Tanulni, de mit és hol?

2015 január 9 9:16 de.7 hozzászólás

Mára már eléggé ismert a NAT egyentankönyveinek kétségbe ejtő színvonaltalansága, a mintapéldák ostobasága, a történelmi és irodalmi példák szándékolt egyoldalú mivolta – ami ráadásul a pártosságon kívül a szerkesztők alapos ismerethiánya, ami talán nem tehetségtelenségük folyománya, hanem szándékolt, a központi elvárásnak megfelelő.
Az elborzasztó, egyenesen stupid példákat hosszan lehetne sorolni, a facebook tele van a szülők bejegyzéseivel.

Ezek a tankönyvek nem jók másra, mint hideg téli napokon kitépett lapjaikkal begyújtani a kályhába, mivel csak az intézményesített butaságot lehet belőlük átplántálni a gyerekek fejébe. Persze, csak akkor, ha a gyerkőcök ebből tanulnak. Sajnos, a tanerő kezében pedig nincs más forrás: ebből kell az ostobaság kútvizét csepegtetni a fogékony agyakba, szigorúan tilos az egyénieskedés, más anyagból tanítás, az önálló gondolkodás. Egy kétségtelen: Obanisztánban nem fog holt költők társasága alakulni. Marad az „abból főzünk, amink van”, és ez baj. Nem a mi bajunk, hanem a jövő nemzedékéé.

A még nagyobb baj akkor következik be, ha ezen egyentankönyvek lapjait egyáltalán nem forgatják, mert még azt a keveset se tanulják meg, ami bármilyen torzan is, de valahogy csak lerakódhatna.
Mi marad? A tankötelezettség leszállításával a tanulatlan, műveletlen kiskorúak hada.

Felejtsük el, hogy az internet világában az információ és a tudás megszerzése nem csak az iskolában érhető el. Ha valaki funkcionális analfabéta, szövegértése a nullához tendál, az hogy a bánatba fog bármit is beemelni az internetről? Hogy tudna címszavakra rákeresni, a képernyőre tóduló információhalmazból kikeresni a neki valót?

Ugorgyunk. A NAT IQ-hiányos koncepciója után ott van az orbáni rögeszme, ami szakmát – méghozzá kurrens szakmát – vizionál ifjak tízezrei kezébe, a technicus humunculus képében.
Persze, azt majd ők megmondják, mi is legyen ez a szakma, mert hát annyira biztosak az ország fejlődésének irányában, hogy már ma megtudják mondani, 5 év múlva milyen szakmák ismerőire és gyakorlóira lesz szükség! Ugyan én jelen pillanatban csak betanított munkásigényt látok, de hát – hála istennek – nem is én vagyok Balog páter. Ő biztosan messzebb lát. Vagy nem.

Azután ott van még egy apró, de ugyancsak bosszantó gond: tessék mondani, ki a bánat fogja tanítani őket? A régi szakik már kihaltak, a szakoktatók már régen nincsenek korszerű, átadható tudás birtokában – ne tévedjünk, még egy kőmívestanoncnak is mást kell tudnia, mint mondjuk, 10 évvel ezelőtt! Azon kívül, hol vannak a tanműhelyek? Hol, ki fogja befogadni őket ipari gyakorlatra? Most tekintsünk el a juhászképzéstől, ahogy elnézem, mező is, birka is lesz még jó ideig Orbanisztánban. De ott van az újra indított vájárképzés. Erre mi történik? Becsukják az ország utolsó mélyművelésű bányáját is, és az onnan elbocsájtott bányamunkásoknak átképzést ajánlanak fel: biztonsági őr, bolti eladó, kőfaragó és balett táncos a karrierlehetőségük, de idegen nyelveket is tanulhatnak, ami végül is jól jöhet, mert a spanyol bányákban kapósak a magyar bányászok. Igaz, hogy se nyugdíjat, se szociális ellátást nem kapnak, szakszervezeti védelem alá se esnek, de legalább 3-4szeres pénzt vihetnek haza – már, ha megkapják a bérüket. Ha nem, legfeljebb pereskedhetnek. Nem is értem, miért nem tartanak a márkushegyi bányászoknak jogi kurzust is?

