P…ba a szervezőkkel!

2015 január 4 4:00 de.21 hozzászólás

Elnézést a címért, de mindjárt megmagyarázom. Bár azt hiszem nem is. Így látszik trendinek. De nem is ez a lényeg. Az inkább, hogy láthatóan kihozta az Operaház előtti tüntetés az indulatokat a publicistákból is. Hurrrá! Vaduljunk!

Időrendben haladva arra nyithattam a gépen az internet ablakát, hogy „Jó tanácsok, hogyan baszogassuk az értünk tüntetőket” címmel üvölt fel Zsebesi Zsolt írása. Egy ilyen receptúra-összeállítás tényleg úgy hiányzik, mint egy falat kenyér. Igazán hiánypótló. Alkalmasint adós pár dologgal, ha jól értem a nemi aktusra buzdító szöveget. Azzal például egyértelműen, hogy a tüntetést szervezők szentté avatását kezdeményezze. Kerek szemekkel rácsodálkozva néhány önjelölt, vagy ki tudja ki által kijelölt messiásra: Ti vagytok az Orbántól megváltók! Halleluja! A másik amivel rohadtul adós maradt az a cím értelmezése. Nem a „baszogassuk” kifejezése, mert azt, valamint a rokon értelemben is használt „buzerálást” érteni vélem. Annyira nem vagyok széplélek, hogy ne ismerjem a jelentését.

Azzal azonban adós marad a dinsztelt szerző, hogy mi a fészkes nyavalyától kellene elhinni, hogy Váradí Zsolt és kies csapata értünk, vagy akár konkrétan értem szervez tüntetést? Ja, hogy ő mondta. Hurrá! Orbán azt mondja, csak értünk emel szót és táncol a pávákkal. Akkor mi a fészkes fene baj van vele? Öndefiníciós alapon annyi jótevőnk van, mint partizánunk a háborút követő tizedik évben. De világos a dolog. „Négy láb jó, két láb rossz”. Ha Orbán jelenti ki, hogy értünk ugat, az pfujj. Ha Várady Zsolt és csapata mondja: Halleluja! Hát csókoltatom az egész, közhülyítésben dicsőséget szerzett bagázst. Nem érdekel, hogy mit ugatnak arról, hogy „csak az én érdekemben” van előbb számlaszám és felszólalói névsor, mint bármilyen felmutatható cél. Nem kérem! Várady Zsolt előbb lesz kedves kiteríteni az asztalra a kártyákat. Leginkább azokat, amikre programpontok vannak írva. Olyan gittegylet ugyanis már van, amelyik az elmúlt 25 évet tokkal-vonóval ignorálja. Csak az a baj, hogy az ő programjuk inkább pogrom-pontokkal ékes. Ezért aztán teszek rá az önjelölt, de szótlan messiásokat éppen úgy, mint kéretlen apostolaikat.

Amikből nincs hiány. A Propeller című lap „Menjen a p…ba, aki savazza a civil tüntetőket!” címmel üvölt bele az olvasók orcájába. A Fidesz-székháznál savazást ígérő vén fószer szintjére degradálva mindenkit, aki nem emeli az angyalok karába az egész társulatot. Elfelejtve azt, hogy a „tüntetők” pár ezer embert, a szervezők köre meg csak néhányat takar. Az ilyen-olyan okból megjelenteket keveseknek van oka „savazni”. Ami nem menti a szervezőket. De lássuk a Propeller nagy felütését a témában: „A civilek nem politikusok. Nincs mit számon kérni rajtuk”. Mit lehet erre mondani? Legfeljebb azt, hogy egy nagy büdös lópikulát. Mármint akkor, ha a szervezőkre, illetve a felszólalókra, és nem a részt vevőkre vonatkozik. A felszólalók között ott díszelgett Vágó Gábor, aki nem is olyan régen még LMP-s képviselő volt. Pusszantom a propelleres szerzőt. Vágó ezek szerint antipolitikusként feszített a Parlamentben? De akkor mi a görcsnek? Vagy a politikusság egy rossz kabát, amit érdek szerint vesz fel vagy tesz le a köpönyeg forgatásában gyakorlatot szerző gerinctelen?

