Schiffer nem troll, és nem trójai

2015 február 23 8:12 de.9 hozzászólás

Veszprémben lezajlott az a szavazás, amely Navracsics Tibor helyére juttatott valakit a Parlamentbe. A számok pillanatnyi állása alapján nem a Fidesz jelöltje kapta a legtöbb szavazatot. S talán ez is közrejátszottabban, hogy a Nemzeti Választási Bizottság módosította korábbi álláspontját a Kész-féle megtévesztési gyanú ügyében.

Tekintettel a szavazatok állására, az élet bizonyította be, illetve a választok a cetlikkel igazolták, hogy az ellenzéki oldalról valóban Kész Zoltán volt az esélyes jelölt. Ezzel matematikailag a fideszes kétharmad elbukott az országgyűlésben. Még akkor is, ha az egyes törvények megszavazásánál még bőven van lehetősége tobzódniuk az orbanistáknak. Már csak azért is, mert a legkülönbözőbb segédcsapatokra számíthatnak. Jó néhány esetben akár a Jobbikra is, mint olyan pártra, amelynek szólamaiból egyre többet büfög fel a kormányzat néhány képviselője is. Amellett kár lenne elfeledkezni az LMP-nek nevezett formációról, amelynek képviselői sokszor leginkább azt igazolták: a politika olyan amilyen, és az ő köreikben sem más, mint máshol. Nem vonva kétségbe azt sem, hogy nem egy esetben valóban rápirítottak a kormányzatra, és amit például a földmutyik kapcsán végeztek az példa értékű. Összességében azonban legalább annyi szívességet tett például Schiffer András pártelnök a kormányzatnak, mint amennyire ellenzékinek állítja be magát.

Talán pont ezért is lehetett foganatja egy olyan állításnak, amely szerint a veszprémi időközi előjátékában sem teljesen narancsmentesek az LMP mindennapjai. S amely állítással kapcsolatban egyelőre leginkább a Schiffer András kidagadt-nyakizmú vagdalkozása a legerőteljesebb érv. Amely vagdalkozást pont az teszi különben hiteltelenné, amilyen módon színre került. Azt ugyanis, elképzelésem szerint, elég egyszerű lehetne igazolni, hogy az LMP aktivistái csak az LMP tulajdonában álló autókkal közlekedtek, és ezen közlekedésük során soha nem is álltak meg egyetlen Kubatov-ficsúr mellett. Annyi időre sem, hogy egy névsort tartalmazó papírlap gazdát cserélhetett volna. Tehát elképzelem, hogy Schiffer András ezt az autós ügyet pillanatok alatt tisztázni képes minden csapkodás nélkül. A SéfKrajcár Étteremben készült fotóról meg sietett kijelenteni: „Hogy kik voltak még ott vadidegen alakok az étteremben, honnét tudjam?!”

Mely kijelentés különben sokkal életszerűbb, mint az, hogy az LMP újbudai aktivistái kellenek egy veszprémi szavazáshoz. De még ezt is elhiszem. Elvégre egy kis, alapjaiban elég fajsúlytalan párt nyilván mozgósít minden utaztatható aktivistát egy ilyen eseményre. S azt tényleg nem lehet elvárni, hogy minden Kubatov-altivistát ismerjenek. Azt meg különösen nem, hogy felismerésük esetén kiverjék őket az étteremből. Az egy légtérben tartózkodás pedig (még) nem büntetendő. Minden pereskedés nélkül elintézhető lenne egy kézlegyintéssel, és azzal, hogy „Tényleg azt állítják? Hülyeség!” Minden pereskedés nélkül. Éppen azért mert épeszű ember nem várná el senkitől, hogy egy étterem minden látogatóját ismerje. Amikor Schiffer András nekiáll perrel fenyegetőzni, azzal pont ott van a gond, hogy túljátszani látszik a helyzetet. Dokkal inkább olyan látszatot kölcsönözve a helyzetnek, hogy előre el akarja hitelteleníteni azokat az esetleges felvételeket, amelyen esetleg tényleg mancsol egy Fidesz-aktivistával. Függetlenül attól, hogy ha mancsolt, ha nem, a pillanatnyi állás szerint narancsos bukta a veszprémi menü.

