A Kanadai Magyar Hírlap nehéz politikai környezetben törekszik az értékelvű újságírásra

2015 március 14 5:04 du.23 hozzászólás

„A Kanadai Magyar Hírlap a nyugati magyar diaszpóra olyan kiadványa, amely egy nem könnyű politikai környezetben igyekszik megvalósítani a korrekt és elfogulatlan, előítéletektől mentes, kritikus, értékelvű tájékoztatást”–hangzott el a laudáció Budapesten, 2015. március 14-én, a Danubius Hotel Flamenco-ban megrendezett Szabad Sajtó Alapítvány díjátadásán. Az idei év négy díjazottjai között volt szerény lapunk. A Szabad Sajtó díjat a KMH alapítója és főszerkesztőjeként én vehettem át Tóbiás Józseftől, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökétől, illetve Kránitz Lászlótól, a Szabad Sajtó Alapítvány elnökétől.

Christopher Adam / Fotó: Gergely Beatrix.

Christopher Adam / Fotó: Gergely Beatrix.

„A hír szent, a vélemény szabad, ezért is foglalkozik rendszeresen a Magyarország ottawai nagykövetség 2010 után tapasztalható nyílt jobboldali-szélsőjobboldali irányvonallal”–mondta a Kanadai Magyar Hírlapról Filep István, a Klubrádió munkatársa. „Nincsenek tabu témák, akkor is beszélnünk kell a szegénység, az elnyomás, a diszkrimináció jelenségéről, a diaszpórában sokszor felbukkanó antiszemitizmusról, a kirekesztésről, ha ez az önreflexió roppant fájdalmas, és vannak, akiket irritál”–idézte szavaimat Filep István a laudációban.

Christopher Adam átveszi a Kanadai Magyar Hírlap részére a 2015-ös Szabad Sajtó díjat Tóbiás Józseftől és Kránitz Lászlótó. Fotó: Beatrix Gergely.

Christopher Adam átveszi a Kanadai Magyar Hírlap részére a 2015-ös Szabad Sajtó díjat Tóbiás Józseftől és Kránitz Lászlótól. Fotó: Beatrix Gergely.

„A Kanadai Magyar Hírlap kezdettől fogva olyan témákkal foglalkozik magyar nyelven, amelyek korábban nemigen szerepeltek a nyugati diaszpóra diskurzusában. Ilyen a magyarországi Holokauszt, az emberi jogok és a kisebbségvédelem, a kanadai típusú multikulturalizmus bemutatása magyar olvasóközönségeknek”–tette hozzá Filep István a KMH-ról szóló laudációjában.

2015-ös Szabad Sajtó díjátadás a budapesti Danubius Hotel Flamencoban. Fotó: Gergely Beatrix.

2015-ös Szabad Sajtó díjátadás a budapesti Danubius Hotel Flamencoban. Fotó: Gergely Beatrix.

Körülbelül hetvenen vettek részt a díjátadáson, a meghívottak között elsősorban az MSZP parlamenti és EP-s képviselői, újságírók, főszerkesztők és baloldali értelmiségiek voltak. A további három díjazott: Grecsó Krisztián, József Attila díjas író, Pápai Gábor, a Népszava karikaturisája, valamint a néhai Hovanyecz László, a Népszabadság egykori szerkesztője.

A Kanadai Magyar Hírlap Szabad Sajtó díjat kapott. Fotó: Gergely Beatrix.

A Kanadai Magyar Hírlap Szabad Sajtó díjat kapott. Fotó: Gergely Beatrix.

A Kanadai Magyar Hírlap részéről jelen volt velem együtt Gergely Beatrix, akinek hálásan köszönjük fotóit, valamint Kerekes Sándor és felesége, Janet. Kerekes Sándor videófelvételt, illetve interjút készített, ezt is hamarosan láthatják. Köszönet illeti a KMH valamennyi szerzőjét, illetve Ille Istvánt, aki az elmúlt évek folyamán rengeteg időt szentelt a KMH-n megjelenő cikkek szerkesztésére és feltöltésére.

Szabad Sajtó DÃ-j 2015 003

A Kanadai Magyar Hírlap Szabad Sajtó díja. Fotó: Gergely Beatrix.

A díjátadáson jelen volt Vastagh Pál és felesége Liza. Olvasóink közül sokan emlékeznek, hogy Vastagh Pál Magyarország korábbi ottawai nagykövete volt.

Christopher Adam Vastagh Pállal és Földes György-gyel. Fotó: Vastagh Liza

Christopher Adam Vastagh Pállal és Földes György-gyel. Fotó: Vastagh Liza

Amikor 2004 februárjában – egyetemistaként – ottawai szoba-konyhás lakásomban megálmodtam és útnak indítottam a Kanadai Magyar Hírlapot, nem gondoltam volna, hogy tizenegy évvel később Budapesten vehetek át a lap nevében egy jelentős nemzeti figyelemmel övezett országos díjat. Kránitz László elmondta, hogy alapítványa a külhoni magyarság sajtó tevékenységét is figyelemmel kíséri és nem csak a Kárpát-medencében, hanem a nyugati diaszpórában is.

