Műveleti terület

2015 január 13 1:35 de.4 hozzászólás

2004. Évi CV. (un. Honvédelmi) törvény
204. § (1) A honvédelmet érintő törvények alkalmazásában:
g)műveleti terület: földrajzi terület és a felette lévő légtér, ahol a szembenálló felek
konkrét fegyveres cselekményei megvalósulnak vagy ennek veszélye fennáll, ill. A
szemben álló felek fegyveres összeütközése miatt veszélyeztetett terület.

Magyarország műveleti terület, ezt találta mondani Népünk Boldogsága, a Kárpát-medence polihisztora – bár inkább polihisztije – az Unió megmondó embere. Mármint, hogy Magyarország az lett. Persze, kérdés, hogy ki, és mit akar művelni rajta.

Merthogy, földet megművelni, igencsak keveseknek jutott osztályrészéül, hiszem a csókosok – a földalapú támogatás mannájával – ugaron tartva birtokukat, nem, hogy nem művelik, de mások alól is kihúzták Magyarország rájuk eső részét. Felkészülnek a nemzeti parkok. Kiművelt emberfőről lenne szó? Ezzel a NAT-tal, a gimnáziumi férőhelyek csökkentésével, az egyetemek szelekciójával?

Hát akkor milyen műveleti terület is Magyarország? A törvényi értelmezés szerint, ahogy körülnézek, ennek semmi jelét nem látom.

De hát, ahogy ez már fő majrésainknál szokás, rögvest el kell készíteni egy országvédelmi tervet. Hogy ki és mi ellen, az lényegtelen, minden valamit is magára adó nemzetnek kell, hogy legyen egy ilyen. Gondolom, kell hozzá egy Gucci táska is, amiben mindenhová elhordozhatják a Fő Országvédő után, hogyha egy megvédendő helyzet előadódik, csak a kezébe nyomják, ő meg kikapja belőle az országvédelmi tervet, fellapozza a megfelelő paragrafust, és alkalmazza. Mindenki üljön át egy másik autóba. Nem annyira látványos, mint az USA elnökének az a bizonyos fekete táskája, de kétség kívül jobban néz ki.

De azért ezzel az országvédelmi tervvel is van egy kis gond. Innen nézve ez nem is annyira ország, mint inkább kormányvédelmi terv. Még inkább orbánvédelmi terv. Miből gondolom? Orbán – saját fogalmi rendszere szerint – maga a nép, maga az ország (ezt igazolják kijelentései is, bár azok már-már a modern pszichiátria hatáskörébe tartoznak), így értelem szerűen az ország védelme = személyének védelme – no, nem TEK szinten.

Persze, kérdés, ki ellen? Bármennyire is ezt szuggerálja, a külhonból érkező – egyelőre még verbális – támadások nem az ország ellen, hanem ellene, és korrupt maffiája ellen irányulnak. Mit tehet hát? Hárít. Nekem róla a Dollárpapa c. film kisembere jut eszembe, mikor szánalmasan mekegi ugyanezt, midőn kérdőre vonják: kérem, én hárítok!

Tehát, a külső ellen – bármennyire is szeretné – kizárva. Az ordító egér nem tétel ezen a világjátszma porondon.

Marad a belső ellen, mire a Rogán gyerek támad (mert hát, csak kell valami, ami ellen egy országvédelmi tervet össze kell lapátolni!). Rá is kérdez: ugyan, ki is finanszírozza a civil tüntetéseket? Milyen piti: még csak nem is az ellenzék lábikrájába harap ez a kis falusi eb (önmaga definiálta magát így: egyszerű parasztgyerek vagyok. Én csak, jelleméből következtetve, kibővítettem. Azon felül magában hordozza a paraszti önfenntartás el nem ítélhető, vérébe ivódott ösztönét, a gyarapodásét, a szerzését. Csak nála nem az örökösökre osztható földbirtokról van szó.)

Hát persze, hogy az usákok, meg a sziáéj, becsatlakozva gudfrenddel! Vagy nem. De hát, a lényeg, hogy belülről is támadják – a mit is? Az országot? Hát, ez azért kurva nehéz lehet, belülről egy területi egységet támadni! De semmi baj, Orbánék megoldják! Minden esetre, kell egy országvédelmi terv. Akik ellen meg kell védeni az országot – izé, Orbánt – majd később kijelölik.

Valamikor, amikor szilveszter éjén hallgattam a Himnuszt, mindig megkönnyeztem. Pár éve már nem, hacsak nem keserű könnyekkel.
Mert hát, Orbánékra gondolva, valóban: „balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt, megbünhödte már e nép a múltat s jövendőt!”

4 hozzászólás

  • Így van. Régebben én is meghatódva néztem a kokárdára, zászlónkra, megkönnyeztem én is a himnuszt, Elintézte – ez a patkány, – hogy ma már köpök egyet és undorodom. Szégyellem, hogy magyar vagyok.
    Mást is gondolok, de ezt nem írom le. Géppisztolyra, aknákra, bombákra is gondolok.

  • „balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt, megbünhödte már e nép a múltat s jövendőt!”

    Talán a fenti klasszikus sort azzal lehetne kiigazítani, hogy elhagyva a multídőt a ” megbünhődte ” helyett úgy mondanánk, hogy ” most bünhődi ” .

  • Horváth Béláné

    Orbán már sokszor elmondta: ő megvédi a magyar népet!
    Most is ezt fogja tenni, védi a népet a civil tüntetőktől. Eddig is tudtuk, hogy aki nem mellette van, az nincs is.. Tehát azokat nem védeni kell, elsöpörni, de úgy, hogy írmagjuk se maradjon. Hisz valami hasonlót mondott: hogy az ellenségedet meg kell ölni. (nem pontos!) Ha életbe lép márciusban a Költségvetési törvény, akkor azonnal 5-600000 ezer embert juttat az éhhalál szélére, máris kevesebben lesznek sokkal az ellenségek. S majd beigazolja, hogy a munkalapú társadalom az igazi, hisz ezzel még Pintér is kihúzhatja majd magát, hisz a „megélhetési bűnözés” is megszűnik, hisz nem lesz mit lopni sem. Szóval… 🙁 Szomorú évnek nézünk elébe, ha csak évről beszélhetünk…?

  • Horváth Béláné: ha legyőzted az ellenséged, ne habozz végleg meg is semmisíteni. tipikus orbáni elv.