A pillanatnyi állás szerint, mert az LMP-vezér kirohanása nem csak arra lehet jó, hogy esetleges képeket, tanúkat hiteltelenítsen előre. Arra is kiváló előjáték lehet, hogy a győztesnek látszó Kész Zoltán győzelmét aláássa. Szinte felkínálva tálcán az okot, és indokot arra, hogy megtámadják a választás eredményét. Újabb megtévesztési gyanút jelentve be. Csak némileg elborult fantázia kell egy olyan forgatókönyvhöz, amelyben első lépés Schiffer András pere lehet. Már akkor, ha valóban perelni fog. Mert azért gyanítom, hogy ez a per sokkal inkább egy hirtelen megindulásból felindított lufi. Ami alatt, mellett, felett még lesz pár telefonhívás. Tehát per. Tanúként odarángatva bárkit, aki az illető étteremnek csak a közelében lehetett. A per ténye, és annak elhúzódása esetén az azt övező cirkusz önmagában hitelességi kérdéseket vethet fel. Céltáblává téve a Parlamentbe jutott új képviselőt. Amellett aligha kétséges, hogy akár csak a Schiffer-kirohanásban kétségessé tett Facebook-bejegyzésre hivatkozva késleltessék a hivatalos eredményhirdetést, és vizsgálódjanak kicsinyt. A Fidesz és a Jobbik eközben „csak úgy” rászállhat Kész Zoltánra. Elérve, hogy mire a választási bizottság, mindenki nagy meglepetésére, megsemmisíti az eredményt, addigra biztos lábakon álló jobboldali jelölt legyen arrafele. Vagy legalább ne legyen más.

De, természetesen eszembe sincs azt állítani, hogy az LMP vezetőjének ilyen céljai lennének a perrel való vagdalkozással. Előre le is szögezem, hogy a jövő minden eseménye, ami csak kicsit is hasonlít a fentiekre, az a véletlen galád összejátszása. Annyira, hogy amennyiben Schiffer András állítaná bármikori találkozásának hiányát Orbán Viktorral, azt is készséggel elhiszem.

9 hozzászólás

  • Aki komolyan azt gondolja, vagy ami még rosszabb, azt akarja elhitetni egy rohadt kövér-féle ál-parlamentbeli mandátum sorsa feletti cirkusznak a hatalom számára kihívást még távolról se jelentő ügyéből, hogy szavazócetlikkel leváltható egy korlátok nélküli, ellenőrizhetetlen, elszámoltathatatlan ( szájerné alá rendelt bírósági rendszerrel a hatalmi ágak szétválasztását erősítő ) hatalmi struktúra ( röviden diktatúra, elegánsabban autokrácia ) az a világ söpredékét képviselő Orbánéknál nem igazán számíthat jobbra ( vagy érdemel jobbat ). Mindannyian ( az ultraliberális majom Kész és támogatói, s az alternatív baloldali-zöld eszmeiséget majmoló elempé egyaránt, meg persze az újhungaristák is ) Orbán kezéből evő, s az ő kottájából játszó férgek, akiknek legfőbb szerepük az orbáni fasiszta államcsínyről való figyelem elterelése ( amelyben sikerrel jártak ). Amúgy a konszolidálódott diktatúra eljutott arra a szintre, hogy teljesen mindegy, hogy mekkora fideszes parlamenti többség van, hiszen a demokratikus jogállami intézmények de facto amúgy sem működnek. Ezer milliárdok legnagyobb titokban való szétrablása, egy kis koncepciós per civil szerveztek ellen, vagy egy kis választási eredmény kozmetikázás… mi az nekik…? Isten hozta Önöket a putyini világban! De hát egy olyan derék, tekintélyes, tisztes „polgári”, antikommunista/anti-baloldali, azaz (szélső)jobboldali-reakciós országnak mint Magyarország, úgy tűnik erre van szüksége; büszke lehet magára.

  • Amúgy a neoliberális/neokonzervatív, „libertáriánus” Kész önmagában is egy hányinger. No de hát tőke és fasizmus jegyesek.

