Merkel elment, akár fel is nőhetne a demokratikus ellenzék

2015 február 3 6:00 du.48 hozzászólás

A távoli Kanadából nézve, egyre furcsább a „demokratikus” ellenzék politikai pszichózisa. Heteken keresztül felizgatott állapotban és levegővétel nélkül várta a magyar baloldal azt, hogy egy echte jobboldali külföldi politikus majd megleckézteti demokráciából Orbán Viktort, rácsapp a magyar kormányfő kezére, megteszi azt amire az ellenzék öt éven keresztül képtelen volt és keményen beszól az autoriter magyar rezsimnek. Mint, ahogy Tamás Gáspár Miklós már a látogatás előtt írta: „néni kérem, tessék szíves lenni megszabadítani bennünket Orbán Viktortól, és tess’ megmondani nekünk, hogyan kell bevezetni a szabadságot.” És ez körülbelül tükrözi az ellenzék ötlettelenségét, szervilizmusát és alattvalóságát.

Végül Orbán Viktor csupán magának köszönheti azt, hogy Angela Merkel kénytelen volt egy publikus sajtótájékoztatón elhatárolódni a kormányfő „illiberális” érvelésétől. Az ominózus erdélyi gondolatmenetre egy német újságíró kérdezett rá és Orbán válaszolhatott volna homályosan és diplomatikusan. De inkább alátámasztotta és kihangyúlyozta azt, amit mondott az illiberalizmus erényeiről tavaly nyáron.

Angela Merkel tömör, valóban elutasító válaszát és enyhén meglepődött arckifejezését elemzi azóta is az ellezék. És egymást túllicitálva lát európai demokrata jellemvitézt és egy fajta messiást a jobboldali német politikusban a magyarországi „demokrata” tábor.

Pélául a Magyar Szocialista Párt nyomban kiadott egy közleményt, melyben elmondta, hogy bár nem is találkoztak Merkellel, tökéletesen egyetértenek vele, különösen abban, hogy Európa jövője a keresztény, szociális és liberális értékekre épül.

„…a jövő Európája szociális, keresztény és liberális értékeken alapul. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy Angela Merkel és a magyar demokratikus ellenzék – bár nem találkoztak – lényegében egyformán gondolkodnak a demokráciáról…”–áll az MSZP honlapján.

A Demokratikus Koalíció ennél kicsit messzebre ment. „Egy megszeppent kisfiút láthattunk a tanár néni oldalán”–mondta Molnár Csaba Orbánról és Angela „néniről,” aztán hozzátette, hogy a nyolc órás Merkel-vizit: „még egyértelműbben világossá tette, az európai demokraták klubjában Orbánéknak nincs helye.”

Valóban nincs neki ott helye, de amíg nem viselkedik legalább 18 évesen a magyar „demokratikus” ellenzék, ameddig nem tanulnak meg értelmesen vitázni, ameddig a külföldi és szemükben európéér überdemokratáktól várják mindenre a megoldást, addig ők sem valók abba a klubba. Orbánnal együtt várhatnak az előszobában.

De nem csak Angela „néni” egy-egy Orbán-kritikus nyilatkozatán tudnak önfeledten örülni, hanem egyenesen megáll az élet az ellenzéki oldalon és kivétel nélkül minden címlapon vezető hír lesz ha bármelyik ismert külföldi politikus, vagy éppen egy Budapesten szolgáló amerikai közszolga, ír két bíráló mondatot Orbánról a Twitteren.

Ennyire intellektuálisan silány ellenzék talán egyetlen Európai Uniós országban sincs. Görögországban a Sziriza, Spanyolországban a Podemos és az Egyesült Királyságban a duzzadó Zöldpárt rázta fel a közbeszédet új ötletekkel, tartalmas vitákkal, kreatív és egyben provokatív politikai platformokkal, új arcokkal, friss kommunikációval és dinamikus helyi körökkel, szerveződésekkel, melyek az átlag lakosságot is bevonják a vitába.

Nem állítom azt, hogy ötleteik kimondottan ragyogóak lennének. De azt igaz, hogy egy hét leforgása alatt, a Sziriza lerombolt egy korábbi európai uniós tabut. Az Európai Bizottság ma jelezte azt, ami még pár hete lehetetlennek tűnt: megszűnhet a „trojka” és új, demokratikusabb, kooperatívabb alapokra kerülhet Görögország gazdasági monitorozása.

A magyar baloldal egy politikai és intellektuális sivatag. Ha megérkezik nyolc percre egy külföldi jobboldali politikus három csepp vízzel, az egész „baloldali” ellenzék ezen osztozik. És egy percig sem gondolja azt, hogy talán végre megkéne kezdeni a hosszú és nehéz felderító utat a távoli kúthoz.

48 hozzászólás

  • Az „ellenzék” szintén korrupt volt, az is maradt, megkapják a harács rájuk eső részét és nem kapnak börtönt a Fideszől a rablásért, a pazarlásért, amit elkövettek, amikor uralmon voltak. Az „ellenzék” cserébe elveszti a választásokat, amik csalások amúgy is, alkalmatlan embereket indít, emellett nem vádolják meg, nem bizonyítják, hogy a Fidesz puccsot szervezett 2006-ban, amivel megbuktatták a Gyurcsány kormányt.
    Egy húron pendülnek a magyar politikusok, a korrupcióban és becstelenségben most a Fidesz/KDNP/Jobbik magasan viszi a pálmát, Kleptokráciát kialakítva, ellopják azt, amit az MSZP meghagyott. Zavar nélkül, mert megvan a Parlamentben a 2/3-uk.

  • Fenyvesi Glória

    Miért nem kereste fel Merkel az övéit?
    A Magyarországon élő németeket?