Arról az „apróságról” sem feledkezve el, hogy a politikus nem attól lesz politikus, hogy elvégez egy politikusképző OKJ-s tanfolyamot, hanem attól hogy szerepet kér, szerepet vállal a köz ügyeiben. Ha a tüntetés szervezői nem kérnek szerepet, mi a rossebnek szerveznek házibuli helyett tüntetést. Ha meg nem akarnak szerepet vállalni, miért nem maradnak otthon egy bögre forralt bor társaságában? Rossz hírem van. Várady és csapata politikus. Azzá vált, azzá tette magát. Ettől még persze lehetnek felelőtlenek, tehetségtelenek, ostobák, megalkuvók, akárkik. De politikusok. Politikai felelősséggel tartoznak azért, amit tesznek, és azért is amit nem tesznek. Az nem megy, hogy amikor összehívnak pár ezer embert, akkor politikai szerepet vállalnak, de amikor nekivezetik ezeket az embereket a falnak, akkor szét teszik a kezüket: „mi csak civilek vagyunk”.

Ha csak erre képesek: Menjenek a p…ba tüntetni!

21 hozzászólás

  • Kedves Andy, túl azon, hogy – meglátásom szerint – a „baszogatás” jelentésével egy kicsit, na jó nagyon egyoldalúan bánsz (igazából – itt biztosan – egy nem túl finom szinonímája a csesztet, piszkál, bánt, bosszant, ingerel, incselkedik, dühít, hergel, cukkol, piszkálódik, szekíroz, szekál, irritál, idegesít, zaklat, idegel, húz, provokál, heccel, bőszít, abajgat, kötekedik, nem hagy békén, zavar, zargat, macerál, szurkál, nyaggat, nyúz, szívózik, cseszeget kifejezésknek), a mondandód lényegével sem tudok egyetérteni.
    Biztos vagyok benne, hogy a bamba beletörődés, a birkai langymeleg akolba bégetés, maradjunk csendben, mert fő a békességnél minden jobb. Szólni kell – nem csak itt -, mert még azt hiszik, hogy így van jól. Ráadásul ha lehet hangossan!
    Hogy sokmindent rosszul csinálnak, persze, de mint tudjuk nálunk a sztrájokoknak sincs meg a kultúrája. S, hogy még így is van értelme annak két jó példája is van: visszakoztak a netadóval (leggalább is egyelőre), s igen csak árulkodó az a lázas ideges igyekezet, ahogy igyekeznek tovább korlátozni a tüntetések lehetőségeit! =))

  • Közben a Propeller, a zsurnalistagerinc jegyében kissé módosította… A címet

    A felelősségvállalási készség és képesség különösen sarkos lehet akkor, amikor a technikai lehetőségek szinte felkínálják a kibujkálás lehetőségét. A média képviselőin különösen nagy kehet a nyomás olykor. Valami ilyesmi érhette utol a Propeller szerkesztőit. Ha száz évvel korábban gondolják meg magukat egy írás címét illetően, akkor súlyos pénzeket áldozva kellett volna bezúzni az egyes folyóiratok megjelent lap-példányait, illetve a könyvköteteket. Most látszólag egy pillanat műve elérni, hogy a „holnaptól minden másként volt” érzetét elérjük.

    Azonban, miként a múltban, azonképpen a jelenben is vannak visszamaradó példányok, kóbor másolatok az interneten, amelyek lebuktatják az ilyen próbálkozásokat. Pusztán egyet jelezve: gond van azzal a zsurnaliszta-felelősséggel, hogy az, ami ragad, az tapadjon is. A reggeli indulatos, minden szkeptikust a melegebbre küldő írás címe úgy tűnik nem vált vállalhatóvá a mámor elmúltával. Nosza hát: címet váltottak szalonképesebbé varázsolva a kirakatot. Mit sem foglalkozva azzal, hogy a lap internetes hivatkozása, és a referáló médiumok oldalai megőrzik a korábbi címet. Talán, példát mutatva a tüntetések szervezőinek is, jobb lett volna felvállalni az egyszer már leírtakat. Azt talán senki nem várja el egy publicistától sem, hogy tökéletes legyen. De a hitelességnek van egy nagyon fontos segéd-kelléke: a GERINC.

