Gond van, kicsi Viktor!

2014 december 22 9:10 de.69 hozzászólás

Már az se volt teljesen O.K. hogy Te, aki állítólag sohasem hazudtál, uralkodásod éveit – mert ne tévedjünk, Te nem vezetted az országot, hanem uralkodtál rajta – gátlástalanul végig hazudtad.

Ott már azért akadt egy kis gond, hogy a lányodnak, Ráhelnek, behazudtad saját tanításodként az egyik legnagyobbat:  „Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért”. A drága gyermek pedig nem jutott el odáig, hogy ezt ne Neked tulajdonítsa. Kár. Nem igazán lehet  – ahogy Te sem – művelt az a leányzó. De legalább csinos.  Most még.

Azután itt van a másik dolog: a teljes foglalkoztatottság rögeszméje. Akadt egy másik elnök abban a rohadt ellenséges USA-ban, aki azt találta mondani: ahhoz, hogy egy ember megtalálja az önbecsülését, nem segélyt kell neki adni, hanem munkát, mert az által esténként azzal hajtja álomra a fejét, hogy hasznos tagja a társadalomnak. Ki adhat nekik munkát? Hát Te – de tudod mit? még a feleséged is – , meg Lázár, Simicska, Mészáros és a többi hirtelen képződött oligarcha, az összes nyertes csókosotok, mert Nektek van rá pénzetek és módotok! Nosza, hát teremtsetek munkahelyeket! Könnyebben megy, mint az államnak, annak ugyanis csak a meglévő munkahelyek megőrzésére van pénze – már, amennyi. 1 millió munkahely, 10 év alatt? Na, persze. A részarányos sincs meg, kicsi Viktor, és programotok sincs rá, amiből meglenne! Mert mi van meg? Az, hogy folytatjátok. Nos, látható, hogy mit is folytattok.

Még valami, kicsi Viktor: valamit nagyon rosszul értelmeztél, amikor kineveztek téged. Te, picinyem, szolga vagy, méghozzá a nép szolgája, igaz, azok közt az első. Úgy is lehet mondani, miniszterelnök.Azaz elnök, mint elöl ülő. Nem álnok, az csak félre hallás. Neked az ország, és nem a magad  – és csókosaid – gyarapítása lenne a feladatod. Én megértelek: amikor éppen hogy csak nem merültetek alá, akkor a mostani felfuttatott haveroknak kiállított biankó csekkek tartottak Téged és tettestársaidat a víz felett.  2010 -ben eljött az ideje a fizetésnek, és a haverok nem voltak szégyenlősek: vastagon fogott a tolluk.
Nem gondolod, hogy ebből elég? Nem Te fizetsz érte, hanem a nép, kit – persze – igencsak harcosan meg akarsz védeni minden ármánytól, pedig, lássuk be, az egyetlen ármány, ami a népet/országot veszélyezteti, az Te vagy!

Tudod, picinyem, téged 10 millió ember fizet, méghozzá azért, hogy megdolgozz érte, és, ha nem felel meg nekik, akkor elcsaphatnak a francba, mint arra alkalmatlant. Ha meg nem vagy oda való, akkor lehetne annyi gerinced, hogy visszalépj. Merthogy, fizetett szolgája vagy a népnek. Ideje lenne, hogy tudomásul vedd: nem neked van országod, hanem az országnak van miniszterelnöke.

Olyan, amilyen, de jobb, ha tőlem tudod: csereszabatos!

69 hozzászólás

  • Kedves elvtàrsa az harma(t)dnak!
    A kicsi Viktor ujbol az EU sikeresebb orszàgai közé vezette az orszàgot,oda ahonnét a „nagyobbak”,Gyurcsàny,Bajnai lesorvasztottàk-kivezették-.
    -asszisztàloikkal,kegyenceikkel,pàrtkatonàikkal.
    Kérem kérdezzék meg Kobibàcsiaikat,hogy melyiknek van jobb lehetösége-gazdasàgosabban-tojàsra! Melyik teljesitéshez,melyik
    név passzol? Az orszàg màr vàlaszolt.
    1.Aki eladta a tyukot(Mol részvényeket,Dunai Vasmüvet,Malév Cargot,
    Bankokat…..,-és mégis 2008-ban Vészkölcsönt kellett felvennie-,
    egyik évben sem tudta teljesiteni a 3%-os EU ujeladosodàsi kötelezettségét,a devizahitelek elterjedésének-svàjci figyelmeztetés ellenére- sem vetett gàtat?
    2.Vagy aki visszavette-veszi-(MOL részvények,Bankokat..),dobogos
    helyezésre vezeti az EU-ban ebben az évben a gazdasàginövekedésünket?

  • Nincs gond.
    Nincs újság, újdonság. A kormányokat magyarországon 4 évente lehet leváltani, vagy újra választani. Van akik nem húzzák addig, elégtelen kormányzati teljesítményük, vagy szövetségeseik árulása miatt. Megyó, D-209 pl. hamar elhullott. Miután közölte, a szadesz tele van korrupciós ügyekkel (Csillag Pityu, Kóka autópálya ügyei röpke 1000 milliárd), lefelé fordult az új, mint 2000 éve Rómában, a Colusseumban. A puccsisták partnere/vezére Gyurcsány elhullott ideje letelte előtt szintén, elégtelen kormányzati teljesítménye, lövetése, hazudozásai, csalásai, előélete a káosz, amit produkált mind magában hordozták bukását.
    Orbán és kormánya szintén leváltható. 3 és fél év múlva, rendes választáson.
    De a különbség óriási.
    Az elmúlt 4,5 év során a polgári kormány stabilizálta amagyar gazdaságot, megszüntette az IMF függésünket, a Mo-ról kifelé áramló pénz egy jó részét visszafordította (bank és multi adók), ésszerü családi adózást vezetett be, százezreket visszaterelt a munka világába. Meggátolta az ország csődöt, a deviza hitelezés miatti összeomlást (mely családok tízezreit érintette volna), növekedési pályára állította a gazdaságot, leállította a túlzott defict EUs eljárást Mo-al szemben.
    Van jövő kép, van stratégia.
    Különféle okokból (vélt vagy valós külpolitikai érdekből) Mo szövetségese az USA szeretne királycsináló lenni most, és ez okból az ördögge is cimborál, nevezzük nyugodtan csak Gyurcsánynak.
    Az emberek ezzel tisztában vannak, ezért nyert a FIDESZ egymás után 3 választást.
    Ezért volt több békement, s ha kell, lesz megint.
    És az sem biztos, hogy Európa örül annak, ha az USA akarja megmondani, hogy egy EUs tagállamban ki legyen a miniszterelnök.
    Nincs gond, feladatok vannak, s időnként onnan fúj a szembeszél, ahonnan az ember nem várná, de az elmúlt 12 évben sokat tanultak a magyarok, s nem felejtenek.