  • CA cikke egészen jól összefoglalta az Mo-i ellenzék mai helyzetét, parttalanságát. A 3 perces Sziriza & Társa kormány tevékenységének összevetése a Mo-i ellenzék impotenciájával szintén figyelemre méltó.
    Ez azt is megmutatja egy ellenzéknek nem a frazeológiája (s az aktuál kormány vezetőjének folyamatos „anyázása”), hanem a programja, és a tettei a meghatározó. Főleg, ha kormányra kerül. De pont ezen a példán keresztül látható a különbség oka is. A Sziriza nem külföldi erőktől várta kormányra kerülését, nem valamelyik külföldi „nagybácsi” pénzéből kerülne és került hatalomra. Szövetségest nem színe, hanem programja (volt programja…) szerint választott, s hatalomra kerülésekor azonnal konfrontált a külfölddel (tabukat döntve, mint a FIDESZ KDNP), a vélt vagy valós görög érdekek mentén.
    (Persze, hogy hová jut 2-3 év múlva, majd meglátjuk, most még nehéz megjósolni – én úgy gondolom, nem lehetetlen küldetésre vállalkozott)

  • Fenyvesi Glória: miért is kellett volna kimennie Soroksárra, vagy Budaörsre, esetleg Pilisszentivánra?

  • enterprise: maga úgy gondolja? Miért, maga tud gondolkodni? Mert, ha igen, javaslom, fogalmazza meg ezt saját szavaival. Nem először kérem. Ha nem megy, hát nem megy.

  • A magyar „baloldal” nem baloldal. Egyébként nem a ” demokraták klubjának előszobájában ” van a helyük, hanem a csak képzeletben létező független igazságszolgáltatás előtt a fasisztákkal együtt, akikkel kollaboráltak a Köztársaság alkotmányos rendjének felszámolásában. Magyarország lehúzta magát a klozetban a szennycsatornába, lenézés és megvetés tárgyává téve magát.
    Amúgy a nemzetközi erőviszonyok függvényében az EU-ból ( NATO-ból ) való kilépés/kirúgatás bármikor bekövetkezhet és az azutáni állapotokhoz képes még mostani helyzet is „hawaii”…

  • Bocsánat, hogy kérdezni merek, de a nyomor, az éhezés, a munkanélküliség A FIDESZ KORMÁNYZÁSA ALATT is a dem. ellenzéket kell gyalázni ??? Azt az összes 20 %-ot, amelyet egy töllvonással kiiktat a közéletből a kormány ? Lásd a koncepciós pereket, a Bajnai elleni legutóbbi kirohanást, az elhallgatást és az elhallgattatást.
    Nem kéne most, a 24. órában az ellenzéket támogatni, – na jó, ehhez sok minden kellene – de legalább fölhagyni a mocskolásukkal , mert arra ott a Fidesz.
    Szervusztok, jó napot !

  • Összetartás online – 2015 tavasz – Új KÖZEGYEZSÉG – Állj ki a jogaidért!
    Valóság Szövetsége

    T. DEKA és mindenki! Igen valóban tabuk nélkül lássuk meg azonosan, hogy mi a bizonyítható államműhiba. Hogy ezzel együtt megértsük azt is azonosan, hogy mi a békés, értelmes, jogszerű megoldás, és máris fölismerhető az alternatíva kiindulópontja. –
    Hogyan javulhat a helyzet?

    Már attól az általános megértésektől javulhat a helyzet, – amint minél többen megértik azt az elemi műhiba ok-okozatot, hogy hatalmas államszervezeti/közigazgatási tévedés, jogállapot tévesztés történt a szocializmusnak mondott rendszer vége, és a kapitalista rendszerbe való átmenet kezdetén.

    Nevezetesen arról van szó, hogy a 89-90-s rendszerváltás alapvető műhibája éppen az, ami egyben a közjogi érvénytelenség logikai ok-okozatiságát is pontosan mutatja. – Lényegét tekintve úgy és annyi történt, (és alapos okkal feltehetőleg ismerethiányok, avagy szakmaiatlanságok miatt) hogy alaptalanul, és ennél fogva jogszerűtlenül lett bevezetve az akkori új jogrend!! – Amiről ráadásul nem csak hogy nem lett behatóan tájékoztatva a nyilvánosság, hanem ugyan emiatt a hiányosság okán, persze hogy nem is fogadhatta el magára nézve kötelezőnek a társadalom, a voltaképpen „suba alatt” bevezetett jogrendet. – Noha eközben teljesen nyilvánvaló köz- és jogtény az, hogy csak az a jogrend lehet érvényesen bevezethető/gyakorolható, jog követhető érvényesen, amelynek alkalmazásába a beleegyezésüket adják az alanyok, az embertársak mindannyian. – Mindennek következtében egyértelműen belátható az, hogy amikor a társadalmi/gazdasági alapvetésekben nem egyezünk meg, nem szabunk meg feltételeket, nem állítunk fel alapvető szabályokat előzetesen garanciálisan és számon kérhetően, akkor mindez kétségtelenül azt jelenti, hogy nem kötöttünk megállapodást. És ennek megfelelően reális kötelezettségek sem keletkezhetnek a jog betűje szerint. –

    Tekintettel arra, hogy történelmi – köztudott tény, hogy az akkori jogrend bevezetésére előzetes köz-beleegyezések nem történtek meg. Vagyis rendkívül súlyos eljárásjogi/hatásköri hiba történt, és ennek következtében az állapítható meg értelemszerűen, hogy egy falsul/jogosulatlanul bevezetett jogrend szabályai szerint élünk, – voltaképpen kollektíven tévedésbe esve. Miszerint képtelen módon, mégis ezt a közérdekekkel és a jogszármaztatási jogelvekkel is merőben ellentétes jogalkalmazási szabályozást ismerjük el érvényesnek. Csak mert, – sok esetben megkérdőjelezések nélkül követjük a dolgok menetét – és figyelmetlenül viszonyulunk a beidegződött sablonos/avítt és akár emberiségellenes/békeellenes önkény-kényszer szabályokhoz, – mialatt számtalanszor csak a hozzászokási rutinokkal okozzuk a bajokat, és emiatt szenvedve élünk. – Pedig csak meg kellene rázni a fejeket.

