Megválaszolatlan gondolat

2015 február 3 8:06 de.2 hozzászólás

Olvasom Ágh Attila sorait a Szép Szó oldalán.

„A rendszerváltást követően a gazdaság és a politika szereplőinek alapvetően két típusa jelentkezett, nagyrészt belőlük állt a régi „gazdpol”elit, amely megadta ennek a negyedszázados országromlásnak az arculatát és az irányát.” – írja mindjárt a kiemelt mondandó számára szolgáló kopfban (mai szóval lead-ben).

A tévedés számomra nyilvánvaló. A rendszerváltást követően???!!! Közkeletű hamisítás mindkét oldalról, hogy a „rendszerváltást” kényszeresen kapcsolják konkrét évhez, dátumhoz, holott egy folyamatról volt (és van) szó. Amely évekkel 1989 előtt kezdődött, és 25 évvel ezelőtt csak e folyamatokat gyorsította föl a világhelyzet. A nemzetközi helyzet fokozódott – kedves Pelikán* elvtárs. Miközben szinte mindenki elismeri, hogy Magyarország nyitott gazdaságú ország, kitéve a nemzetközi folyamatok minden áramlásának, aközben nincs – vagy alig van – valaki, aki ennek következményeiről is szíveskedne tájékoztatni a „népet” vagy a „lakosságot”, kinek mi tetszik.

Például olyan apróságokról, hogy az ország „romlása” tulajdonképpen minek a következménye. Elsősorban annak, hogy a magyar gazdaság elvesztette azt a komparatív előnyét, amit a KGST** zárt rendszerében élvezett. Már 1989-ben is látható volt, hogy az akkor még szovjet elvtársak szívesebben utaznak Nyugatra Mercedesért, mint hazánkba Ikarusért***. Legyen az bármilyen jó, a célnak megfelelő. A COCOM**** lista, illetve annak kijátszása ugyan egy ideig még „sikereket” is hozott, de minek venne lopott másolatot valaki, ha megkaphatja az eredetit is, és nem is drágábban. Ugyanez áll az élelmiszerekre, amit szokás a „világhírű” magyar mezőgazdaság javára írni. Csak azt felejtik el sokan, hogy az élelem éppen 1989 óta lett jelentősen olcsóbb. (Hallom a felhördülést a 3,60-as kenyérről és társairól. De. 1969-ben 44 forint volt egy kiló disznókaraj, egy akkoriban jónak számító havi 2000 forintos fizetésből 45 és fél kilóra futotta volna. Ma 100 ezer forintos, átlag alatti jövedelemből 83 kilóra tellene az 1200 forintos húsáruból. De még a 60 ezer forintos közmunkás nettóból is 50 kiló karajt vehet az ember. És igaz ez a lisztre, cukorra, almára, banánra, tessék utánaszámolni.) Mégpedig azért, mert az élelmiszer termelés jóval magasabb színvonalon zajlott – és zajlik sajnos ma is – Európa nyugati felében. Igaz ez a iparra is.

De lépjünk túl a reáliákon – bár politikai elemzéssel foglalatoskodónak ez elég veszélyes mutatvány. Ágh Attila szemmel láthatólag beleszeretett a macska- meg a kutyaféle ragadozókról szóló allegóriájába (bár ezt a műfajt az etológusok szakértőbben művelik). És az ország minden baját-gondját ennek tulajdonítja. A hasonlatnak az a baja, hogy hazug. De a legnagyobb gond vele, hogy nem lép ki abból a politikaszerte egyébként kényelmes dumából, hogy a „népnek” egyetlen baja van, mégpedig az, hogy a különféle „ragadozók” – tulajdonképpen a teljes politikával foglalatoskodó népség – megfosztják méltó életlehetőségétől. Ez nemcsak nem igaz, hiszen a véleménynek nem kell „igaznak” lennie, de veszélyes tévedés. Mégpedig azért veszélyes, mert azt sugallja: végülis Te nem tehetsz semmiről, nem tehetsz semmit, legfeljebb azt döntheted el, hogy „macskák” vagy „kutyák” orozzák el előled a koncot.

