Kovács László: Nemzeti érdek és külpolitika

2015 február 1 12:10 de.13 hozzászólás

Kovács László Magyarország külügyminisztereként szolgált 1994 és 1998 között, valamint 2002-től 2004-ig. A volt miniszter beleegyezett, hogy a KMH lehozza esszéjét, melyben kifejti: a demokratikus értékekkel összhangban lévő külpolitika, illetve az Orbán rezsim által elvesztett nyugati szövetségesek visszaszerzése az egyik legfontosabb kihívás Magyarország számára.

Kovács László az M1-ben.

Kovács László az M1-ben.

Gyakran elhangzik olyan vélemény, hogy hazánkban az emberek nagy részét nem érdekli a külpolitika. Ebben nyilván van igazság. Ám azt nem mondhatjuk, hogy nem is érinti. Érinti bizony azokat is, akiket nem érdekel. Magyarország földrajzi elhelyezkedése, mérete és más adottságai miatt életünkre meghatározó befolyást gyakorol, hogy milyen a nemzetközi megítélésünk és kapcsolatrendszerünk.

Magyarországon a hatvanas évek vége felé kezdtek kibontakozni óvatos reformok. Először a gazdaságirányításban, később a kulturális életben és más területeken is. A nyolcvanas évek elejétől az addig teljes mértékben a szovjet irányvonalat követő külpolitikában is elkezdődött bizonyos változás. Miközben Magyarország a Varsói Szerződés és a KGST tagja volt, a Kelet és a Nyugat közötti enyhülést kihasználva, majd ehhez hozzá is járulva egyre szorosabb kapcsolatokat épített ki a nyugati demokráciákkal. Az akkori magyar vezetés természetesen nem hirdethetett „nyugati nyitást”, de a gyakorlatban ezt tette. Ennek nyilvánvaló kockázatát mérsékelte, hogy 1982 és 85 között Moszkvában három szovjet pártfőtitkárt is eltemettek, így a Kreml figyelme sokkal inkább az utódlásra összpontosított, mint Magyarország külpolitikai lépéseire. 1985 áprilisától pedig Mihail Gorbacsov volt a Szovjetunió első embere, aki már egy más gondolkodásmódot képviselt. A külpolitikai nyitási folyamat csúcspontját 1989 szeptemberében a magyar–osztrák határ megnyitása, a több mint hatvanezer NDK-ból jött menekült kiengedése és ennek nyomán a berlini fal leomlása, majd a két Németország egyesülése jelentette.

A rendszerváltást követő években bebizonyosodott, hogy a korábbi „nyugati nyitás” valóban a nemzeti érdekeinket szolgálta. Ez tette ugyanis lehetővé, hogy hazánk az egykori szovjet blokk országai közül a legelsők között került be az Európa Tanácsba, az OECD-be, a NATO-ba és az Európai Unióba. A Horn-, majd a Medgyessy-kormány külügyminisztereként tapasztalhattam, hogy az európai közösségben már a csatlakozásunk előtt a belső körhöz, az integráció mélyítését és bővítését leginkább támogató tagállamokhoz soroltak bennünket.

A Horn-, a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok külpolitikája idehaza és a világban is mindenki számára egyértelmű és kiszámítható volt. A Horn-kormány rendezte alapszerződésben viszonyunkat Szlovákiával és Romániával, majd folytatta le a csatlakozási tárgyalásokat a NATO-val. Ugyancsak a Horn-kormány kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval, amelyeket azután a Medgyessy-kormány zárt le. A Horn-kormány állította helyre a kapcsolatokat Oroszországgal, és a Medgyessy-kormány nyitott Kína felé. A Gyurcsány- és a Bajnai-kormány külpolitikája is teljes mértékben összhangban volt az euroatlanti közösség értékrendjével, szövetségeseink, barátaink és gazdasági partnereink támogatásával szolgálta nemzeti érdekeinket.

Ma már mindez csak távoli emlék. Orbán Viktor a 2010 tavaszi választások előtt kijelentette, hogy célja a „centrális politikai erőtér” megteremtése. Ennek lényege, hogy a Fidesz mint erős kormányzó párt úgymond felesleges viták nélkül tudjon dönteni minden fontos kérdésben. A választásra jogosultak csupán egyharmadának szavazatával, a leadott szavazatok alig több mint a felével megszerzett kétharmados parlamenti többség segítségével Orbán Viktor lebontotta a demokrácia alapját jelentő fékek és ellensúlyok rendszerét, lényegében felszámolta a pluralizmust, azaz pusztán díszletté tette a többpártrendszert. A Fidesz–KDNP parlamenti többsége korlátozta a demokrácia szempontjából fontos valamennyi intézmény és tisztség függetlenségét.

