát”

A Kereszt-papi Állás-pontosainak táborából újabb egyedet sikerült felfedeznem. Nagy változás nincs benne, olyan mint a többi: teszik a nekik előírt dolgukat!
Ez a jóember nagyon igyekezett:
Elsőbb kiosztja a kokikat: „Ilyen a közhangulat a tartósan ellenzékbe szorult, elvakított emberek körében. Nem árt előbb gondolkodni, csak azután gombot nyomni, tiltakozni, szervezkedni.” Majd elmélkedőre tanácsadóra vált: „Ami igaz, igaz: előbb megtárgyalhatták volna a dolgot az érintett önkormányzatokkal és a szakmai szervezetekkel is; ám ha ezt kaptuk a karácsonyfa alá, mi nézzük csak meg, mennyit ér az ajándék”. Érted Wazze, ártunk és qaurmányunk minden napokban szentesített – incl. a jövő évi rengeteg sarc – intézkedése karácsonyi ajándék! =))
S, hogy a vélt és/vagy valódi megbízó is lássa elkötelezettségét, kijelenti: „Autópályán alig járok, utálom”. Majd számolni kezd: „Évente negyvenháromezer forint (éves matrica) marad a zsebemben, mínusz alig egy-két tíznapos ára hosszabb utazáskor. Januárban veszek négy megyére – Pest, Fejér, Komárom, Győr – érvényes matricát összesen húszezerért, ennyiért nemcsak Bicskéig, de a nyugati határig járhatok az M1-esen.”. Ne már Wazze te utálod a pályát! =))

8 hozzászólás

  • nem tudom, de ennek a Semjénnek csak ilyen szervilis vigyora van? ilyen alányalós?

  • Ille István

    2014 december 16
    8:56 de.
    istenem, ha csak a vigyora lenne a gond! =))

  • A képhez kiegként:
    Ezüst: Toncsi

    Nem is annyira bal-lada

    (Bocsánatot kérek, de költői tehetségért is hiába álltam sorba.)

    „Hé, Uracs! melyik út megyen itt Felcsútára?”
    Kérdi a gaz ellen hetykén, csak amúgy félvállra;
    De Toncsinak a szó szívébe nyilallik,
    És olyat döbben rá, hogy kívül is hallik.
    „Hm, Úr lennék én!” emígy füstölög magában,
    „Hát ki volna paraszt más széles e hazában?

  • RónaGyuri,
    leplezetlen gyűlölete a polgári kormány ellen, gyenge átköltésre, suta plagizálásra, „savanyú a szőlő” mottójú ízléstelen „parasztozásra” ösztönözte, az ország háború óta legtehetségesebb politikusával, a miniszterelnökkel szemben.
    Ez a stílus a szerzőt minősíti, nem a miniszterelnököt.
    Az USA a világ csendőre jogot formál magának, hogy fél Európát a szolgálatába állítsa, mit sem törődve azzal, hogy elvileg szuverén államokról van szó. S a módszerekben sem válogat, joggal kéreti be helytartóját, az egyelőre még szuverénnek mondható Magyarország külügye, egy „kis” konzultációra, mint ahogy okkal rendelte be akkor, mikor az USA 2008-as elnökjelölt elfogadhatatlan stílusú és valóságot nélkülöző tartalmú kijelentést tett szövetségeses állama miniszterelnökére.
    Wazze, nem otthon van…

  • enterprise

    2014 december 16
    6:39 du.

    Leplezettlen vakhitű gyülöleted az értelem és a gondolkodás ellen akadályoz meg téged abba, hogy kihúzd a nyelved ennek a műveletlen parasztsuttyó kádári káder kölölyöknek az alfeléből.
    Polgári? Ne már mitől lenne polgári, a polgár az egy értelmi kategória, amitől egy bő 70éve nagyon messze van a hatalom MO-n!

  • RonaGyuri: hagyd a fenébe, ő csak a pártpropaganda iroda központi direktíváit böfögi vissza.
    élenjáró érve: „El s indult a közmunka, a szigorúan számon kért alap iskoláztatás (majd óvoda)felzárkóztatás, felnőtt képzés.”
    túl sokat volt kint a vízen. a tengeri napsütés láthatóan nem tett jót az agyának.
    annyira brosúra ízű a szövege, hogy szinte látni nyomtatásban.
    a cigány vezetőkről szóló szövege meg min. mosolyra fakasztó. remélem, nem a parlamentben, a Fidesz soraiban ülő díszcigányokra célzott. ha a vajdákra gondolt, még rosszabb. OCÖ talán? na, ne komolytalankodjunk!
    szóval, lényeg az, hogy fingja sincs a valóságról. de legalább igyekezne bepótolni, de nem, csak nyomja a központi állásfoglalást.

  • Ille István

    2014 december 17
    2:25 de.

    Biztos bennem van a hiba, de nekem ezekről a derék élcsapatosokról, mindig az egyszeri munkás-asszony (egyesek szerint ez megtörtént, de humornak sem semmi)jut eszembe: Elvtársak, álljunk a gátamra! =))

  • Tisztelt Róna György úr elnézést az indiszkrét kérdésért, szabadna tudni az ön etnikai hova tartozását vagy személyes érzései szerinti eredetét. Fontos lenne eme cikk írás motivációjának értelmezésében.
    Véleményem szerint Hazánk 500 éve hanyatlik, 500 éve nincs magyar érdekeket képviselő politikai elit. A mostani legalább imitálja, mintha a Kárpát-medencei magyarság és szövetséges népek életét tartaná szem előtt.
    Ennek ellenére személyes meggyőződésem, sőt hitem, hogy a mai huszonévesek egy olyan generációt képviselnek, akiknek soraiból Széchenyi-vel, Batthyányi-val, vagy akár Rákóczi-val egyenrangú hazafik fognak kiemelkedni.