  • Christopher Adam

    Denés Erös,

    ugye rosszul látok, és nem arról van szó, hogy Önt még mindig a 2008-as „tyukok” foglalkoztatják, miközben ilyen szisztematikus, rendszerszintű korrupció aligha volt 2010 előtt??

  • enterprise: látom, már megint sikerült nem megértenie a szöveget. hiába, no, a propagandaszöveg mellé magának se fér be semmi, amit képes lenne befogadni az agya 🙂
    ez az „USA vezényli a tüntetéseket”, amit Lázár izzadt ki kínjában, sikeresen hódít az olyan bigott hívők közt, mint maga.
    egyben igaza van: valóban nincs semmi újdonság. legfeljebb csak az újabb adók bevezetése, meg a további népsanyargatás.
    mondja, mi a véleménye a higiénés kultúra megadóztatásáról? hát a többi tizenegynehány új adónemről? mondja, maga szerint mennyi művirágot adnak el ma Magyarországon, hogy érdemes legyen megadóztatni?
    hát arról mi a véleménye, hogy a kormányzat megvonja a támogatást az önkormányzatoktól (azokat meg, ahol nincs fideszes vezetés, még a pályázati rendszerből is kizárja, persze, csak indirekt módon)és arra utasítja azokat – figyeli, okoska? utasít egy autonóm szervezetet! – hogy a szociális ellátás költségeit az iparűzési adó terhére, saját erőből termeljék ki, ugyanakkor siránkozik, hogy nem fejlődnek a települések (mivel az iparűzési adót éppenhogy arra kellene fordítani).
    enterprise, sajnálom magát. nem gondoltam, hogy ennyire bambán ballag a vezérürü után. néha felcsillanó intelligenciájában bízva úgy véltem, tovább lát az orránál. de nem.

  • Christopher Adam: hát mit csináljon szegény? úgy látszik, még a régi agit.prop. anyagból dolgozik, nem kapott újat! 😀
    ez az „Európa legsikeresebb országai közé vezette” szöveg meg komoly értelmi fogyatékosságról tanuskodik.
    persze, lehet az is, hogy – mint idoljának – fogalma sincs a valós helyzetről.

  • Dénes ERŐS: „…-asszisztàloikkal,kegyenceikkel,pàrtkatonàikkal.” 😛
    innen látszik, hogy fogalma sincs a hazai rögvalóságról. mondja, ha körülnéz a narancsvilágban, kikkel találkozik? csak nem magafajtákkal, kegyencekkel és pártkatonákkal? na jó, ott vannak még a rokonok is.
    amúgy hol tart az általam ajánlott olvasmányban? ha nem tudja Bernben beszerezni, javaslom, rendelje meg valamelyik hazai internetes könyváruházban. igaz, kicsit drága lesz a házhoz szállítás, de, ha sajnálja rá a pénzt, beszélje meg a futárszolgálattal, amelyik a propagandaanyagot szokta magának szállítani, csapja hozzá. 😀
    sajnos, posta pick pack point nincs Svájcban.

  • Talán ide illik egy kora délutáni szösszenetem:

    Íme a bizonyíték, hogy Kövérék hisztisek

    Szóval igazatlan a vád, hogy kettősmérce lenne=))

    Mint ismert többen felvetették, hogy bünti járna Orbánnak és Semjénnek, mivel „a múlt hétfőn elfogyasztották az ülésteremben azt a csokit, amit a tüntető dohányipari dolgozók küldtek nekik, hogy ne szavazzák meg a dohánycégeket érintő törvényeket. Miután megették, megszavazták a törvényt.” Arra hivatkoztak, hogy Kövér László házelnök tavaly szigorította a házirendet, így az épületben tilos „élelmiszert, italt fogyasztani és dohányozni”.
    Nos ez tévedés: „A VS.hu hétvégén kapott részletes magyarázatot az Országgyűlés sajtóirodájától. Eszerint a házszabály azt mondja ki, hogy tilos „a folyosókon – a rendezvényekhez kötődő külön engedély nélkül – élelmiszert, italt fogyasztani”. Vagyis az ülésteremben ez nincs írásban megtiltva, legfeljebb az ülés levezetője rászól az illetőre, miként erre már volt is példa.”.
    Ahogy mondani szokás – ha jól emlékszem a derék IV: kerületi polgi (1990-től 20 éven át Derce Tamás volt) hivatkozott arra, hogy ő nem szabotálta a (mára így nevezik)a Megyeri híd építését, csak időnként hisztizett! =))
    Nos így azt kell mondjam már érthető a levezető házmesterek (s utólag a házelnöké is) speciálisnak nevezhető reakciója a T.Házban történtek kapcsán. Szó sincs kettősmércéről, csak néha egy kicsit hisztisebbek! =))

  • RonaGyuri: érdekes, mert ez a kövéri seggfej a pulpitusáról mennydörögve éppenséggel egy ellenzéki képviselőnőt illetően korábban így reagált:

    „Tisztelt szocialista képviselőtársaim, az egy dolog, hogy önök folyamatosan bekiabálnak, amikor valaki más beszél éppen, nem az önök frakciójából, de az, hogy esznek is az ülésteremben, meg isznak is, összetévesztik a büfét az ülésteremmel, az mégiscsak túlmegy minden határon!” – figyelmezette az MSZP parlamenti ülésteremben falatozó képviselőit május 23-án Kövér László házelnök. A házelnök megjegyzése – a parlamenti jegyzőkönyv szerint – zajt váltott ki az MSZP, illetve tapsot a kormánypártok soraiban. Kövér úgy folytatta: „Szűcs Erikáról van szó, igen, ne nézzen így rám, pontosan önről van szó”, majd a kormánypártiak nevetésétől kísérve egy másik MSZP-s képviselőhöz fordult: „Legyen szíves a teásflakonját levenni az asztalról, mert ez nem a büfé – legközelebb a sörösüveget hozza be!”

    azon felül, hogy Kövér egy ostoba paraszt, még csak tényszerűen se tud fogalmazni: ő ugyanis senkinek nem képviselőtársa, de mind1. lényeg, hogy ezek után miért ne zabálhatna a Nagyúr az ülésteremben? akár sültcsirkét is. az ujjait meg – régi jó szokás szerint – beletörölheti apródja hajába. Semjénnek elég dús.