    Miért mondható ki mindez ilyen határozottan? Azért, merthogy valóban olyan képtelenül jártunk el, olyannyira óvatlanul jártunk el, hogy nem ismertük fel, – és 25 éve egyfolytában nem ismertük fel, – hogy a megkérdezésünk/belegyezésünk nélküli jogrend alkalmazása, magától értődően egyszerűen nem is állja meg a helyét!! – Mondhatni azt is, hogy rémes tévedésbe estünk akként, hogy elővigyázatlanul bele sem egyeztünk semmibe sem, – ám mégis úgy cselekszünk negyedszázada, mintha a jogállamiság fennállna teljes mértékben és jogszerűen. – Jóllehet az is egyértelmű, hogy éppen a beleegyezés nélküliségek következtében eleve jogszerűtlen kiindulópontú az un. rendszerváltás jogrendje. (Az is alapos okkal feltehető, hogy legfőképpen emiatt kerültünk zsákutcába.)

    Tehát akik megértik a helyzetet, a bizonyítható logikai és ténybeli ok-okozatokat, s valóban a magyar nemzet érdekét tartják szem előtt, azok manapság már nem is tudnak más alapkérdést feltenni, minthogy Hogyan tehetjük érvényessé a jogállamot? Mivel alapozható meg a tényszerű rendszerváltoztatás? Mi a közös pont, ami a közös nevező is egyben?

    Egyértelműen az az ésszerű és jogszerű válasz, hogy a jogállamiságot érvényesítenünk szükséges Közmegegyezéssel – a társadalmi szerződés eszközzel! – Mert ahol nincs is Közmegegyezés a társadalmat alkotó alanyok és az aktuális államszervezet között, és már magának a jog alkalmazásának tekintetében sem, – és ennek következtében nem is létesítenek érdemi megállapodást a joggyakorlás helytálló származtatásáról/alkalmazásáról a felek, – ott nem is keletkezhet értékelhető jogviszony az államszervezet és az államot alkotó/megbízó alanyok között. – Vagyis ekkor nincs jogalapja a jogkövetésnek és ennek következtében a jogi/politikai indíttatású intézkedéseknek sincs.

    Egyszersmind, amikor a megalapozatlan joggyakorlást, vagyis magát a jogrendet a politikai rendszer használja fel eszközként, – minden kétséget kizáróan jogosulatlanul, – nem egy esetben a társadalommal szemben és kárára, akár 25 éven át, – akkor elsődlegesen egy kollektív megtévesztődöttségeken/gondatlanságokon, és erőfölényeken alapuló áljogállamiságról, és így a joggal, jogrenddel való akart, vagy akaratlan államszervezeti visszaélés alapesetiségéről is beszélhetünk. – Tehát a mostani helyzet, az nem az ok, hanem annak az elburjánzott következménye, hogy a jogszerű jogalapok és így maga a jogállamiság megalapozatlan negyedszázada. Noha a jogtalanság, már önmagában közjogi érvénytelenséget jelent.

    Szóból ért a magyar: „A jogállapot a társadalmi szerződésre épül. A szerződéssel kezdődik a társadalom élete, de véget a kormányzat elfajulásával ér, amikor a végrehajtó hatalom elbitorolja a főhatalmat az általános akarattól, azaz a néptől.” Rousseau – Lásd tovább, és, állj ki a jogállamiság helyreállításáért, állj ki a jogaidért az „Ott leszek” gomb megnyomásával. És akiket meghívtok, azoknak mondjátok el, értsék meg, hogy a Közmegegyezés mindenkinek eleve személyes érdekében is áll. https://www.facebook.com/events/307310152808180/

  • Ille,
    nem únja még a sablonjait?

  • enterprise: majd, ha maga is megunja – persze, a sajátját 😀 Tudja, nem szeretek túl sok energiát fektetni sablonos emberkékbe, akik sablonos válaszokat érdemelnek. Maga sablonos. Előre látni minden válaszát. Hát akkor, miért ne kezeljem úgy?
    Én is – mint sokan mások – a könnyebb ellenállás irányába megyek. Maga nem hogy könnyebb, gyakorlatilag nincs.
    Mondja, mikor lép újra fedélzetre? Akkor legalább nem lesz ideje osztania az eszét, kicsi polisztirol 😛
    Sok dolog van ám egy hajón, ami elveszi a kedvét még a sablonjaitól is 😀

  • Göllner András

    Visszatérve a cikk mondanivalójához – bocs kedves Ille és enterprise, hogy témát váltok – szeretném itt felhívni a figyelmét azoknak, akik a kanadai magyarok országos szövetségével szimpatizálnak, Chris Adam következő mondatára – A magyar baloldal egy politikai és intellektuális sivatag. Hmmmm !!!!! Teccetek ezt hallani ???? Ugye milyen érdekes ??? Egy olyan embertől származik akit Bede-Fazekas Zsolt, a KMOSZ színe java, a montreáli magyar katolikus egyház egykori vezetője, az ide gyakran ellátogató vitézek és Marcsik, Klárikák, egyem a szívüket, csak úgy emlegetnek (jó magammal egyetemben) mint a hazai baloldal kanadai szekértólóját. Hát ez aztán valóban baloldali szekértolás a javából, basszus 🙂 Ez a mondat Christopher valóban megér egy táncot a tükör előtt. Csa csa csa :-)…Visszajöttem. Bocs hogy egy pillanatra megzavartam a napi dühöngőt. Folytassák szépen a szokásos sablonokat….

  • Göllner András: köszi, de nekem enterprise nem táncpartner. Még azt is megválogatom, kinek lépek a parketten a lábára 😀

  • Göllner András
    Én itthon élek, és az itthon szított gyűlöletet és alázást értem annyiban, hogy a Fidesz minden eszközzel meg akarja semmisíteni a dem. ellenzéket mint egyetlen ellenfelet.
    DE : nem értem a liberálisokat, demokratákat, pláne baloldali szimpatizánsokat, akik teljes erejükkel a 20 %-nyi ellenzéket akarják kiiktatni a parlamentből, abból a parlamentből ahol amúgy is négyszeres túlerőben van a kormányoldal.
    Az már nem is politika, csak szimpla tisztesség (hadd ne kelljen részleteznem), hogy a baloldal akkor is maga a Sátán, ha kormányon van, akkor is ha ellenzékben.

