Orbán, mint olyan

2015 február 9 6:15 de.26 hozzászólás

A helyzet az, hogy ezzel a médiacirkusszal gyakorlatilag lehúzták a redőnyt Orbán mögött. Nem, kérem, ettől még nem fog megbukni, voltak már ilyen akarnokok kormányok élén máskor is, máshol is, loptak már mások is ennyit – meg többet is – csak éppen még nem neveztettek nagy nyilvánosság előtt genetikai átörökítő anyagnak.

Orbán neveztetett, és ebben nem a tényközlés a ciki – istenem, ha valaki az, hát az, ugyan nem annak született, de azzá vált, ez valami fejlődési rendellenesség lehet – mivel nemcsak itthon, de úgy leginkább világszerte (legalábbis ott, ahol odafigyelnek a Legkisebb Közös Többszörösre) híre ment, hogy Magyarország dicső miniszterelnöke ki is, mi is valójában. Vélem, hogy a tükörfordítás nem áll minden nyelvben rendelkezésre, de biztos vagyok abban, hogy megtalálták a honi kifejezést.

Nézzünk egy kicsit távolabbra. Nem gondolom, hogy a világ lélegzet visszafojtva figyeli, mit lép erre a Vezér, de azért kíváncsiak a népek. Nameg, feljebb is. Mert hát, lesz még talán valamilyen találkozó, úgy szövetségi szinten, és hát, kezet kell fogni vele. Muszáj, na. Viszont piszkosul feltűnő, ha a másik azonnal kisiet a mosdóba, kezet mosni, vagy előszed egy Higi-kendőt.

Azt, ugye, nem teheti, hogy sajtószóvivője útján kijelenti, hogy hát ő nem is az, sőt, a Simicska az. Ez olyan óvodás húzás lenne.
Azt sem teheti, hogy cáfol – no, nem a kifejezést, hanem az azt előhozó vádakat illetően -, mert akkor virítania kellene adatokat, folyószámla forgalmakat, cégmérlegeket, ilyesmit, az meg egyenlő az öngyilkossággal.
Le se szedetheti a tábláról egykori szponzorát, mert még a korábbi áldozatokkal sem tudott elszámolni.
Annyiba se hagyhatja, mert nevetség tárgyát képezi – bár kétlem, lenne nála röhejesebb miniszterelnök bárhol is. Talán egyik példaképe, ez a Kim-gyerek, de az is csak a frizurája miatt.

Egy szó, mint száz, a Legnagyobb Közös Osztó rendesen benne van a sz..ban. Bármit lép, nem jön ki jól belőle. Pedig erőt kell mutatnia, mert lehet, hogy ezek után más is veszi magának a bátorságot, és nevén nevezi. Az meg már maga a vég.

Habár, nemsokára jön legfőbb tanácsadója, az nagy Putyin! Te Viktor Győzővics, hát micsoda dolog ez? Nálatok már mindent lehet? Nincs egy rendes átnevelő táborod? Volt régen nektek valami Recsk, szerintem kis pénzből fel lehetne újítani! Adok rá kölcsön, meg szakembert is, csak szólj!

Azért ez nagyon szomorú: akadt egy szépreményű ifjú, akinek minden lehetősége volt felvirágoztatni az országot. Mi lesz belőle? Egy lábjegyzet, ráadásul valami ilyesféle körítéssel: egy miniszterelnök, akit genetikai átörökítő anyagnak neveztek…

26 hozzászólás

  • Ne felejtsük el a magyarság nagy részét aki megszavazta Orbánt és Simicskának nem jó bizonytványt adtak.

  • Felajánlja Szibériát a régi szép idők emlékére, az még mindig üzemel.:)

  • Judith Kopácsi

    Tudja valaki a pontos adatokat erről a 2/3-os gyözelemről? Mert valami rémlik, hogy a kevésnek a 2/3-ról volt szó, azzal meg nem igen kéne dicsekedni.

  • Judith Kopácsi: már többször levezettük, még csak nem is a kevés kétharmadáról volt szó, mivel az ellenzék ÖSSZESSÉGÉBEN több szavazatot szerzett, mint a narancsos majmok, ez a 2/3 csak a parlamenti székek kiosztásának ügyesen manipulált eredménye volt.

  • Orbán lapít, igaz más nem is várható tőle, mert az általa áterőszakolt törvények esetén sem nyomja meg a gombot. Vagyis ráadásul gerinctelen is.
    A világsajtó nem igazán tud mit kezdeni a szó jelentésével, mivel a benne rejlő sunyi, alattomos jelző náluk nincs benne. A franciák valamit megértettek belőle, így köcsögnek fordították. Egyedül a cseheknek van hasonló szavuk a kifejezésre.