  • Ez itt a kolbász. A kenyeret majd holnap mutatom meg. Magának is, enterprise.

  • Ille István

    2014 december 22
    2:53 du.

    Ezért nem lesz nálunk kolbászból a kerítés, mert azt is lenyúlta! =))
    Apropó kerítés, mint a terület korlátja. Tudod miért nem szereti Őfenesége a korlátokat? Hát mert korlátolt! =))

  • Dénes ERÖS
    Adjál nekem is abból a szerből. (Ha troll tabletta akkor tárgytalan)

  • dénes erős:
    .
    Kedves kétharmados fogyatékos! Kedves agyamputált!
    .
    Megvetted már a legújabb, ízesített, orbánviktoros kotont?
    .
    Kétharmad, hehe… ennyi az agyad kapacitása egy ázalagéhoz képest, :)!

  • „..ráhel – Nem igazán lehet – művelt az a leányzó. De legalább csinos. Most még…”
    .
    – Már hízik, mint egy disznó. Még egy- két év, és kb. olyan is lesz.

  • Mint a december 16.-i tüntetés egyik beszédmondója sajnálattal közlöm, hogy a CIA-tól, és a EU elnyomó hatalmaitól, de a MOSAD-tól nem kaptam egyetlen fillér finanszírozást sem. Amit kaptam az a résztvevők szeretete és az együttes fellépés hatalmas érzése. Annak a 3,3 millió mély szegénységben élő embernek a barátsága akiért megszólaltam. Ez egyébként minden pénznél többet ér.

  • Ille Istvánnak gratulálok a cikkhez. Minden szava igaz.

  • Josza: az nem mentség! akkor meg azok a tudodkik finanszíroztak, olyan nincs, hogy ma Orbanisztánban ingyé mondjon valaki ellenzéki, vagy – uram bocsá’, micsoda fertő! – CIVIL beszédet! há asszed, komám, hogy én ingyé koptatom a billentyűmet? francokat! meg vagyok én fizetve! vagy megfizetek még ezért? még az is lehet.

  • Josza,
    facebookon szervezik a tüntetéseket. A megjelenőknek internet hozzáférése van, smart mobilok – amelyek szépen világítottak a hídon is (internet adó elleni tüntetés), ezek nem a mélyszegénység ismérvei.
    3,3 millió ember mélyszegénységben( …egységesen…). Mi is az, definiálná?
    S ezek az emberek mióta élnek ebben a helyzetben?
    2010-óta?
    2006-óta?
    2002-óta?
    Vagy 1989-óta?
    Vagy már a Kádár rendszerben is voltak ilyenek, mikor 1 sörre, virslire annak is tellett, aki egész nap a gyárudvaron támasztotta a seprűt?
    Nőtt a számuk vagy csökkent?
    Többen dolgoznak ma, mint mondjuk 2010 előtt?
    Miért is?
    Feltette magának ezeket a kérdéseket?
    Javult-e a gazdasági helyzet 2010-óta?
    Kiknek javult a helyzete azóta?
    Kiknek nem?
    Miért?
    Ön mit tett ez ellen mondjuk 2010-előtt?
    Néhány kérdés (meg még sok), amelyet nem árt feltenni, s megválaszolni, mielőtt elindul eg ilyen tüntetésre, s ott felszólal…
    Miért gondolja, hogy magának 3,3 millió „mélyszegénységben élő barátja van”, ismeri a gondjaikat, mind egyformák?
    Bocs, az idézett szöveg nagyon marketing ízű…

  • enterprise: ne erőlködjön, ami marketing ízű, az a maga szövege. Josza – sajnálatos módon – valszeg csak alkalmi KMH látogató, nem gondolom, hogy válaszolni fog magának.
    amellett ostoba demagógiáját – ami annyira narancsos, hogy már-már érzi az ember a rostjait – nem gondolom, hogy válaszra fogja érdemesíteni, még ha vissza is tér ide.
    személyes kérdésem: maga mire gyúr?

  • +1 személyes kérdés:
    ugyebár, maga is hosszú, tömött sorokban aggódik Magyarország szuverenitása miatt, ugyebár?
    nos, akkor ezzel kezdjen valamit:
    – hadi potenciálunk nullához tendáló erőssége okán egyedül a NATO képes minket megvédeni bármilyen külső támadástól, annak okán, hogy a tagja vagyunk;
    – gazdaságilag az EU injekcióitól függünk, amit úgy hívnak, felzárkóztatási támogatás(és amit Orbánék simán lenyúlnak);
    – energia ügyileg Putyin Oroszországától függünk,
    nos, akkor miben is vagyunk szuverének?
    csak nem a szittya, szépen redőzött gatyánkból kilógó puszta, ámbár nagyon büszke seggünk okán?

  • Ille,
    koncentráljon a szöveg értelmezésre, ne zsigerből/rutinból irogasson. Vagy dislexiás?
    Meghívom egy málnára, ha a Joszának írt szövegemben hitelt érdemlően kimutat valami narancs specifikusat.
    Mindössze kérdéseket tettem fel, amellett egy elég magától értetődő véleményt fogalmaztam meg.

    xxx

    Olyan párt nincs Mo-on, amelyik a nézeteimet full képviselné. Ezt, a vicc kedvéért receptkönyvből lehetne összerakni:

    Végy az alábbi pártokból:

    2 dkg liberális
    5 dkg Jobbik
    3 dkg LMP
    25 dkg Kisgazda
    10 dkg KDNP
    35 dkg Fidesz
    15 dkg Szocdem
    15 dkg ami hiányzik belőlük

    Ezen halmazok közös keresztmetszetéhez lehet egy legközelebb álló megoldást találni, vagy legkevésbé rosszat.
    Talált, elsüllyedt.