Mindez magában hordta Magyarország eltávolodását szövetségi rendszerünktől, a feszültséget Magyarország és az euroatlanti közösség, mindenekelőtt hazánk és az Európai Unió között.

A korlátlan egyszemélyi hatalom megteremtésére irányuló szándéka gyökeresen átalakította Orbán Viktor világlátását. Alig pár hónappal a 2010 tavaszi kormányváltás után a magyar nagykövetek szokásos éves értekezletén kijelentette, hogy „a Nyugat hanyatlik, kialudt a fáklyája, Keletről fúj a szél”. A következő nyáron Oroszországot már szövetségesként említette. A demokrácia és a jogállam leépítését, az uniós értékrend, a normák és szabályok megszegését az Európai Unió természetesen nem hagyta szó nélkül. Egymást követték a vizsgálatok, a kötelezettségszegési eljárások. A jobboldali többségű Európai Parlament többször is elmarasztalta Orbán Viktort és rendszerét. Ezekre a kritikákra a kormányfő ellentámadással, durva sértegetéssel reagált. Tagadta a megállapítások jogosságát, beavatkozással, sőt gyarmatosítással vádolta az uniós intézményeket, és példátlan módon szabadságharcot hirdetett Brüsszel ellen.

Gyakran hangzik el az a vélemény, hogy az orbáni külpolitika fő veszélye a kiszámíthatatlanság. Szerintem a helyzet ennél rosszabb! Orbán Viktor külpolitikája nagyon is kiszámítható, egyeduralmi törekvéseiből, téves világképéből pontosan levezethető. Reális megítélését csak a naiv szemlélők esetében zavarja a kormányfő saját maga által „pávatáncnak” nevezett kettős beszéde, amit joggal nevezhetünk megtévesztésnek, hazudozásnak.

Az Orbán-kormány által szorgalmazott „keleti nyitás” logikusan következik abból, hogy számára – ahogy ezt a múlt nyáron tusványosi beszédében kifejtette – nem a nyugati liberális demokrácia, hanem az illiberális állam, Putyin Oroszországa, Erdogan Törökországa és Alijev Azerbajdzsánja jelenti a mintát. Az említett vezetők kétségtelenül kellemesebb tárgyalópartnerek számára, mint a demokratikus jogállamok vezetői, hiszen nem kell attól tartania, hogy szóvá teszik a demokrácia, a jogállam lebontását vagy a sajtószabadság korlátozását.

Orbán Viktor felfogását jellemzi az a kijelentése is, hogy „az értékalapú külpolitikát az okos országok találták ki a félnótások számára”. A csak érdekeken alapuló külpolitika híveként erőlteti a „keleti nyitást”, azt állítva, hogy az illiberális állam gazdaságpolitikája hatékonyabb, mint a liberális demokráciáé. Ezt egyébként a tények cáfolják, arról nem is beszélve, hogy mekkora különbség van a kétféle állam által nyújtott életkörülmények között.

Orbán Viktor tévedését bizonyítja Oroszország gazdasági helyzetének alakulása. Az olajárak drámai csökkenése jelentős bevételkiesést okozott Oroszországnak. További problémát jelentenek az ukrajnai beavatkozása miatti nyugati szankciók és a rubel értékének jelentős csökkenése. Orbán Viktor ehhez az Oroszországhoz kötötte Magyarország sorsát. Hiába figyelmeztették a kormányfőt a demokratikus ellenzéki pártok a titkolózással kísért orosz orientáció veszélyeire.

Nemzeti érdekeink szempontjából különösen aggasztóan alakul a magyar–amerikai viszony. 2012 nyarán a Budapestre látogató Hillary Clinton külügyminiszter asszony nem véletlenül hangsúlyozta nyomatékosan a fékek és ellensúlyok különleges szerepét a demokrácia érvényesülésében. A figyelmeztetést pár héttel később megerősítette a hivatalos külügyminiszteri jegyzék, amelynek átadására példátlan módon közel két hónapot kellett várnia az amerikai nagykövet asszonynak. Ez a durva udvariatlanság tovább rontotta Washingtonban a magyar kormányfő megítélését.

