Szövetségben Kishantosért

2014 december 19 8:45 de.25 hozzászólás

Alábbiakban közlök egy levelet, amit a 2/3 földkufárjai ellen küzdő maroknyi környezetvédőtől kaptam. Ugye, mindenki emlékszik a történtekre? A biogazdálkodás elterjedéséért elkötelezetten kiálló 2/3, nagy újratervezési földosztási lendületében a kishantosi – európai szintem is minta értékű – biogazdálkodással művel földjeit újra pályáztatta, és lássatok csodát, az eredeti gazdának még egy vakondtúrásnyi területet sem adott!
Az új gazdák első dolga volt, hogy biztonsági emberek védelme alatt beszántsa – ha volt rajta termés/vetés, ha nem – az így elbitorolt területet, ráadásul – a osztogató-fosztogató főhatalom legnagyobb dicsőségére – ízibe jól le is vegyszerezték, tönkre téve ezzel több év munkáját, és eleve megszegve a területre megkötött uniós szintű gazdálkodási egyezményt. Miért is nem csodálkozom ezen? Elefántok a porcelánboltban. De még inkább: barbárok. Mert, ha mégis, a tövig letolt gatyában ítélkező bírák a terület vissza adására köteleznék őket – nem ez lenne az első ítélet, amire magasról tesznek a csókosok – legalább jól kicsesztek a régi gazdákkal: az a terület évekig nem lesz biogazdálkodásra alkalmas! Nem használt itt se ész, se logika, se az emberség vágya: pusztítottak, ahogy tőlük kitelt. Nos, a 2/3 csókosairól igazán nem lehet elmondani, hogy nem tesznek meg mindent a sikerért. A jó öreg szittya mentalitás: dögöljön meg a szomszéd tehene is!

„Kedves István!

Úgy éreztem, eljött az idő, hogy újra összefoglaljam, hogy mi is történt, történik Kishantossal.

Az első és legfontosabb, hogy Kishantos él, működik. Még akkor is, ha termőterületeit jogtalanul elrabolták, és ha időszakosan is, de tönkretették.

A sajtóból bizonyára Ön is értesült róla, hogy az ősz folyamán több alkalommal is gyomirtó szerrel permetezték le a 21 éve vegyszert nem látott, termékeny földeket. Eközben a Földművelésügyi Minisztérium illetékes államtitkára a Parlamentben azonnali kérdésre többször is azt állította, nem vegyszereznek Kishantoson. Ezzel szemben szemtanúk, filmfelvételek, laboreredmények bizonyították a glifozát többszöri kiszórását a területekre. A glifozát nevű gyomirtó szer a legutóbbi kutatások szerint nagy valószínűséggel az emberekben is torzfejlődést okoz, a vizekbe jutva pedig az ottani élővilágot is pusztítja.

Ma 12 különböző bírósági per zajlik Kishantossal kapcsolatban – mivel mind a hatóságok, mind az „új nyertesek” rengeteg szabálytalanságot követtek el, amelyeket külön-külön kellett jogi úton megtámadni. Ezek során egymásnak ellentmondó ítéletek is születtek. Sőt az egyik fő perben első fokon a bírónő azt a döntést hozta, hogy a bíróság pályázatok ügyében nem dönthet. Természetesen a pereket folytatjuk, hiszen, ha a bíróságok továbbra is elhárítják a döntés felelősségét, akkor ez azt jelenti, hogy ma nincs jogorvoslati lehetőség Magyarországon, ez pedig már alkotmányossági kérdéseket is felvet.

Hogy jó híreket is mondjak, Kishantos a megmaradt, saját tulajdonában lévő 1 hektáros területén elkezdte vegyszermentes zöldségek termelését. Működik a vidékfejlesztési központ is, amely szeptemberben például egy, a fenntarthatóságról szóló, nagy nemzetközi konferenciának adott otthont.

A Greenpeace minden rendelkezésére álló erőszakmentes eszközével segíti, támogatja Kishantost, amely mára már szimbólummá vált. A jogállamiságért, a demokráciáért, a helyi közösségek fennmaradásáért, egészséges élelmiszer-előállításunkért folytatott tisztességes harc szimbólumává.

Köszönettel:
Rodics Katalin
Greenpeace Magyarország

Ui. Szeretne örömet szerezni a kishantosiaknak e nagyon nehéz év végén? Akkor arra kérem, hogy szavazzon Az év agrárembere szavazáson biogazdálkodás kategóriában Bolye Ferencre, a kishantosi biogazdaság ügyvezetőjére! Regisztráció után kétóránként lehet szavazni – és érdemes is, mert Feri bácsinak jó esélye van!”

25 hozzászólás

  • jogállamiság? demokrácia? helyi közösségek fennmaradása? egészséges élelmiszer előállítása?
    az egész kishantosi történek mindezen hangzatos eszmék megcsúfolásáról szól!

    nem mellesleg: látott már valaki az „őstermelőknél” permetezési naplót – ill. 2014től gazdálkodási naplót – és nitrát adatlapot? jobb, ha el sem kéritek – pedig ott kell annak lennie!
    a milliótonna szám értékesített, garantáltan termelői burgonya esetében különösen ne! lehet, hogy átszoknátok a rizsre.