  • Mávtelepnek
    Tökéletesen IGAZA VAN !

  • T. ASI!

    Amit itt leírsz az maga a jogi dominó elv, de az, amely nem fekvő, és a szabályosan párt párral összkapcsoló jogi összefüggések dominója, hanem olyan álló, jelöletlen rendszeren kívüli téglatestek [dominók] durva egymásra hatása, amely akár egyetlen mozzanattal (lásd: Nenyit, v. alaptörvényt, avagy a súlyok, ellensúlyok és a fékek tök. eltörlését, stb.) az egész álrendszert önmagát dönti halomra…

    A magam részéről köszönöm ezt az „állapotábrát”.

    .

  • Nem kell keseregni, majd jön itt is a szuper, modern ÚJAK, akiknek lelkesen lehet tapsolni. (Görögország jövője – a mostani eufória után – még erősen kérdéses)

    Hogy mit fog hozni nálunk, az meg úgyis csak az itthoniakat érinti. Akik vagy tanulnak belőle, vagy nem. Mindenki másnak meg roppant érdekes kísérlet. Lehet róla jókat dumcsizni.

  • Emberek ébresztő!!!!!

    Nyilvánosságra hozták Orbán Viktor vagyonnyilatkozatát, melyben az ingatlantulajdon résznél 93 ezer km² szerepelt.

  • Milyen ellenzék? Milyen baloldal? Milyen sivatag?
    Mert jelenleg a „baloldal” leginkább valami centrista massza karrierre vágyó félgerinchúrosokkal, mint Juhász, Mesterházy, Tóbiás. Gyurcsány csak annyiból jobb, hogy már ki-karrierkedte magát, és a környezetéhez képest van gerince. De különben ő is massza-tag.
    Az ellenzék önjelölten vezető ereje szinte szándékkal vesztett választásokat, a „civilek” meg olyan egyszerű kérdésre sem tudják a választ, hogy holnapután mit akarnak.
    Massza alatti területhez képest a Szahara maga a tengerpart. Talán a Hold portengere…..
    De a masszának nem is kell. Ők el vannak egymás vérének szívásával. a gyökereket mellőzik. Alattuk meg tovább szárad, kérgesedik a felszín.

  • Gyurcsányistáknak, bajnaistáknak stb.:

    A nyomorgó, társadalomból kitaszított embertársaitok tömegeivel ellentétben, ti akik akik a demokratikus jogállamot felszámoló puccsista fasisztákat aprópénzért támogató „ellenzék” ( amelynek 2010 előtt kormányon is megvoltak a maguk FideSS-szel való közös gazemberségei, többek között az emiatti zsarolhatóságuk miatt kollaborálnak a színvonaltalan – amúgy valójában legfeljebb álbaloldali jelszavakkal operáló jobboldali reakciós neokonzervatív/neoliberális – burzsuj bálványaitok a mai TÖRVÉNYTELEN hatalommal ) szekerét toljátok, NEM érdemeltek Orbánéknál egy cseppet se jobbat. Titeket ugyanúgy nem tekintelek a honfitársaimnak mint a magyar fasiszta, neonáci jobboldalt. Még akkor se szívesen élnék veletek egy országban ha sikerülne ( de épp az ilyenek miatt mint ti nem fog ) valami csoda folytán megszabadulni a fasisztáktól. Amúgy Görögország jövője csak kérdéses, ellenben a söpredék országotokat – amelyhez lényegében amúgy sem tartoznak hozzá a társadalomból kirekesztett, megalázott, emberszámba se vett nyomorgó milliók – nyugodtan leírhatjátok az elkövetkező évtizedekre.

  • Magyar (ál) demokratikus ellenzék ?
    Uggyan kérem.Nevetséges.
    Majd 25 év múlva !
    Talán…

  • Gyula Bognár !

    „Az ellenzék szintén korrupt volt”…

    Egyről azért nem szabadna elfeledkezni, hogy ez a „párt-támogatási szisztéma” amelyet a rendszerváltó, ún ellenzéki kerekasztal szült meg, egy teljesen használhatatlan, a realitástól elrugaszkodott – még azt is megkísérlem kijelenteni, hogy szándékosan beépített – folytonosan ketyegő pokolgép.
    Ennél többet ért volna, ha nincs is (állami) támogatás, és egy adott pártot a tagdíjai és támogatói tartanának el.

    .

  • asi:

    Ha a 89-es – valóban sok hibával, de leginkább a társadalom óriási többségének neveltetésből, szocializációból adódó demokratikus jogállamiságra való éretlenségével – megvert jogállami keretek ( de többé kevésbé legalább működött benne a hatalmi ágak szétválasztásának, a hatalom ellenőrzésének, korlátozásának elve ) nem legitimek – mennyivel inkább illegitim/illegális a jelenlegi hatalom… De mikor volt a magyar történelemben olyan rendszer amely az állampolgárok ( inkább alattvalók ) társadalmi szerződéséből származtatta legitimitását…? Ez az ország máig nem jutott el a polgári demokrácia fejlettségi szintjére, a feudális berendezkedést se polgári forradalom számolta fel mint Európa legnagyobb részén legalább egy évszázada, vagy régebben, hanem a SZU náci csatlósként való megtámadása következtében hét évtizede bevonuló Vörös Hadsereg.

  • enterprise; február 3. 2:04 de. :

    Az ön fideszes bálványai teljes mellszélességgel a kevésbé fejlett európai gazdaságokat kicsináló merkeli megszorító politika mellett állnak – (szélső)jobboldali kormányként a BALOLDALI görög kormány ellenében – s nem csak hogy mellette állnak, hanem buzgón alkalmazzák is Magyarországon. Ebben az ügyben Merkel mellett állnak, más ügyben Putyin mellett. Mint két helyről ( TEHÁT KÜLFÖLDRŐL ) pénzelik őket; amely pénzt az elnyomorított magyar nép fizet vissza kamatos kamatostól ).

    Hajrá magyarok!

