Búcsúzunk…

2015 január 16 7:52 de.1 comment

Álljatok meg most kis időre…Emlékezzünk együtt, Andressew Ivánra…A fia írta tegnap:

„Papa ma délután meghalt. Másfél éve derült ki, hogy nagyon beteg. Soha nem állt le, mindig azt mondta, hogy amíg bírja, folytatja a munkát, hiszen olyan sok ember szereti, akiket viszont-szeret, ezért ez kötelessége. Határozottan megtiltotta, hogy temetése legyen, helyette ragaszkodott hozzá, hogy testét orvostanhallgatók vizsgálhassák. A népszavás kollégái pedig szombaton 16 órakor a Szent István parkban, Fejtő Ferenc szobránál gyertyagyújtásra hívják az emlékezőket. Pár napja családjának azt mondta, hogy ha meghalna, mindenkit puszil. Hát, most mindenkit puszil.”

Iván kérésére hallgassuk meg együtt ezt a mantrát:

Itt a Kanadai Magyar Hírlapban a munkatársunk volt. A Mai Nap-nál alapító tagként, valaha együtt dolgoztunk. Egyenes, becsületes jó EMBER volt, így csupa nagybetűvel. Jó tollú író és megvesztegethetetlen. Becsültem, becsülöm érte. – akik valaha is Vele együtt dolgoztak, nem felejtik el Ivánt. A szaktudását, tehetségét, a lojalítását de az igazságszeretetét sem.

Georgina Bojana

Andrassew Iván

Andrassew Iván

1 Comment

  • Rapcsák Zoltán

    Megható volt hallgatni ezt a gyönyörű mantrát.
    Nem régi olvasójuk vagyok, de azt látom, hogy az igazságot írják. Olyan mint nálunk az ATV, és a KLUB rádió.
    Én hamvasztásos, szóró temetést szeretnék. Nem tudom, hogy hol lehet csatlakozni. Ezzel a módszerrel én is tudnék a testemet vizsgálóknak sokat mutatni. Átestem már az életem során egy s más műtéten, pl kettős mű szívbillentyű műtéten. az orvostan hallgatói tanulhatnának rajtam. Már lassan 20 éve így élek.
    Sajnos egyéb elfoglaltságom miatt nem vehetek részt a gyertya gyújtáson, de szívemben megőrzöm emlékét