    Viszont a csicskásait elindította. G. Fodor Gábor a Századvég stratégiai igazgatója a blogján párhozamot von az RTL és Simicska között, mivel anno tiltakoztak ők is a reklámadó iránt.

    Liszkay Gábor tegnap még rendőri védelmet akart Simicskának, ma viszont meghasonlott, megbánta bűneit, és feljelenti Simicskát a médiahatóságnál, mert szerinte nem tisztességes, amiért kivásárolta a távozó üzlettársa részét.
    Ezzel meg is érkeztünk a lényeghez, az ellenfelek koholt vádakkal történő ellehetetlenítéséhez. Mire három, négy év vizsgálat után végre kimondják, hogy nem volt semmi, már erkölcsi hulla, és senki nem fog vele kezet.

  • Judith Kopácsi
    2015 február 9
    12:39 du.

    2 millió kettő-három százezer

  • Judith Kopácsi

    Persze, hogy tudom, csak idönként jó ezeket a tényeket megismételni. Elöbb-utóbb majd csak észreveszik egyesek, hogy hülyeségeket állitanak.

  • Don Ovuz: nagyon eltévesztette a pályát ez a Liszkay! Ez gazdasági, és nem média ügy! A karaktergyilkosság a szokásos eszközük. De mi van akkor, ha a Lajos borít?
    A századvéges majom meg megrendelésre dolgozik.
    Orbán nem véletlenül vonja ki magát a döntésekből. Előre készül a bírósági tárgyalására, amikor azt fogja mondani: de kérem, én nem szavaztam meg, ártatlan vagyok!

    A kiemelt szó jelentését illetően ezek szerint jól sejtettem: egyedül magyarul jellemző ennyire Orbánra.

  • Judith Kopácsi
    2015 február 9
    1:29 du.
    Pontosan 2 264 730
    Ez 564 150 szavazóval kevesebb mint az előző ciklusban.

  • és 100egynehányezerrel kevesebb, mint az összesített ellenzéké. Jelenleg meg a narancsos hívek száma 1,2 millió körül jár. Szép karrier 🙂

  • Ille István
    2015 február 9
    1:40 du.
    Csak félig.
    Ugyanis egy magánvádas feljelentésnél kilóg a lóláb.
    Igaz, így is, de szebben hangzik, hogy egy hatóság kezd vizsgálódni. Ez majd feljelentést tesz, és lehet évekig vizsgálódni, lefoglalni a gépeket, iratokat, ami miatt majd dolgozni sem tud. Már több hasonló eset volt. 200 fölött, és csak három négy esetben tudtak valamit összekaparni. Az meg ráadásul nem az az ügy volt amivel kezdték, de legalább kiizzadtak valamit. De több mint 200 ügből?…..

  • Vajon miért nem közölték le a hozzászólásom?ugyanis semmi moderálni való nem volt benne,persze lehet,hogy csak úgy…..minden ok nélkül,nem is tudják indokolni,csak egy kis allergia?… Más!
    Egyébként az Együtt tárelnöke azt mondta csak azért nem fogja utálni
    Orbánt,mert a tolvaj Simicska igen,de becsülni sem mert Orbán engedte,hogy ő (Simicska) idáig „fejlődjön”!
    Hát van benne igazság,majd megoldják!

  • István:
    .
    „…akadt egy szépreményű ifjú, akinek minden lehetősége volt felvirágoztatni az országot…”
    .
    – Soha nem volt lehetősége erre.
    .
    Ehhez minimális képességei sem voltak meg soha. Ez egy végtelenül ostoba, bunkó alak, a korabeli magyar felsőoktatás egyik szégyene. Haverjaival együtt. Jól emlékszek első nyilvános szerepléseire is, már akkor is egy ápolatlan, bűzlő, két lábon járó aberráció- halmaz volt. Ebből annyi változott, hogy kimosakodott, de minden más a régi. Tahó, ótvar, hitvány alak, sikere pedig abban rejlik, hogy teljesen gátlástalan. Így nem számított neki, hogy megjelenése óta a létező legalantasabb ösztönökre hatott folyamatosan, és ezzel nagyon sokakat megtébolyított – ma is így van.
    .
    Hatalmas pofáján, büdös száján kívül soha nem volt semmiféle „tudása”, ez utóbbi kettővel ordított bátran pl. a szovjet hadsereg után is – mikor azok már ártalmatlanok voltak.
    .
    Effajta gátlástalanságánál már csak a vagyon utáni beteges vágya nagyobb neki is, és bűntársainak is. Nem számít, mennyit tarháltak már össze, még több kell, nincs megállás. Az egyre durvábban elnyomorított népnek majd megmondja, hogy a multik a Zidegenek, a zelmúttnyócév, meg a Hazaárulók a bűnösök, és kész.
    .
    Namost, ilyen mentalitással, ilyen képességekkel egy falusi klotyót lehet felvirágoztatni (ahogy azt meg is tette, a saját klotyójával), de országot nem.
    .
    Soha nem volt ennek a csótánynak semmiben tehetsége, mivel a vulgár- gátlástalanság nem tehetség. Neki meg csak ez van. Meg egy, egyre jobban lúzer országa, mely mentálisan is süllyed, mint a nyeletlen fejsze. Az ilyen „marcsi”- fityelő- és bandája féle retardáltak kitűnő példák arra, kik elől meneküljön mindenki, aki csak tud.
    .
    Nem olyan bonyolult ez.

