Kabátbotrány-margó

2015 január 2 7:56 de.7 hozzászólás

A január eleji tüntetések sora egy politikamentesnek tűnő, soron kívüli tüntetéssel látszik bővülni. Nagyzolva azt is mondhatnánk, hogy a Music FM károsultjainak tüntetése. Valójában a sokaknak balul sikerült szilveszteri parti károsultjai szervezik a Facebook-on. Az Index tudósítása szerint vannak egynéhányan. De legalább nem fulladt tragédiába a buli.

Lights Off

Lights Off

Magát a bulit különben két cég szervezte. A Music Fm és a Lights Off, mely utóbbi cég honlapja a jelen sorok írásakor csak a felfüggesztésről szóló üzenetet jeleníti meg. A közös szervezés dacára a balhét az első jelek, és az Index tudósítása szerint nem a Music FM fogja elvinni. Ezt sugallja az is, hogy a rendezvény Facebook-oldalán csak a Lights Off ígérete olvasható jelenleg a károk megtérítéséről. Alkalmasint jelezve, hogy a helyszínen mintegy száz kabát maradt kiosztatlanul. S megígérve egyben azt is, hogy értesítik a nagyérdeműt a fejleményekről. Az nem derül ugyan ki, hogy az értesítés a kártalanításra is vonatkozik-e, vagy csak a gazdátlanul maradt kabátok hovatartozásának felderítésére, de ne legyünk túlzó elvárásokkal élők. Egy Facebook üzenet pongyolasága nem a világ közepe, és az eset is bekéredzkedhetne az uborkástálba.

Két dolog miatt kaphatjuk fel a fejünket legfeljebb. Az egyik az, hogy a Music Fm kapcsán emlékezhetünk: ők kapták meg Juventus által használt frekvenciát. Pontosabban nem ők, hanem a tulajdonos Prodo Voice Kft., amelynek tulajdonosi köre kapcsán egy Fidesz, pontosabban Simicska-közeli név is előbukkant annak idején. A Magyar Narancs, 2011. decemberében így kapcsolatot talált Nyerges Zsolt és a Music Fm között. Hogy ennek mi köze az eltűnt, vagy gazdátlanul maradt kabátokhoz? Szinte semmi. Inkább csak az ok, amiért egy látszólagos uborka-hírre is odafigyelhet valaki. Már csak azért is, mert a Fidesz-vezérkar és Simicska Lajos ellentéte a 2011.-es évben nem igazán tűnt élesnek. Nem sokkal később, immár a HVG honlapján arról olvashatunk, hogy Nyergeshez nem is egy, reklámokkal kedvezményezett rádió köthető. Amúgy ennek sincs köze a kabátokhoz. Amelyek kapcsán azért más is kiderülhet.

No event

No event

A Lights Off által jegyzett, és bocsánatkérést nem igazán tartalmazó beírásra ugyanis számos reakció született.  Mármint az előtt, hogy az elérhetőségét elvitte a cica. A sértettek panaszai között sorra felbukkantak olyan  mellékzöngék is, amelyek azért továbbgondolásra is érdemesek lehetnek. Például, a nyugtaadási kötelezettség, mint  olyan. Beleértve természetesen azt is, hogy mennyire életszerű elvárás egy pörgős bulin elvárni a szolgáltatásokról  kiállított papírok előállítása. Ahogy az is, hogy egy ilyen bulin vajon mennyire elvárás a NAV-hoz bekötött  pénztárgépek léte. S amennyiben elvárás, akkor ezt ki ellenőrzi? S amennyiben elvárás, akkor csak az egyik, vagy  mindkét szervező fél felelős-e a teljesítés hiányáért? A kérdések különben azért merülhetnek fel, mert egyes beírások, különben a ruhatári kár kapcsán, arra engednek következtetni, hogy nem mindenki kapott ellenpapírt a befizetésekről. Néhány beírás alapján nem csak a ruhatárban, hanem a pultoknál sem.

Ami azt is jelenti, hogy a sok megmaradt kabát mellé, ahogy egy beírásban olvasható, egy zakót is kaphatnak a szervezők. Már akkor, ha a NAV kivizsgálásra érdemesnek tartja a helyzetet. Na, és valahol itt lehet érdekes az egyes szervező cégek tulajdonosi kötöttsége. Mi tagadás, nem ismerem a NAV ellenőrzési gyakorlatát az ilyen rendezvények kapcsán, de abban az esetben, ha különben ilyenkor is elvárás a papírozás, a hozzájuk bekötött pénztárgép, akkor furcsák az említett beírások. Illetve a mögöttes tartalmuk. Ahogy furcsa lenne az is, ha pusztán az egyik rendező tulajdonosi szálai miatt lenne lazább Vida Ildikó munkahelyének szigora.