Ez a felfogás a demokrácia iránti totális értetlenséget tükrözi. „A régi baloldal teremtett ugyan értéket azzal, hogy létrehozta a formális demokrácia intézményrendszerét, de mivel nem töltötte meg azt valódi társadalmi-gazdasági tartalommal, ezért nem hozott létre fenntartható demokráciát és tartós társadalmi haladást.” – írja a szerző másutt. Demokráciát sem a macska- sem a kutyaféle ragadozók nem tudnak „teremteni”, legfeljebb „létrehozzák a demokrácia formális intézményrendszerét”. Ezeket használni, ezekkel élni, „megtölteni valódi társadalmi-gazdasági tartalommal” semmilyen, akár a világ legokosabb és legtisztességesebb elitje se tudja. Csak a tájékozott, magabízó állampolgár. Az egyik alapelv ugye a jogegyenlőség. Nem annyira az igazságszolgáltatásra gondolok, hanem pl, a gazdasági jogra. Tegyük fel, hogy magyar állampolgár vállalkozást akar alapítani. Nem részvénytársaságot, bankot, nem akar atomerőművet építeni, csak egyszerű szolgáltatást nyújtana, és ezzel munkát teremtene magának és családjának. Elindul az engedélyért. (Jut eszembe, a nemrég elhunyt amerikai milliárdos Buffet első dollárjait úgy szerezte, hogy még főiskolásként játékgépeket bérelt, és azokat borbélyüzletekben állította föl. Vajon a borbélyon kívül kinek az engedélye kellett még?)

Magyarember elmegy az első hivatali ablakhoz, majd a másodikhoz, harmadikhoz, századikhoz. Alázatosan kérelmez, és ha szerencséje van, csak 1-2 helyen tájékoztatják félre, küldik el melegebb éghajlatra. És azért fizet teméntelen adót, hogy azt az 1-2-3-100 ablakot fenntartsák. Magyarember azonban nem lázad az érthetetlen és felesleges törvények miatt, inkább bonbont, miegymást (feljebb százalékocskákat) dugdos hivatali zsebekbe, hogy megnyerje a magasságos jóindulatát. Magyarember öntudatosan nem fizet adót, nem kér számlát: hogyisne, hogy az a sok ingyenélő az ablakok mögött dőzsöljön! Aztán a lerohadt egészségügyben baksisért próbál boldogulni, a gyereke elárvult iskoláját maga festi, tartja rendben, viszi fegyelmezetten a papírt, szalvétát, fénymásolatot (többnyire a munkahelyéről). Nos, talán itt kellene kezdeni a demokrácia „társadalmi-gazdasági tartalommal” való megtöltését. (A „valódi” jelzőre rá sem merek kérdezni, mert fogalmam sincs, milyen lehet az „ál”.)
A „mindent elölről kell kezdeni” lehetetlen és álságos kívánalmához csak annyit. Volt itt 2007-2008 táján több akció is, de csak egyet említek, amiről alig esett szó a médiában. A „kérjél számlát” akcióban havonta kisorsoltak a beküldött áfás számlák után egy nyertesnek 1 millió forintot, és ha jól emlékszem, további kilencen pedig a számla összegét kapták meg. Értsük? Nem fenyegetőztek, hogy úgy is lebuksz, mert milliárdnyi ellenőrt, mindenféle bíráskodási joggal felhatalmazott teket-meket küldök rád. Hanem azt mondták: kérj számlát, mert az áfából lesz oktatás, út, egészségügy, miegymás, ami kell egy ilyen államféle (hogy azt ne mondjam, haza) fennmaradásához.

Az érdekes logikával összeépített írásban szerepel egy fogalom, amit így én még nem hallottam: „részvételi forradalom”. Már a „részvételi demokrácia” híveit is figyelmeztettem: nem működik részvétel nélkül az ilyesmi. De hogy lehetséges lenne forradalom, részvétel nélkül?
Persze nem hiányzik a „politikai elit” kárhoztatása sem. Nem értik a mai világot, csak a „törmelék” pozícióikat védik, kudarcot vallottak, nem hajlandók szembenézni a hibáikkal, utat tévesztettek stb., stb. Bár az „ellenzéki” jelző nincs kitéve, azért érezhető, hogy a baloldali és liberális ellenzékről van szó elsősorban. Érdekes, de korántsem egyedülálló vád, hogy ugyanazok az arcok „tülekednek a koncért”, és mindig csak a jelenlegi ellenzék pártjaira vonatkozik. Pedig az MSZP-ben legalább a negyedik garnitúra vezeti a pártot, a valahai SZDSZ is elfogyasztott pár elnököt, a DK meg például nem is létezett. Egyetlen pártféle csapat van, ahol 25 éve változatlan az élboly, bár időnként magukhoz édesgetnek olyan „friss” szellemi erőket, mint Torgyán doktor, vagy Semjén. Orbán Viktor pártja.

