Fékezett habzású terminátorok

2015 március 21 5:53 de.5 hozzászólás

Azt mondta minden idők legfelkészültebb és legtehetségesebb külügyminisztere – igen, Szijjártó, hogy jöttél rá? – hogy Magyarország már eddig is küldött humanitárius segítséget és hadianyagokat Tunéziának, de katonák küldésével kellene megnövelnie jelenlétét.Csütörtökön utasította a nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkárt, egyeztessen az észak-afrikai ország budapesti nagykövetével, hogy milyen konkrét segítségre van szükségük.A tunéziai nagykövetség jelezte: köszönettel vették a magyar felajánlást, és ha igénybe vennék a segítséget, azt jelezni fogják. Ha az Úr el akar veszejteni valakit, annak elveszi az eszét, ehhez persze jelen esetben isteni csoda kellett, merthogy ezek eszetlenek, mint ez már nyilván látnivaló. Úgy látszik az amerikai nagykövet-asszony meglengette Spermácska előtt a róla szóló dossziét, merthogy más nemigen indokolná, hogy ilyen feszített ütemben nyalja az amerikai segget, mint mostanában teszi.

Katonák az Iszlám Állam ellen, katonák Tunézia megsegítésére – ha még egyet ígérnek, hát nem marad senki a laktanyákban, oszt nézhetünk, ha a pirézek betörnek hozzánk és felisszák az ivóvíz-készleteinket. Ami az Iszlám Állam elleni harcot illeti, ott ránk katonai értelemben vett szükség nincsen, csak láb alatt lennénk. Ha ott hemzsegni kezdene valamelyik magyar Rommel, hát igen hamar seggberúgnák az amerikaiak, mint ahogy a délszláv válság idején is letiltották a repüléseinket, nehogy valamelyik pilótájuk ellenünk kezdjen harcolni…De az Iszlám Állam ellen legalább lehet hagyományos háborút folytatni, vannak frontvonalak, elfoglalt területek, települések, őrizhető táborok, lehet lövöldözni egymásra. Aztán a halottainkat lecinezett, fémbélésű koporsókban majd hazaszállítani, ott parádézni körülöttük a győztes hadvezért alakítva.

A magyar pozíció ebben a relációban értelmezhető, merthogy ránk ott propagandaszempontból van szükség, konkrétan mi vagyunk ottan a pin@n a szőr. Mi adjuk meg az amerikaiaknak a legitimitást, mint a terrorizmuson felháborodott nemzetek egyike, merthogy Amerikának erre az akcióra sincs semmiféle nemzetközi felhatalmazása. Amerikának csak felhalmozott hadianyag-készletei vannak, ezeket pedig el kell valahol használni. Hadianyag-gyárai lassan a rajzfilmek megbolondult gépei módjára öntik a fegyvereket, melyekkel nemigen tudna mit kezdeni, ha nem robbantana ki itt-ott egy-egy ügyibevaló kis háborút. Most éppen Szíria, Líbia és Irak környékén, melyet úgy megvédett Szaddam és diktátortársai önkényétől, hogy a közel-keleti fogalmak szerint rendezetten működő országokban kő kövön nem maradt, emberek ezrei haltak, és még nincs is vége a problémáknak.

Tiszta Fidesz. A háttérben persze ott csordogál az olaj, melyet már Irak elfoglalása előtt egy évvel elosztottak maguk között a nagy olaj-konszernek, akik olyan gazdasági prognózisokkal dolgoznak, melyek egyúttal partitúraként szolgálnak politikusaik és katonáik számára. Kivétel persze van – Szíriával óvatosan kell bánni, mert az ottani vitézkedés során könnyen lehet, hogy orosz érdekeket sértenek, ami Putyin elmorcosodása óta nem tűnik egy jó ötletnek.Tunéziáért pedig nagy kár, merthogy ez az ország volt a magyar alsó-középosztály kedvenc üdülő-paradicsoma, olcsó utakkal, meleg tengerrel, elfogadható szállodákkal, all inclusive ellátással, akár önkormányzati dolgozónak is elérhető áron. Az ország nyugodt és biztonságos volt. Elfogadható életszínvonal, rongyászatok, gagyi, – nőknek extra csöcsörészés a bazárban, szervusz vízibusz, Friderikusz és más kedveskedések. Tunéziát barátságos emberek lakták, akik gyermekeiket az iskolákban az idegenforgalomra készítették fel, előrelátó módon. Jó közbiztonság, remek programok, akár még tevegelni is lehetett a szállodáktól öt percre levő sivatagban, melynél a Kiskunságban némileg komolyabb homokbuckákat lehet találni. De az illúzió megvolt és a nyaralónak erre van szüksége, nem a Szaharára, ahol hamar szomjas lesz az ember…