  • sharapova2008

    E tüntetések szervezői a már felsorolt dilettantizmus mellett kirekesztésükkel is kitűnnek és nem különbek,mint a cigányozó Jobbik vagy a Nyugat-és idegengyűlölő Fidesz! Milyen jogcímen tiltják meg a „szervezők” a pártszimbólumok használatát vagy erőltetik a tüntetőkre ilyen meg olyan színű sálak viselését?
    Nagyon visszaléptek az internetes tüntetéshez képest,az elvesztegetett időt pedig nem lehet visszahozni!

  • Andy:
    .
    – Endre szerintem arra akart rámutatni, hogy ezeknek a tüntetéseknek semmi célja.Jó nagyot szólnak, vannak is sokan(bár messze nem elegen), már önjelölt vezéreik is vannak. DE:
    .
    – Nincs program, semmi a világon. Nincsenek hiteles karakterek. Nem látszik egy, igazi szakértői államhatalomnak még a csírája sem. Semmi. Ordít az amatörizmustól az egész. Ez így csak pótcselekvés, amit földrengető előkészületként akarnak a szervezők előadni.
    .
    És ez a probléma… így el lehet balhézni egy darabig, de aztán, a fentebb soroltak miatt, úgyis érdektelenségbe fullad az egész.
    .
    Ha- teszem azt – kitörne egy véres felkelés a mocskos, rabló orKbán rendszer és kitartottjai, családtagjai, kölkei ellen (jaj, ennek még a gondolata is horror), és az egész bandát sittre vágnák, száműznék, esetleg párat ki is nyírnának, akkor mi lenne?
    Ki lenne az utód? Kik lennének az új, hiteles, rendet tenni, gazdaságot rendbe hozni, korrupciót megszüntetni tudó személyek? Kik lennének a szakértői kormány tagjai? Egyáltalán, egy ilyen hatalomátvétel után miféle „rend” köszöntene a Zországra?
    .
    Közhej, de igaz, hogy orKbán és állammaffiája többé nem adja át a hatalmat senkinek, legyen bármikor bármilyen választás. Igazi ellenzéke ugyan van, de azok nagyon kevesen vannak, ÉS nem alkotnak rendszerváltó szövetséget, ÉS többnyire nem is orKbánisztánban élnek, ÉS nem hogy tömegbázisuk, de- pár ezer netes tájékozódót leszámítva orkbániszáni bázisuk sincs.
    .
    Hogy hangzik mindez? Úgy? Szerintem is.

  • Legyünk már egy kicsit belátóbbak! Sarapova, azért ezt a jobbik-fidesz hasonlatot igazságtalannak tartom. Egyébként is: vajon honnan hallották ezek a fiatalok, hogy fúj politika, fúj politikusok, és legfőbb fúj pártok?! Hát innen is, ezekről az oldalakról is – bár én évek óta ellentmondok, mert tudom, hogy a politika, a pártok elutálása csak a diktatúráknak kedvez. Mitől lett olyan nagy érték a „függetlenség”? Főként a sajtóban. 1989-ben mondtam: független sajtó egyfajta létezik – a tényektől független. Egy itt megjelent írásomra utalva egy másik honlap fontosnak tartotta megjegyezni, hogy „egy vállalt ateista” véleményéről van szó. Miért lett előbb szégyen, aztán olyan nagy szó, hogy valaki nyíltan vállalja a kötődéseit, nézeteit? Úgyhogy ezek a tüntetők-szervezők csak azt tették, amit évek óta hallanak. Megpróbálták elhatárolni magukat az évek óta gyalázott politikától. Majd rájönnek, hogy ők most éppen politizálnak. Aztán már csak arra kell rájönniük, hogy miért teszik? És azt kell megbeszélnünk, hogy hogyan tegyük.

