Fura világ

2014 december 27 9:01 de.3 hozzászólás

Lassanként az ember kezdi megszokni, hogy a vezető hírek manapság az ISIS terroristákról, vagy az arab menekültekről szól. Furcsa ez a megnevezés. Arab menekült? Mi elől, vagy kik elől menekül? Bonyolult kérdés-komplexum. Mert ide sorolják, azokat a palesztin arabokat is, akik anno 1948-ban elhagyták otthonaikat, arab „testvéreik” felszólítására, mondván: meneküljetek mert a zsidók megfognak ölni titeket. Aztán ugyan ez a népség hathatós támogatással megtámadta az éppen frissen alakult Izraelt. Pedig lett volna helye helyben maradni, és még országot is kapott volna. Egy érdekesség ezzel kapcsolatban. Hogy is van ez a menekült kérdés? Lapozzunk kicsit vissza. Nem is kell annyira sokat. Mondjuk 1939-re illetve 1936-ra. A német fasizmus akkor kezd igazán előretörni. Ausztria, Csehország bekebelezése után előállt a nácik által megfabrikált kép: zsidó menekültek. Foglalkoztak akkor velünk ugyan ilyen komolyan a világban? Pedig mi is hasonló helyzetben voltunk, mint manapság az arab menekültek.

Régóta számkivetettekként éltek a zsidók szerte a világban. Régi hazájukat, Izraelt elrabolták tőlük, és szétszóratásban éltek szerte a világban. Valakik felemelték ez ellen a szavukat? Voltak olyan nemzetek akik, követelték volna, hogy egyenlő bánásmódban részesülhessenek mint bármely más ember a Földön? Nem nagyon kapkodtak értünk, és alig-alig akadt ország, amely egyetértett volna abban, hogy kellene egy terület, egy ország, ahol újra békességben élhetnének. Sőt! Mikor a fasiszta Németország feltette a kérdést, hogy ki hány „menekült” zsidót hajlandó befogadni, nem volt nagy sorban állás. Utána a németek, hogy megoldják a „nagy kérdést” iparosított zsidóirtásba kezdtek. Röpke pár év alatt sikerült hat millió zsidótól „megszabadítani” a világot.
Miért írom megint ezt le sokadszorra? Ne lepődjön meg a kedves olvasó. Nem akarom védeni az arab, vagy iszlám menekülteket, ám hamarosan hasonló helyzet fog kialakulni. Csak kissé másképpen. Az egyszeri embereknek nagyon kevés fogalmuk van az arab társadalmi tagozódásról. Nem csak vagyonilag, hanem vallásilag,- noha szinte valamennyi muszlim igazhívő- de törzsileg is. Mert ami most kialakult, az főleg törzsi háború. Az arab országok nagy részében egy vagy több, régi arab törzsek leszármazottai élnek. Idők során mindig más és más törzsek uralkodtak, amíg aztán egy állandó és szilárd alapokra helyezett uralkodó réteg nem alakult ki. Ezek kényükre-kedvükre vezették, illetve vezetik az országot. (lásd Sziria, Libia, Szaudia vagy más arab állam) Az egyeduralomból elege lett a népnek, akik nem voltak élvezői a kisebbségi kormányzásnak, és erőszakos úton elmozdították az államfőket, uralkodókat. A kialakult káoszokban sokszor alig ismerte ki magát még a bennszülött arab is. Noha támogatója volt a forradalmaknak, de hamar rájött, hogy azok, akik átvették a hatalmat, semmivel sem jobbak mint az elődök.

Két választásuk maradt az ilyeneknek: vagy csatlakoztak az éppen uralkodó csoporthoz, vagy elmenekültek egy másik országba. Számukra teljesen ismeretlen kulturális és társadalmi körülmények közé. A beilleszkedésük természetesen mindenütt nehézségekbe ütközött. Évek során sem sikerült integrálódniuk, csupán csak kis százalékuknak, de nem is nagyon akartak.

