A falusi pávatáncosok gazdasági bevándorlása Budapestre

2015 január 20 8:38 de.4 hozzászólás

„A gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont” – mondta el a felcsúti, és akár igaza is lehetne. Hozzátette: „nem akarunk tőlünk különböző, kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani.”–Orbán Viktor

Most tekintsünk el attól, hogy ezt milyen események után mondta, és csak olajat öntött evvel (ismét) a szélsőjobbosok tüzére. Tekintsünk el attól is, hogy magyar gazdasági menekültek százezrei lepik el nyugat-európát, és ha ott ezt vágnák a fejükhöz nap, mint nap, akkor biztosan könnyebb lenne nekik. Attól is tekintsünk el, hogy Szent István is a sokszínű társadalmat preferálta, ahogyan arra felhívta a figyelmet André Goodfriend twitter oldalán. És attól is tekintsünk el, hogy milyen hőbörgés lenne a „nemzeti” oldalon, ha a románok szeretnék Romániát Romániának megtartani, vagy a szerbek Szerbiát, az ukránok Ukrajnát és a többi. Azt se bolygassuk, hogy pont ők azok, akik boldog-boldogtalannak magyar állampolgárságot adnak, akár csak úgy, akár pénzért.

Azt is próbáljuk kibírni, hogy magyar álláspontról beszél Orbán, miközben csak a saját antiszemita álláspontját mondja el.

Minden esetre próbáljuk meg ezeket a fenti mondatokat más kontextusba helyezni. Egy-két szót változtassunk meg bennük, és lám kiderül, hogy mekkora igazságot mondott ez a pávatáncos illiberális stadionos:

„A falusi bevándorlás rossz dolog Budapesten, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz a budapesti emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a budapesti álláspont… Nem akarunk tőlünk különböző, kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között, Budapestet szeretnénk Budapestként megtartani”.

Ugye így már mindjárt van értelme és igazsága.

Forrás: playingintheworldgame.wordpress.com

Forrás: playingintheworldgame.wordpress.com

Hiszen a falusi gazdasági menekült kisebbségek annak idején már fiatalon felmenekültek Budapestre, ott ingyen lakhattak kollégiumban évekig, majd ingyen diplomát szerezhettek. A budapestiek biztosították ezeket nekik. Voltak olyanok is, akik budapesti önkormányzati lakáshoz juthattak, pedig biztosan lettek volna Budapestiek is, akik rászorultak volna egy lakásra a Mester utcában. De a falusi menekült kapta meg, amit később elcserélt egy belvárosi még nagyobb, 135nm-es négyszobás felújított, szintén önkormányzati, tehát budapesti tulajdonú ingatlanra a Haris közben. Ezt a falusi bevándorló megvehette mindössze félmillió forintért, majd pár év múlva eladta 60millióért. Ezek után felköltözött Budapest egyik legfrekventáltabb részére a Cinege utcába, és azóta az egész környéket lezáratja hónapokra a közpénzből fenntartott magánhadseregével.

Ez a falusi bevándorló menekült, aki istállónak nevezi azt a fővárost, mely őt befogadta, ma már a parlamentet is elfoglalta falusi bandájával, és nagy erőkkel készül bevenni a Budai várat is. Míg ő egész Budapestet bevette, addig a vidéki menekült társai, mint Rogán, Lázár, Kocsis, Szijjártó, Kósa, meg a többiek, kicsiben űzik ezt a sportot, helyi szinten. Az összes falusi gazdasági menekültnek már 100milliós budai ingatlana van, pedig egyik sem dolgozott soha a versenyszférában, mégis milliárdosok. Cserébe viszont partnerek mindenben, ami kárára van az őket befogadó népnek.

A felcsúti gazdasági menekült, miután kihasználta a budapestiek nagylelkűségét meg a liberális demokratikus jogállam adta lehetőségeket és hatalomra került, szépen kinyírta azt, és illiberális, antidemokratikus berendezkedéseket kezdett éltetni. A felcsúti szemétbe dobta az alkotmányunkat, amire felesküdött, lebontotta a fékek és ellensúlyok rendszerét, bolsevik módra pártkatonákat ültetett minden független pozícióba és keleti despoták játékszerévé tette azokat a milliókat, akik neki lehetőséget biztosítottak egy jobb életre, és a faluszéli putriból való kiemelkedésre.

Ezért káros a falusi menekültek bevándorlása, ezért nincs semmi haszna, mert csak bajt és veszedelmet hoz a budapesti és európai emberre. Mint látjuk, ha nem szabályozzuk megfelelően a törvényeinket, és jóhiszeműen, magunkból kiindulva jót feltételezünk embertársainkról, és segítjük őket, akkor annak bizony csúnya vége lehet. Nem csak Franciaországban, ahol bevándorló szülőktől helyben született beteg állatok gyilkoltak egy vallás nevében védtelen embereket, hanem bárhol.

Például nálunk is, ahol szintén beteg emberek gyilkolnak egyelőre még csak demokráciát, szólásszabadságot, alkotmányosságot, vallásszabadságot, egyenlő piaci feltételeket, ortodox gazdaságpolitikát és alapvető jogokat. Ezek a jöttment menekültek, ha lehetőségük van rá, akkor megölik az ellenfelüket, és ezt nem is titkolják. Amit titkolnak, az a választási programjuk, az, hogy mit terveznek az országgal és Budapesttel. Márpedig fenekestül felforgatták. Azt hiszik ajándékba kapták, pedig csak befogadták őket, mint falusi menekülteket. Engedd be a tótot és kiver a házadból, tartja a dakotamondás.

Nem akarunk tőlünk különböző, kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között. Nem akarunk kisebbrendűségi komplexusban szenvedő, pávatáncoló, félázsiai, éhenkórász, hatalommániás, hazaáruló, jogászbűnöző kisebbséget magunk között.

Mi csak tisztességes, européer, szabadságszerető demokratákat akarunk látni!

A.G.

4 hozzászólás

  • Benedek Margit

    Igazán nagy tisztánlátásra és empátiára vall minden gondolat,
    ami a cikkben elhangzik.Csak csodálni tudom, akik ilyen bátran
    és hozzáértőn foglalnak állást. Sajnos 9 éve távol élek a ha-
    zámtól, de évente három hónapot otthon töltök, igy csak inkább
    az elbeszélésekből és panaszokból értesülök drága kis hazám
    pusztulásáról. Pedig latolgatom a hazaköltözést, ez a helyzet
    egy kissé megnehezíti a döntést. Bár ez a sok bölcs és tisztán-
    látó elérné a célját, az ország lakosaival együtt, hogy jobbí-
    tani tudnának a helyzeten és megtalálnák a megfelelő kormányzó-
    kat, akik a népért és nem önmagukért tevékenykednének.
    Nagy együttérzéssel vagyok minden tevékenységükben. B.Margit

  • Benedek Margit

    Bocsánat, de először kaptam meg ezt a cikket és először olvastam,
    és a reakcióm csak először írtam meg, mégis, azt írták, hogy
    már hasonló érzelmü levelet küldtem.
    Ez úgy tűnik a technika trükkje.
    Bocsánat,hogy észrevételemet elküldtem.

  • Benedek Margit: valóban, ez a technika ördöge, a WP néha csinál ilyet. Észrevételét köszönjük.

  • Sajnos tényleg azóta istálló ez a város, mióta abba a bizonyos Bibó-koleszba szorított vidéki csürhe-népség innen, e csodás képen látható Szabadság-hídtól mindössze 500 méter távolságra kiszabadult és feldúlda a Duna gyöngyét Budapestet…