  • talalom:
    .
    – Nem csoda, ha a gondolkodó magyar elundorodik a „politika” szótól, meg a „politikus” szótól is. Mert hát amit az átlagember abban a Zországban ismerhet ezen szavak jelentése alatt (pár remek kivételtől eltekintve), az kb. ez:
    .
    politika = szabadrablás
    politikus = maffiavezér, nehézsúlyú bűnöző, rabló, gazember.
    .
    Pedig hát ez a világ boldogabb részein nem így van. Ott a „politikus” az olyan, mint John Howard, Tony Blair, Tarja Halonen, Anders Fogh Rasmussen, Geert Wilders, John Major, Helmut Kohl, Wolfgang Schüssel, stb, stb.
    .
    Kár, hogy az átlagmagyar soha nem ismerte, milyen lehet ilyen vezetők irányítása alatt élni. És amit ők művelnek- műveltek, az bizony politikai professzionalizmus netovábbja, nem pedig az, amit a „politika” alatt az átlagmagyar – sőt, az átlag középkelet- európai ért.

  • Németh István Gyula

    Kifejezetten találó az írás, kellemes cinizmussal! A valóságot kihámozni, mármint a valóságos álláspontot valójában ezért nehéz! Bár aki ért a sorok közti látáshoz az össze tudja rakni a gondolatiságot!
    Ami tény >> ennek a kormánynak el kell takarodnia, és semmiféle balliberális csökevény szervezet, sem új, meg sem a régi, de a jobb oldali elfajzottak a keresztény-demokrataságot megcsúfoló gyülekezettel együtt nem kerülhetnek a hatalom közelébe sem! Ez a lényeg! Új választást kell kiírni teljesen más alapokon és akkor lesz érdemleges váltózás, a nélkül nem!
    Az eddigi kormányok lejáratták magukat meg az országot is! Az eddigi felszínközeli pártok meg szar macskajancsik mind csak és kizárólag a saját pártérdekeiket hajkurásszák, amely alapjaiban az önös érdekeikre épül és számba sem veszi a nemzeti érdekeket! Ezért tartunk itt! Tiszteletem és BUÉK!

  • Az emberekben ott van az akarat, a vágy aváltozás iránt. Karizmatikus vezetésre van szükségük – nem feltétlenül egy személyben…

  • Georgina Bojana

    Kedves Eldrad!
    Bocsáss meg, de a hozzászólásodból kiemeltem azt a néhány sort, ami sűrítménye a valóságnak, mert így igaz: „…- Nincs program, semmi a világon. Nincsenek hiteles karakterek. Nem látszik egy, igazi szakértői államhatalomnak még a csírája sem. Semmi. Ordít az amatörizmustól az egész. Ez így csak pótcselekvés, amit földrengető előkészületként akarnak a szervezők előadni..
    És ez a probléma… így el lehet balhézni egy darabig, de aztán, a fentebb soroltak miatt, úgyis érdektelenségbe fullad az egész…”
    *
    Igen, pontosan ezt tartom a legnagyobb bajnak. Nincsenek vezetők, nincs egy követhető program, hogyan is másszunk ki a katyvaszból?! No és kikkel? Ettől válik számomra szomorúvá,
    s egyre szomorúbbá (( 🙁 )) ezek a tüntetések.
    *
    Igazat szóltál!
    G.B.

  • Eldrad
    2015 január 4
    8:52 de.

    Nem hiszem, hogy mélységes vitában állnánk 🙂
    Emiatt sem….
    http://kanadaihirlap.com/2015/01/03/tuntetes-volt-tenyleg/

  • Várady Zsolt és csapata nem tisztességes és nem becsületes emberek, mert hazugságokból építik jövőjüket . . .

  • Andy, Georgina:
    .
    „..hozzászólásodból kiemeltem azt a néhány sort, ami sűrítménye a valóságnak, mert így igaz:..”
    .
    – Tudom, azért írtam. Elég baj ez.
    .
    „..nincsenek vezetők, nincs egy követhető program, hogyan is másszunk ki a katyvaszból…”
    .
    – Ez volt az egyik ok, amiért leléptem onnan, ér remélhetőleg többé soha nem kell visszatérnem. Totál reménytelen ott a helyzet ezen a téren is.

