Galamus ír
Amikor úgy három-négy éve először kerestem rá a galamus.hu-ra egy másik hivatkozás alapján, rögtön ott is maradtam. A honlap írásai mindennapi kísérőim lettek, eggyel bővült a reggeli kávé mellé felkeresett olvasnivalók száma. Az írásokkal hol egyetértettem, hol nem, néha, amíg lehetőség volt erre, e-mailben el is küldtem az észrevételeimet.
A név maga ismerős volt, rémlett, hogy hallottam már, de fogalmam sem volt, hogy mivel kapcsolatban. Rákerestem a guglin, és ahogy sok-sok fotóból kitűnik, a Föld egyik legszebb tája lehet. Valahol Franciaországban, valószínűleg a Massziv Central hegyei között, egy szűk szurdokban kanyarog egy folyócska. Hol nyugodtan, a maga hordta homokpadok között elterülve, hol a majdnem összeérő sziklák közötti résben zubog, másutt meg türkizkéken ragyog. Felette nyaktörő szerpentinen kerekeznek a turisták, másutt a barlangfürdőt idéző, de az égboltra nyitott vízben pancsolnak, odébb zuhatagon csúsznak lefelé nevetve. Még vízesése is van – no nem Niagara méretű félelmetes óriás – csak olyan emberléptékű zuhogó, az alanti vízvájta medencébe éppen nevető fiúk ugranak a vízesés tetejéről.
Még az sem derült ki számomra világosan, hogy végülis, melyik a Galamus? A folyócska, a szurdok, esetleg a környező régió neve? (Franciául se tudok.)
Végül is mindegy. A mi galamus.hu-nknak megfelelt a név – a net egyik keskeny szurdokában csordogáltak az írások, bennük a gondolatok – hol türkiz ragyogásban, hol homokszín monotóniával.
A főszerkesztő – gondolom, egyre inkább mindenes – Mihancsik Zsófia ma szikár mondatokban jelentette be a galamus.hu megszűnését. Sejtettem már, hogy ez várható, a március elejei szüneteltetés után. Pedig néhány hete újított az oldal: vidéki tudósítások is megjelentek az oldalon, jótékonyan oldva a véleménycikkek sűrűségét, és kiegészítve a honlapon mindig is imponáló részletességgel ismertetett külföldi lapszemléket.
A főszerkesztő ugyan „jelenlegi körülményekről és feltételekről” beszél, de azért mi, akik itt galamusozunk a neten, tudjuk, miről van szó. Hát persze, hogy a pénzről. Egy rendszeresen megjelenő (frissülő) honlapnak fizetnie kell a szerverért, a programért. Ha a szerzők ingyen is írnak, a hozzáértők szívjóságból gondozzák az oldalt, a technikáért fizetni kell. Pénzzel is támogatók nincsenek sokan, azért a kevés hajlandóságért pedig nagyobb eséllyel szállnak versenybe a kutyamenhelyek, mint a gondolatokat közvetítők. Félreértés ne essék: szívből pártolom a bármilyen állatmentőket – de csak szívből vagyok képes. Évente így is félhavi jövedelmem megy hasonló célokra – az állatmenhelyek elégedjenek meg azzal, hogy egyelőre tudom etetni a saját, tündéri berni pásztoromat, meg a két befogadott cicát.
És ingyen írok, természetesen, ahogyan ingyen teszi ezt számtalan társam a neten, a szintén bolgoíró Pupu, vagy Tuareg, a mozgalmár. Meg persze, a gepnarancs.hu is, vagy a Kanadai Hírlap, amelynek szintén állandó szerzője vagyok, és amely 15-én Szabad Sajtó díjat kapott. Egyik orgánum mögött sem áll tőkeerős kiadóvállalat, vagy más készpénzfizető, mint az MTVA egyelőre halódó blogtere mögött.
Fel lehet tenni a kérdést: akkor miért csináljuk? Nyilván mindenki más okból. Csak a magam indokairól tudok beszélni. Amikor nyugdíjas lettem, nem győztem csodálkozni, hogy csak úgy jön havonta az apanázs, anélkül, hogy bármit is tennék érte. Nem túl sok, de futja a fűtésre, világításra, netre, kábeltévére, kajára, kínai pólóra, nadrágra. Ellenben rengeteg időt ad. Időt ad arra, hogy elmondjam, amire korábban nem volt időm, mert rohanni kellett a gyerekért az óvodába, a húsvéti takarításért, a pénzért, hogy csokinyúl, meg sonka is kerülhessen az ünnepi asztalra.
