Semjén Zsolti, takarodj a magánéletemből!

2015 január 12 4:45 de.13 hozzászólás

Január 11, vasárnap van. Ez azt jelenti, hogy két hónap múlva az álszent műkeresztények kamupártja lakatot tesz a nagyáruházakra. A kétmillió vasárnapi vásárló számára maradnak a szűk kisboltok, ahol mindenki feszeng, nincs választék, viszont cserébe kétszer annyiba kerül minden.

A Semjén-féle parazitapárt, akikre már a távoli rokonaik sem szavaztak, és akiknek egyetlen hobbija (mármint a lopáson és a madárgyilkoláson kívül) hogy belemásszon az emberek privát szférájába, átverte a parlamenten a vasárnapi boltbezárást. Persze ne legyünk naivak: bár az ötlet megrémálmodói a kereszténydemokraták voltak, „ez a műsor nem jöhetett volna létre”, ha nincs a Fidesz.

Az a Fidesz, amelyik nem ismer se Istent, se embert : a kereskedelmi szövetség szerint 20 ezer, az MBSZ szerint akár 35 ezer EMBER válhat azonnal fölöslegessé az eszement törvény hatására.

Azt hazudjátok, hogy a családok védelmében dolgoztok, közben pedig törvény általi elbocsátásra ítéltek tízezreket. Hellóka, a kirúgott dolgozók mögött CSALÁDOK vannak! Mi a bánat ebben a családbarát? Ha csak nem olasz módon értettétek a családot…

Semjén! Orbán! Hogy fogtok elszámolni azzal a 30 ezer emberrel, akik emiatt lesznek kirúgva? Eladókkal, raktárosokkal, takarítókkal, karbantartókkal, irodai dolgozókkal, beszállítókkal, fuvarosokkal… Velük mi lesz? Mennek közmunkára nettó 49 ezerért?

Vegyük észre, a Fidesz-KDNP idegen érdekeket szolgál: vasárnap a határ menti bevásárlóközpontok forgalma fog nőni, így Románia és Szlovákia költségvetése jár majd jobban a magyarok pénzével. Csökkenő állami bevétel, kirúgott kereskedelmi alkalmazottak. Mindezt azért, hogy a maffiakormány helyzetbe hozza a haveri bolthálózatokat.

Ha eddig nem lett volna világos, immár pofátlan nyíltsággal mutatták meg: ők lopni jöttek. Már az sem számít, hogy a költségvetés 100 egységnyi bevételtől esik el, ha cserébe a haverok ellophatnak 10 egységet. Ugye evidencia, hogy ez a hazaárulás minősített esete.

És még valami, ti „családbarát” seggfejek. Bár a beígért egymillió munkahelyetekből semmi nem lett, 3,5 millió ember azért mégiscsak dolgozik ebben az országban. Egy időben a hétköznapi bolt nyitva tartással. Ők csak szombat-vasárnap érnek rá vásárolni vagy éppen barkácsolni, kertészkedni, lemenni a hétvégi házakba, ház körüli felújításokat elvégezni. Ha bezárjátok a kertészeteket, barkácsáruházakat, hol fogják intézni az ehhez kapcsolódó beszerzéseket? Ha eltörik egy cső, meghibásodik egy zár, hol veszik meg a szükséges alkatrészeket?

Nincs jogotok hozzá, hogy 10 millió ember hétvégéje fölött rendelkezzetek. Hazugság, hogy 2,2 millió Fidesz-szavazó erre felhatalmazást adhat. Adjátok vissza a jogunkat, hogy mi döntsünk a szabadidőnkről!

Semjén, Orbán, takarodj a magánéletemből!

Nyugati fény/Első kézből

13 hozzászólás

  • Mára a Tesco bejelentette, hogy 500 embernek felmondanak, aztán majd meglátják, hogyan tovább, egyáltalán nem biztos, hogy ennyi lesz a vége az elbocsájtásoknak. Arról a 13 üzletről meg ne is essék szó amit meg bezárnak.
    Kíváncsi lennék rá a többi nagynál mennyi a mennyi.