  • Georgina Bojana

    Kedves Eldrad
    és MindTöbbiek, akik már távol vagytok az Óhazától, kívánom, találjátok meg a sikert, a boldogságot és mindent, amire vágyódtatok. Sikerüljön minden terveket és legyen hozzá egészségetek, kitartásotok és mindig találjátok meg azt a másik felet, akivel érdemes együtt élni, dolgozni.
    Mert mindent megtalálhattok, de sejtem, hogy Ti sem így, a távolban képzeltétek az életeteket.
    Kényszerpálya…

    Az lenne a normális, hogy nem össze-vissza vándorolnánk, hanem itthon, igen, országhatárainkon belül mindez megtalálható lenne. Egy ÉLHETŐ MAGYARORSZÁGOT szeretnék, szeretnénk.
    *
    Öcsém már régen, nagyon régen Amerikát választotta a feleségével. Gyermekei ott születtek.
    Az Ő számításai bejöttek.
    Iszonyatosan sokat dolgozik, de normális, élhető ÉLETE van!
    *
    De mindentől függetlenül, karácsony körül, no meg a születésnapján mindig jobban hiányzunk Neki, mint az év többi napján. Talán azért, mert akkor ráér egy kicsit „agyalni”.
    Nagyon szeretem Őt, semmi és senki, sem országhatárok, sem hegyek, sem óceán nem választ el soha Tőle. A szívemben őrzöm, de a skype nagy ajándéka az életünknek.
    Sejtem, hogy sok szétszakadt család is így van ezzel.
    Baráti szeretettel:
    G.B.

  • Eldrad! A felsorolt politikusokról csak a magyar hírekből tudok, sokról onnan se. Pl. Kohl kancellárról éppenséggel csiripeltek valamilyen korrupciót. De nem tudom, hogy miket beszélnek egymásról, főként választások idején.
    Németh I.Gy.! „Az eddigi felszínközeli pártok meg szar macskajancsik mind csak és kizárólag a saját pártérdekeiket hajkurásszák, amely alapjaiban az önös érdekeikre épül és számba sem veszi a nemzeti érdekeket!” Már ne haragudj, de ez úgy hülyeség, ahogy van. Sorjában.
    1. Mi az a „felszínközeli”?
    2. Mi az a saját a „saját pártérdek”? Van olyan is, hogy nem saját pártérdek? Mert olyan nincs, hogy „nemzeti érdek”. A nemzet érdeke sokszínű, sokrétű. A nemzet sokféle tagból áll -a gazdag érdeke, hogy kisebb legyen az adó, a szegény érdeke, hogy jusson neki is munka megbecsülés, lehetőség. A munkaadó érdeke, hogy olcsóbb legyen a munkaerő. a kereskedő érdeke, hogy nála vásároljanak, ne a konkurenciánál. A pártok a különböző érdekekre és értékekre épülnek, és ezek folytonos egyeztetése, kompromisszuma alakítja a társadalmat. Persze demokratikus körülmények között, mert lehet persze hogy valaki kikiáltja magát nemzetnek, és onnan a többinek kuss. De amíg legalább többpártrendszer van, addig naná, hogy a politikusok a saját pártjaik érdekeit képviselik. ezért biztonságosabb a többpártrendszer: mert arról legalább nagyjából tudni, hogy mit akar. Ehhez persze nép is kell, amelyik nem megy bele bambán egy pártnélküli „nemzeti” politikus csapdájába. Aztán meg sír-rí, hogy miket művel a felkent.
    Makrokriz! Honnan tudod, hogy Várady Zsolt csapata nem tisztességes, nem becsületes? Hogy nem értik a politika lényegét, az látszik, de mit tudsz róluk? Én sem értek egyet velük, de sem a tisztességüket sem a becsületüket nincs senkinek joga megkérdőjelezni.
    Ha valaki nekem a „nagy képviselői fizetésekkel”, meg a meleg teremben üldögéléssel” jön, akkor ordítok! Mégis, mi a francot akartok? Ezeket a lopás, meg korrupció ügyeket is meg kéne már beszélnünk, lehetőleg nem habzó szájú dühvel, vagy nyálas siránkozással.