De azért ez a blogszerzőség is időt igényel. Halmozódik a mosatlan edény, halasztódnak fontos háztartási teendők, mert ül az ember a monitor előtt, és veri a klaviatúrát. Miközben tisztában van azzal, hogy amit csinál, az nem újságírás. Mert az újságírás egy szakma, és azt gyanítom, hogy Mihancsik Zsófia is abba fáradt bele, hogy rájött: a Galamus.hu-ból nem lesz újság, médium, mert nincsenek ehhez eszközei. Az ingyen író szerzőket nem tudja rávenni egy virtigli riport vagy interjú elkészítésére, és nemcsak azért, mert e szerzők többnyire sose voltak sajtómunkások. Hanem azért sem, mert azt az 1-2 órát még rászánja a szerző, hogy a gondolatai nyilvánosságra kerüljenek, de azt a sok napos munkát, aminek az eredménye legfeljebb egy 3 flekkes interjú, tudósítás stb.: azt már nem lehet „ingyen” művelni. Mert nemcsak arról van szó, hogy nem kapok az írásért egy fillért se, hanem arról is, hogy magamnak kell fizetnem a vonatjegyet, benzint, ha 5 kilométernél távolabbról szeretnék tudósítani. Arról már nem is beszélve, hogy szerzőnek is kellene ennie, számlát fizetnie stb.
Kis kerülő: 14 éves koromtól 25 éves koromig fizikai munkával kerestem a kenyeremet, és amikor újságíró lettem, a környezetem a legkevésbé sem tudta tolerálni, hogy mitől fáradok el, amikor 1-2 óra alatt megírom az elvárt cikket.
Vissza a főcsapáshoz: mi a fenének osztjuk itt a blogtérben az észt? Mert megtehetjük, és ez nem eléggé méltányolt lehetőség. És mi a „fizetség”? Elárulom, nekem a kommentek. Vagyis a visszajelzések, akkor is, ha érvek nélkül gyaláznak. Persze azt jobb olvasni, ha dícsérnek, de mindkét reakció azt jelenti: valaki kíváncsi volt arra, amit írtál., sőt, még azt a fáradságot is vette, hogy lekopogjon néhány sort. Mihancsik Zsófia tán akkor is tévedett, amikor letiltotta a hozzászólás, komment lehetőségét a galamus-hu-ról, szerzőinek arra sem adva lehetőséget, hogy szembesüljenek írásaik fogadtatásával. Klasszikus médiummá viszont a fent részletezett okok miatt nem tudott válni.
Sajnálom. De remélem, hogy más oldalakon azért találkozhatok majd a főszerkesztő és a galamus-szerzők írásaival.
Author: Rátesi Margit
1947-ben születtem Budapesten. Édesapám kocsmáros volt, az államosítás után segédmunkásként, csaposként próbálta fenntartani a családot, amihez édesanyám is hozzájárult, mint házmester. Eredeti szakmám mechanikai műszerész, alma materem az Orion Rádió és Villamossági Vállalat volt. Minden további tanulmányomat munka után, este végeztem, érettségit a Bem József Dolgozók Gimnáziumában szereztem. Üzemi lapoknál kezdtem hivatásosan írni. 1979-ben végeztem el a Bálint György Újságíró Akadémiát, majd 1984 és 1988 között az MSZMP KB Politikai Főiskoláján tanultam közgazdaságot és vállalatirányítást. Újságíróként főleg gazdasági témákkal foglalkoztam. 1989 óta nem dolgozom aktív újságíróként: sajtóösszefoglaló készítőként (szemlézőként), sajtófőnökként mentem nyugdíjba.
Felfogásom sokat változott az évek során – nem utolsósorban éppen a főiskolán szerzett ismeretek hatására. A politikát – eredeti jelentésében a közügyek intézésének módját – fontosnak tartottam mindig és fontosnak tartom ma is. A politika, és aktorainak, a politikusoknak a lejáratása a közvélemény szemében szerintem a legnagyobb kártétel, amit el lehet követni az „egyszerű” emberekkel szemben. Mert azt sugallja: nincs esélyed a cselekvésre, hajtsd meg magad, húzd meg magad, akkor talán hagynak élni.
Ezzel szemben én arra szeretnék rávenni mindenkit: Kételkedj, gondolkozz, cselekedj!
Aczél Gábor
Andy Boyer
Aszalos Sándor
Avi ben Giora
Bogdán Géza
Búzás Huba
Christopher Adam
Egri-Eiben István
Endre István Simay
Eörsi Mátyás
Éry Balázs
Fényes István
Föld S. Péter
Gadó György
Garai-Édler Eszter
Georgina Bojana
Gere Gábor
Gergely Beatrix
Göllner András
Gulyás András
Hirschler Tamás
Hollósy Gerti
Ille István
Kalmár Szilárd
Kerekes Sándor
Kertész Ákos
KMH Vendégszerzők
Kopácsi Judith
Lázár György
Petényi Judit
Rátesi Margit
Révay András
Róna György
Rosu Mária
Szigetvári Viktor
Szücs Balázs
Szukits Rezső
11:43 de.