  • A SPAR már koábban bejelentette, hogy leállítja az idénre tervezett fejlesztéseket.
    Egy érdekes cikk a témában:
    http://www.portfolio.hu/ingatlan/retail/hogy_vereznek_el_a_spar_es_a_tesco_tervei.206727.html

  • Most mondta pont az RTL híradójában Nigel Jones, hogy a Tesco 564 embert bocsát el, bár egy részüknek tudnak máshol munkát ajánlani.

  • bonhomme: mint tudjuk, az RTL az usákok és a cija által pénzelt nemzetellenes hírharsona, tehát nem kell komolyan venni.

  • Az elbocsájtások tekintetében is a Tesco a legkorrektebb. A többi multi megkerülte a választ. Viszont mind leállítja a fejlesztéseket. Ez alatt nem csak az üzlethelyiség értendő. Mint tudjuk akik olvasunk is, sok egyéb országfjlesztő beruházásban is segítettek.

    A kormány terelget, mellébeszél és hazudozik, ez a része szóra sem érdemes, hisz regnálása során soha nem volt gerince kiállni a következmények elé. Minden disznóságot hazudozással nyomtak le a narancsagyúak torkán. Pedig hát ez mindig egy penészes, rothadó narancs volt.

  • „A Tesco esetében a forgalmára vetített élelmiszer-felügyeleti díj januártól nagyjából harmincszorosára, azaz több százmillió forintról mintegy húszmilliárd forintra (!) nőtt..Hogy a Tesco mozgástere még tovább szűküljön, vasárnap be kell zárnia, ami a kialakult vásárlási szokások miatt bizonyosan minimum átmeneti forgalomcsökkenéssel jár. Az már csak hab a tortán, hogy a hatalmas érvágást mindenképpen ki kell gazdálkodnia valahogy, mert ha netán veszteséges lesz, két év múlva bezárhatja a boltot. ”
    http://www.168ora.hu/itthon/ngm-zold-energia-kereskedelmi-lancok-133139.html

  • – A Tesco egész Európában bajban van
    – A bezárt Tesco üzletekre úgy néz ki van vevő
    – Az elbocsátandó munkaerőre van kereslet
    – Ausztriában sincsenek vasárnap nyitva az üzletek
    (Békés, „gemütlich” is a hangulat, nem hajtják magukat, mint az állatot…)
    – Nem gondolnám drámainak, hogy szombatig kell bevásárolni(kicsit többet kell gondolkodni, jobban szerveznia az életünket, legalább a „VVX”-en élők szürkeállománya mozgásba lendül…
    (El ne sírjam már magam, mert a Tesco gondban van. Meg fogják oldani. A nyereséges működést is. Egész Európában)

  • enterprise
    2015 január 14
    2:14 du.
    Stupid kis marslakó barátom, úgy látom neked nincs ami mozgásba jöjjön.
    Hiába aki crazy, az crazy.