  • Bocsi, hogy megint én. De közben elolvastam a nol.hu-n: Várady Zsolt visszavonul a szervezéstől. Részletesen indokolja. Ő volt az, aki 2-án arról beszélt, hogy szervezetet kell építeni munka kell, sok munka. Indokai között szerepel, hogy a menetrendben nem értettek egyet, ezért hátralépett, hogy ne akadályozza a többieket. Meg munkája is van, családja. Igen, a politika nehéz munka, nem elég egy szakma alapos ismerete, empátia kell, érzékenység. Egy öszvér szívóssága, és egy rakétahajtómű ereje, hogy bírja a 0-24 órás készenlétet stb. És olvassátok el ugyanitt a Visszavonva című írást – a politikai munkáról. Tanulságos, és minden oldalra igaz.

  • Nyílt levél Várady Zsolt-, és csapatának,
    – akik hazugságokból építik jövőjüket.

    Ha Önök tisztességes és becsületes emberek lennének, akkor tudnák a „tutit”, legalábbis az irányt, mit kell csinálni hazánk jelenlegi helyzetében, és nem kérnének türelmet Tőlünk, tüntetőktől.
    Azt nyilatkozták: nincs mögöttük csapat, nincs mögöttük tapasztalat, iszonyú fiatalok a politika terén, keresik a társakat, kutatják az irányt . . . idén januártól kívánnak csapatot építeni, . . feltérképezni a problémákat.
    – A csapatépítéssel kellett volna kezdeni.
    És nem kritizálni, hogy mit nem végeztek a ’25 év’ alatt.
    Mit akarnak Önök?
    Hiszen semmijük sincs.
    Csak hazárdőröznek,
    – már csak egy kérdést – az emberek, „miért ne hozzanak pártzászlót” ?
    – mert civil bőrben bujt politikust játszanak, – hátha sikerül a hullámot meglovagolni, ezt megpróbálta 2012-ben Bajnai+Milla is – és belebukott.

  • Makrokriz! Akkor mi nem ugyanazt értjük „tisztesség és becsület” alatt. „Ha Önök tisztességes és becsületes emberek lennének, akkor tudnák a “tutit”, legalábbis az irányt, mit kell csinálni hazánk jelenlegi helyzetében, és nem kérnének türelmet Tőlünk, tüntetőktől.” – írod. Én pont fordítva gondolom. Aki úgy gondolja, hogy beszáll a közügyek intézésébe, annak kutyakötelessége meghallgatni a többieket is. Az a tisztességtelen és becstelen aki kijelenti, hogy egyedül tudja a „tutit”.
    Ami a pártzászlókat illeti: Váradyék egyszerűen beleszaladtak abba a közhelyes hörgésbe, ami egyébként az itteni kommentek jó részét is jellemzi, hogy a „párt rossz, civil jó”. Nekem egyre szimpatikusabb ez a pacák, remélem, nem szerzett maradandó sebeket ebben a csörtében.

  • Talalom! Sajnálom, hogy nem egyezik az értékítéletünk.
    A tömeg a tüntetés az egy veszélyes ‘üzem’ – kivinni az utcára az embereket, kihasználni a felháborodásukat, s közben nincs válaszuk a helyzetre, ez kérem szépen gyalázat, mert becsapják az embereket. . .
    Szerintem nem „csörtézni” kellett volna, hanem az igazságot elmondani: ‘nincs tapasztalat, nincs pénz, a MostMi ezt meg ezt akarja tenni az ország érdekében – aki egyetért tartson velünk.’
    Ennyit kellett volna mondani – ez kívánja a tisztesség minimuma.
    Ezzel szemben Váradyék felsorolták mit nem végeztek a 25 év alatt, aztán milyen hibákat csináltak az elődök és most nekik kell megtenniük . . .
    Bizonyára már hallotta a nagyon civil, Várady kiszállt a MostMi szervezetből – ez is teljes mértékben engem igazol, nem volt semmi elképzelése a helyzetre. . .

  • sharapova2008

    Várady Zsolt kiszállt a buliból,rájött,hogy a politika „nem apácazárda”! Ezért becsülni tudom,a kormánynak is ezt már régen meg kellett volna tennie!

  • sharapova2008
    Várady Zsolt közel a 40-hez igazán lehetne megfontoltabb. . .

  • sharapova2008
    Ma kiderült: Várady Zsolt sem hiszi: http://nol.hu/belfold/varady-kiszall-1507815