Különösen aktuális most egy ifjú – szerintem zseniális – költő verse.

Király Gábor: A hazám

Üres utcákon üres éjek,
kéket villódzó ablakok.
Egy részvétlen világban élek,
ahol csak egymagam vagyok

élettel telt, mozgó entitás.
Nem mozdul a kukák mögött
elheverő koldus; nem vitás,
retteg tőlem, belé döfött

a közösség, amely a félszeg
leigázott anyatermészet
gyilkosaként rúgta orrba

mint rossz kutyát a vásott kölök,
míg már nem is morog csak hörög,
s vetette örök nyomorba.

2.

Megértem én a szófosókat,
hogy jónak kéne lenni már,
s hogy népet elbutító szózat
helyett az oktatás csinál

ép, magába bízni meg tudó,
s a választás jogára kész
jó civilt, ki meg nem alkuvó;
s ragyogni kezd az ember-ész,

ha a hozzáértő, dolgozó
nép okos gyülekezetében
hányjuk-vetjük meg száz bajunk,

s ez így is volna, kérem szépen,
csak hát éppen se okosak,
se hozzáértők nem vagyunk.

3.

Ha lenne hol és lenne miért
ledolgozni csak fél napot,
eszét is adná a nagy kegyért ,
hogy végre már dolgozhatott,

s nem kellett tengeni mint állat,
kegyelemkenyéren aznap,
és látni, mint hisz az utálat
róla minden szót igaznak:

hogy ellene védi a gárda
a magyart, ki karját kitárva
mutatja meg, hová való,

hisz embernek csak félig ember,
ki nem kell védeni a renddel,
mert csak a holt cigány a jó.

4.

Utolsó székét, amin megült,
a kamat vitte semmibe,
és mikor a lábosba került
a legutolsó kiscsibe,

leomlott szívében a kordon,
s százezer társával együtt
beszívta Manchester és London.
Így gyűltek össze egyhelyütt

a bátran elkeseredettek,
a naívan álmokért vettek,
s kiket elvert a kapzsiság.

Elorzott múlttal s kifacsarva
akárhová sodor a karma:
ránk is vár még egy új világ.

5.

Ha vitték a bankok a házát,
az utca lett az otthona,
fiát egy intézetbe zárták,
nem volt már bére sem bora,

és nem mert az utcán aludni,
mert a sittre vágta volna
az, aki képtelen hazudni:
hazája erős, új ura.

De eljött a tél és a fagyott
tereken és utcákon hagyott
kukákban nem volt már kenyér,

hát lefeküdt végül egy padra,
s a rendőrt, ki fogdába rakta,
megsüvegelte a helyér’.

6.

Valahol elveszett a lényeg,
hogy úgy lennénk mindahányan
együtt, afféle nagy egészek,
ha működne még a számtan,

hogy az egyének egyes joga
összeadódna végre hát,
így lenne hazánk a jog hona,
erre építnénk iskolát,

falut, várost és munkahelyet,
és dicső rablóbandák helyett
szolgáló kormányt és morált

helyeznénk önmagunk fölébe.
Magunkat erős fallal védve
jogból rakhatnánk szép hazát.

7.

Ma itt az ügyészt nem izgatja
se a költő se az író,
a belső cenzor napról-napra,
s minden botnál jobb tanító.

Tollában víz van tinta helyett,
holnap is szeretne élni,
tudja, egy rossz szó hová vezet,
ám nem vágyja elmesélni.

A nemzet fülébe nem jut el,
hogy kushadni nem jó semmiképp.
Hamis sziréndal énekel:

a tucatszám termő Győzikék
írják a szépet, a jót – neki
nem jut költő, ki megvédheti.