Gimnázium: bebocsájtásra várva

Gimnázium: bebocsájtásra várva


Azután ott van még a gimnáziumok dolga. Ez az oktatási intézmény alkalmas arra, hogy a gyerek, aki 14 éves korában még korántsem kialakult jövőképpel rendelkezik, négy évnyi lehetőséget kapjon a hogyan tovább eldöntésére, és ez idő alatt elméje pallérozódik, kiművelt emberfőként teszi le a maturát. Naná, hogy leszűkítik a keretszámot! Nehogy már önálló gondolkodásra képes ifjak kerüljenek ki a falaik közül! Meg hát, ott van előttük a nagy lehetőség, az egyetem! Nade kérem, micsoda bizarr gondolat! Egyetemre, egy pór gyermeke, amikor a gondosan megszűrt, kontraszelektált elitképzés – persze, ott is megmondják majd Orbánék, hányan és mit tanulhatnak, mert hát ők csak tudják, milyen szakdiplomásokra van szükség – a kimódolt! Henye filoszokra, rózsaszín lelkű ítészekre, kócos irodalmárokra, történészekre, uram bocsá’, másképpen gondolkodó közgazdászokra, még rágondolni is rossz! Brrr. Micsoda eretnek gondolat!

Egy pór tehetséges gyermeke kitörési lehetőségének az esélye ebben az oktatási rendben kb. annyi, mint kéjnőnek az áhítatosságra.

Tehát a tömegeknek mi marad: a széles sávú egyen ostobaság, ami kiválóan megfelel Orbán egyre jobban teljesítő Magyarországa elvárásainak. Műveletlen, tanulatlan – ennél fogja, jobb híján csak tucatmunkára, de abban is csereszabatosan alkalmas – rétegek alakulnak ki, mi több, korosztályok, akik természetesen igencsak alacsony bérért húzzák az igát, morzsolják monoton, kilátástalan hétköznapjaikat. Na és persze, jó magyar szokás szerint, irigykednek arra, akinek jobban megy, aki tanultabb, műveltebb. Ez a tömeg persze – éppen elégedetlensége okán – jól manipulálható. Na, ez tökéletesen meg felel Orbán céljának: bármikor, bárkik ellen az utcára hívható és bevethető talpashad, a NER legnagyobb dicsőségére, persze.

Íme, néhány példa „jövendőnk” intelligenciájából (már, ha csak az iskolára hagyatkozzunk utódaink észbeli pallérozásával).

Akik nem foglalkoznak utódjaik szellemi fejlődésével, no igen, ilyen dolgozatokra számíthatnak

Idézetek iskolai dolgozatokból!

A hajó jéghegynek ütközött és elsüllyedt a Duna közepén. Innen gyalog folytatták útjukat.

Amíg Madách a börtönben sínylődött, felesége romlásnak indult.

A janicsárok felmentek Budára, elszaporodtak és elfoglalták a várat.

IV. Béla a tatárjárás után a kihalt nép pótlásáról személyesen gondoskodott.

IV. Béla várromokat épített.

A hős várkatonák általában nem érték meg a haláluk napját, mert már korábban elestek a csatában.

Dugovics Titusz hátsóját a falnak támasztotta és azon felmászott.

A századfordulón Ady termékenyítette meg a tudósokat.

Radnóti Miklós fasiszta építőtáborban halt meg.

Móricz Zsigmond később megnősül, és elveszi a feleségét.

A néma Katrin hallgatag lett…,

Arany János 1817-tól 1822-ig született.

A Hunyadi László olyan ballada, amelyben a főhőst feldolgozzák.

Rákóczi Ferenc úgy halt meg, hogy belefulladt a Rodostóba.

Arany János welszi bárdokkal sújtott le a Habsburg-házra..

Leonardo da Vinci két olasz földbirtokos volt a középkorban.

