Wetzel Tamás államtitkár illegális lobbitevékenysége Kanadában

2015 március 12 8:52 du.9 hozzászólás

Köszönet illeti a Kanadai Magyar Televíziót azért az interjúért, amelyet Wetzel Tamás nemzetpolitikai helyettes államtitkárral készített. (Itt látható.) És köszönet Göllner András remek angol nyelvű írásáért, amelyikben felhívja a figyelmet az Orbán-kormány kanadai offenzívájára. (Itt olvasható.)

Wetzel nyíltan arról beszél, hogy a Kőrösi Csoma Program Kanadába küldött “ösztöndíjasai” képzésben(?) vesznek részt, vizsgát tesznek, adatokat gyűjtenek a kanadai magyarokról, majd Budapesten részletesen beszámolnak tevékenységükről.

Wetzel Tamás

Wetzel Tamás illegális lobbitevékenységet folytat Kanadában.

Miféle “beszámolókat” írnak Budapestre ezek az állítólagos kanadai gyermekfoglalkoztatás vezetők, néptánc-oktatók és könyvtárosok?! Miért vesznek részt meghallgatásokon visszatérésük után az állítólagos népművelők?

A riport jogosan veti fel, hogy hol vannak ezek a jelentések? Miért nem hozza nyilvánosságra azokat az Orbán-kormány? (Én korábban már írtam a program furcsaságairól – Itt olvasható)

A Pinochet-diktatúra módszereit idézi a budapesti kormány azzal, hogy a “diaszpóra magyarságának hétköznapi életét” segítendő un. ösztöndíjasokat küldenek, elsősorban az Amerikai Egyesült Államokba és Kanadába. Feladatuk az, hogy naprakész és korrekt információval szolgáljanak Magyarországról a diaszpórában élőknek – mindezt Répás Zsuzsanna egykori helyettes államtitkár nyilatkozta.

Az 1970-es években a chilei Pinochet diktatúra ügynököket küldött Észak-Amerikába, hivatalosan kulturális missziót teljesítettek, de arra képezték ki őket, hogy a Pinochet-rezsimet támogató propagandát folytassanak, amerikai támogatókat szerezzenek, és legfőképpen adatokat gyűjtsenek a diktátort ellenző chilei emigránsokról.

Jó ha a Körösi Csoma program lelkes fiataljai tudják, hogy személyes adatok gyűjtése, s azoknak a magyar kormány részére való továbbítása, Kanadában is törvénybe ütközhet. Ugyancsak jó ha tudják, hogy az, amit Budapesten “korrekt információ” terjesztésének neveznek, az Észak-Amerikában propagandának minősülhet. (Már volt botrány abból, hogy fasisztaízű propagandát terjesztenek az USA-ban – Itt olvasható)

Ha az ösztöndíjasok úgy vélik, hogy Budapesten arra kérték őket, hogy információkat gyűjtsenek, vagy propagandát folytassanak, keressék meg a kanadai hatóságokat. Ők felvilágosítással szolgálnak arról, hogy tevékenységük illegális-e. Az ösztöndíjasok menedékjogot is kérhetnek Észak-Amerikában, előfordult a múltban is, hogy kormányok illegális tevékenységre kértek fel naiv ösztöndíjasokat, akik menedékjogot kaptak, amikor a küldő ország ellenük fordult, és jogi eljárással fenyegette őket.

Wetzel úr az Orbán-rezsim által létrehozott un. Kanadai Diaszpóra Tanáccsal áll kapcsolatban. Dehát a Diaszpóra Tanács egy diszkriminatív (rasszista?) klub. A Tanács tudatosan kirekeszti a kanadai magyar diaszpóra jelentős rétegeit. Nem találok roma képviselőket ott, pedig a kanadai szövetségi bíróság éppen most hagyta jóvá a gyöngyöspatai romák menekült státusát, és roma származású magyarok ezrei élnek Kanadában.

Wetzel úr figyelmét felhívom arra is, hogy az elismert magyar író, Kertész Ákos, és a nemzetközi hírű roma jogvédő, Mohácsi Viktória is a kanadai magyar diaszpóra tagjai, és nincs hír arról, hogy a kanadai Diaszpóra Tanács felvette volna velük a kapcsolatot. Kirekesztette őket.

