Szegény gazdagok

2015 február 8 8:30 de.22 hozzászólás

Nos, tekintve a vagyonbevallásokat, a 2/3 képviselői fényevők, szegények, mint a templom egere, másuk sincs, csak adósságuk – méghozzá privát.
Ami azért érdekes, mert a banki kölcsön egyértelmű: ha nem fizeted vissza, foglalnak, végrehajtanak, jelzálogra mennek. Nomeg, erősen lekövethető.

A „baráti” kölcsön másképpen működik. Hé, haver, megdobnál egy rugóval? Hát persze. Akkor sincs semmi gond, ha nem kerül vissza. A barátok, ugyebár, ezért vannak. Pár százezer forint, pillanatnyi pénzügyi nehézség, ez általában visszakerül, mikor kisimulnak a hullámok.

Hanem, milliók? Már kevesebbért is borultak meg barátságok, mi több, sérültek egészségek, nem csak 8 napon túl gyógyulóan. Nomeg, van az a pénz, amitől korpásodhat a haj – ne felejtsük el, törvény – és döntéshozókról van szó, még akkor is, ha csak egybitesek. Ez, persze, a kislányos verzió. Az egy fokkal súlyosabbat úgy hívják: zsarolási potenciál.

Javaslom, tekintsék át az alábbi kimutatást. Nem két forintról van szó, és persze mindenki magánzóknak tartozik a milliós nagyságrendű összegekkel.
Hiába, no, egy jó barát aranyat ér! Szó szerint akár.

Baráti Kölcsönök by Népszava.hu

Baráti Kölcsönök by Népszava.hu

Orbán, a Legnagyobb Közös Többszörös nincs a listán. Simicska nem dokumentálta eddigi szponzorációit. Eddig még.

22 hozzászólás

  • hogyaszongya Itten vagyon BEVALLAS!!
    ajajj!!en meg emlekszek arra amikor a magyar mese ugy kezdodott-(felsobb utasitasra!!)-,;-
    a tassz jelenti…………
    -es igy vegzodott,;-
    aki nem hiszi annak utanajarunk!!

  • Hát az biztos,hogy nem kell nekik gyűjteni,annak ellenére,hogy bizony jól keresnek vajon miért….van ennyi
    családi,baráti tartozásuk?…..ha igaz?! akkor a kispénzűek,hogyan osszák be a jövedelmüket,hogy az ő vagyonuk töredékére,vagy a megélhetésükre is jusson?????
    Azért a tárgyilagossághoz hozzátartozik,hogy nem csak a kormány tagjai,illetve jobboldali politikusok vannak ilyen „szörnyű” helyzetben,hanem ugye sok baloldali is például Gyurcsány(ő csak egy a sok közül)akinek csak egy 50 nm-es panelje van(annak is a fele..)és még kocsija sincs szegénynek,bár azt mondják tavaly „csak”
    100 milliós nettó bevétele volt……meg a 100 Ft a diszkózása után..

  • Marcsi
    2015 február 8
    2:16 du.

    Hagyjuk már a Gyurcsányt. Nem jelent veszélyt senkire, soha a büdös életbe nem lesz miniszterelnök, csak arra jó a neve (az ellenzéknek), hogy lehessen még évtizedekig visszamutatni rá, hogy ő maga az a ördög és ezzel elvonják minden egyéb baj forrásától a figyelmet. Opps, pont ezt mutatta be fentebb a Marcsi. Milyen véletlen.

  • Marcsi
    2015 február 8
    2:16 du.

    Azért ehhez már tehetség kell..))
    Így összevonni össze nem illő dolgokat és még azt is hibásan, gratula!

  • Georgina Bojana

    Azt is el tudom képzelni, hogy egymásnak adnak kölcsön.
    *
    Tehát, hogy mentsék a bőrkéjüket – jól kiagyalták, az is lehetséges, hogy valamilyen furmányos könyvelő tanácsára, – légyen, körbetartozás.
    Akkor minden mentve van.
    *
    Hozzáteszem, részemre semmi konkrétum, részemről merő rosszindulat és feltételezés.
    *
    Több jó barátom van, de egyiknek sincs sem a bőre fölött, sem alatta ennyi pénz.
    (( 😮 ))
    G.B.

  • Apám, ezt nem hiszem el… ezt a kretén „marcsit” ki engedte megint ide vissza?

  • Eldrad: Boda az, aki színt visz az életünkbe. Rothadt narancsszínt. Van, akinek ez tetszik.