Míg korábban Horn Gyula, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is kapott meghívást hivatalos washingtoni látogatásra, ezt Orbán Viktor 2001 óta nem tudta elérni, és az újabb fejlemények után erre a jövőben sincs esélye. A demokratikus normákat lépten-nyomon megsértő orbáni belpolitikát 2010 óta folyamatosan kritikával illető amerikai vezetés nem titkolt rosszallással reagált Orbán Viktor és kormánya Putyin Oroszországához történő közeledésére. Rossz néven vették, hogy Orbán Viktor – bár az Európai Tanácsban megszavazta – nyilvánosan kritizálta az Oroszország elleni szankciókat. Ugyancsak szemrehányással illették az Ukrajnába történő magyar gázszállítások átmeneti felfüggesztését. Amerikai és nyugat-európai vezetők is szóvá teszik, hogy Orbán Viktor kormánya haszonélvezője a NATO-tagság nyújtotta biztonságnak, valamint az Európai Unió pénzügyi támogatásának, ugyanakkor nem tartja magára nézve kötelezőnek a szövetségesi hűséget. Lényegében ezt fejezte ki John McCain republikánus szenátor, korábbi elnökjelölt durva nyilatkozata is. Az is nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor és kormánya amerikai megítélése szempontjából további súlyos károkat okoz az a hidegháborús szovjet propagandára emlékeztető szitokáradat, amelyet néhány vezető Fidesz-politikus és a kormánypárti média zúdít az Egyesült Államok vezetésére.

Valószínűleg igaza van Orbán Viktornak és azoknak a politikus társainak, akik szerint az amerikai kitiltási ügy mögött a magyar külpolitikában felerősödött orosz orientáció az igazi ok, a korrupció csak „fedőtörténet”. Ám ez nem kisebbíti, hanem éppen növeli az orbáni politika felelősségét Magyarország elszigetelődéséért.

Bízom abban, hogy a magyar választók egyre nagyobb része megérti, az Orbán-kormány külpolitikája nem kevésbé káros, mint belpolitikája. Ráadásul a kettő szorosan össze is függ. Orbán Viktor korlátokat nem tűrő hatalmi ambíciói nemcsak a nemzet, az ország, az emberek nagy többségének érdekeit szolgáló kormányzásra teszik őt alkalmatlanná, de arra is, hogy biztosítsa hazánk harmonikus beilleszkedését az euroatlanti közösségbe. Személye és politikája akadálya annak, hogy boldogulásunkat szövetségeseink, barátaink és partnereink segítsék, támogassák. Magyarország, a nemzet érdekei ezért teszik elkerülhetetlenné Orbán Viktor és antidemokratikus rendszere mielőbbi távozását.

Orbán Viktor távozása és a velejéig hamis, pusztán a Fidesz vezérének egyszemélyi hatalmát biztosító Nemzeti Együttműködés Rendszerének megszűnése csak a szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy a magyar külpolitika ismét eredményesen szolgálja a nemzeti érdekeket.

Újra kell teremteni a nemzeti konszenzust, amely támogatja a demokratikus és jogállami értékrenddel összhangban lévő külpolitikát, visszaszerzi szövetségeseink, barátaink és partnereink bizalmát, támogatását.

Kovács László

13 hozzászólás

  • Nagyon jo, szinvonalas iras. A szerzo persze EU biztos is volt meg a szocik vezetoje is. Nem mai gyerek, es nem szelhamos, mint a maiak. (Nincsenek is milliardjai, mint a mai rablobandanak). Erdemes lenne hallgatni ra. Hogy igaza van, azt mar eleve a mai utodja bizonyitja a ‘miniszteri’ poszton. O lehetett melto partnere egy akkori Kerry nek vagy Dr. Steinmeier-nek. Ez a mai ficsur meg borond-hordozoja se lehetne, csak a betanult lozungokat mondja naprol napra. OMG, micsoda kontraszt, hova let a hazank.

  • Bocs ‘hova lett’. A komputer javitja at rosszra.

  • „… a demokratikus értékekkel összhangban lévő külpolitika, illetve az Orbán rezsim által elvesztett nyugati szövetségesek visszaszerzése az egyik legfontosabb kihívás Magyarország számára….”
    .
    – Mér itt megakadt a torkomon a tea (éppen ezt ittam).
    .
    Visszaszerezni mindezt? Hogy? Kivel? Ki lenne ezt a szemét bandát leváltó szakértői kormány, benne egy külpolitikai veteránnal? Tudtok ilyenekről? Én továbbra sem.
    .
    Orkbánisztánban nem csak azért nem lesz orkbánváltás, mert maga a főmaffiózó többé ki nem adja kezéből a hatalmat, hanem azért sem, mert nincs kire szavazni. És ezen Kovács László jó meglátásai sem segítenek.
    .
    A mostani, csak papíron létező külügy, élén a sz…rgyártóval, pedig akkora rombolást végez egy- két év alatt, hogy azt semmilyen módon nem lehet már majd helyre hozni egy emberöltő alatt sem.