De hogy ne csak bíráljam más szellemi termékét, szerintem mit kellene tenni?
Világosan kellene beszélni például. Ráadásul érthetően, és ebben tényleg van változtatni valója a demokratikus ellenzéknek. Nem kellene itt a vasárnapi boltbezárások ügyében a CBA-ra utalni. Azt kellene mondani: Emberek, ahogyan a pénznek nincs szaga, úgy a tőkének nincs nemzetisége. Ezt az én korosztályom megtanulhatta a mindennapokban. A fiatalabbaknak nincs emlékük arról, amikor az egész kiskereskedelem „magyar állami” kézben volt. Egy őrület volt beszerezni a mindennapi dolgokat is, nem is beszélve az évtizedes várakozásról, amíg telefonhoz, autóhoz juthatott az ember. Értem én, hogy a magyar kiskereskedők jó része azt az időt szeretné viszontlátni, amikor ő dönthette el, hogy kinek ad a szűkös készletből, és mennyiért. (Tisztelet persze a mindenkori kivételnek.)

Egész életünk alkuk, kompromisszumok, megegyezések sora. Egy demokratikus állam dolga nem az, hogy „adjon” a szegényeknek, gyengéknek, kiszolgáltatottaknak. Mellesleg nem is tud adni, mert nincs miből. Az államnak ugyanis nincs pénze – egyetlen fillérje sincs. Csak az, amit mi, polgárok befizetünk adóban, illetékben. A demokratikus állam legfőbb eszköze a törvénykezés, és ezzel már tudja segíteni az elesetteket, a tőke nélküli dolgozókat. A törvény erejével jobb esélyt adhat a kompromisszumhoz, amikor a bérükről alkudoznak. A vállalkozóknak biztos hátteret adhat, ugyancsak a törvény erejével. Elsőként is határozottan MEGTILTJA a felhalmozott tőke, vagy személyi vagyon állami elkonfiskálását, másodszor is NEM TESZ KÜLÖNBSÉGET állami vagyonrészek ideiglenes, tartós, vagy örökös átadásánál egyik vagy másik pályázó között, csakis abban, hogy melyik teljesíti jobban a követelményeket.

Szerintem nagyjából ez a politika, és a társadalom közös ügyeinek intézését várjuk el a politikai elittől. De azt is tudnunk kell: olyan nincs, hogy mindenki csak az előnyét élvezi a politikai döntéseknek, mindig voltak, vannak és lesznek, akik időlegesen hátrányba kerülnek. A politika – elittel és részvétellel egyaránt – csak arra törekedhet, hogy a hátrányok ne legyenek véglegesek és behozhatatlanok, az előnyök meg ne jelentsenek jogot az örökös uralkodásra.

*Pelikán elvtárs – a Tanú című szatirikus film gátőr főhőse, akinek mindig a Párt megtestesítőjeként megjelenő Virág elvtárs adta az ideológiai muníciót, ezzel kezdve: A nemzetközi helyzet fokozódik
** Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) – A szovjet blokk országainak gazdasági szervezete, amely elég szigorú tervutasítással működött: pl. nemcsak a fogyasztás, hanem a termelés is országokra volt bontva. Pl. a rádiógyártást Bulgáriára osztották, évekig nem is zajlott rádiógyártás Magyarországon, csak amikor már nyilvánvaló volt, hogy a bolgár elvtársak képtelenek kielégíteni az igényeket, akkor kapott engedélyt erre a székesfehérvári Videoton. A nemzetközi kereskedelem pedig rubelben zajlott.
*** A második olajválság (1977-1978) után a szovjet-magyar kereskedelemben kétféle kereskedelmet alakítottak ki. Volt a termékeknek egy köre, amiért sima rubelt kapott Magyarország, és volt egy másik termékkör, amiért „kemény” rubelt, vagyis kőolajat, földgázt, fontos nyersanyagokat kapott Magyarország. Ez volt a dollár-elszámolású rubel, ilyenért adtuk pl. az Ikarusokat is, így szinte mindegy volt, hogy ezért Budapestre, vagy az NSZK-ba mennek az üzletkötők. Nem volt kérdés, melyik utat választják.
**** COCOM lista Olyan, főként számítástechnikai eszközök listája, amelyeket a nyugati államok haditechnikai, biztonsági szempontokból kényesnek ítéltek, ezért ezek exportját megtiltották a szocialista államok felé. (Ilyenek voltak pl. a PC-k is.) Az élelmes magyarok magánszemélyekként megvásároltak pár darab gépet, azt itthon szétszedték, lemásolták, és jó pénzért eladták a KGST-ben.