  • Ezúttal is köszönet a!444! kommentelőinek: a vers több szakasza az ő hozzászólásaik alapján született.

    2015 – a Narancs Gecik Éve (Simicska verzió)
    2015 – a Narancs Majmok Éve (kulturális verzió)

    Viktor nyúlként inalt Grazba
    extra akkucserére,
    látva, Lui hogy begurult
    legutóbbi cselére.

    Haloperidol-adagját
    duplájára emelte;
    kerge gyíkként csapkod nyelve:
    csoda, hogy le nem nyelte.

    „Én is geci? Bayer is az?
    Mi jöhet még utána?
    Most jön Putyin! Még rámfogják:
    én vagyok a kutyája!”

    Habony Árpi tanácstalan,
    mit lehetne mondani;
    ezt a kínos geci-ügyet
    hogy lehetne oldani?

    Rogán meg az ATV-ben
    majd’ összefosta magát,
    annyira mentette volna
    viktátora valagát.

    Az internet szinte robbant:
    működtek a mémgyárak;
    szorgalmasan rombolták a
    kétharmados légvárat.

    „Orbán Viktor gecihuszár!”
    harsogták a twitteren,
    s a facebook is ettől fagyott
    estére le hirtelen.

    Ekkorra már nem volt mese:
    hogy mindennel szembesült,
    Pintér, Lázár, Rogán, Habony
    válságstábja összeült.

    Egy emberként törték fejük,
    mit tehetnek az ügyér’;
    hosszú, vészterhes csend után
    megszólalt a belügyér:

    „Pillanatnyilag nincsen jobb
    ötletem e tanácsnál:
    üdvös lenne, ha Simicskát
    kihalásznák Mohácsnál.”

    „És ha visszanyúl a sírból?
    Kifogják a napokban,
    aztán elkezd szállíngózni
    sűrű pelyhes lapokban

    a terhelő doksik árja,
    s visszahullik ránk a szar;
    az hisszük, hogy elintéztük,
    s még nagyobb botrányt kavar.”

    „Elterelő hadművelet?
    Fognánk a Szent Koronát,
    és megkoronáznánk vele
    barátunkat, Vologyát.”

    „Arra a Viktor aspirál!
    Tudod, hogy milyen gyagya!
    A Várba is beköltözik:
    elborulna az agya!”

    „Elküldtem a Házőrséget,
    majd elfogják a Lajost.”
    „Áh, Viktor már szólt a TEK-nek;
    lekapcsolják hamarost!”

    „Labancékhoz ment síelni
    családostul hét napra!”
    „Maradt nekünk annyi időnk?
    A tömeg még szétkapna!”

    „Árpi, találj ki valamit!
    Már csak benned bízhatunk!
    Olyat, hogy e kínos ügyet
    megoldhassuk mi magunk!”

    „Fogalmam sincsen, Tónikám!”
    Azzal mondott egy durvát:
    „Ki gecibe keveredik,
    lenyelhetik – a kurvák!”

    Semjén Zsolt már totál kész van,
    egy széken ülve reszket,
    s Habonyt hallva sűrűn hányja
    magára a keresztet.

    Lázár meg kajánul röhög,
    s megnézi a Rolexet:
    „Épp ideje, hogy gigámba
    fél pint whisky-t eresszek!”

    Lecsavarja a kupakot,
    meghúzza a flaskáját,
    aztán gondosan elteszi,
    bezárva a táskáját.

    „Kocsis Máténak nem adok:
    képes mindent meginni;
    bebaszna, oszt’ nekem kéne
    megint csak hazavinni!”

    Eközben a mozgalmárok
    szervezik a tömeget:
    Kossuth térre várnak másnap
    fiatalt és öreget.