  • Göllner András

    Trágyát Orbán rendszere, pálmát Bolye Ferencnére !!!

  • Göllner András: ??? miről is beszélsz?

  • Ha valaki kívülálló tudja milyen volt Kishantos,akkor én igazán tudom.A munkahelyemmel szemben van illetve volt mert már nyugdíjas vagyok.Nap mint nap láttam a szép rendezett táblákat és a sok embert akik kapáltak,gyomtalanítottak ezzel is munkához juttatván őket.Soha nem láttam vegyszerezést.Azt is tudom a volt munkahelyem „főfője”,régóta pályázott ezekre a földekre és mert őkelme Fideszes,azt hitte sikerül megszereznie a bandájával együtt.Sok-sok évig nem sikerült,mert nem adták el neki.Ő nem adta fel a harcot máig sem.Sajnos a kompániában benne van a polgármesterünk is,igaz függetlenként lett az ami de mindenki tudja hová húz a szíve.Őt bántani nem akarom mert ilyen jó polgármestere soha nem volt a falunak. Abban bízom Kishantos kivívja a győzelmet magának mert rengeteg munkájuk fekszik benne.Mindez Ács Ferencné Évike és Bolye Feri érdeme akiket fiatal korom óta jól ismerek.Sajnálom hogy ide juttatta a Fidesz őket! Remélem hamarosan a Fidesz is még ettől lejjebb fog jutni!A bányabéka segge alá!

  • Vadász Ili: te érted, miről beszélt pálma ügyben Göllner Andris?

  • Igen,még ha egy kissé furán is írta.:)
    Magyarra fordítva kb.ezt: Szart az Orbánékra és pálma levelet.esetleg koszorút a feje köré Bolye Ferencnek!
    Kissé a neveket elírta de szerintem nem rossz szándékot jelez amit írt.

  • Vadász Ili: hacsak úgy nem. csakhogy Bolye Ferencnét írt, pálma ide, babérkoszorú oda. Kanada egy csöppet messze van Kishantostól 🙂

  • Szerintem azt hitte hogy Évike a Feri felesége.Ha régóta kint él,elképzelhető keveri a szavak jelentését.Hogy Kanadában él?! Semmit nem jelent.Két ismerősöm él Kanadában és több mint két éve tudják mi történik Kishantossal.Fel is háborodtak úgy rendesen.Hiszen ezt a dolgot a fél világ tudja régóta!:)

  • Bocsi! Amerikában élő barátnőm is ezzel lepett meg egy levelében úgy szintén bő két éve. Ő a Tv-ben értesült erről.Ugye milyen kicsi a világ? A szám is tátva maradt mikor tudatta velem és értesültebb volt mint én aki itt él Kishantos mellett.Hihetetlen!

  • Kedves Ili! Örülök, hogy végre „találkozhatok” valakivel, aki tényleg ismeri az ottani körülményeket. Régóta meg akarom kérdezni valaki érintett-től, hogy hogyan van az, hogy egy közösség munkáját tönkreteszik, tagjait megpocsékolják: majd e tagok titkos választásokon ismét a „kompániának” adják nagy többséggel a jogot, hogy folytassák a dúlást? Mitől jó polgármester az, aki Ön szerint is „benne van a kompániában”? Aki hagyja faluját tönkretenni? Szépen mosolyog? Járdát „csináltat” – jó, ha tudják, azt a járdát, bármit a polgármesterek többnyire nem a saját zsebükből fizetik, hanem valamennyiünk közös pénzéből. Sajnálom kedves Ili – és a legkevésbé sem akarom bántani -, de Önök nélkül, sőt, Önök ellenére a világon senki nem tudja megmenteni Kishantost. Kérem, ne sértődjenek meg.

  • talalom
    2014 december 20

    A válaszom….Kishantos egy kastéllyal,két lakással és két istállóval rendelkezik.Ott más épület nincs.Nem a mi Önkormányzatunkhoz tartozik területileg.Ez egy pici majorság.A mi községünk polgármestere pályázott ott valóban egy darab földre amiért el is ítélem őt de a dúlásban nem vett részt.A dúlást ahogy ön nevezi,fizetett bérencek követték el.Szinte mindent letaroltak.Emiatt szakad meg az ember szíve mert szépen bevetett tábla földek voltak.Akik vezetik ezt a bio gazdálkodást,ott maradtak 1 hektárnyi földdarabbal.Sok évnyi megfeszített munkájuk veszett kárba.Ami a polgármesterünket illeti! Valóban rendes ember és a községünk rengeteg fejlesztésen megy keresztül.Mindent megpályáznak amit csak lehet.A község olyan szép lett mint még soha.5 év alatt fejlődött annyit a községünk mint 40 év alatt sem.Ezt mindenképpen a javára kell írnom.Hogy miért kell neki is egy darab föld a Kishantosi földekből ezt nem tudom.Talán mint a többieknek.Jó befektetésnek hiszen azok a földek a legjobb adottságúak,nem beszélve hogy van ott egy halastó amiből locsolni lehet aszály esetén a földeket.Én abban bízom hogy végül megnyeri a pert Kishantos mert Orbán Viktor csillaga leáldozóban van.Egyébként nem sértődtem meg.