Mi lenne velem önök nélkül mit olvasnék a déutáni kávém mellé.Kérem írjanak és köszönöm a munkájukat,sajna pénzel én sem tudok támogatni senkit.de nekem megtakarítás hiszen nincs pénzem a külömböző ujságokra.Sajnos választanom kell,vagy a gép vagy a z írott sajtó.Így önök maradtak meg nekem szerencsére.További jó munkát erőt egészséget.
11:51 de.
Mária: köszönjük!
1:15 du.
Kedves Margit !
Véleményem szerint azok az említésre méltó kommentek, amelyek nem a szerzőnek, vagy a kommentek szerzőinek személyes hibáival, vagy erényeivel vannak elfoglalva, hanem az általuk megírtak tartalmi összefüggéseivel, illetve azok erényeivel és hibáival. Úgy gondolom, hogy egy szerzőnek az a legnagyobb jutalom, ha „kritika” a fölvetett témát boncolgatja, azon filozofál, segít annak kibontásában, s ha kell építő kritikával támogatja az ő mondanivalóját is.
Magam, dicsérni is csak úgy szeretek, ha valamivel érdemben – mélységében – hozzájárulhatok egy adott cikk, vagy jegyzet tartalmának a velejéhez.
Meg kell mondjam, hogy az affektáló agyondicsérgető, hízelkedő infantilis „bennfentes üzengetések” pedig kimondottan idegesítenek, nem különben az útszéli stílusban megfogalmazott kritikák. Úgy érzem ezek idegenek szeretett „lapom” elhivatott küldetéséhez, a magyar nyelvű liberális és demokratikus nemzetközi és hazai társadalmi eszmecsere mind szélesebb szolgálatához, minél kevesebb szubjektív elemmel.
˙
Ui: Sokszor magam sem tudom hányadán álljak azzal a jelenséggel szemben, amikor a „szerzőink” képsor tagjai (a szerkesztőség tagjai?) nyájaskodnak egymással. Szerintem nem illik ide, s ha kell majd ezt a véleményemet meg is indokolom…
2:22 du.
DonGoló: nincs szerkesztőség, van Chris és vagyok én, valamint vannak a szerzőtársak – mint képsor. Az ellenek kommentjei legritkább esetben foglalkoznak az írások tartalmával, így hát a gyógyír osztása a kapott sebekre a nyájaskodás 🙂
2:47 du.
Nem értek az ilyesmihez, de talán ha lehetett volna 1%-ot utalni nekik, lett volna anyagi forrás, hogy tovább működjön a honlap. Tőlem biztos, hogy kaptak volna.
Sajnálom – nekem a legjobb ellenzéki oldal volt.
5:07 du.
Máriával értek egyet. Írjanak, írjanak, írjanak, mert lassan sivatagban érzi magát az ember, vagy bolondok házában.
A Galamus megszűnésével kapcsolatban elsőként az jutott eszembe,hogy a „keményendolgozókisemberek”kevés összeggel tudják támogatni, de hol vannak az úgynevezett „ellenzéki” politikusok, a „változást akarók”?
5:10 du.
Szerintem Mihancsik Zsófia nem tévedett, amikor letiltotta a kommenteket. Semmi szükség rá, hogy az ember olvassa a trollok agymenéseit.Minőségi oldal volt. Sajnálom, hogy megszűnik.
12:37 de.
Nagyon köszönöm Istvánnak, Chrisnek, amit tesznek. Nagyon, nagyon sajnálom Galamust!
Lassan nagyon bezárnak bennünket – elkeserítő!
1:54 de.
Nem értek egyet az írással annyiban, hogy hiányolja a kommenteket…Miért? A cikkek alatt eddig is meg lehetett írni a vélelményeket. S azok az írók, aki kíváncsiak voltak a véleményekre, még választoltak is szinte minden esetben. Szóval nem ez volt az ok. – Szerintem. A támogatottság hiánya, egy igazi támogató hiányzott. Azok hiányában, ilyen politikai légkörben ellehetetlenült, hiába tette bele Zsófi egész életét, mely a lap működését segítette, másként nem ment volna. Ezért is csak köszönet és hála illeti őt és társait.
3:07 de.
bubu64 !
Bármennyire fájdalmas is, ellenfelek hiányában a legharcosabb elhivatottság is előbb, vagy utóbb, de elkényelmesedik, majd elsorvad.