  • Eleftheria
    2015 február 4
    5:41 de.
    Há’ ménem főző egy téjját a kedvesmamának, amikó’ hazamegy hajnalhasadtakor a Rákóczi térről?
    „Titeket ugyanúgy nem tekintelek a honfitársaimnak mint a magyar fasiszta, neonáci jobboldalt. Még akkor se szívesen élnék veletek egy országban ha sikerülne ( de épp az ilyenek miatt mint ti nem fog ) valami csoda folytán megszabadulni a fasisztáktól. Amúgy Görögország jövője csak kérdéses, ellenben a söpredék országotokat – amelyhez lényegében amúgy sem tartoznak hozzá a társadalomból kirekesztett, megalázott, emberszámba se vett nyomorgó milliók – nyugodtan leírhatjátok az elkövetkező évtizedekre.”
    Rossz hírem van..Énsem tekintelek téged honfitársnak. Tartok tőle, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Söpredék országunk? Te szegény., szerencsétlen , szellemi vagonlakó.. Az ország nem azonos azzal a rablóbandával, aki most kormányon van. A koszorússal szólva: „Akkor is tiéd az ország, ha nagytokájú hájasok tőled naponta elorozzák..”
    Tod, gyökérke, a haza benned van..

  • Enterkének.. Merhogyám arról lelkendezett, hogy lám, Merkel hozta a businest Vityenkának..

    http://index.hu/gazdasag/2015/02/04/kamu_hogy_merkel_uj_bmw-gyarat_hozott_orbannak/

  • F
    Ennyire nem lehet falusi,
    bár azok az orruknál messzebb látnak…
    Ágyúval nem lehet madarat fogni. Majd várja ki a végét.

  • Hmmm…!
    Olvasva néhány hozzászólást, a boszorkányüldözés jutott az eszembe a baloldallal szembeni gyűlölet kirobbanásán.
    Már pedig boszorkányok nincsenek, ahogy anno Kámán királyunk megmondta.
    De a Horthy és nyilas féle eszmék nem merültek volna feledésbe…ami tragikus.
    Szervusztok, jó estét !

  • Dubois !
    ˙

    Ja! Abban az ún.”ellenzéki kerekasztal” körül a mi mai szeretett Diktátorunk is szorgosan ott sertepertélt. Ma már az is nyilvánvaló, hogy már akkor sem önzetlenül. Számításai 2010-re értek be.
    Az a rengeteg egymásnak is ellentmondó passzus, amit beépítettek ebbe „az új rendszerbe”, az sem volt véletlen. Bizony, nagyon is ilyennek mondható a pártok támogatási-rendszere is, amelyben azon túl, hogy igazságtalan, azóta is ott ketyeg az a bizonyos permanens pokolgép, amely még a jó szándékú pártokat is, tegyük fel, a puszta fennmaradásuk érdekében – mondjuk ki – büntetőjogi kategóriákat súroló, esetleg azt tökéletesen kimerítő pénzügyi csalásokra készteti.
    Aztán már nem is szólva arról a disznóságról, amely a 2/3-nak – ősi jogelveket is félresöpörve – a b sz o l ú t . hatalmat . b i z t o s í t. Még pontosabban, amely kétharmadot biztosít akár a lakosság egy elenyésző kisebbségének a javára is, ha a privilegizált és aránytalanul nagy többségű jobboldali média által kellően félrevezetett többség nem megy el szavazni, vagy ha a választások előtt néhány nappal átszabott választókörzeti szisztéma ezt teszi lehetővé.
    A baloldalt – a Németh Kormányt – ebből egy ilyen rendszerben „mindössze” annyi felelősség terheli, hogy az alapelveit feladva beállt ennek e szögletes kerekasztal sodrásába, amely aztán, előbb vagy utóbb, de épp e rendszer természeténél fogva ellenállhatatlanul végleg magát is elsodorta… Persze mentségére szolgáljon, hogy olyan ember képviselte ott – mint Pozsgay – akiről feketén fehéren bebizonyosodott, hogy a baloldal és korábbi önmaga árulója…
    Ennek a következménye, hogy ma már a maradék képviselői tényleg elenyésző, törpe létszámukkal ott csücsülnek a parlamentben és elvi alapok helyett a napi, pragmatikus kapkodás jegyében politizálnak. Ott pedig e jelenlétével, a baloldal már eleve Orbanisztán illegitim kormányát legitimizálja…

    .

  • Miféle baloldal?Csak nem az,ami annak mondja magát?
    Nincs baloldal,nincs jobbolgdal,ezek csak szembeálitásunkra létrhozott álarcok.
    PÉNZOLDAL VAN ÉS NÉPOLDAL.

    PÉNZOLDALON az összes párt az elit a gazdasági.és média am block,fékentartásunkra,ellenőrzésünkra,szellemi karanténunkra”. Itthon,és külföldön egaránt.
    „Mert Ön megérdemli”.

    A másikoldal népoldal:te ,ö,mi,-„ők ” nem…Mindenki, aki MUNKÁS, tehát bármiféle szellemi vagy anyagi javat hoz létre,és nincs politikai vágya,csak az hogy tisztességgel eltarathassa családját
    ITT ÉS MOST !
    Nem pedig valaiféle „bodog ” jövőben…
    ŐK OTT FENT,MI IT LENT..
    Ez ma a törésvonal.

    A szembeállitott szekértáborok meg csak fikázzák egymást,a háttérben. MINDEN „oldal”veztetöi egy és uygnazon tőkés,alajaiben szakralitás- ellenes, az emberi létezöt zavraos ideológiákkal helyettesitő helytartók szabályos üzleti tervvel,müveleti területeik élén.

    A tecnika csodáivalszándékosan mind elernyedtebbé teszi az embert, életfeltételeketikben is függővé,hogy eljussanak abba helyzetbe amikor vagy alkalmazkodsz,vagy éhen-szomjanhalsz,és megfagysz.

    Bármelyik nap középkort megelözö állapotba kerülhetünk.
    Ez a lényeg.

  • enterprise
    2015 február 4
    9:48 de.