Talán ennek örültem leginkább. Hiszen a kanadai magyarságnak sokféle hangja van. Ellenben Magyarország ottawai Nagykövetségének deklarált törekvéseinek, nem „politikailag egyívású” (azaz: fideszes-jobbikos) a kanadai magyarság. Ennek a sokszínű és összetett diaszpórának az egyik hangja a Kanadai Magyar Hírlap. Hálásan megköszönjük a Szabad Sajtó Alapítványnak, hogy ily módon elismerték önkéntes, nonprofit lapunk munkáját!

23 hozzászólás

  • Gratulalok! Megerdemli a lap, es Christopher is, szemelyesen, valamint az irok es Ille ur is. Az, ami a kozmediaban folyik, gyalazat, abbol semmit nem tud meg az ember. Most, amikor paratlan modon es tempoban lopjak szet az orszagot, bontjak le a demokraciat, hulyitik el a nepet, osztjak meg a diaszporat is, igen nagy szukseg van a bator, kiritkus hangra. Nemcsak a mostani gazaemberek ellen, hanem mindenkor a demokraciaert.

  • Gratulálok!
    Rendszeres (ám néma) olvasó vagyok – és maradok is. Nagy örömmel!

  • Gratulálok !

    További zavartalan működést és vidám szerkesztést kívánok kedves mindnyájuknak… 🙂 !
    DG

    .

  • Gratulálva is nem kívánok mást nektek, mint rengeteg olvasót.

  • Chris, gratulálok ! És ha még Illétől is megtudnátok szabadulni…

  • Christopher Adam

    Ármin, Ille István rengeteg időt szentel önkéntesként – egy fillér fizetés nélkül – a KMH-ra, a cikkek szerkesztésére és feltöltésére. Ezért inkább köszönet illeti.

  • Chris, én is gratulálok. Tiszteletet érdemel a honlap, még akkor is, ha az én értékrendemmel ritkán találkozik az egyoldalúsága.
    Árminnal egyetértek, Ille fórumos ámokfutása többet árt, mint használ. A régi korok, otthon már impotens önkéntes rendőrére emlékeztet, aki a közutakon „baszakodott” hatalmától bódultan a közlekedő kisemberrel. Az ember sercintett egyet, aztán ment tovább.
    Kár lejáratni az amúgy színvonalas munkát. Cikkeket szerkesszen, írjon, töltsön fel, de a fórumot érdemes hozzáértőre bízni.
    További sikereket kívánok.

  • Jogos az elismerés. Gratulálok!

  • Ittisgratula!!!

  • Puchert János

    Gratulálok a munkátokhoz és jó egészséget és erőt kívánok munkátokhoz, sajnos nagy szükség van rátok mert ma is a közmédiában úgy hangzott el Orbán beszéde mintha a helyszínen tiltakozok nem is lettek volna

  • Szép volt!
    Gratulálok a teljes stábnak, és köszönet a vendégszerzőknek is, akik hozzájárultak írásuk közléséhez.

  • charlie
    2015 március 15
    5:09 de.
    Ille kell ide, mert amikor a szólásszabadság jegyében nem alkalmaztak modemet, nagyon lezüllött a színvonal. A kommentek érvek helyett kimerültek „anyázásban”, egymás gyalázásában. Aki csak gyalázkodni tud, ne kommenteljen.

  • Ármin: ne reménykedjen. Arra viszont jó, ha gondol, hogy magától bármikor meg tudunk szabadulni.

  • charlie : 😛

  • Kedves Donom, attól tartok, charlie véleménye – mivel maga is bevallotta, az ellenkező oldalon áll – nem igazán számít. Szívesen elküldeném neki mindazt a mocskot, amit a moderálás előtt elvbarátai ide zúdítottak, de attól tartok, nem igazán hatná meg.

  • Gratulálok a díjhoz!
    Sajnálatos, hogy orbanistanon belül már alig maradt olvasható,nézhető becsületes médium. Az országot ellepi a narancs- és barna szenny, a határontúli papírállampolgárok zöme meg azt sem tudja, mi folyik az országban – és nem is érdekli!

  • Adam: 😀 😀 😀

  • Gratulálok, nagyon megérdemelt díj!!
    Ille Úrnak külön!!
    Nagyon hiányozna, ha hosszabb szabadságra menne, ugyhogy aprózza el, kérem!!!

  • kiskato: megtisztel! Ami a szabadságot illeti, sokan fellélegeznének hosszabb távollétem okán, hiszen az idő alatt nem lenne módom az ámokfutásra 😛

  • Ille István

    „… nem lenne módom az ámokfutásra”

    Nem hogy ámokra, de még futásra se vagy képes 🙂 már csak tisztes korod alapján 🙂 a fizikait azt nem vitatom 🙂

  • Judith Kopácsi

    Miért? Szabadság alatt be van tiltva az ámokfutás?

  • Kiss Eszter: mint említettem volt, a kor állapot. Azért még hoznám a korosztályos szintet a Cooper-tesztben.

  • Judith: nem vagyok mazochista, a közelébe se megyek a net-nek! Nomeg, még nem döntöttem el a távot, melyiken indulok 🙂