Orbáni (képzelt) beszéd

2015 február 10 12:55 du.2 hozzászólás

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim,

Magyarország jobban teljesít. Kell is neki, különben hogy bírná ki azt a korrupciót, szabad rablást, ami az elmúlt 25 évben folyt, és amit mi most csúcsra járatunk. Miből tudnák eltartani családjainkat, barátainkat. Ezúton is köszönöm például, hogy Hende Csaba élettársa, vagy éppen Zsiga Marcell álláshoz jutott, de Deutsch Tamás is kapott egy nemzeti konzultációt, hogy ne unatkozzon.

Ahogy szétnézek az ismeretségi körömben, látom a jólétet, gyarapodást, elégedettséget. Fejlődött az iskolarendszer, legalábbis mi drága svájci iskolákba tudjuk járatni gyerekeinket. Előrelépés történt az úthálózat kapcsán, Zsiga Marcellhez már betonút vezet. Kell is neki, hogy könnyebben megéljen 47.000 forintból. Igaz, napi 47.000-ből, nem havi 47.000-ből.

Házakat újítunk fel, mint az V. kerületben, hogy polgármestereinknek vagy munkatársaink szüleinek legyen hova hazatérni egy-egy fárasztó nap után. Nagy hangsúlyt fektetünk a sportra, otthonom közelében nemrégiben egy egész stadion épült.

Figyeljék a számokat, eredményeket, és büszkék lesznek. Négymilliárdot említettek az V. kerületben, egymilliárd Andy Vajnának, a lányomnak és a vejemnek pedig sikerült saját lábukra állniuk. Vagy inkább az Önökére.

Itt térnék ki az Andy barátomat ért támadásokra. Igenis nagy hasznára van a magyar filmművészetnek. Már készül a legújabb szuperprodukció, a Pénzterminátor. A filmben, nagy vonalakban, Pataky Attila – földönkívüli segítséggel – feltalálja az időgépet, melyen keresztül visszaküldik Kövér Lászlót, hogy egy, az Országházból eltávolított EU-s zászlóval döfje le a gyermek Simicska Lajost.

A múltból térjünk át a jövőbe, mert az is biztosított. A paksi paktum keretében érkező pénz szétosztása már folyik. Ne aggódjanak, Önöknek semmi sem jut. Azaz, mégis, majd a számlákat fizethetik.

Természetesen más forrásokat is használunk, lenyúljuk az EU-t, ahol lehet. Ez azonban hazafias kötelesség, része az ellenük folytatott szabadságharcnak. A küzdelem pedig keményen folyik, egyetlen pályázatot sem hagynak ki kollégáink.

Ne féljenek, Önökről sem feledkezünk meg. Megvédjük a rezsicsökkentést. Természetesen, ha Önök is annyit keresnének, mint mi, akkor az Önök pénzéből játszva ki tudnák fizetni rezsijüket. (Arról nem beszélve, hogy a miénket is Önök fizetik).

Összességében, nincs miért aggódni – nekünk. Azaz, egy probléma lehet: ha esetleg felébrednek Csipkerózsika álmukból, és nem hagyják magukat. Erre az esély azonban körülbelül annyi, mint Rogán Antalnak testépítő bajnokságot nyerni. Igaz, azt is megbundázhatjuk.

Haladunk tovább, és bízhatnak benne, előbb-utóbb adójukon, járulékaikon kívül másra is rátesszük kezünket. A megtakarításukra, vállalkozásukra, földjükre? Ez legyen meglepetés.

Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok!”

Idegen Toll

2 hozzászólás

  • Életünket és vérünket a vezérért!

    Ahogy a középkorban a rongyos, éhező, nincstelen életét adta a királyért, most ugyanúgy tesz a mai nincstelen rongyos birkahad.

    Mi nem tudunk birkául, így csak hallgatjuk a bégetésüket. Szerintem tudat nélküli emberekkel nincs mit kezdeni, úgysem fognak fel semmit a környező világból.

  • Az murvajó !!! 😀 😀 😀