    Persze, hogy kitől mit vennék át, az megint egy jó kérdés. És azt is láthatta, melyik pártok egyáltalán nem szerepeltek a listán, illetve félreértések elkerülése végett Szocdem nem egyenlő Maszop, de nem is Schmuck A., ez a párt ma Mo-on nem létezik (Ezt a „rendszerváltáskor” a titkosszolgálat elrendezte). Kisgazdák pedig már nincsenek.

  • enterprise: aki zsigerből írogat poros pártpropaganda prospektusokból az maga. bár még a zsigereivel is gond van, ugyanis a narancslé tudvalevően savas.
    nem gondolom, hogy abban a helyzetben lenne, hogy kiokítson a szövegértelmezésre, ahhoz meglehetősen képzetlen.
    ugyan már, mire tartja magát? majd éppen magát fogja képviselni egy párt? basszus, ekkora arccal már régen találkoztam a neten 😀
    mondja, hogy’ tud befordulni a sarkon? csak nem le kell állítani a forgalmat?
    kérdeztem valamit a szuverenitásról. na, ahhoz szóljon hozzá, ne magát fényezze 😀

  • +1:
    – GBR, F önálló atomütőerővel rendelkezik (bár a GBR a.tölteteket amerkai sufniban őrzik…) mégis tagjai a NATO-nak, ettől még mindketten szuverének (bizonyos korlátok között), amúgy légierőnk jobb jó pár NATO államénál… A szárazföldi kissé alulméretezett… 🙂
    – azért van az EU, ha már kaptak tőlünk piacot, h segítsen felzárkózni, ezért talán éppen most nem vagyunk befizetők (ettől még szuverének vagyunk, s egyre jobban, mert a stratégiai ágazatok kezdenek hazatalálni… MOL, víz, gáz ellátás/infrastruktúra, energia ipar, s P a k s + is erre mutat)(ezért volt bűn Horntól az energia ipar s Demszkytől a lakossági utilities eladása)
    – Nos nem egészen függünk Ooszágtól. Rajta vagyunk az Eu villamos rendszeren(!), s az Adria vezetéken is jöhet ez-az. Van némi saját termelésünk olaj/gáz, ezen még lehet javítani, és majdnem él már az észak-déli (szlovákián át) csővezeték is (a szlovákok adósak ott az interfésszel). Itt még sokat kell javítani. Jöhet gáz Iránból, Ho-ból s még sok helyről.

    Minden nem megy egyszerre. D209-Fleto-Bajnai 8 év alatt semmit sem lépett ebben. Kár.

  • Enterprise: 6mrd m3 orosz ázt tárolunk a tárolóinkban, bizományban. a majdnemmel meg kitörölheti 😀
    ha emlékszik rá, említettem, hogyaz a bizonyos interface-ig éppen Norvégiából hozza ide az olajat a vezeték.
    te jó ég, hogy’ lehet valaki ennyire gyökös – szuverenitásról kérdeztem, erre ezt hozza ide 😀
    ami kár, az maga. remélem, nincs gyereke.

  • Fogyatékos ez a zenterprize… tényleg, tökhülye. Belekap valamibe, hall valamit, aztán abból levezet egy teljes stratégiai gondolatmenetet. Legutóbbi ostobaságait tegnap szedtem szét, most meg ez:
    .
    „…amúgy légierőnk jobb jó pár NATO államénál…”
    .
    – Igen. Azokénál, melyeknek EGYÁLTALÁN NINCS LÉGIEREJE.
    .
    Mert hogy, a 14 db Gripen nagyon frankó, de van velük három komoly gond:
    .
    1, Nincs hozzájuk fegyverzet, mert ami kevés van, az nem installálható fel rájuk! Így ez a 14 gép csak dísznek jó.
    .
    2, Nincs megfelelő, egész országot lefedő radarrendszer, a bazsarózsás idiótának, és az orkbáni bajkeverésnek köszönhetően. Enélkül pedig a légierő gépei vakok, süketek. Erről bővebben a Kovács Gyula alezredessel készült 5 részes videoriportban.
    .
    3, A pilóták repült órája nagyon kevés, a folyamatos honvédelmi költségvetés csökkentés, zárolások, elvonások miatt.
    .
    Na, mindez tényleg csak azokkal szemben erősebb légierő, akiknek egyáltalán nincs légiereje. Wazze, hát fegyvertelen, részben radarlefedés nélküli területen repülő légierőről van szó… áh.

  • AZ a stratégiai meghatározás:
    .
    „…Jöhet gáz Iránból… s még sok helyről. ..”
    .
    SOK HELYRŐL!!! 🙂 hehe, ez tényleg hülye, 🙂 Mi az a „sok hely”, ez melyik exportőrnek a megnevezése? Sok hely, a s…ggem, az…
    .
    Iránból? Hogyan, te szerencsétlen? Most az embargótól eltekintve. Áruld már el, miféle vezetéken lehetne orKbániszátnig az iráni gázt elhozni? És most nem mindenféle, kidolgozás fázisában sem lévő tervet kérek, hanem már meglévő installációkat. Segítek: ilyen nincs, de nem baj, te majd biztos megmagyarázod, hogy de igenis van.
    .
    Te István, szerintem ez az enterprize tényleg rajta van valami anyagon.

  • Ugye, te entersprize, a „Már megint gáz van” cikkben alaposan elolvastad és megértetted, amiket ebben a kommentemben a marhaságaidra írtam?
    .
    Eldrad
    2014 december 22
    4:15 du.
    .
    Persze hogy, biztos vagyok benne, 🙂

  • A gyengébbek kedvéért Hu Gripen fegyverzet:
    – 27mm Mauser gépágyú (spec lőszerrel)
    – AIM–9L I–1 Sidewinder rakéta
    – AIM–120C–5 AMRAAM rakéta
    – AGM-65 Maverick rakéta
    – Mk 82, 83 bombák
    A többi hasolóan gyenge észrevétellel most nem érek rá foglalkozni.