Halastavakban szokták, hogy a pontyok ne hízzanak el, kis számú ragadozó halat [„trollokat”] is betelepítenek – éppen az egészséges és ésszerű egyensúly, végül is a gazdaságos fennmaradás érdekében…
Nem akarom mondani, de testvérlapunktól … énmagam is akkor jöttem át ide, a KMH-hoz, amikor amaz megszüntette, leállította a hozzászólás lehetőségét.
A görög-római demokráciák óta a dialektikus vita minden szellemi műhely létfeltétele…
Persze megjegyezném, hogy nácik nem tartoznak ebbe az egészséges szellemi egyensúlyba. Azok „érvrendszere” inkább az influenza vírus gyilkos szándékú, mutáns alkalmazkodásához hasonlítható, ennek a fel, vagy nem felismerése már a demokrácia elemi létkérdése.
3:16 de.
Megaztán, mára már elmúltak azok az idők, amikor az olvasók csupán passzív szemlélői voltak az újságíró mondanivalójának. A kommentálás mindannyiunk lehetősége, egyben demokratikus próbatétele is…
5:29 de.
Dongoló! Megszívlelendő, amit írsz, de sok dolognak az is az oka, hogy ez sem egy profi sajtós csapat. Lehet, hogy nem ártana egy olyan nem kötelező szabályrendszer, amit minden magára adó netes oldal betart. Egy olyan netikett-féle. Amikor én a szakmába kerültem, a szerkesztők többnyire irtották a privatizálást. Ami nem vagyonok magánkézbe adását jelentette, hanem azt, hogy újságírónak tilos volt a személyes bánatai, örömei közlésére használni a nyilvánosságot. „Ha nem tudsz mást, mint eldalolni saját bánatod, s örömed, nincs rád szüksége a világnak, ezért a szent fát félretedd” – írta Petőfi A XIX. század költőihez című versében. (Az idézetet fejből írtam, elnézést, ha nem betűhív.) De más volt a nyomdafestéket nem tűrő kifejezések köre is. Egy tudósításban nem írhattad, hogy „makogott, hablatyolt, osztotta az észt”. Nem volt erre nyomtatott tiltó lista, mégis betartottad, mert a tudósítás objektív műfaj, a hangulatjelző kifejezésekkel sem mondhatsz véleményt az eseményről, annak a publicisztikában, glosszában, kommentárban a helye. Az objektivitás meg időnként borzasztó unalmas tud lenni. Trágárságról szó sem volt. Bár magam úgy tartom, hogy aki csak trágár szavakkal képes kifejezni indulatait, érzelmeit, az nincs teljesen a birtokában az anyanyelvének, de soha nem szelidíteném karcos stílű fenegyerekek mondatait. Egy b+ sokkal több kattintást hoz, mint egy briliáns okfejtés – márpedig a hirdetők a kattintásokra jönnek.
Bubu! Honnan tudod, hogy az általad oly nagyon utált, megvetett ellenzéki politikusok nem támogatták a Galamus-t? Hiszen a támogatói listák (nem véletlenül) nem nyilvánosak. A komment-trollokról meg érdekes tapasztalatom van. Ha belép az ember egy anyázós adok-kapokba, és elkezd normálisan beszélni, két dolog történik. Vagy meghal az egymás gyalázása és néma csönd fogad. De az is gyakran előfordul, hogy új beszélők lépnek be, és innentől megszűnnek a vicsorgók – nincs kire vicsorogni – és kialakul egy jóízű duma. Még az egymással nem egyetértők körében is. Itt, a KMH-n is nagyjából ez van, bár hiányolom az ellenoldal véleményét. Apuwader pl. ugyan jobbikos volt, de nem trágárkodott, lehetett vele vitázni, érezhető volt, hogy sokmindenről fogalma sincs, csak tetszik neki a mozgalmi lendület. Bocsi, de a nyilvánvaló tényeket sem ismerő, hazug szentenciákat önelégülten hajtogató hívőkkel nem lehet mit kezdeni. Elhiszem, hogy Figyelőnek nagy trauma volt az a plakáttépés, és az a börtön. Én is megjártam a rendőrséget – csak éppen 1968-ban, és az akkor már nem az az ÁVH volt. De éppen ezért nem értem, hogy a hozzá hasonlók miért nem látják, hogy a jelenlegi kormányfő éppen erre az útra vezeti az országot. Vagy neki nem a politikai börtönnel van baja, csak azzal, hogy annak idején ő került oda? Sőt, szívesen látja, hogy most meg az ő véleményével egyet nem értőket fenyegeti adóhatóság, rendőri zaklatás?