    Meg is telik szépen a tér,
    mint lehetett sejteni:
    középen egy gombostűt sem
    lehetne leejteni.

    „Geci Viktor! Gecifecni!”
    üvöltik több százezren,
    míg készenlétisek állnak
    velük szemben párezren.

    Fokozódik a feszültség,
    izzanak a vonalak;
    a parancsnok is kezdi el-
    veszteni a fonalat.

    Hiába csörgeti Viktort,
    a Führer nem veszi fel,
    és a testőrség főnóke,
    Hajdú János sem felel.

    Alsóbb szinten senki nem mer
    kiadni egy parancsot:
    még magára haragítja
    a Legfelsőbb Narancsost!

    Megkönnyebbül, mikor végre
    Semjén Zsolti felveszi,
    s az agyában izzó kérdést
    őneki is felteszi:

    „Semjén nertárs, mit csináljunk?
    Nem bírunk a tömeggel!”
    Zsoltunk meg csak sűrűn csuklik:
    benyakalt egy üveggel.

    „Vigyétek ki nekik Viktort:
    mentsétek az irhánkat!”
    (Nem kellett vón’ felhergelni
    tízmillió birkánkat!)

    A parancsnok megkönnyebbül;
    ez már világos beszéd,
    bár magában azt gondolja:
    Zsolt elitta az eszét.

    ‘Hogy a tüntetők meghallják:
    Viktort ő elfogatta,
    künn a téren egetverő
    üdvrivalgás fogadta.

    ***

    Viktor tehát rács mögött van,
    s a NER megbukott végre:
    márciusra így ért véget
    a Narancs Gecik Éve.
    (a Narancs Majmok Éve)

  • na, kérem, így legyen ötösöm a lottón!

    Orbán kijelentette, hogy sem ő, sem kormánya nem vesz részt ilyen vitákban. Tessék már mondani, milyenben? Mert, kérem, itt egy állítás hangzott el, ami még csak vitaalap sem lehet.

    Kéri László, aki elég jól ismeri a feleket, elmondta, hogy 1994-ben, amikor úgy tűnt, a Fidesz megszűnik, Simicska hálózatépítő képessége és üzleti rutinja teremtette meg a túlélés gazdasági feltételeit. Nélküle – vagyis anyagi támogatása nélkül – ’98-ban nem győzött volna a Fidesz, de még a 2010-től tartó Fidesz-uralom sincs Simicska háttérmunkái nélkül. Megkapta a hálapénzt – a Közgépen keresztül – de rendesen tejelt a pártkasszának belőle.

    A konkurensek kiszorítása mást jelent a terjeszkedés fázisában és megint mást az elkészült együttműködési rendszerben. Most a gondolkodás nélküli végrehajtókra van szükség: a Lázárokra, Rogánokra, Szíjjártókra.

  • Figyelő! Magánál „a magyarság többsége” az a 22%-a? Érdekes többség, ugyanis ez a kisebbség érte el a parlamenti „mindent visz” kétharmadot.

    NE TÉGY HAMIS TANÚBIZONYSÁGOT ! – azaz ne hazudj !

    Ez talán magára nézve is kötelező parancsolat.

  • BrunszvikTeri

    Te viszont ne számold bele a szavazókba a kiskorúakat!

    Azt sem árt ha tudod, hogy akik nem mentek el szavazni, azok rábízták a döntést azokra, akik viszont elmentek. Ezt úgy mondják: „Aki nincs ellenünk, az velünk”

  • jani: aha. melyik korból is származik ez a mondás?
    ebbe, komám, nagyon beleszaladt 😀

  • Ille István

    Tudományosabb választ vártam. Például azt, hogy a „nem szavazók” kivel milyen arányban vannak, illetve nincsenek?

    Rendőr tanítja a fiát a negatív számokra. – Fiam! Ha hárman utaznak a villamoson, és abból leszállnak öten, hány embernek kell felszállni, hogy a villamoson ne legyen senki?

  • jani: tudományosabb választ? Magának, a bigottnak? Na, ne már…
    Milyen közegben is nőtt fel? Akkor idézze fel magának az elvtársi szövegeket: aki nincs velünk, az ellenünk van!
    És, hogy egy csöppet tanuljon is: http://hu.wikiquote.org/wiki/K%C3%A1d%C3%A1r_J%C3%A1nos
    Ehhez csatlakozik még a „hazánk nem rés, de erős bástya” c. blődség, amit azért ez az Orbán-gyerek részben magáévá tett, megtetézve Vezére hasonló blődségével: aki nincs velünk, az nincs!