  • enterprise: erre se volt szükség. de, ha már, mi lenne, ha taglalná a Gripen beszerzésének körülményeit és a hozzá fűződő korrupciót, valamint Kiflicsücsök Szenátorinya barátjának szerepét? ha már szemlátomást Gripen-specialista 😀

  • Grippen..Grippen..ja !! Már emlékszem !!
    Az a repláda , amiről kb. 30 évvel ezelőtt azt remélték a svédek hogy az évszázad üzletét csinálják meg vele.
    Aztán pofára estek. A hülye Nagyvilág inkább USA meg más NATO országok harci gépeit vásárolgatta.
    Csak a gyepűk harcias népének kellett egy olyan gép ami még SOHASEM hajtott végre egyetlen harci cselekményt sem , ellentétben az USA száz háborút megjárt és kitűnően szereplő típusaival szemben.
    Viszont valakik baszottul jól jártak az üzlettel.
    Szaal féleszű Encsörke lehet azon a replán akár atomtengeralattjáró felfüggesztve a szárny alá, akkor sem nagyon alkalmas másra ( honi viszonyok között ) mint hogy az új Fradi stadiont avassák fel vele.
    A gyepűket viszont az USA és más valódi NATO államok légiereje védi. Már ameddig védi !….

  • hehehehehe Illepityu 😀
    Majd én előadom a magam cseppet sem bonyolult stílusában a Szenátornő meg az ifjú Böing-alkalmazott prózai balladáját , annak tragikus végkifejletével.
    Tehát.
    A Ház szőkeagyú ” nagyasszonya ” mintegy 30 hasonló szenátor-szerűség aláírását gyűjtötte be egy árkus pappírra , miszerint az USA akkori kormánya az ifjú Boeing-manegert vagy kifenét jelöljön ide nagyköveti posztra , merhogy az ifjú jól tudja itten védelmezni az USA meg a Boeing érdekeit.
    ( Persze tudjuk jól : leginkább csak a nő lábai között vívta a ” várat ” ifjonti hévvel , amikor csak a két fiatal felhevült testye öszecsattanhatott.)
    Namármost a USA három lépéssel zárta rövidre az ügyet :
    1 . Kiszivárogtatták a sajtónak azt a hülye levelet , amit hozzájuk intéztek az agyamentek.
    2 . Ez után értetlenségüknek adtak hangot, momentán nem értették mit is akarnak ezek pontosan. Persze tudták , csakhát ugye a diplomácia…
    3. Az ifjú tüzeskardú lovagot pedig rövid úton kivágták az állásából.
    Ennyi.
    ( Legalábbis a bulvárlapokban ennyi volt akkoriban róla , csak kissé bő lére eresztve.Biztosan sorpénzt kapott érte a firkász.)

  • enterersprize:
    .
    – Jaj de jó, ki tudta másolni a magyar wikipédiából, mi is a Gripenek fegyverzete, 🙂
    .
    De az a rész nem jött le már neki, hogy technikai okokból a magyaroknak lizingre leadott példányokra ezek közül EGYIK SEM installálható, ha- ha!
    .
    Fogyatékos vagy, te enterprize, mondom én… 🙂

  • Geyza:
    .
    – Azért ne legyünk igazságtalanok. A Gripenek a világ élvonalába tartozó vadászbombázók, az F15D- vel, az F15 Strike Eagle- vel, a Rafale- vel, az Eurofighterrel egy kategória. Külföldi értékesítésük valóban nem sikerült, de nem is ez volt az elsődleges célja a svédeknek a Gripennel, hanem ugyanaz, ami az összes többi, hazai fejlesztésű (és világelső- színvonalú) harci géppel: másoktól teljesen független technikát hadrendbe állítani.
    .
    A többi NATO (és egyéb) állam pedig azért nem állította hadrendbe a mindenkori svéd gépeket, mert vagy nekik is vannak saját fejlesztéseik, vagy a már bevált amerikai, brit, német, francia, olasz gépparkot, és az ezekhez kiépített infrastrukturát nem akarják lecserélni semmi másra. És mivel az említett országok produktumai egyenrangúak a mindenkori svéd fejlesztésekkel (és fordítva), ez nem is indokolt.
    .
    Gondoljátok csak el, egy teljes géppark- csere mivel jár. Ott elektronikát, kiszolgáló egységeket, a teljes infrastrukturát is cserélni kell, plusz pilótákat, kiszolgáló személyzetet átképezni az új gépre, fegyverzetet felinstallálni, megfelelő szoftvereket úgyszintén, új radarok, stb, stb, stb.
    .
    Irgalmatlan összeg, idő, na, hadd ne folytassam. Géppark- cserét csak nagyon indokolt esetben hajt végre bárki is, és az amerikai, stb. gépek már jól beváltak.
    .
    A Gripen pedig megmarad, aminek eleve készült: világelső színvonalú, de kizárólag svéd igényeknek megfelelő, erre a célra épített eszköz.

  • Eldrad:
    Na jó…de miért kell nekünk svédül tanulni ?
    Ha így megy tovább a legközelebbu fegyver-nagybevásárláskor urdu nyelven fog menni a tárgyalás.

  • Eldrad:
    Más tema:
    Azt hallottam akkoriban , mikor ez vadászgép mizéria ment , hogy Izrael felajánlotta : a meglévő kb. 30 MIG21-est kettő más vadászgép árából teljesen felújítja. Mert ( kérdik ők ) mi kell a kicsi és gyenge Magyarországnak , az önvédeemhez ? Magassági elfogó-vadász ! Arra meg nincs kitűnőbb gép mint a MIG 21-es, hazai viszonyok között. Akkoriban még a világ egyik leggyorsabb gépének számított. Felmegy nagymagosra, ott kicsit ” akciózik ” aztán visszaereszkedik.
    Szóba sem álltak Izraellel.
    Persze..mert egy ilyen relatíve nem nagy összegre rúgó és szoros elszámolású üzletből nem lehet semmit el capcarázni.

  • Eldrad,
    maga tényleg szerencsétlen. Ne tetézze a bajt. Kicsit utána nézne, sokszor láthatna magyar Gripeneket fegyverzettel repülni… A magyar pilóták sok éleslövészeten vettek már részt, gépágyúval, rakétával egyaránt.
    Ami pedig a svéd háztáji vadászgépet illeti, jelenleg rajtuk(svéd) kívül:
    – Dél-Afrika
    – Csehország
    – Magyarország
    – Thaiföld
    – GBR (gyakorlásra)
    alkalmazza légierejében
    – Brazília (élő szerződés folyamatban, 36 gépre)
    Kétségtelen, nem egyszerű eladani a 4+1/2 generációs gépeket orosz, USA stb. ellenszélben, de azért megyeget…
    Ide (HU) pl. azért tudtak bekerülni, mert gyakorlatilag 100%-os ellentételezéses szállításra szerződtek.
    A Brazilok erősödő s a j á t repülőipara meg magától értetődően magyarázza a dolgot(tudnak tovább fejlődni, tanulni).
    Amúgy a Gripen Líbiában már produkálta magát…
    Lásson, ne csak nézzen.