Az Egyesült Államokban már nem mer illegális propaganda tevékenységet folytatni az Orbán-kormány, az Obama adminisztráció kemény kritikával illette a budapesti rezsimet. Most Kanadára koncentrál a „nemzetpolitika”, és ahogy Göllner András is írja, szinte hetente érkeznek a magyar politikusok oda, egyfajta „offezívát” indítottak a magyar származású kanadaiak körében.

Félreértés ne essék, jó dolog az, ha a magyar kormány támogatni kívánja a magyar kultúra terjesztését Észak-Amerikában. Ezt teszi Németország is a politika-mentes, mindenkit befogadó kanadai Goethe Institute keretében. (Itt a link.)

De a magyar kormány által támogatott kirekesztő kanadai szervezetek nyílt lobbitevékenységet folytatnak. Például a Jobbikkal is szimpatizáló KMOSZ levelekkel támogatta az Orbán-rezsimet Jason Kenney bevándorlásügyi miniszternél a roma ügyekkel kapcsolatban, sőt, Harper miniszterelnöknél lobbizott Kertész Ákos menekültkérelmének elutasításáért.

Kanadában a lobbizást jogszabályok határozzák meg, és ez az a pont ahol Wetzel Tamás és kanadai barátai veszélyes vizekre tévedtek. Tevékenysége illegális lobbitevékenységnek minősülhet Kanadában, és annak jogi következményei is lehetnek. (A kanadai lobbizási törvény.)

Lázár György

9 hozzászólás

  • azért a pénzért – ösztöndíj – nekik is korpásodhat a hajuk. Lánglelkű, izzó szemű, keleti szél lobogtatta hajú pártmunkások.
    Ja, hogy illegális, amit csinálnak?
    Na és? Orbánékat az ilyesmi eddig se érdekelte. Kiváló janicsárképzőjük van, nomeg, a cél szentesíti az eszközt. Ők meg eszközökben nem válogatnak.

  • Anno, a Hitleráj ugyanezt görbe utat járta más országokban, egészen addig, mígnem aztán a háború egyenes útjára lépett. Ez Orbanisztán módszertani példaképe: erőszakos és arrogáns.

  • Álljon meg a menet. Teljesen belesnek a letűnt szocialista mentalitásba. Még ott is mumust látnak, ahol nincs is.
    A magyar népitánc évtízedek óta honosodott meg a magyar emigrációban. Szakembert kérdezzenek meg erről.
    A magyar könyvtár, iskola visszamegy egészen -20-as évekig.
    Magam részéről felajnánlottam egy többezer kötetes könyvtárt a torontói magyar könyvek gyűjőinek. Gondolom, egyre többet kapnak, minél gyorsabban öregszik ki a magyar emigráció A népitác tanárok egy hatalmas INGYEN szívességet tesznek, ha elhozzák ide is a táncscsoportok számára a különböző magyar népi tánchagyományokat.
    Nem értem, miért lenne a diaszpóra tanács egy diszkrimitatív csoport?
    Göllnernek meg nem kell elhinni egy szavát sem, én már leszoktam róla.

  • Figyelő: javaslom, fogja vissza magát Göllner szavahihetőségének kérdésében. Ha itt valaki többször is elvesztette azt, az éppen maga. Kétszer egymás után nem képes ugyanazt előadni egy adott eseménnyel kapcsolatban, mi több, nem egyszer nem hogy csúsztat, de bizonyíthatóan hazudik, úgyhogy lassítson!
    Amúgy a francot se érdekli, hogy maga miről szokott le! Néha úgy érzem, a piáról még nem sikerült.

  • Rossz kifejezés volt, beismerem. De sértegeítéseit, kikérem magamnak.

  • Hazudni, még a törvényszéken sem tudtam, úgy hogy felejtse el ezt a motívumot.

  • Figyelő: eskü alatt hazudni? Nem is szabad! Sőt, törvénybe ütközik! Akkor most, mire is vág fel?

  • Remélhetőleg mielőbb indul az eljárás az adatgyűjtő „kultúrkövetek” kivágására. Ez a rezsim eltévesztette nagyon a házszámot.

  • No persze a tavaly őszi Washington általi szankciókhoz hasonlók is szóba jöhetnek. Persze magára valamit is adó demokratikus külföldi kormány és államfő amúgy sem járatja le magát ezekkel.