A Csodazongoraverseny – hang-és képzavar nagy tételben

2015 február 22 4:32 de.3 hozzászólás

Megfújnám dogmatikus szimbolámat (összecsavarom a spárgát a kapcával), hogy e jelre elstartoljon a Magyar Nemzeti Csodazongoraverseny. [Próbáljon meg bárki metafora nélkül zenéről beszélni!]

Expozíció – gyors nyitótétel
A közéleti aréna – fedett vagy fedetlen sportlétesítmény – [hang]versenypályájának legelőnyösebb (a többi kifejezetten hátrányos!), jobbszélső rajthelyéről a politikai-gazdasági-kulturális elit (arisztokrácia – mondhatnánk egyértelmű kétértelműséggel) színeiben Gergely Tiborovics Bogányi indul. Versenyparipája, a tradíciókban gyökerező magyar lelkű, jól dizájnolt, a környezeti ártalmakat őseinél jobban tűrő, minden magyar tulajdonságot egyesítő Csodazongora (Overdose-t is emlegethetnénk, lenne párhuzam nemzeti kincs, tulajdonosi kör ügyben).
A további startpozíciókat a nyomorultak, hajléktalanok, nincstelenek, éhező gyerekek, betegek, tanulatlanok, gazdasági bevándorlók – a többség és kisebbség – foglalja el, az előkelőségek nem kis bosszúságára – hiába: versenytárs nélkül nincs verseny. Sánta, göthös, csont sovány állatorvosi gebéket, ha az sincs, ostoba szamarakat hajtanak. [Allegóriám célja, hogy párhuzamba állítsam a zongora-zenekar ellentétpárt (lásd, versenymű) gazdasági-társadalmi csoportokkal. Amennyiben a zenére úgy tekintünk, mint ami valami rajta kívül álló jelenséget ábrázol, akkor azt mondhatjuk, hogy a klasszikus szimfonikus zene és fejlődése a korabeli társadalom szervezeti struktúráit reprodukálja. Diadalmaskodhat-e a zongora a zenekar felett?]

Kidolgozás – expresszív középső tétel
A vetélkedés szabályait a mérkőző felek nem ismerhetik (a művész úr sem, csak reménykedhet benne, hogy menet közben a bírák nem változtatnak a törvényeken; nem fogy ki az abrak a hintalóból – a csodazongoraverseny technikai sport!). A tét óriási, bár nem minden résztvevőnek életbevágó; a zongoraművésznek pénz, siker, csillogás… A nyomorultaknak a túlélés. Az egyik versenybíró [karmester] diktálná a tempót – veszettül hadonászik. A heroikus küzdelem néhány lépés [néhány ütem; 2/3-os metrum pedig nincs!] után káoszba torkollik [kakofóniába fullad], bár ez a kifinomult, sportkedvelő közönség nagyobb részének nem tűnik fel. [Nem lehetséges, hogy a zene akár arra is képes, hogy előre jelezze a társadalmi változásokat (az utóbbi időben egyre többfelé tűnnek fel vezető nélküli zenekarok…)? Nem állítom, hogy a zene szerepe az, hogy a társadalom afféle előzetes riasztórendszereként működjék (bár vannak, akik így gondolják), mindössze azt: a zenének igenis feladata, hogy reflektáljon a társadalomra.]

Repríz – zárótétel
A hang(és kép-)zavarba a főbíró alfelének harsonája reccsen. A fertelmes, átható hangot (sztentori; segg – fej) a királyi páholyban pezsgőző hercegkisasszony és az udvartartás vastapssal jutalmazza, néhány szurkolói csoport a harci kürt hívó szavának engedelmeskedve (kevésbé békésen) ustawkázni indul. Aztán hirtelen csend lesz. A [hang]verseny félbeszakad. Győztes nincs. Eredményhirdetés nincs. Csend van. Vihar előtti feszült csend…
[A zene, a kottafejek sora a papíron, tükrözi a társadalom természetét, és képes hatni az egyes emberek identitására. A versenyművek előadásában meghatározó szerepet játszik a közösségi részvétel. A zenekar minden tagja figyel a másikra, együtt kell előrehaladni: egyetlen szólam sem uralkodhat a többi fölött. Az együtthangzás, a harmonikus együttműködés a stabilitás, a kölcsönös bizalom érzetét kelti.
És lenne itten még valami: ha valaki sem zeneszerző, sem előadó, legalábbis nem rendelkezik zenei képzettséggel, akkor azt mondjuk rá: nem zenész! Járhat koncertekre, vehet lemezeket, akár a miénkhez hasonló írásokat is elolvashatja, mégsem lesz belőle muzsikus. A klasszikus esztétika szerint nem tartozik a beavatottak körébe. Ha azonban a tevékenységet tekintjük a zene esetében a legfontosabbnak, vagyis, hogy az ember komponálja, előadja, hallgatja, szereti, utálja a zenét, egyszóval valamit tesz vele, akkor mindenki, akinek köze van hozzá – a kőfaragók és a balett táncosok is! – a körön belülre kerül.]

vendégszöveg: Rejtő Jenő, Nicholas Cook

3 hozzászólás

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.