  • entersprice:
    .
    – Hülye!

  • Geyza:
    .
    – Errúl nem hallottam, de elképzelhető- Akárhogy is, a mindenkori magyar katonai vezetésben nem kell semmiféle értelemszerűséget, célszerűséget, tervszerűséget keresni. Ebben nem változtak semmit az utóbbi 120 évben.
    .
    Hogy a 21- eseket nem újíttatták fel… mégis, mikori történet ez? Most nincs időm utánanézni, megírnád?

  • Szerencsére nem fogadtuk el az izraeli ajánlatot (az 1950-es konstrukciójú gépek felújításához, orosz hadianyagfüggőséggel),
    ezért lett egy korszerű légierőnk.
    Cseheknél 12 Gripen, nálunk 12 Gripen, valószínű Szlovákiának is Gripenjei lesznek, kompatibilis gépekkel, pilótákkal, irányítással, kommpatibilis, relatíve olcsón üzembentartható, de nagyon modern légierő…, kb. 40, igen modern géppel…

  • entersprize:
    .
    – Marha.

  • Eldrad:
    Most akkor döntse el magát „hülyének” vagy „marhának” szólíthatóm, én továbbra is enterprise néven szerepelek…

  • Az egész vadászgép-buliban, csakúgy mint miniden más magyarisztáni buliban is ( a NER előtt is csak akkor valamivel visszafogottabban és kevésbé nyíltan ) csak a lenyúlható milliók/milliárdok menyisége számított, nem pedig az, hogy ne amortizálódjon az ország minden tekintetben vissza a harmadik világ színvonalára ( ahová tulajdonképpen földrajzi fekvése ellenére tartozik ). Amúgy a Gripenek beszerzését amennyire én tudom mindenhol ( Csehország, Dél-Afrika – utóbbi Nobel békedíjas poszt-szovjet rezsimje sok vonásában emlékeztet az orbánisztáni gengszterállamra, Csehország viszont hibái ellenére a polgári demokratikus nyugati világ része ) korrupciós botrányok kísérték; tehát úgy látszik a svéd multi külföldön megengedi magának azt, amiért odahaza villámgyorsan a vádlottak padján találná magát… No persze ezért jó dolog a kapitalizmust az Orbánisztán ősellenségének számító ( „liberális” ) demokratikus jogállamiság intézményrendszerével korlátozni… Ugyan nem vagyok a téma szakértője, de szerintem ha a MiG-ek leginkább költséghatékonyabbnak tűnő felújítása nem elégséges, akkor inkább az Eurofighter-ek vagy a Mirage-k lennének az európai NATO infrastruktúrához leginkább illőek. Amúgy Magyarország biztonságát – két világháború tanúságaiból is levonhatóan – a szomszédaival való, európai integrációs intézmények keretein belüli békés együttműködés garantálja. A kelet-közép európai térség összefogása a legjobb biztosíték arra, hogy se Moszkva, se Washington vagy bárki más játékszerei ne legyenek ( ugyan Moszkvához képest Washington a kisebbik rossz, de azért a Fehér Házat se kötelező szolgaian kiszolgálni eneszéjes-ecsalonos lehallgatásos, vagy szíájéjes titkos-börtönös bulikban ), illetve hogy az EU-n belül is jobb érdekérvényesítő pozíciójuk legyen Németországgal szemben ( ebben a mediterrán térséggel is nagyban egyeznek az érdekek, de ez mellékszál ).

  • enterprise: nem ezt kérdeztem, ráadásul nem is az izraeli volt versenyben, hanem az USA valamelyik F típusa.

  • entersptrize:
    .
    – Kretén!
    .
    🙂
    .
    István:
    .
    – Szerinted ezt az agymputált nyikhaj enterprizét mennyire érdekli, mit kérdeztél tőle? Vagy, hogy ki mit próbál neki elmagyarázni?
    .
    Ugye, feltűnt már, hogy érdemben semmire nem reagál, többnyire marhaságokat rotyizik, folyamatosan félreviszi a topokot, stb? Ez pont ugyanaz a kategória, mint Kübli marcsi, és nadyjából, úgy is kellene ezzel is eljárni.

  • Ille István
    2014 december 27
    9:04 de.

    Ille nem magának válaszoltam,
    de valóban volt ilyen izraeli ajánlat (ha jól emlékszem, a románok pl. éltek is vele, valamilyen szinten).

    De ahhoz, amire kíváncsi, egy kis adalék:

    „Három éven át tárgyaltak Disznóval,,,
    …A Profil birtokába jutott egy 2001. október 3-ai keltezésű jegyzőkönyv Farnboroughból, a brit cég központjából, ahol fél tucat BAE-alkalmazott tárgyalt egész nap a gróffal (Pouilly). …Az említett októberi megbeszélésen a magyar 180 millió schillinges tétel mellett egy 1,05 milliárdos cseh és egy 250 millió schillinges osztrák tétel is szerepelt …A magyar „fejezetben” említés történt a szocialistákról, kiegészítő províziókról és egy Disznó álnéven emlegetett, vélhetően magyar személyről, akivel a gróf állítólag három éven át tárgyalt….”

    Namost ennél messzebb a svédek, az angolok, az osztrákok sem jutottak, a BAE (a SAAB társa(20%)), amely a marketingbe és a gyártásba is beszált, elsősorben a fegyver eladásban meglévő tapasztalatai okán) és a SAAB kapott – angolszász módra némi büntetést…, az ügy így a „lovagiasság szabályai szerint” le lett zárva, a gróf pedig szabadlábra került a vizsgálati fogságból.
    A konkurens az F16(18) volt, többnyire használt gépek bérletével, a Lockhead-Martin botrány nem javította az esélyeit – nem is nyert. Az USA rakétákat szállított a Gripenhez.