2 hozzászólás

  • Sajnos alapvetően nem értek egyet a cikkel.
    Pontokba szedem ellenvetéseimet:
    1.) “Elsősorban annak, hogy a magyar gazdaság elvesztette azt a komparatív előnyét, amit a KGST** zárt rendszerében élvezett. Már 1989-ben is látható volt, hogy az akkor még szovjet elvtársak szívesebben utaznak Nyugatra Mercedesért, mint hazánkba Ikarusért***”
    Azt ne feledjük el, hogy nem csak keleten volt kelendő a Ikarus busz, hanem még a tengerentúlon is sokan vásárolták. Pl. a gyár bezárása előtt fél évvel nyert az Ikarus versenytárgylást a Chicago-i közlekedési vállalatnál városi buszok szállítására a Mercedes és a Volvo gyárral szemben. Buszgyártásunk a világ élvonalába tartozott és nem csak mennyigéi, hanem minőségi szinten is. Nem véletlen, hogy a rendszerváltás után a nagy rivális a Volvo vette meg az Ikarust, melynek első ténykedése a gyár bezárása volt, hogy megszüntesse a konkurenciát. De így volt ez több akkor virágzó céggel is, mint a Medicor, a Ganz, a Goldberger textilgyár ( bezárásáig gyártotta a Lewy Srauss farmer anyagot, az amerikai fél nagy megelégedésére.) Persze a szovjet piac a volt a magyar ipar fő felvevője, de az felborult a szovjetunió felbomlásával, nagyrészt az Antall kormány orosz ellenességének következtében. Megszűnt ekkor a számunkra is kedvező árucsere forgalom, a régió országaival. Pl a csehek sohasem engedték bezárni Skoda gyárukat és túlvészelték a a nehéz időket. Ma a Skoda virágzik és kategóriájában piacvezető. Ez az út nekünk is adott lett volna. Ráadásul nem bér összeszerelők lennénk.
    2.) Csak azt felejtik el sokan, hogy az élelem éppen 1989 óta lett jelentősen olcsóbb. (Hallom a felhördülést a 3,60-as kenyérről és társairól. De. 1969-ben 44 forint volt egy kiló disznókaraj, egy akkoriban jónak számító havi 2000 forintos fizetésből 45 és fél kilóra futotta volna. Ma 100 ezer forintos, átlag alatti jövedelemből 83 kilóra tellene az 1200 forintos húsáruból. De még a 60 ezer forintos közmunkás nettóból is 50 kiló karajt vehet az ember. És igaz ez a lisztre, cukorra, almára, banánra, tessék utánaszámolni.) Mégpedig azért, mert az élelmiszer termelés jóval magasabb színvonalon zajlott – és zajlik sajnos ma is – Európa nyugati felében. Igaz ez a iparra is.”
    A magyar élelmiszer gyártás a minőségileg is a legjobbak közé tartozott Európában. A magyar alma , a krumli , a magyar gyümölcsök a mai napig verik a nyugat-európai színvonalat. Az ár-érték arány hangsúlyozása nem korrekt, mert nem feledkezhetünk meg az ország egyharmadát kitevő mély-szegénységben élőkről, akik a 20 000 forintos jövedelmükhöz képest elképzelhetetlenül magas árakkal találják szemben magukat. Ilyen a rendszerváltás előtt nem volt. A teljes foglalkoztatottság miatt senki nem éhezett és ismeretlen fogalom volt a munkanélküliség és hajléktalanság. A “szociális olló” százezred résznyire sem nyílott a jelenlegihez képest.
    Ne felejtsük el azt se, hogy akkor Magyarország gazdaságilag a régió vezető országa volt. Ma a sereghajtók között vagyunk és pl. a mély-szegénységben már verjük Romániát. Szégyenletes! Ők alsó hangon 50 év lemaradásban voltak akkor hozzánk képest. Látható, hogy a rendszerváltás előnyeivel mi gazdálkodtunk a régióban a legrosszabbul és ebben nem csak az Orbán kormány a ludas.

  • sharapova2008

    Nagyon egyet értek azzal a gondolattal,hogy a “rendszerváltás” hosszú folyamat,ezért az egyetemen “rendszerváltozásról” beszéltem a hallgatóknak,mert ez jobban kifejezi a folyamat lényegét!
    A politikai “hatalomváltást” nem követik azonnal a társadalmi-gazdasági változások!

This site is protected by Comment SPAM Wiper.