  • Kedves enteprise,
    Igazad van , ezek itt téged nem értenek meg.
    Tök normális dolog, és ezért egész Európa minket irigyel, hogy az élelmiszer-felügyeleti díj januártól náluk nagyjából harmincszorosára, azaz a Tesconál több százmillió forintról mintegy húszmilliárd forintra (!) nő. Tök jó, fizessenek a gazdagok. (Vö. ezzel szemben ezerrel támogatjuk eddig, jó sokáig határon túl élt honfitársunkat, és megtámogatjuk az alig profitábilis kaszinókat 7 milliárd Forint adókedvezménnyel, mert akkor a több pénzből majd biztos többet adakozik. Na, nem a magyar filmre, mert a kis gömböc azt is lenyúlta, annyira szüksége volt rá…)
    Az így aztán ráfizetésesnek mondott nagyáruházakat, amelyeket ráadásul hétvégén már ki se nyithatnak, tényleg bezárják, és ez tényleg jó, mert a zemberek legalább nem csak hétvégeken, de hétközben sem töltik idejüket vásárlással, többet foglalkoznak a családdal, gyerekkel, főleg azok, akik ott dolgoztak, mert munkát nem egykönnyen fognak kapni. A Lázár-féle miniszterelnökségen szerinte napi 10-12 óra munka az elvárt, kíváncsi lennék mikor kellene bevásárolniuk. Nagyjából tisztában vagy egyébként a honi foglalkoztatás paramtereiről. Nem az ausztriairól, a magyarról?…
    Mindazonáltal vö. például milyen faszán megadóztatják termékdíjjal a szolárcellákat (államosított begyűjtő cég áll már a startvonalon) amikre noch dazu már a csúcs 27% ÁFA-t is kifizetjük rá – tudod a sötét liberálcsapdában vergődő EU-ban erre többnyire adókedvezményt adnak és közép- hosszútávon ezzel is könnyítenek az ország energiafüggőségén. Németországban a háztartásokon túl, az iparilag telepített megújuló energiaforrások a tervezett PAKS2 kétszeresét termelik. Igaz, hozzánk képest a mai árakon drágán – amiről beszélünk, az viszont min +10 év. És úgy tűnik PAKS2-t sem ingyen kapjuk….

  • enterprise

    Még egy kis adalék – Independent – hozzászólásához!
    Ha a szolárcellák szóba kerültek, a csüngőhasú malacka szépen be is tesz vala a világszabadalom, (160 országban levédett) és nagy nemzetközi érdeklődéssel kísért tetőcserép moduloknak. A nyáron indult a gyártása, és most sikerül kiütni a versenyképességét.

    Nem akartam veled foglalkozni, mert trollnak kevés vagy, hülyének sok, de ezt azért még odadobtam neked, hogy lásd, mennyire csukott szemmel nyalsz.

  • Kedves Independent,
    számos Mo-i gyakorlat nem olyan volt, amilyenre azt lehetne mondani, hogy normális. Ezeket szépen váltóállítás útján helyes irányba kellett, vagy kell terelni. Sok minden megtörtént már (bankok elmozdítása a fair bankolás irányába, családi adózás, devizahitelezés, multik adóztatása, alacsony kamatlábak stb.), illetve folyamatban van, sok minden hátra van még.
    Nem tűnik egészségesnek, ha egy áruházlánc (nagyméretű), miközben a magyar kereskedelmi forgalomjelentős részét kihasítja a piaci tortából, nem adózik, vagy elenyésző módon teszi ezt, arra hivatkozva, hogy nem nyereséges. Mi a fenéért fejleszti a hálózatát valaki óriásira, ha nem a nyereségért? Ja, hogy nem szeret ugyan akkor adózni? És multi lévén ezt trükkösen meg is tudja oldani? Ilyenkor valamilyen intézkedést kell tenni, hogy ez megváltozzon. Megtörtént. Az, hogy közben kiderül, hogy ilyen kereskedelmi láncok között olyan is van, amely valóban betegen működik – s nem csak nálunk, másutt is? – előfordul. Alakitsa át magát jól működőre, vagy adja át a helyét másnak (ezt piaci versenynek hívják).
    Van ilyen lánc elég. A 10 millió magyar fogyasztó azért nem rossz falat…
    A hétvégi bezárás egészen más kérdés. Nem gondolnám, hogy a forgalom ettől jelentősen függene, legfeljebb az eloszlása. Ha szappant, szalámit és orchideát akarok venni, azt akkor is megveszem, ha ezt vasárnap nem tehetem. Legfeljebb másutt és máskor.

    A szolárcella ügye nem ide tartozik, de a környezetvédelmi termékdíj alkalmazását itt – ahogy én hallottam (nem néztem utána alaposan) – nem tartom jó intézkedésnek (néha van téves váltóállítás is). Mint ahogy voltak már és lesznek még ilyenek. Majd korrigálják, ha kell. A fő stratégiai irányoknak kell jónak lenni, s akkor nincsen baj, és az rendben van.
    Amúgy No-ban kb 25 GW installált naperőmű van, ez a magyar erőmű összteljesítmény (6 GW,) kb négyszerese.