  • enterprise: hogy kinek válaszolt, érdektelen, szokása szerint mellébeszélt, kénytelen voltam a helyes irányba terelni. nem tetszik? így járt 😀
    most se válaszolt mindenre kiterjedően, de ezt már lassan megszokjuk. csak azt a hivatalos dumát adja elő, amit elő tud kaparnia az archívumukból. arra azonban kíváncsi lennék, hogy jönnek a képbe a szocialisták?
    az USA nem a konstrukció okán nem nyert, hanem valszeg azért, mert már akkor sem voltak hajlandóak jattolni 😛

  • entersprize… marha, 🙂
    .
    Látom, megint hozza a kötelezőt, 🙂
    .
    És továbbra sem hajlandó tudomást venni róla, hogy a magyar lizingben lévő gripenekre jelen kondíciókkal SEMMIFÉLE FEGYVER NEM INSTALLÁLHATÓ, még azt is megadtam, ki és hol beszél erről szakszerűen.
    .
    Így aztán tök mindegy, ki mit szállított hozzá, ha egyszer nem tudják használni azokat a fegyverrendszereket.
    .
    De az ilyenekre valahogy nem siekedik felfigyelnie, csak tolja a hülyeségeit. Az pedig, hogy a szocialisták hogy jönnek ide?
    .
    Hát úgy, hogy teljesen témafüggetlenül, ez valahogy mindig mindenből a „szocialistákat” hozza ki végeredményként. Szegény hülye… 🙂

  • A fegyver üzlet a világ minden táján zűrös, s erőteljes lobbizásra épül, melyet még színez, vagy űberel a politika. Nem gondolnám, hogy az amerikaiak ebben a fehér ruhás szűzet játsszák…
    Sokféle módszer van, a cseheknél nyomottárú F16-osok kerültek szóba, Westinghouse atomerőmű építéssel összekapcsolva…(Az USA a westinghouse mögé állt).

  • duma

  • ELDRAAAAD…… heheheeeheheheheeheheheehehehehe

  • Mivan magával Encsőr nem tud olvasni vagy mi ?
    Nem aztat írtam hogy nem adtak el a svédek belőle ( némi kenőpénzek bedobásával , kétes hírű grófok közvetítésével ) hanem asztatotat írtam maga paradicsomszemű , hogy NEM JÖTT BE NEKIK VELE AZ ÉVSZÁZAD üzlete ! Amit reméltek azzal a kacsával.

    Tuggya értelmezni amit írtam , vagy csak okoskodni jár ide ?

    Aztán meg miféle ” modern légierőről ” hablatyol itten ? Arról a féligmeddig fegyverzet nélküli pár gépről ?
    Mert pár darab már csak a földön áll.
    Méghogy modern légierő…had röhögjek máá..
    Aszongya ” modern légierő „…tudod te idióta , mennyi repült órát teljesít egy valóban modern légierő-béli pilóta és mennyit egy hendvédség-beli repülőgépvezető ?
    Lehet valakinek akár Enterprise harci űrhajója is , ha a kiképzés hiányos akkor jobb ha inkább fakarddal megy az ellenségre , úgy talán van esélye az életbenmaradásra.
    A hadifogolytáborban.
    A nagy mellény mellé kerozin is kölletik kérem.Arra meg viszont nincs pénz mert elmegy stadionra és békemenetre.

  • 2014 – Magyar Gripen, Szlovén légtérvédelem
    2015 – Magyar Gripen, Észt légtérvédelem, kitelepült állománnyal

  • enterprise: és? tudja, valahol kell gyakorolni a repülést, ugyanis a magyar légtér olyan kicsi, hogy egy harci forduló során a szárnyvég már kilóg belőle 😀
    mondja, a helyett, hogy a kérdésemre felelne, mit erőlködik itt?

  • Mire nem kapot választ Ille?

  • Bazeg, ez at entersprize gyerek tényleg fogyatékos.
    .
    NEM ÉRTED MEG, TE TR…GYAGYÚ, HOGY TÖK MINDEGY, MILYEN POLITIKAI RIZSÁT tolsz te, meg a kitartóid, a Gripeneken akkor sincs használható/ bevethető/ installálható fegyverzet???
    .
    Apám, ilyen nincs…
    .
    – István, ezt az idiótát meddig tűritek még?

  • Elnézést, egyértelműsítő javítás, akik most látnák ezt elsőnek:
    .
    „… Gripeneken akkor sincs használható/ bevethető/ installálható fegyverzet…” – írtam.
    .
    Természetesen a magyar lizingben lévő Gripenekre gondoltam, nem úgy általában.

  • Te Illepityu.
    Amikor még repülőgép-fedélzeti adóvevőket fejlesztettem és építettem be sportrepülőgépekben (jó régen volt már) , volt alkalmam álmélkodni a vadászpilcsik bájcsevegésein.
    Egyszer azt találta kinyilatkozni az egyik :
    ” Még megkerülöm a nagyfolyót aztán leszállok… ”
    Ennyit a hazai légtér nagyságáról.

    Aszongya a féleszű :
    ” Védik a Lett meg más légtereket.. ”
    Én inkább azt mondanám : kisírták számukra hogy repülhessenek ottan kötelékbe a helyi vadászokkal. Ellátást , kerozint -gondolom- helyben kapnak. Kész gyönyör lehet a csóróknak.

  • enterprise: nézzen utána.
    bár a maga kedvéért megismétlem, hiszen képtelen követni:
    Selmeczy barátjának szerepe, a korrupció a beszerzésben, valamint a kényszer a nem NATO-kompatibilis Gripen hadrendba állítására. segítek: alkalmatlan volt a levegőben történő utántöltésre, azt később kellett horribilis pénzért rápótolni.