Zrínyi Miklóst a bécsi kamara által feltüzelt vadkan ölte meg..

Petőfi egy szegény cselédlány és a magyar nép fia.

Petőfi mindent megtenne a nemzet érdekében, csakhogy ő is hősi halott legyen.

Petőfi úgy rohant a csatába, hogy jobb kezében a vers, bal kezében pedig a kard volt.

Kölcsey 1815. januárjától 1816. tavaszáig nem írt verset. Ebből az időszakból 3 verse maradt ránk.

A katonák életüket és halálukat kockáztatták.

A hős holtan esett össze. Nagyon sajnálta, de akkor már nem volt mit tenni.

A víz oxigénből és folyadékból áll.

A mocsári vész 1526-ban volt.

A Szent Jobb István király bal keze.

Janus Pannonius 15 éves korában elterjedt Európában.

Szemünk közepén van egy nyílás, amely mindenkinek fekete, mivel a fejünk belül sötét.

A föníciaiak kereskedtek és iparkodtak.

A gesztenyesütögető néni kiáll a sarokra és odacsalogatja az embereket a szagával.

Arábiában a vizet cisztercitákban gyűjtik.

Sok régi kőzetben megtalálhatóak az őskori halak lábnyomai.

Döbrögi a harmadik levonásban két púppal gyarapodik.

A középkorban a várakat katakombákkal lőtték.

Kanada területe egyenlő Európa lakosságával..

A kenguru kicsinye fészeklakó.

A ménes egy nagy lócsomó.

Toldi a csónak felé indult, mikor a cseh vitéz elővette a kardját és majdnem lelőtte Toldi Miklóst, ő azonban észrevette a fondorlatos tervet.

Boldog Margit az erény útját követte. Ártatlan életét és elsőszülött gyermekét az Úrnak ajánlotta.

Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa.

Kolumbusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt.

Az őserdő olyan terület, ahova emberi kéz még nem tette be a lábát.

Zrínyit a bécsi kamarilla által felbérelt ólmozott vadkan ölte meg.

Lincoln anyja már csecsemő korában meghalt.

És akkor a költő megírta a Szundi két apródja című verset.

Julius Ceasart a márciusi Idusok ölték meg.

Egyiptom őslakói a múmiák.

A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért senkit nem lehet kétszer megölni.

A kutatók az őshazában megtaláltak az ősmagyarok hátrahagyott részeit.

A Bibliát Guttenberg találta fel.

Anonymus III. Béla névtelen jegyese volt.

A XVIII. századi főurak palotakertjei tele voltak szépen nyírt szökőkutakkal.

A középkorú lovagok a lovagi tornákon mindig egy hölgyet tűztek maguk elé.

A nemzetiségi iskolákba több ajkú diákok járnak.

Nyáron nő a kalapos gomba, télen a kucsmagomba..

Villon fő műve az Ótestamentum.

A görög ábécé kezdete: alfa, béta, céda…

II. József, a vaskalapos király Mária és Terézia fia volt.

A fecske egy költöző madár olyan, mint a gólya, csak sokkal kisebb és nem hasonlít rá.

Barbarossa seregében kitört a pestis, amely elől maga a császár is csak álruhában tudott menekülni.

Ady Boncza Bertalant vette feleségül.

Bombay éghajlata olyan egészségtelen, hogy lakosai máshol laknak.

A kőolajat kövekből sajtolták.

Eötvös József többek között Budán született.

Csapadékfajta: lisztharmat.

A cápa jellemzése: Embert nem eszik, de nem lehet benne megbízni!

7 hozzászólás

  • -…”a tankönyvek nem jók másra, mint hideg téli napokon kitépett lapjaikkal begyújtani a kályhába”… Így már sok minden érthető! 🙂
    Ami az idézeteket illet, már 15 évvel ezelőtt olvashatóak voltak, vicclapokban!

  • Ille,
    azt a cikket a Ludas Matyiba szánta, vagy a Pajtásba?