  • Eleftheria,
    Tőke és fasizmus nem jegyesek. Épp ellenkezően.
    A többi O.K. Teljesen értelmetlen a megpuccsolt Köztársaságot felváltó fasiszta rendszer „parlamentjében” ugrálni. Sőt, csak legitimálja a fasisztákat.
    Hogy Kész ultraliberális-e, azt igazából nem értem, mert nem tudom, mit jelent az ultraliberális. Ha azt jelenti, amit az idézetek sugallnak, akkor igen. Ha nem azt jelenti (mint gyanítom), akkor nem. Szerintem Kész egy vagány, nem teljesen hülye politikus, aki azonban ahhoz már gyenge, hogy kissé árnyaltabban lássa a világot.

  • endre:

    Sajnos, történelmi ( elég csak Mussolini, Hitler, Franco és más hasonlók hatalomra jutására és a tőkés nagyhatalmak hozzájuk való – finoman szólva ellentmondásos – viszonyára gondolni – a második világháború nem a Nyugaton – igaz nem is a sztálini SZU-n – hanem Hitleren múlott ) és jelenkori ( mondjuk éppen nem is muszáj messzebbre menni a jelenkori Magyarországnál) példák is másként mutatják… Persze mindez ez nem zárja ki, hogy fejlett, kulturált polgári demokratikus társadalmakban a tőke képviselői egy társadalmi kompromisszum eredményeképp nem engednek meg bármit maguknak. De a tőke máshol is nagyon jól megvan – sőt talán máshol csak igazán, gondoljunk csak a tőke kitelepülésére az éhbérért gürcölő, jogfosztott tömegekkel bőségesen rendelkező harmadik világbeli országokba – , s nem igazán mondhatni, hogy bármilyen társadalmi haladásnak a tőke képviselői lennének az élvonalában…

  • Ott az otthon jól működő külföldi tőke képviselői kapitalizmus előtti módszerekkel kamatoztatják vagyonukat.
    De ez csak azért lehetséges, mert otthon a tőkés viszonyok biztosítják működésüket. A megcélzott országban is működhetnek tőkés befektetőként, de extra profitjuk gyakran csak abból származik, hogy vagyonosak, és e vagyont a célország társadalmának megfelelő módon kamatoztatják, vagyis az ottani viszonyoknak megfelelően zsákmányolják ki a munkaerőt. Ha a hazai tőkés helyzetük nem állna fenn, akkor tisztán a célország viszonyai közé kellene besorolni őket.
    A célország nem feltétlenül tisztán feudális társadalom, manapság sok az átmeneti ország. Például mi is ilyenek vagyunk, de tőlünk keletre még kevésbé kapitalista országok helyezkednek el.
    A fasiszta rend homlokegyenest ellenkezik a tőkés működés elvével. Nincs vállalkozási szabadság, vagyonbiztonság, és még a munkavállalási szabadság sem olyan, mint a tőkés rendben. A fasiszta állam a rendi állam modern kiadása.
    Jó ismeretterjesztó cikkeket írt erről Bartus László az Amerikai Népszavában.

  • T. Eleftheria és Endre !

    Ma a legfejlettebb nyugati tőke többek közt
    1. a Kohéziós alap rendszeres folyósításával, másrészt
    2. a modern autógyárak magyarországi telepítésével, illetve ezeknek a nyugati bérek nagyságrendekkel alacsonyabb szintjére épült üzemeltetésével . s e g í t i , támogatja az orbanisztáni fasizmust.

    .

  • „Schiffer nem troll és nem trójai.”
    Hát igen, ő inkább Pál utcai, mint Geréb az áruló, aki mindig szándékosan nyitva hagyja a Mária utcai kaput, hogy a Vörösingesek beslisszolhassanak rajta a mi grundunkra.

  • Ahhoz, hogy valaki áruló legyen, előbb társnak vagy szövetségesnek kell lennie. Szerintem ő egyik sem.
    A rendelkezésemre álló adatok alapján nem tudom eldönteni, hogy a NER szövetségese vagy ügynöke. De talán mindegy is.

  • “Schiffer nem troll és nem trójai.”
    Szerintem sem trójai, nem is fa, talán meglehet, hogy egy ló, aki már szerintem csak magától tud elhatárolódni… Mert, ha jól hallottam már mindenki mástól elhatárolódott.