7 hozzászólás

  • Na az sem lenne semmi, ha a NAV (születési neve APEH, bár itt inkább a 2002-óta eltelt idő játszik)egy Simicskához köthető céget viszgálna! =))

  • A cikkben túl sok a ha. Meg a nem ismerem, nem tudom, feltételezem, nincs összefüggés, de…
    Akkor miről is szól? Hangulatkeltésről?
    Ha valakit kárért, tegyen feljelentést.
    Ha valakinek gyanúja van szintén.
    Nem kell mindenbe politikát keverni, még, ha ezért fizetik is.

  • enterprise: az, hangulatkeltés. hangulatkeltés azok ellen, akik ilyen amatőr módon szerveztek meg egy tömegbulit, és akik nyilvánvaló „takartékosságból” elégtelen szolgáltatást adtak.
    a politika a háttérben van, nem közvetlen összefüggésben a rendezvénnyel.
    szövegértés, öcsi!
    amúgy a szerzőtársak nem kapnak honort írásaikért.
    aki itt meg lehet fizetve, az inkább maga, mert ingyé’ senki sem csinálja azt, amit maga 🙂

  • Ille István

    2015 január 2
    6:57 du.

    Ezért pénzt? Ne már! Ez a derék vakhitű orbán-fun libasorban sincs a nagyokhoz. Az egyik gazdasági portálon van egy erdeteileg Jobbajobb nick-ű, aki Orbánék minden szellentéséről, mind az 5 érzékszerve euforiájáról lelkendezik. MInden re azt írja, hogy Jó hír!
    Tegnap arra, hogy Orbán bakui cimbijének is gondot okoz az alacsony olajár így tudott reagálni:”…jó hír…ha a drogos újságírók bajt mondanak ,abból mindig siker lesz!!!!…azeri barátainknál is”

  • Enterprise !

    Hangulatkeltés? Hát nem emlékszik? …Amikor az a nyugati-téri WestBalkán nevű disco baleset bekövetkezett, többszáz gyertyás kavalkád jelezte, hogy a tragédia mögött – feltehetően valami baloldali – politikai szál képzelhető el…*
    No persze, erre midjárt százak „zarándokoltak” oda a helyszínre, Budapest legforgalmasabb terére – köztük még az az őszinte páva táncospár, az Orbánék is – hogy ott a helyszínen, nyilvánosan róják le kegyeletüket a megfuladtak iránt. Na…Ennyit a hangulatkeltésről.

    Oszt míg annnyit, Ja ! Miközbä csak arrú fäledkeztek mäg ezek a szolidáris urasaaagok és hölgyemííínyäk, hogy ott, a gyertyalerakóhely szinte közvetlen közelibä, a télvíznäk a kellős közepibä, egy szerencsétlen – az új főpgmest. Tarlós által az Marx-téri aluljáróból is éppen frissibe kitiltott hajléktalan ember – ippäg ottan alszik az aszfalton, a -2°C-ban várva a sajátmaga fagyhalálát [fotóm van a jelenetről a gyertyákkal együtt] és hullámpapírokba bugyolálva magát…
    Ezzel persze márcsak azért sem törődtek ott azok keresztényi szolidaritástól áthatott, a már csak a megfulladtakkal törődő zarándokok, mert nem nézték ezt a számkivetett nyomorultat, amint álmában élvezi a szolidaritásnak a látványosan spontán, igazi west-balkáni, mindent átható szeretetét… 🙁
    ˙

    * ti.Hosszú Mszp-Szdsz időszakot követően, majdnem közvetlenül e tragikus eseményt megelőzően nyerte meg egy fidSS-s a pg.mester választást a VI.kerületben.

  • Málnaszőr,
    arról a VI. kerről beszél, ahol a mszop-szadesz (polgármesteri segédlettel) tocsogott az ingatlan korrupcióban?

  • interspár,
    a szomszéd kerület dülledt szemű fideSS-f@szfejének hasonló ingatlanpanamáiról is regélhetnél pár bekezdést, már csak a pártatlan tájékoztatás jegyében is.