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Költői kérdés az ellenzéki zöld blöffentőkhöz

    Íme hát, az ellenzéki időkben még zöld köntösbe bújt, akkor még Illés Zoltán fémjelezte fidSS környezetvédelem, mely szerepet kormányra törve azonnal átadtak a Vezér bal lábánál helyet foglaló udvari ellenzéknek, az úgynevezett „legyenmásapolitikának”, melynek az egykori illési megfelelője most éppen Szél Bernadet, a se füle se farka, folytonbeszélő és permanens Schiffer-helyettesítő gép.
    A kérdés mégis az, hogy ez a két, magukat társelnöknek tituláló „zöldpárti” elempés alak miért nem állt ki eddig az egyértelműen környzetromboló kishantosi földrablók ellen ??? Tán túl közel az a vezéri balláb amely, ha kell adakozik, ha pedig akar, hát rúgni is tud… 🙁 😀

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Ui:

    Az, hogy semmi sem véletlen ebben a cudar, kamu fidSS-világban, gondoljunk csak vissza az Illés-kontra Szél bernadett „parlamenti” mű-szóváltásra, amelyben még Legyen Más a Bernadetti – állítólagos – szépsége is terítékre került… – Undorító machivellizmus, pfujjj !!! 😀
    .

  • “tisztelhölgyeimésuraim”: ellenzéki zöld böffentők? ez jut eszébe Kishantosról és a cikkről? sajnálom magát. eddig úgy véltem, hasznosan szól. tévedtem. bocs.

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    És:

    Reméljük, Kishantos is bent lapul a zusákok egyszer talán majd kiboruló, vagy a nagy súly alatt kiszakadó, korruptív és panamatikus varázs szatyrában…

    😀

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Tisztelt István!
    Mea culpa, maxima mea culpa !
    Én azokra az ál és egykori ellenzéki, zöld . b l ö f f e n t ő k r e . gondoltam, akiket ott megjelöltem. Hiba volt ezt az ál szócskát nem eléggé kihangsúlyozni. Bocs’ ! És köszönöm, mert más is félreérthette, így kijavíthattam…

  • “tisztelhölgyeimésuraim”: nem haraggal mondtam, csak éppen Kishantos vonatkozásában meglehetősen fura volt. amúgy egyetértek Veled.

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    István !

    Én értettem András jelszavát, amely helyesen írva, v. olvasva így hangzik:
    Trágyát Orbán rendszerére, pálmát Bolye Ferencére !
    ))) 😀 (((

  • köszi, így már én is értem 🙂

  • „tisztelhölgyeimésuraim”
    Valahogy így értelmeztem én is a mondatot csak durvábban fogalmaztam meg.:)
    Egyébként meg a zöldecskék Viki talpnyalói úgy vélem.Ők kifelé csak szájtépők.Semmi hasznuk nincs.

  • Göllner András

    Tisztelt hölgyeimésuraim. Köszönöm, hogy kisegített 🙂 Kihavíthattam volna magamat, de úgy gondoltam, várok vele, hadd vágtázzanak egy kicsit a zabolátlan gondolataim itt az intrezónában. Hm… Meg különben is szeretem amikor az Ille Pista nem érti mit mondok 🙂 Bolye Ferencnét pedig puszilom, remélem nem vette rosz néven hogy megkérdezése nélkül megkoszorúztam.

  • Göllner András: Én értettem a tréfát de legalábbis annak gondoltam.:)
    Hmm…Bolye Ferencnének az égadta világon semmi köze Kishantoshoz.Nem is értem hogy jön ez ide?!:)

  • Göllner András

    Vadász Ili: Vannak érthetetlen dolgok. Még az sem kizárt, hogy Bolye Ferencné nem is Bolye Ferencné hanem Vitéz Csokonnay Mihályné 🙂

  • Senki a pálmát Bolye Ferencnétől el ne vegye! 😀 Mi módon maradhatna az meg Kedves Ili ha trágyával is megpróbálják leönteni? Komolyra fordítva a szót, hihetetlen tényleg ami Kishantoson történt. A vasököl „pályázati trágyája” sújtott le.

  • Na figyeljetek gyerekek! Ti ennyire hülyék vagytok vagy csak tettetitek?Ti valamit nagyon kevertek.Nincs Bolye Ferencné!Értitek? Ács Évi és Bolye Feri az van de nem még csak nem is rokonok.Szerintem Ti azt akarjátok hogy a szülinapomra földobjam a pacskert.No addig még van rá két napotok.Szerintem Ti szívattok de nagyon!:)