Aranyköpések, vegyesen

2014 december 31 3:51 de.2 hozzászólás

Kedves Olvasóink, ezekkel az „örök igazságokkal”, itt is, meg ott, bárhol találkozhattak. Egy csokrétába gyűjtve, azért mégis más. Olvassák vidoran, hiszen a Szilveszterkor (is) az Udvari Bolond mondásain nevetni kötelező, ám ajánlatos elgondolkozni. A megtisztelő Udvari Bolond szerepét, felvállalom/felvállaljuk – az igazat írjuk, sőt valljuk is, de nemcsak Szilveszterkor. – G.B.

Szabad országban, szabad ember, szabad akaratából azt mond és azt tesz, amit megengednek.

A vadászat olyan sport, amit a nép választott képviselők útján gyakorol.

Barátok jönnek, mennek, az ellenségek pedig gyűlnek.

Az ifjabb fiúk olyanok, mint a golflabdák; lyukról-lyukra gurulnak, csak ippeg a célba találással, még gondjaik vannak.

Ha anyósod megcsókol, gondolj arra, hogy Krisztus is szenvedett!

„Régebben ateista voltam, de azután megismertem magamat” – jelenlegi kormányunkban, többen is ezt és így vallják.

Szomorú tapasztalat. Az értelmiség, az okos, a gondolkodó és törekvő emberek előtt előtt, több út is áll. Az egyik az alkoholizmus, a másik a hátizsákos kivándorlás, a harmadik pedig járhatatlan.

Többen úgy gondolják: inkább legyen sör hasam, mint víz fejem!

Már csak „hányni” jár belém a lélek.

Lehet, hogy az ellenségeim butának tartanak, majd hamarosan meglepetésben lesz részük. Törvényszerűen, ébrednek rá az ellenkezőjére. Ilyenkor sajnálatos a bajuk, mert velem szemben, már késésben vannak.

Az életben csak egy dolog a szép, de az ippeg, most nem jut eszembe.

Országunkban egyre többen úgy vélik, hogy előbb vétkeznek, a vétkeiket meggyónni, ráérnek később is.

Ha megdobnak kővel, dobd vissza kettővel! – Fontos! Előbb tanulj meg célozni jól, mert parittyával, nagy kárt is lehet okozni..

Államunk vezetői megtartják, amit ígérnek: ha pénzt, azt megtartják (maguknak). No igen, előre ezt soha nem hirdetik ki. Titkosítják!

Egy „eminens” a magyar érettségin egyszer, ezt „köhögte ki”: „versnek azt nevezzük, aminek szövege, nem ér ki a könyv lapjának széléig”.

Legnagyobb probléma az, ha a hülyeség akaraterővel és szorgalommal párosul. Ráadásul, aki hülye, nem is veszi tudomásul, de erre hiába is figyelmeztetik, nem veszi tudomásul. Ő csak törekszik és még több baromságot vét.

– Megtisztel az irigységed! – mondtam valakinek, majd így folytattam: – nincs módomban viszonozni.

Mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának.

Gyakorlatból írom: a papír mindig és minden perforációnál erősebb. No meg a papír mindent elvisel. Mostanság a kimondott szónak sincs értéke. Hová leszünk? Épülünk, szépülünk? De így?!

Nős ember is lehet boldog, csak a felesége ne tudja meg!

A szexben nincs semmi mocskos. Kivéve, ha igazán jól csinálják. Akik pedig pfujjoznak a szexre, azoknak igazán jól, soha nem sikerült.

Mi a Fidesz „kommandó” fedőneve? Vérnarancs.

Második házasság? Az optimizmus győzelme – a tapasztalat felett.

2 hozzászólás

  • Kedves Georgina !

    Bocsásson meg, de magácska mitől is lenne Udvari … akármi is? Netán kegyeibe fogadta az Udvar?

    Udvari bolondnak lenni kegyes szerencse. Ezt csak olyan, a tűzhöz közeli tányérnyaló kaphatja meg ezt a rangot, aki jól fekszik őfelségénél. Ez kérem bizalmi állás.
    Magam meg hál’isten, eddig úgy vettem észre, hogy magácska pedig nem éppen az Udvar kegyeltje. Mégcsak nem is a házi (udvari) ellenzéke Vezér őfőméltóságának, ellenben – úgy vettem észre – mintha maga annál inkább ki sem állná ezt a felcsúti Ramszeszt. Egy valamirevaló udvari bolond és egy udvari ellenzék viszont, amikor kritizálja akkor is, és azzal is imádja és bálványozza a nagyhatalmút, hogy előre megbeszélt poénokat, illetve „műkritikákat” sütöget el mindenki füle hallatára. Ez a feladata – azért fizetik – hogy azt a látszatot keltse, különösen a pórnép körében mintha az uralkodó környezetében ilyen szabad szellem lenne szokásban, afféle házi-dmemokrácia féle… – mintha őmaga lenne az Igazságos Mátyás.
    Kedves Georgina, tehát nem illik magára ez az „udvari” titulus inkább lebeszélném, mondjon le róla…
    Kisztihand: V.Zs.

  • Ui:

    Ha mégis találkozna őfelségével, nevemben is köpje szembe egy aranyköpettel s csak aztán hagyja faképnél.
    .