    Idezsdrága jótezsvírem, enterpruca..
    Tod, haja bíjemm nemmontavón, hogy kajli, akkó’mégakárost libatollbőrbűkészütt nagydobotid kípzehetnínk zajoskodáscsökkentő ungárikummnak, deemmeg eccerójen avvót, hogy lócsöcsöt..Szal, bogárkám, szípremínyü entre, ezittenmostann eccerü, minda százasszög: sityirilli szoppendáresz.. Mertod, a hazuggot előbbminda sánta ebet, ha azissánta..

  • Kedves Dubois, igazán örülök hogy megértette azt, hogy valójában hányadán is állunk össznépileg. Kérem mondja el másoknak is, hogy mi az „ábra”
    Hogy mielőbb legyünk sokan elegen ahhoz, hogy értelmes emberek módjára kijavítsuk a hibát, és tényszerű, jogszerű jogállamiságot tartsunk fenn.

  • Eleftheria :
    Igen, de per pillanat nem sokra mehetünk azzal, hogy azt néznénk, hogy hova nem jutottunk el. – Több ezer éve megyünk más-más tévutakon.
    Most azt lássuk, ami perdöntő, és egyértelműen bizonyítható mint az államszervezet műhibája, – az, ami miatt 25 éve érvénytelen a jogállamiság. Ez nem más, minthogy olyan jogrendet léptettek életbe 89-90-ben, a magukat rendszerváltóknak mondók, melynek alkalmazásába eközben senki sem egyezett bele azóta sem! – Nem volt ügydöntő népszavazás jogrend elfogadásának tárgyában, ez történelmi tény. Noha a jog alapja a jogszármaztatás, s maga a jogállapot Közmegegyezési megállapodásokon, társadalmi szerződésen alapulhat ténylegesen joghatályosan. Jogi axióma, hogy jogtalanságra nem lehet jogot alapítani érvényesen. – Tehát amikor nincs érdemi Közmegegyezés, társadalmi szerződés, akkor ezt azt jelenti egyértelműen, hogy a 89 utáni jogrendet senki sem fogadta el, és ennek következtében közjogi érvénytelenség esete áll fenn. Ami tényállás alapján cáfolhatatlan az, hogy jogtalanul, jogszerűtlenül alapítottak jogrendet a korabeli korifeusok.

    Miközben az is tény, hogy az akkori jogászok, sietős rendszerváltók és az egész társadalom benézte/elnagyolta a dolgokat sokszor. Sőt mára odajutottunk, hogy aminek magától is értetődnek kellene lennie, – pl azt, hogy amikor semmiben sem egyeztünk és így akkor nem is vagyunk releváns jogviszonyokban ab ovo, – hát borzasztó módon még sokan ezt sem értik meg. Illetve, – akadnak már, akik értik, hogy a mostani helyzet, az nem az ok, hanem annak a következménye, hogy maguk a jogrend alapok hiányoznak negyedszázada…! S mivel a zömnek nem volt, avagy nem is lehetett tudomása/ismerete a tényleges legitimációt adó jogi tényezőkről, – a jogszerű jogalkalmazásról, – ezért hát önkéntelenül is hagytuk az érvénytelenséget elburjánzani. Most azt tehetjük meg valóban hazafias kötelességként, hogy egyszerűen nem fogadjuk el a közjogi érvénytelenséget! – És akkor lehetséges érdemi változást elérni, amint egységesen és egyre többen a jogállam helyreállítását, a Közmegegyezést követelik!!

    Nem túlzás azt kijelenteni, hogy nemzet megmaradási érdekünkben áll a jogállamiság helyreállítása.

  • Te FALUSI, tahó, görény!

    Tudod attól, mert az anyámat arra a mocskos szádra veszed ( jó hogy nem szemtől szemben vitatkozunk mert azzal egyikünk sem járna jól ) ( amúgy ha a kedves moderátoroknak nem tetszene a hangvételem, Nekem az nem tetszik ha a rokonaimat veszik söpredékek a szájukra; csak leereszkedem az itteni stílushoz ) még fenntartom a véleményemet hogy az ilyen görényeket mint TE , illetve a kirekesztő, nagyképű, korlátolt magyar középosztályhoz ( és az a feletti uralkodó osztályokhoz – mint a ti bálványaitok ) tartozókat NEM tekintem honfitársaimnak; ugyanis nincs ok arra hogy olyanokkal akikkel nincs esélyem se egyenrangú polgárként egy társadalmi-politikai közösség ( a nem létező Magyar Köztársaság ) tagja lenni, annak tekintsek. Tetszik vagy nem, de a társadalomból kirekesztett, emberszámba se vett nyomorgó milliók, éhező százezrek ( köztük gyerekek ), félholtként az utcán lézengő hajléktalanok tízezrei számára a jéghideg realitás felülírja, a zsenge iskolás kortól kezdve agresszíven sulykolt indoktrináló, mocskos, reakciós, burzsuj ( szélsőjobbos, faji-kereszténynemzeti, valamint simán jobbos – pl. emeszpé, déká stb. – szociáldarwinista, emberellenes, vadkeleti, rabló-kapitalista ) agymosást. Nincs semmi ugyanis, amely kulturálisan, szociálisan, pláne jogilag és politikailag nem hogy egyenlő tagjává, de egyáltalán a részévé tenné őket az országnak. Csak annyiban részei, hogy fizikailag jelen vannak, itt vegetálnak köztetek; persze elhiszem hogy a magadfajták számára csak zavaró tényezők. Ez egy párhuzamos, másik Magyarország a hivatalos mellett. Amúgy már régóta érett a helyzet egy polgárháborúra, csak ebben a reakciós, félfeudális/burzsuj országban, pontosabban ezen félfeudális/klerikális, burzsoá jellegű uralkodó rétegek által uralt ( s így ez jelenti a hivatalos Magyarországot amelyben honfitársnak lehet – már akinek – lenni ), nincs és sosem volt egy az elnyomottakat, szabadságot keresőket ( a másik Magyarországot ), erővé szervező baloldal, mint mondjuk Spanyolországban, vagy éppen a magadfajta übermensch, kizárólag tehetségükkel, szorgalmukkal érvényesülő mágyárok által mostanában szapulni illendő Görögországban a múlt században. Mindenesre, HAZA CSAK OTT VAN, HOL JOG IS VAN és mielőbb pusztuljon ez a hivatalos Magyarország!!!