Ragaszkodtak a vallási és társadalmi szokásaikhoz, ami más kultúrájú embereknek idegesítő és terhes. A terrorizmus meg ezt a lehetőséget aknázta ki. Fenyegetésekkel, kenőpénzekkel elérték, hogy ezek a „menekültek” nekik dolgozzanak. Sok esetben követeltek tőlük öngyilkos merénylet végrehajtását, vagy hasonló cselekedetekben való részvételt. Kihasználták ezeknek az embereknek a műveletlenségét és anyagi helyzetét, és behálózták őket mint a pók az áldozatát. Mert valóban bizonyos értelemben menekültekről van szó. Ám ami elől próbáltak „kereket oldani” az utolérte őket. Itt nem fegyveres harcossá kellet átvedlenie, hanem egy megbúvó gyáva gyilkossá. Az imámjaik, főpapjaik, gyűlölet beszédeket tartanak nap mint nap ima helyett, és nyíltan lázítanak a befogadó ország rendszere ellen.

Nem is eredménytelen, mert a menekültek nagy része az évek alatt teljesen frusztrálttá és elszigetelté vált. A befogadó ország nem tekintette őket sok esetben valódi menekültnek, csupán politikai fegyvernek. Az olajtermelő országok ugyan is sok esetben azt tartották illetve tartják szem előtt, hogy egy olajra éhes állam, akiknek ők szállítanak olajat és energiát, mennyi menekültet fogadott be, és milyen a lojalitása az arabokkal szemben. Csak egy példa szűkebb környezetemből Ausztriából. Mindig is arab- barát politikát folytattak. Bruno Kreisky noha zsidó felmenőkkel rendelkezett Arafat egyik barátja volt. Még azt is elnézte nekik amikor az OPEC bécsi szákházát terroristák foglalták el. Túszul ejtették az alkalmazottak nagy részit. A végén egy párral végeztek is. A szabadító akció kudarcot vallott. Külön repülővel vitték őket oda ahová kérték. Ahelyett, hogy szigorításokat vezettek volna be, és nyilvántartást vezettek volna az arab menekültekről mely alapján a valóban bűnös terroristákat könnyen kiszűrhették volna, újabb és újabb menekülteket fogadtak be, mit sem törődve az épeszű emberek nemtetszésével. Amikor szinte egész Európa megszavazta egyoldalúan a Palesztin állam elismerését (még papíron sem létezik de megszavazták) Ausztria tartózkodott. Sőt! A nyíltan antiszemitizmust tanító privát arab iskolát, amely szaudi pénzekből működött, hatóságilag bezáratták. Eredménye ennek az lett, hogy egyre másra kapja az állam a fenyegetéseket, felszólításokat. Az ide vezető gáz és olajvezeték terve is meghiúsult emiatt.

Ám voltak olyan országok, amelyek engedve az arab nyomásnak rájuk szavaztak, és még is terror célpontokká váltak. Ezek után az emberekben joggal merül fel a kérdés? Most akkor tulajdonképpen ezek miféle menekültek ha egy befogadó állam területén mint menekült, terrorista akciókat tervez, és hajt végre? A valamikori arabbarát pártok(lásd Ausztriában az FPÖt vagy Franciországban Marie Le Pen pártja) követelik a menekültek átvizsgálását és visszazsuppolását oda, ahonnét jöttek. Sőt! Odáig „merészkedtek el”, hogy Izraelt „barátjuknak” titulálták, és kijelentették, támogatni kell Izraelt az iszlám és a terrorizmus elleni harcban. Itt most már csak egy kérdés tisztázása maradt nyitva. Most akkor van valódi arab menekült, avagy az egész csak olcsó mondvacsinált propaganda a nyugat és az arab olajtermelők részéről. Ki-ki döntse el maga.