  • Én megvagyok ezen rothadt, bűzhödt „szín” nélkül is… na jó, havonta mondjuk, kétszer elrettentő példaként jöhet, hogy milyen is, mikor valaki már visszamászott a fára, amiről már az emberiség 2 millió éve lejött.
    .
    Kár, hogy a gravitáció megint le fogja hozni (az evolúció helyett), és internetközelbe kerülhet… na mindegy, visszamászik, vagy visszakergetitek megint majd.
    .
    🙁

  • Marcsa te hülye
    A Gyurcsány egy gyártulajdonos te idióta !
    Olyan üveggyára van amiben Európában egyedülálló technológiával készítenek ipari üvegeket.
    Hülye panelproli.

  • Ja te féleszű..és nem lopta a gyárát , hanem teljesen családi pénzösszeadásból hozta létre.

  • Geyza: korundot, kádkövet igen, de ipari üveget, azt nem. Timföldből nem igazán lehet. Persze, lehet, hogy rosszul tudom. Megkérdezem egy Motim-os cimnborámat.
    Persze, ettől Boda még hülye marad 🙂

  • Fabian Rikárdó Andras Ja! Meg azt is tudjuk, mi történik, ha a kölcsönt adó magánszemély azt mondja: te, ezt el kellene intézni! Kölcsönnel bíró hivatalos személy: te, ezt nem lehet, ez jogellenes. Kölcsönt adó magánszemély: te, most rögtön vissza tudnád adni nekem a millióimat? Kölcsönnel bíró hivatalos személy: te, várj egy kicsit, eszembe jutott valami, mindjárt elintézzük!

  • Na ezt is törölték utólag,nem bírják a normális hangnemű ellenvéleményt,csak amint írtam a szint alatti,magyarul BUNKÓ
    Gézát meg más fanatikus ész nélküli sértegetőket díjaznak,tűrnek meg maguk között!
    Arra sem képesek,hogy valami indokot felhozzanak ….ennyi a szintről,észről,itt csak a bólogató gyűlölködők érvényesülnek!
    Ez már totál lecsúszás…….

  • Geyza!

    Gyurcsányt ugye Kató néni (mama)segyítette az 50nm-es panelból?….
    Ennyire sötétnek és elfogultnak lenni nem semmi!
    A baloldali politikusok ugye mind becsületes munkából(főleg kétkezi..)gürizve gyarapodtak,ennyire nem lehet valaki elfogult és sötét,én nem védtem a jobboldaliakat,mert tárgyilagos voltam és nem járatom le úgy magam,mint itt sokan,pláne hogy a baloldalról ugye sok dolog kiderült,ezért ilyen „népszerűek” most….!

  • Christopher Adam

    Marcsi,

    Lehet, hogy Gyurcsányt Szijjártóval összekeverte. Szijjártó meg egyéb jobboldalinál találták ki azt a narrativát, hogy azért lett gazdag egy-egy fiatal politikusuk, mert kisegítették őt a becsületes vidéki szülők. Gyurcsány üzletember volt, meggazdagodott, ennyi. Hogy mennyire voltak etikusak üzleti ügyei, arra nekem nincsen rálátásom, de a magyar üzleti világ alapvetően nem az etikai hozzáállásról meg a gentlemankedésről ismert. Lásd, többek között, Simicskát, Széles opportunista reakcióját és a „lelkiismeretük miatt” távozó sajtómunkásokat.

  • Georgina Bojana

    A nagyon gazdag embereknél (milliárdosokra gondolok), az első millióikról nem ildomos kérdezgetni, honnét és hogyan került hozzájuk.
    Ha megkérdezzük, minden esetben azt válaszolják, hogy baráti kölcsön, rokoni segítség stb. stb. – mese-mese-mátka…
    Ez a tapasztalatom.
    *
    Az igazat soha nem tudjuk meg, mert ha kiderülne, a börtönökbe nem férnének el az újonnan betelepült lakók (milliárdosok). Higgyétek el, nagyon sokan volnának.
    Miért is? Korruptak, csalók, ügyeskedők – no és, mivel felmérhetetlen vagyonokkal bírnak, így meg tudják fizetni a legügyesebb szakembereket, ebbe a könyvelőket és az ügyvédeket is beleértettem.
    *
    G.B.

  • Gyula Bognar, Jr.

    Chris: Érdemes volna megtudni, tényekkel alátámasztva, hogy vajon hány igazán pártoktól, politikától függetlenül elérő sikeres, becsületes, korrupció mentes üzletember van ma Magyarországon, akik ott értek el sikerét és a leggazdagabb 100 magyar üzletember listáján vannak. Kell lenni minimum egynek (mutatóba) és szerencsénk lenne, ha találnák egy másodikat is. Lottó nyereményesek és színészek, zenészek, írók, művészek nem kerülhetnek a listára.