  • enterprise: gondolkodtam azon, hogy elküldöm a Szentkirályi utcába, a Fidesz propaganda központjába, de azután rájöttem: felesleges, majd maga hírt visz róla.
    ami pedig a hozzászólását illeti: lehet, hogy jópofának szánta, de megint csak arra volt tanúbizonyság, hogy egy árva szót sem értett meg belőle.
    helyesbítek: az idézeteket valszeg igen, mivel az a maga műveltségének színvonala.

    majd szóljon, ha a tényleges cikkből valamit meg tud cáfolni.

  • lelszi: valóban, sok minden érthető. gondolom, a maga szellemi színvonalának elérése is erre alapult.
    magát is arra kérem, cáfoljon. ha nem megy, hát nem megy. nem fogok csodálkozni rajta.

  • lélfai, csak magának, csak itt és csak most: remélem, az unokái így fognak felnevelődni…
    http://www.origo.hu/itthon/20120206-megjelent-az-uj-nemzeti-alaptanterv-vitaanyaga.html

    ne tévedjen, ez nem vitaanyag lett. leszarták a szakemberek véleményét. na, ebből fog tanulni a Lélfai-unoka.

    ezt, gondolom, különösen fogják élvezni:
    „A munka megbecsülése és megszerettetése érdekében alsó tagozaton „a munka közbeni célszerű rend, tisztaság, takarékosság”, illetve a legismertebb szakmák és hivatások bemutatása, 5-8 évfolyamon „kitartó, fegyelmezett, hatékony és figyelmes munkavégzésre nevelés”, a nagyipari termelés, illetve a javító-felújító folyamatok és a pénzkereső munka bemutatása zajlik majd. 9-12. évfolyamon ezek után „a munkavállalói léttel”, a bel- és külföldi munkavállalási lehetőségekkel, valamint alapvető adózási, biztosítási, egészség-, nyugdíj- és társadalombiztosítási ismeretekkel találkozhatnak az órákon a fiatalok.”

    röhögni csak azért nem fognak rajta, mivel az ő korukban a humorérzék még nem igazán fejlődött ki.

  • „..9-12. évfolyamon ezek után “a munkavállalói léttel”, a bel- és külföldi munkavállalási lehetőségekkel, valamint alapvető adózási, biztosítási, egészség-, nyugdíj- és társadalombiztosítási ismeretekkel találkozhatnak az órákon a fiatalok.”…”
    .
    – Az még hagyján, mert ezek valóban hasznos ismeretek. Na de, baxa meg, egy olyan banda akar ilyesmit oktatni, mely:
    .
    a, Tökéletesen tönkretette a még éppen meglévő munkaerő- piacot is
    .
    b, mely- felrúgva minden szakszerűséget és ésszerűséget – a diktátor ostoba tervét, a vasárnapi kereskedelmi tilalmat törvényre emeli, ezáltal tönkretéve újabb tízezreket, és beindítva ott is az elszegényedési spirált, ahol ez nem történik meg, ha ehhez az őrültséghez nem ragaszkodnak
    .
    c, ahol a „közmunkának” nevezett, tökéletesen kontraproduktív, nyomorbért adó, állami szinten viszont pénznyelő, gépesített világban értelmetlen és röhejes rabszolgamunka nem más, mint a „munka becsületének visszaadása”, meg a „kitörés biztosítása a – nem létező – munka világába”
    .
    d, akik a magánnyugdíj-pénztárakat teljes egészében lenyúlták, és a lehető legszakszerűtlenebb módon verték el a teljes összeget…
    .
    e, akik „nem értik”, miért mennek tömegek külföldre dolgozni, és miért inkább a – még mindig nem létező – „otthoni” munka világában helyezkednek el
    .
    f, akik olyan, fekete- afrikai szintű, teljesen nyílt korrupciót, állammaffiai szabadrablást vezettek be, ami még Közép- Kelet Európában is párját ritkítja
    .
    stb, stb, stb…
    .
    Ezek akarnak oktatni közgázt, munka világát, adózást, anyjuk seggét?
    .
    Ne mán!!!!!