Mégis, hogy lehet egy kalap alá venni, ha csak „névlegesen” is a zsidó menekültekkel ezeket? Általánosítani, hogy mindegyik menekült arab gyilkos terrorista nagy botorság. Igenis sok olyan van köztük, akiknek elegük van az ész nélküli gyilkolászásból, és nyugalmas helyre akar letelepedni. Nos ezek kiválogatása lenne az egyik megoldás. Ám ennek valódi megvalósítása több oldalról is késleltetve, sőt, akadályozva van. A nyugatnak és a szabad világnak példát kellene végre statuálni. Nem hagyja magát tovább zsarolni, és olyan menekültügyi politikát fog kialakítani, mely kizárja annak lehetőségét, hogy a valódi menekülteket, a terroristák, mint valami előretolt helyőrséget használhassanak az egész világon.

3 hozzászólás

  • Jobb hijján a ” Menekült ” megnevezés egy legitimációt kölcsönzött annak a népvándorlásnak is amelynek nem volt semmiféle oka veszély elől menekülni. Elég volt kiszemelni egy gazdaságilag az otthoninál jobban működő országot ahová az álmenekült a valódiság ügyes manipulációjának leple alatt befogadtatást nyert. Lassan az évek során kiderült, hogy az Izlám egy jól megszervezett és finanszírozott elözönlése indult be amely első lépésként Európát célozta meg. Feltételezhető, hogy az Izlám népvándorlás résztvevői között vannak olyanok is akik csupán egy biztosabb, és prosperálóbb társadalom tagjai kivántak lenni, és nem Európa elizlámosítása ami motiválta őket egy új otthonba való betelepüléssel. Viszont azok az események amelyek erre az évre különös árnyékot vetettek az Európára,az Izlám radikális atrocitásai által, újra értékelést kényszerítenek a menekült sztátusztra. Igyekszem távoltartani magam, hogy jellemző kortünetként tüntessem fel a második világháború elötti, és alatti zsidó menekülés és a jelenlegi ” arab menekülés ” összemosását, amely nagy előszeretettel és célzattal szerepel bizonyos propaganda programokban. Mellesleg, Európa komoly válaszút elötti periódusát éljük, és rohamosan közeledünk a ” nincs visszaut ” vagy klasszikusan a ” zsákutca ” szituációjához amikor a befogadó országoknak egy különleges állapotra való hivatkozással drasztikus eszközökkel, ha nem másképp, de megkell szabadulni a rendszerük felforgatására kész elemektől.

  • Kedves Alex22. Jóllátod, mert előbb utóbb ez fog bekövetkezni. Egyes európai országok, már most azon törik a fejüket, hogyan fognak tudni megszabadulni a radikális iszlámtól. Angliában és Olaszországban is oriási problémává duzzadt a dolog. Angiában eleve mindig is sok volt a régi gyaramatokról származó muszlim, ám ezek cirka nyolcvan százaléka már angol állampolgár,és szinte semmi köze az iszlámhoz. Ám ezeknek a hátramaradt családtagjai akik csak most csatlakoztak a már Angliában élő rokonsághoz tartalmazzák az igazi veszélyt. Magára a rokonságra is veszélyesek, mert pont ők azok akik zsarolással és más módszerekkel kényszerítik a család fiatalabb tagjait az ISIS-hez való csatlakozásra.
    Nem akarja senki sem sszemosni az arab és a háború utáni zsidó menekültek sorsát. Ez csupán csak az arab és más propagandák ügyes fogása. Viszont vannak az arabok közt is szépszámmal olyaanok akik valóban nyugalmasabb helyetkeresve vándorolnak a világban, letelepedési lehetőséget keresve. Az egy dolog, hogy etek nagytöbbsége nem iiszlámhívő, vagy ha igen akkor nem radikalizált terrorista.

  • Avi ben Giora,
    Nem saját felfedezésem,de remélem hallottál róla,hogy „nem minden arab terrorista,de minden terrorista arab”.