  • Marcsi
    2015 február 9
    5:07 du.
    Mint mindig, most is butaságokat ír. Ha most a holtidőben egy kicsit kiszabadították a szemetes vödörből, gondoltam változott. De nem!

    A rendszerváltáskori új tulajdonosi réteg kialakítása miatt adósodott el ténylegesen az ország. Az Antall kormány ténykedését párszor már levezettük, de nézzük más szemszögből.

    Mivel az országban nem volt magántőke, Antall felvett hatalmas nemzetközi hiteleket. Ebből a pénzből bárki, még ön is felvehetett volna kölcsönt. Maximálisan úgy 150 000 milliót. Ennyiben határozták meg a limit összeget. Ennyiből egy üzemet meg lehetett már venni. Ezt Gyurcsány megtette, mert úgy gondolta, a tűzálló anyagok gyártásának lehet piaca. Neki bejött, és tisztességes körülmények között. A fejlesztéshez még deviza hitelt is felvett. Mint tudjuk, az egyösszegű visszafizetést elutasította, mivel az már a többi hiteles kárára csak a gazdagokat szolgálta.

    Ahogyan ön sem mert akkor belevágni egy bizonytalan üzlet nyitásába, a fideszesek sem mertek. Így most mutyival, irányított megrendelésekkel, és egyéb tisztességtelen módszerekkel próbálnak felkapaszkodni.

    Marcsika! A betűk szavakat, mondatokat takarnak, amit nem csak olvasni, értani is kellene!

  • Don Ovuz

    Nem beszélve arról, hogy amit Gyurcsány gyárt, azt össz vissz az unióban rajta kívül még kettő (!!!!) cég termeli. Fél Európa Gyurcsánytól veszi a tűzálló termékét. Ebből következik, hogy tiszta úton szerzete a jövedelmét, soha nem tagadta miből van a vagyona. Lehet irigykedni rá, de lehet utána is csinálni, a lehetőség mindenkinek adott. A különbség közte és a mai nyikhaj FIDESZES politikusai között, hogy Ő meg is dolgozott érte, míg azok összeharácsolták a magukét anélkül, hogy egy munkanapot is fel tudnának mutatni önéletrajzukban.

  • Csendben kérdezem, az a politikus, aki magányszemélytől kér/kap kölcsönt puszira, az nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot, az a politikus nem válhat zsarolhatóvá?

  • C.Adam!

    Nem kevertem össze semmit,Szijjártó azt mondta,hogy a szülei segítették ki,meg mások….Nem védtem őket egy percig sem,de ugye az ő szüleiről „talán” inkább elképzelhető a segítség,mint Gyurcsány
    anyjától,(a szegény Kató néniről)vagy a börtönben ült bicikli tolvaj apjáról…..később a mama egyedül nevelte fel…..Ez nem szégyen nem tehet róla,de igaz!!!
    Azt kéne itt megérteni sokaknak,hogy mindkét oldal ügyeskedik,ennél fogva nem teljes és tárgyilagos a lista!!!!!
    Senkit nem védek,de nem szeretem az egyoldalú és elfogult állításokat.
    Különben egy politikust sem kell félteni és védeni,meg én és sokan mások sajnos nem vagyunk ilyen szerencsés körülmények között….sajnos,(nyugdíjasnént 3 hitelem van…)tehát semmilyen
    érdek nem vezérel elhiheti!

  • Kiss Eszter
    2015 február 10
    1:11 du.
    Európában csak Franciaországot tudom. Kína a másik, aki korvisittel foglalkozik. Az viszont nem Európa. A korvisit lényegesen nagyobb hőállóság mellett kopásálló, nagy igénybevételre. Ennyiben különbözik a hagyományos anyagoktól.

    Európában van 2-300 üveggyár, ebből 140 a mi kezünkben. A vaskohászatot nem ismerem, ott nem tudom mennyi kohó van. Egy kemence felújítása több tízmillió dolláros tétel a gyár nagyságától függően.
    Mi a gyáraink révén rendszeres kapcsolatban vagyunk vele, mivel a minőség is jó. Így nem szükséges távolabbról beszerezni. Ezért a Lengyel, Cseh, Osztrák, Horvát vonaltól tőle vásárolunk. Ettől nyugatabbra a szállítás miatt a Franciáktól.