Mára a fene se kívánkozik Tunéziába, különösen a legutóbbi merénylet óta, mikoris a terroristák meggyilkoltak huszonkét embert, akik szinte mindahányan turisták voltak. Lengyelek, kolumbiaiak, olaszok – magyar nincs az áldozatok között. Gondolom, ezen háborodhatott fel annyira a kormányzat, hogy eldöntötte: ebben is jobban teljesítünk… A terror korunk pestise, hihetetlenül nehéz harcolni ellene, a sikeres harc pedig nem reguláris erőkkel folyik. Itt nincsenek frontvonalak, nincsenek elfoglalt területek, a terrorista jön, robbant vagy felrobbantja magát, majd távozik, ha tud. Ha nem tud, akkor a paradicsomban ébred, ahol várja őt a világszép Leila, tizenhat szűz barátnője társaságában, akik közül egy se hasonlít se a zászlóanyára, de még a szöszke szóvivőre sem. Mézízű sörbet, kuszkusz libahússal, kényeztetés alul-felül, datolyalikőr, fügepálinka, Allah áldása. Teljesen logikus tehát, hogy a segítségnek egy magyar szakasz formájában kell megérkezni, hiszen jól jönnek majd, ha a terrorista beássa magát az erdős-hegyes terepen, korlátozott látási viszonyok között, a tuniszi hóesésben. A terrorista meg összecsinálja magát, ha meglátja, hogy megjelenik Hende, a Sivatagi Patkány az ő kerékpáros harcosaival, kardlengetve…Komolyan mondom, kezd ez az egész szürreálissá válni, rátermett vezéreink meg egyre hülyébbek lesznek.

Kapkodnak, mint szlovák barátaink a kedves mama bugyijához, ötletelnek, improvizálgatnak, ha látnak egy segget elsuhanni maguk előtt, hát nyalintanak egyet – rémálom. Természetesen a terrorizmus ellen harcolni kell, ennek azonban nem az a módja, hogy Szijjártó is felköti a kardot és gumicsizmát ránt, mint Rogán Tóni gyerekei, hanem az adatcsere, együttműködés a felderítésben, ellenőrzésben, a pénzek mozgásának szigorú felügyelete, a fegyverkereskedelem kontrollja, természetesen a saját országon belül, elsősorban. Nem kellene magunkra húzni a terrorizmust, van ezer módja annak, hogy ellene harcoljunk, de ne veszélyeztessük országunk biztonságát. Ha ezekre bízzuk, hogy védjenek meg bennünket, hát hamar úgy járhatunk, mint a szintúgy megvédett magán-nyugdíjpénztári pénzeink – eltűnünk, mint a büdösség, nyomunk sem marad. Ha viszont túl vagyunk rajtuk, akkor már csak Vonát és nyilasait kell valahogy elhajtani, és jöhet a boldog magyar jövő, ahol a magyar néplélek számára oly kedves módon hétfőtől-szombatig feljelenthetjük egymást, melyet aztán vasárnap meggyónhatjuk. Hiába, akik ügynökök voltak, azok a besúgókat imádják, hiszen akárhányszor a tükörbe néznek, vamzert látnak, Márpedig hasonló a hasonlónak örül.

Esküszöm, ezekhez képest még Torgyán is gőzmozdony volt…

5 hozzászólás

  • „Amerikának erre az akcióra sincs semmiféle nemzetközi felhatalmazása”

    Engem nem érdekel a felhatalmazás. Az IS ellen nem kell felhatalmazás. A felhatalmazást megadja az, amit ez a terrorbanda csinál. És ha Amerikának sikerül felszámolni ezeket a DNS törmelékeket, biz’ Isten, megsüvegelem.

  • No igen, a megfelelő nagyságú baksisért boldog boldogtalannak uniós állampolgárságot kínáló Orbán banda körülbelül annyira hiteles segítség a „Daesh” elleni harcban, mint egyik illiberális példaképük I. Nagy Erdogan szultán ( a külföldi média széltében hosszában tárgyalja az ISIS-hez, Hámászhoz fűződő kapcsolatát… lényegében az uralkodó török AKP párt – a ” török Fidesz-KDNP ” – a Moszlim Testvériség törökországi fiókszervezete… ) …

  • Az USA nem csak a közel keletet destabilizálta. Igaz, 9.11 nagyot durrant a célpont miatt, de azért mégsem annyira észveszejtő a helyzet. Évente 17 ember hal meg az USA-ban terrortámadásban. Ezt ugyan nevezhetjük nagy számnak, de a rendőrök viszont évente átlag 960 embert ölnek meg. Én ott jobban félnék a rendőröktől, mint a terroristáktól.

    Bin Laden megölésével ugyan bosszút álltak 9.11 ért, de így törhetett előre a terrorizmus radikális szárnya az IS. Vagyis a csomagot amit odapottyantottak, az USA-nak kellene el is takarítani.

    A magyarok beavatkozása azért sem célszerű, mivel eddig terrorizmus mentes övezetnek számított, már ha az orbánizmust nem veszem ide. Persze, egy kis robbantgatás jól jönne neki a tervezett határlezárás indokaként, meg úgy „pusztán véletlenül” egy-két ellenlábasa is az áldozatok közé keveredhetne. De pitiánerség helyett ha nem is felelősségteljes viselkedést, de legalább féleszűhöz mért gondolkozást elvárnánk tőle.

  • Don Ovuz,
    Szerintem Orbán célja éppen a zűrzavar, bizonytalanság, félelem fenntartása, a belső ellentétek és gyűlölködés növelése, a feszültség növelése, fenntartása. Ebben a zavarosban halászhat és pöffeszkedhet kedvére.

  • endre
    2015 március 22
    11:45 de.
    Egyetértek.