  • Kopácsi Judit! Azért lehetett kétharmad kevesebb szavazattal, mint 2010-ben, mert megváltoztatták a választási törvényt. Az egyik eszköz: az egyéni képviselőjelöltekre leadott voksok alapján kapnak a pártlisták plusz szavazatokat. Érthető, hiszen egyéniben csak egy jelölt győzhet, pedig az adott körzetben nyilván nincs 100 %-os támogatottsága, ezért a NEM a győztesre adott szavazatokat a jelölteket indító pártok listáin írták jóvá (bizonyos szorzószámok szerint, de ez bonyolult). A Párt elfogadta törvény szerint viszont a GYŐZTES EGYÉNI JELÖLTRE ADOTT SZAVAZATOKAT MÉG EGYSZER JÓVÁÍRTÁK A PÁRT LISTÁJÁN, így azoknak a szavazatait kétszer vették figyelembe, akiknek a jelöltjük képviselő lett. Így lehetett ismét kétharmada a Pártnak, meg persze az egyéb aljasságokkal, az ellenzék megszólalásának megakadályozásával, lejáratásával. (Simon Gábort (MSZP), akinek épp a választások előtt! volt az a 250 milliós ügye, éppen a napokban engedték házi őrizetbe, miután úgy tűnik, a kínosan lassan zajló perből sovány eredmény születik.)

  • Bocs, ezt a töredékszavazat ügyet leírom példával. Van mondjuk egy 60 ezer választót összefogó választókerület, amely egy egyéni képviselőt választhat. Van három képviselőjelölt, az A, a B és a C párt jelöltje.
    36 ezren mennek el szavazni, tehát a részvétel 60 százalékos, ez már elfogadottnak tekinthető. 18360 szavazat érkezik az A, párt jelöltjére, ez 51%, tehát ő a győztes. A B és a C párt jelöltje az egyszerűség kedvéért azonos számú, tehát 8820+8820 szavazatot kap. (18360+8820+8820=36000) Eddig a B és a C párt listáin írták jóvá országos összesítés után a töredékszavazatokat (a 8820+8820 szavazatot), ezek alapján is kerülhettek be pártlistáról képviselők. Az új törvényben a győztesre adott szavazatokat IS jóváírták a párt listáján, tehát az A párt 18360 szavazója még a listáról is küldhetett ugyanazzal a szavazattal képviselőt. Igaz a pártlistákra is lehet szavazni, mondjuk, ugyanilyen arányban voksoltak az A,B,C párt listáira is. Az új törvény szerint a pártlistán a győztesre adott szavazatokat is jóváírják, így az A párt listán kap 18360+18360=36720 szavazatot, míg a B és a C párt 8820+8820=17640 szavazatot. (A régi törvény szerint az A pártnak 18360 listás voksa lenne, a B és a C pártnak pedig 17640 szavazata,ami hívebben tükrözi az 51-49 százalékos arányt.) A példa egyszerűsített, mert az egyénekre leadott voksok súlyozva kerülnek a pártlistákra, de a lényeg ez: egy egyénire leadott szavazat kettőt ér, ha a jelölt az egyéni győztes.
    Így lesz az összes választó (60 ezer személy) 30,6 százalékának voksából kétharmad.

  • Ille István

    Bevallom, nem teljesen értem, mit akar mondani, pedig drukkolok magának. Igaz, láthatóan maga sem érti, amit én írtam. Szerintem, ne feszegessük. De ha már idézgetünk, megkérdezem, ki mondta, hogy : „Aki még mindig velünk van, az nincs magánál.”?

    Egyébként, az eredeti idézet kétezer éves.

    „Aki nincs ellenünk, velünk van” (Mk 9,40) …

    .

  • Judith Kopácsi

    Találom, igy már érthetöbb a dolog, mert a számok, a szavazók száma alapján sehogy sem adódtak nálam össze.

  • jani: nem szükséges szabadkozni, nincs egyedül, aki nem érti, mit akarok mondani. Tudja, ahhoz bizonyos szintre fel kell nőni.
    Nem igazán érdekes, hogy hány ezer éves az idézet, mivel nem idézték célzatosan eleink, csak akkor, amikor azt már politikai tartalommal lehetett megtölteni.
    Amúgy maga szerint hányan ismerik hívőtársai ezt a textust? Kérdezze meg már a legközelebbi misén padtársát, Tera nénit, ugyan már, mondja meg, ismeri-e?
    A maga által idézett szöveg – mármint az első – a humor kategóriába tartozik. Nem is tudtam, hogy magának van humorérzéke! Akkor még van remény 🙂

    Szóval, csak így tovább, szurkoljon nekem erősen, egyszer csak eljut odáig, hogy meg is érti, amit magának mondok.