  • Geyza: mivel NATO kötelezettségük van, elképzelhető. csakhogy, éles esetben, mire itt felemelnek egy gépet, valamint az felmegy vadászmagasságra, már rég vége Lettország felett az akciónak 😀
    de hát, nagyon okos a gyerek. levegőben-vízen szakértő 😀

  • Nahát. Én meg kutakodtam, és arra jutottam, hogy most már vannak – elvileg – bevethető fegyverek is a magyar lizingben lévő Gripenekhez is.
    .
    Hogy mégis, mi a baj velük, és miért nem tudják a fegyverzetet használni, itt egy szakszerű, és egy kevésbé szakszerű szövegezésű, de rövidebb, érthetőbb cikk. Olvassátok el alaposan mindkettőt, már akit ez érdekel.
    .
    a szakszerű:
    .
    http://jets.hu/news?id=198
    .
    a kommerszebb:
    .
    http://index.hu/kulfold/2011/03/22/a_nemzet_csokott_szarnyai/
    .
    ÁÁÁh… durva. Az a tipikusan magyar, jól átgondolt atombrutál taktikai- stratégiai- bármilyen tervezés… 🙁

  • Mert ő egy valóságos Hadihajós Lajos :)))))))))))

    (Ez a tudósgyerek biztosan nem tudja mit jelent.Nem hiszem hogy volt katona , így hát nemismerheti a kopaszok által öregkatonáknak beadandó jelentés első sorát sem , amit takarodó után kellett elmondani :
    ” Én szájb…szott, kib…szott Hadihajós Lajos alhonvéd merészelem jelenteni a vénöreg bakáknak hogy az a szá..j..szott k…va kisisten megint el…szott a fejük felett egy rohadt napot.)
    És így tovább..sígy tovább kb. hat versszakon át.Ha a kopár bele tudta rímelni a napi aktualitásokat is akkor megtapsoltuk.A buli általában addig tartott míg az ügyeletes bele nem rúgott kívülről az ajtóba hogy mostmár kuss legyen odabe.

  • Geyza, István:
    .
    – Nem az a baj, hogy ez a nyikhaj nem volt katonának látszó valami mostanában, vagy korábban abban a szépséges „honvédségben”. Attól még tudhatna sokat.
    .
    Hanem az, hogy a magyar wikipédiából merítve ismereteit idejön okosítani, meg hőbörögni – bármiről. És akkor tök mindegy, mennyire van már ötvenszeresen kipörgetve, majommá téve, csak tolja ugyanazt az állati baromságot újra, és újra. Vagy, elkezd terelni, és szétqrja a topikot.
    .
    És ez az, amit nem lenne szabad hagyni senkinek. Ennek a kretén enterspprizének, Kübli marcsinak, meg a többi állatnak sem. István ma kivágott két kretén nyilast, jól tette. De kapásból tudnék legalább három másikat is mondani, akik semmivel se tolnak kisebb mocskot folyamatosan, mint a ma kivágott söpredék.
    .
    Rendet kellene már tenni itt végre. Menjen ez a pár agyhalott hőbörögni valamelyik mélymagyar szennyoldalra, de ezt ne rondítsák össze.

  • Fenyvesi Glória

    Enterprise!
    Igazi szakértő!érvekkel…Én így látom.

  • Nézze,
    Eldrad, s Geyza. Pimitiv stilusuk lehet, hogy elment egy kommunista kantinban, néhány 6 és fél általánost végzett slapec, s egy-két faiskolát végzett feketerigó társaságában, s sikereket értek el a a foximaxit végzett poltisztnél is, de ma már mas időket írunk. Párszor már leírtam, látom, nehezen tanulják (…ja, öreg harcsa nem raketta…), a stílus az ember, s ez a stílus magukat minősíti. Folymatos (s elég unalmas, szellemtelen) személyeskedés helyett próbáljanak a tárgyra koncentrálni, s jobban utánanézni, mit írnak le, talán kevesebbszer égnek.

  • Ille,
    a korrupcióról, amit akartam, leírtam (erről senkinek sincs megbízható infója – amit idéztem a szocialistákkal foglalkozott, lehet, hogy nem véletlenül, nem ez lenne az első eset). A Selmeczi féle „ügynek” pedig semmilyen kihatása nem volt a beszerzésekre.
    Az, hogy a szocik méregdrágán installáltatták a légi utántöltést, valóban elgondolkodtató… bár technológiai pozitív hozadéka is volt.

    Ami pedig a 93000 km2-es Mo légterét illeti, nagyon, nagyon sok teljes vadászgép-forduló kőr beleírható gond nélkül, akár teljes sebességnél is, anélkül, hogy a szárnyvégek kilógnának az elcsatolt területek fölé… Ez a „tréfa” a tipikus hozzá nem értő nagyzolásából, s a „merjünk kicsik lenni” és még röhögjünk is saját magunkon „filozófia” alapján vált városi legendává…
    Mondjuk Izrael, melynek a területe alsó hangon kevesebb, mint 1/4-e Mo-énak, s igen keskeny is, hol „forgatja” a min 50x-es méretű modern légierejét (mely túlnyomó részt a 12000 km2-es Negev sivatagba van teleítve)?

  • Hát igen.
    Az ember zsebében nyíladozik a bicska amikor bele ugatnak ezek mindenbe .
    Erkölcsi kötelességüknek tartják a régi jó ” agitprop ” tevékenységet , amivel már Rákosiéknak is sikerült magukat meggyűlöltetniük .
    Mindenki hasába igyekeznek lyukat beszélni.
    Rendesebb kocsmában persze kussolnak mert jól tudják hamar pofán csapná őket valaki.

    Idézek a Wiki-ből :

    Netes zsargonok:

    TROLL :
    Az olyan embert nevezik így, aki hívatlanul rászáll valamely topicra vagy közösségre , nem törődik az ottlévők attitűdjeivel és agreszívan megállás nélkül rombolja a közösséget , eltereli a témát , lehetetlenné teszi az oldal normális működését.

  • Eldrad: nagyon egysíkú lenne, ha csak egymás buksiját simogatnánk 🙂 kellenek ide ezek a öntudatos szellemi honvédők is.

  • enterprise: görcsösen akar, de nem megy magának. a hasonlatai – hogy finom legyek – sületlenségek, ami az égést illeti: maga beszél, akinek már az óvodában is zsarátnok volt a jele? 😀

  • enterprise: amit akart, valóban leírta, vagyis a nagy semmit. a légi utántöltés pedig nem a szocik ötlete volt, hanem a NATO-kompatibilissé tétel feltétele.
    ami a harci fordulót illeti, fiacskám, az még a MIG-korszakból való „tréfa”.
    azon felül, nem magunkon, hanem magán röhögünk. izzadságszagúak a bizonykodásai. miért nem használ valami dezodort?