  • Kovács László,

    akkor sem mond igazat, ha kérdez, a „merjünk kicsik lenni” filozófia „bátor” harcosa. Ez az írása is tele van csúsztatásokkal. Igen, a kommunizmus alatt, annyira volt önálló a magyar külpolitika, mint a csecsszopó anyja ölében, vagy egy porcelán kutya a kirakatban.
    Neve fémjelezte azt a politikát, mely során a teljes magyar gyáripar (a mezőgazdasági iparral együtt) fillérekért külföldi kézbe csusszant, majd a stratégiai fontosságú erőművek stb.
    KL nem buta, mondhatni dörzsölt. De ez a dörzsöltsége nem látszott meg a külpolitikáján, csak az erőterekben végzett mozgásán, ma már pártja is parkoló pályára állította.
    Írása értékrendjét (szervilizmusát) és szocializációját (a kommunizmus alatt, szovjet megszállással, KGST-vel, Varsói szerződéssel) tükrözi. Az EU-ban érdekes módon, mikor energia biztosnak jelölték, elég józanul és pragmatikusan – s életében először talán őszintén – kiállt az atomenergia mellett. Ezt a hibát (amit az óta százszor megbánt) biztosan nem követi el még egyszer, mert akkor ez a bukását jelentette.
    Szerencsére nem ő irányítja ma külpolitikánkat.

  • Enterprise,
    Csodálatos, hozzáértő és jóindulattól duzzadó hozzászólásod büszkeséggel töltsön el minden ma regnáló holdkórost.

  • „..nem ő irányítja ma külpolitikánkat…”
    .
    – Nem, te rakás szerencsétlenség.
    .
    Hanem egy semmihez nem értő, nyelveket nem beszélő, ultrakorrupt, vízfejű idióta és annak haveri köre. Olyan magadfajták.
    .
    Meg is látszik; putyin a legjobb haver, közép- ázsiai diktatúrák a mintaállamok, az euro- atlanti világban meg csak protokoll miatt állnak szóba orbáni „diplomatákkal”.
    .
    Te enterspricc, te tényleg Taügetosz- érett vagy.

  • gyuri10: kérd meg, hogy mondja el ugyanezt a saját szavaival. Én már megpróbáltam, de nekem se sikerült rábeszélnem. Hihetetlen készlete van sajtósablonokból.

  • „.. Hihetetlen készlete van sajtósablonokból…”
    .
    – Nincs, 🙂
    .
    Egyszer kiszúrtam, hogy a vízfejű hülyegyerekkel (aki most éppen „külügyminiszterként adja elő) kapcsolatban ugyanazt copyzta be vagy háromszor is, három különböző cikkhez.

  • Eldrad,
    hazudozik (csak tehetségtelenebbül), mint mintaképe, KL.

  • enterspriicc:
    .
    -Miért nem takarodsz már el innen a jó melegbe?

  • Kedves enterprise: hogy lehet egyaltalan osszehasonlitani azt a korszakot ezzel… akkor barataink voltak, most csak ellensegunk van. Akkor volt normalis kulugy es diplomataink, ma a kulugyminiszter egy rohejes kis focista, aki labdaba se tud rugni a nemzetkozi porondon. Meg tele vagyunk partaktivistakkal a diplomaciai posztokon, akik a fideszt keviselik, es nem a magyar nepet.

  • Kedves Daniel,
    sosem éreztem úgy, hogy KL képviselt volna engem, mint a nép egyszerű gyermekét. Namost voltunk ezzel így néhány millióan. Most is hasonló lehet a helyzet. Biztosan vannak jó páran, akik azt érzik, amit anno én (ezen az érzeten általában a válaszásokon lehet változtatni).
    A mai külügyi apparátus tagjainak életkora lehet hogy annyi, mint a régi apparátcsikok külügyi gyakorlata, csak ne feledjük, hogy amit azok gyakoroltak, abból bizony én(meg még pár millióan) már nem kérünk…

  • Enterprise,
    hogy ti mit kértek azt már tudjuk.Hogy mit érdemeltek úgy an block azt is tudjuk.De hogy ezt miért kell egy jobb sorsra érdemes népnek megszenvednie azt nehéz megérteni.(félreértések elkerülendő:Azért nem az egész nép érdemes jobb sorsra.)