  • Tisztelt asi:

    jó, helytálló helyzetelemzés; csak annyit tudok hozzátenni, – ismételve magam, illetve a fenti Róna Péter-féle elemzést – hogy a tömegek megfelelő szocializációja, tájékozottsága és viselkedési normái kellenének mindehhez. Mindebben legalább egy évszázaddal le van maradva Magyarország a világ szerencsésebb vidékeihez képest s nem valószínű hogy egy generációnyi időn belül ebben érdemi változás bekövetkezhetne. Erre mondtam, hogy Magyarországot „leírhatjuk” az elkövetkező évtizedeke.

  • Eleftheria: mint moderátor, szólok…
    “Titeket ugyanúgy nem tekintelek a honfitársaimnak mint a magyar fasiszta, neonáci jobboldalt. Még akkor se szívesen élnék veletek egy országban ha sikerülne ( de épp az ilyenek miatt mint ti nem fog ) valami csoda folytán megszabadulni a fasisztáktól. Amúgy Görögország jövője csak kérdéses, ellenben a söpredék országotokat – amelyhez lényegében amúgy sem tartoznak hozzá a társadalomból kirekesztett, megalázott, emberszámba se vett nyomorgó milliók – nyugodtan leírhatjátok az elkövetkező évtizedekre.”
    Ebből az egészből a lényeges: nem tekintelek honfitársaimnak! Akkor, ugyan, miért is csodálkozol a hozzád fűtötteken?
    Nincs itteni stílus, mert az a KMH-t veszi egy kalap alá.
    Vannak a hozzád szólók, amik korántsem jelentik a KMH-t! Amúgy, ha elemzed saját hozzászólásod, bizony, van benne mit kritizálni mindazoknak, akik másképpen – de nem szélsőségesen – látják a helyzetet.
    Teafőzés ügyben Falusi helyett is elnézésedet kérem. Az a sanda gyanúm, hogy rendesen félre értettétek egymást.

  • Ille:

    csodálkozni, nem csodálkozok, nem félek a vitától; csak a „teafőzős” megjegyzéssel kapcsolatban volt kifogásom. Amúgy persze lehet hogy provokatív volt a „honfitársas” megjegyzés; de nem a bántás szándékával íródott, hanem a vitagerjesztés szándékával és szerintem részletesen kifejtettem mivel indokoltam ezt a szó fordulatot. Valóban provokatív, akárcsak a – z általam nagyra tartott – Charlie Hebdo féle-műfaj ( én is Charlie vagyok…), szerintem ezzel nincs gond; a provokatív megnyilvánulásokat ( persze csak akkor, ha nem irányul uszító módon mások emberi jogai, személyes biztonsága stb. ellen ) is el kell bírnia egy valóban, nyílt demokratikus közegnek, társadalomnak . Az „itteni stílussal” kapcsolatban a falusi-féle hangnemre utaltam; valóban pontatlan fogalmazás volt, természetesen nem az egész ( általam is kedvelt ) KMH-t akartam minősíteni. Nem figyeltem eléggé, az indulat vezérelt a klaviatúra csattogtatása közben… Van ilyen.

  • T Eleftheria

    Mivel a tömegek láthatólag „nincsenek maguknál”, ezért az írástudók felelőssége és feladata kimondani a 25 éves közjogi érvénytelenséget, és a Közmegegyezést követelni.

  • Eleftheria: ami azt illeti, klaviatúra csattogtatás ügyben és sem vagyok rózsaszín papírmasni. Remélem, értékelted, hogy csak ki akartam simítani a hullámokat.

  • Ille:

    Részemről semmi probléma.

  • Mavtelep!
    Megaztán, a baloldalt minden szinten gyalázó jobboldali propagandamunkán kívül nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a fidSS – mint állam – kezében a titkosszolgálatok (egyáltalán minek is annyi belőlük) mindent nyitó kulcsával, fizikai értelemben is behatol a valódi ellenzék soraiba és ott képes olyan rombolást végrehajtani, amelyet aztán helyrehozni lehetetlen. Ezzel nem számolni persze bűn, de hát a politikus társadalom – a társadalom – hálisten nemcsak profi politikusokból áll.
    ˙

    T.Göllner András és mások is!
    Felhívnám szíves figyelmeteket egy jellegzetes figurájára a „fiataldemokraták” ilyetén patkánypolitizálásának. Ő Demeter Ervin, aki az ellenzéki fidSS-ben mindig az élen üvöltözött, majd >mindkét Orbanisztán< hatalomra jutásakor a Vezér azonnal háttérbe vonta a titkosszolgálatok játékmezejére és attól kezdve igen-igen ritkán tűnik fel a sunyi ábrázatja max. néha egyegy protokoll fogadáson. Sötét mint Darkt Weder, ám minden lében kanál…
    A fidSS eme gátlástalan machivellista "politizálását" Sem szabadna kifelejteni az ellenzék gyenge pontjainak elemzésekor, szemben fidSS állandó hendikepjével. Senki sem tudja, mit lehet ez ellen tenni.
    .

    .

  • DonGolo:

    Na, pont ez az említett háromperhármas jellegű aknamunka is lehet az egyik oka annak, hogy az úgynevezett ellenzék – esküszegő módon ( ugyanis 2010-ben ők – amúgy a fideSS is – a Köztársaság Alkotmányára esküdtek fel ) – beült kövér álparlamentjébe, a törvénytelen, csaló választáson való indulást követően, ezzel nem több mint díszletül szolgálva az alkotmányos jogállam – a Magyar Köztársaság – helyébe lépett önkényuralom legitimálásához. Bár ezek titkosszolgálati aknamunka nélkül is vannak ennyire jellemtelenek, akár egy kis aprópénzért is amiben most részesültek ( persze a magyar átlag feletti életszínvonalukat ez is bőven biztosítja ). Észre kellene venni , hogy a jelenlegi uralkodó hatalom kérdése nem politikai, hanem (büntető-)JOGI, TÖRVÉNYESSÉGI kérdés; akik kollaborálnak velük, azok maguk is bűnrészessé válnak a demokratikus jogállamot felszámoló államcsínyben. Orbánról el lehet mondani, hogy letette a 21. századi magyar fasiszta állam alapjait, az illegális, illegitim alaptörvényben szereplő „nemzeti hitvallásos”, „szentistváni”, horthysta, katolikus-kereszténynemzeti eszmeiség alapján. Büszkék lehetünk magunkra…

  • Eleftheria: a Legkisebb Közös Többszörös anno dölyfösen jelentette ki: elfogadom az alkotmányt, de nem tisztelem! Akkor, mégis, hogy fogadhatott el valamit?
    De ha már formai okokról vetyengünk itt: ha azt az alkotmányt hatályon kívül helyezték, akkor hogy’ is áll ez az eskü dolog? Csak nem tekinthető érvénytelennek?

  • Ille:

    Jó megjegyzés.

    Amúgy a Legkisebb Közös Többszörös egyszerűen egy szélsőségesen egocentrikus, fasiszta diktátor; az ilyeneknek mit számít holmi érvényesség, törvényesség… Neki küldetéstudata van, úgymond újjáépíteni „Szent István” államát – a magyar félfeudális jellegű (klerikál-)fasizmus eszmeiségének megfelelően. Ez nem csak hipotézis, ők maguk beszélnek erről; az „alaptörvényükben” is nyomatékosítva gyengébbek kedvéért. Ennek jegyében mint az országot birtokának tekintő hűbérúrnak, mindent szabad ( ily módon az ország lerablása „csak” a nekik járó juss ) , az ő szava a törvény ( ” illiberális demokrácia”, NER stb. ). Miféle kormányváltásról beszél az „ellenzék”…?

  • Hol van az mozgalom vagy vezetö,aki végre nem változtatni hanem szplgálni kivúnná a mantalitást?Igen,azt a sokat szapult,mégis -nyelvünkhöz hasonlóan egyedi és sajátos mentalitást.
    Örökre gyözne…

  • Eleftheria
    2015 február 6
    7:14 de.

    Herczegem, ebbe csak most futottam bele.
    Nü, akkó’ ragozzuk.
    Nincs gondom azzal, hogy nem vagy/akarsz/tudsz a honfitársam lenni. Néhány billió ember hasonlóan érez, gondolkodik. A gondom, indulatom nemis emiatt tört ki, hanem a „söpredék országotokat”. Így, többes szám második személynek címezve. Tod, hogy neked nem az országod, a hazád,- sőt, Hazád,- az a te dolgod. Nekem az. A Hazám. Így, negyven év távolélés után is. Mert magyar vagyok, voltam, leszek. és büszke rá, mint állat. Nem a turultojásos csodaszarvas-pástétomra, vagy az árvalányhajas, bokacsattogtatós igazmagyariságra, hanem úgy globice, az országra, annak a népére, a kultúrájára, a zenéjére, irodalmára, művészetére. Egykoron bejártam az országot. Voltam szinte mindenhol, ahol magyarul harangoztak. Tod, jókomám, a Haza nem néhány büdösszájú nyilaspatkány, vagy Martell-bakancsos pontagyú, Agyar Gárdista vadbarom, vagy Betyársereges IQ bajnok tulajdona, hanem a miénk. Azoké, akiknek a Haza, ez a „söpredék ország” a megfejtett belévárosi házakat, a céltalan, melankólikus bolyongásokat jelenti, a köztérti szobrokat, egy üveg társaságban, nagy eszmékkel komázva megivott vörösbort a Kodály-köröndön, vagy Füreden a mólón, Pannonhalmát, esetleg Pomázt, Ófehértót, Gencsapáti-nardát. Petőfit, Józsaf Attilát, Weörest, Adyt, Radnótit, Ratkó Józsefet, akik szintén ezt a „söpredék orszégotokat” tartották a hazájuknak.
    Istvánnak azt írtad, az indulat vezérelte a klavidat. Az enyémet is. Mindenki másra ugrik. Én erre. (a „TEÁZÁSÉRT” ELNÉZÉSEDET KÉREM, DE A TÖBBIT TARTOM.

  • falusi:

    Azért a felsorolt költők némelyike is fogalmazott meg – igaz választékosabban – súlyos és néha keresetlen kritikákat a magyar társadalomról. Persze lehet úgy érvelni érzelmi-szubjektív alapon, hogy több Magyarország van ( magam is hasonló véleményen vagyok ), de ezek fizikális valójukban nem igazán léteznek; leszámítva persze az uralkodó osztályok és szolgai követőik ( teszik vagy nem a nagyvilág söpredéke; nem oly egyedi s nagyszerű ) és a kirekesztettek tömegeinek praktikusan leszart Magyarországát… Amúgy idevágó a kirekesztettek országához a követező – a témát történelmi dimenzióba emelő – remek KMH írás:

    http://www.kanadaihirlap.com/2015/01/16/olvasonaplo-igazi-magyar-hosokrol-es-a-megalaztatasrol/

    Több mint elgondolkodtató; szinte egzisztenciális jellegű döntésre késztet annak eldöntésében, hogy hol ( ha van egyáltalán ) a helye annak, aki ebbe a nagyszerű országba született.

  • Eleftheria
    2015 február 11
    6:30 de.

    Nincs gondom a kritikákkal. Van mit. De a kritikák általában nem magát az országot érik, hanem annak a kormányát, esetleges történelmi tévedéseit, gazdaságát, politikáját. Mégegyszer, a haza benned van. Néhányezer, vagy néhány tizezer igazi söpredék, vagy csőcselék nem azonos a másik kb tízmillióval. A haza nem személy. A nemzetiséged egy állapot. Ennek a tükrében értékeld azt, amit írtál.