Parlament! Oszolj?

2015 március 31 11:49 de.4 hozzászólás

Oszlassunk! Nem tömeget, hanem hóhányókat. Ezúttal a Parlamentben. Mondta Szabó Tímea. Az ellenzék nevében. Éljen! Virágozzék! Ja bocs! Az más. Oszlassunk! Csak tudnám minek. Pedig de szép lenne. De csak lenne. Ha az a lenne ott nem lenne. Ja bocs! A „volna”. Vagy inkább a Vona.

Mert azért az sem ártana, hogy egy-egy ilyen szépen felfújtan is hámozott léggömböt először megnézne az, aki fújja. A magáét. Még akkor is, ha ellenzéki. Sőt! Leginkább akkor. Az országgyűlés feloszlatása szép idea. Ha valamiért megteszik akkor az leginkább azért lesz, hogy a magát demokratikusnak kinevezett ellenzék alól a maradék szőnyegfoszlányokat is kirángassák. Ha már önerőből sikerült foszlósra oszlatni, és alig tenni valamit a foltozásért, összeszövésért. A nagy oszlatási lázban ugyanis el teccenek felejteni kedves liberális és baloldalibb politikusaink, hogy az oszlatást önmagatokkal már régen elkezdtétek. El tetszett feledni, hogy a választások előtt csak egy szinte vezérelvű alternatívára futotta. Azt is el tetszettek feledni, hogy legalább annyit keresta az ellenzék a maga soraiban az ellent, mint Orbán Viktor. De lehet, hogy többet.

Mert aki nem ma reggel ébredt egy pár éves hibernációból, az még emlékezhet arra, hogy az ellenzék nagy arca hosszan figyelmezett arra: kivel nem köt szövetséget. Lehetőleg a saját potenciális szövetségesei közül. Éljen! Virágozzék! A Milla nevű ellenzéki mákvirág. Ellenzéki? Tessék mondani, ezt a Fidesznél is így tudják? Megannyi olyan gesztus és húzás után, ami többet hozott a konyhára Orbánnak, mint a leváltására szakosodott szervezeteknek. A ki kivel nem szemlélete olyannyira elhatalmasodott, hogy a még ütős, és a kisemberek, tudják, a tényleg keményen dolgozók, szintjén is megérthető programról is elfeledkeztek. Tudom! Van egy remek elitbe szabott réteg, aki a saját köldökében a szöszt remekül tudja vizsgálni, és akinek a szintjére fel kéne nőni. Aki nem érti, hogy mit akarnak, az nem is érdemes arra, hogy rájuk szavazzon. El is bukták a választásokat. Legyünk kárörvendők? Ennek kellene örülni? Meg Orbánnak? Mert 2014 áprilisában még ez volt a választék. Ugyan már!

S kedves ellenzéki tökfejek! Mit tetszettek észrevenni azóta? Már úgy gondolom, hogy a nagy semmin, illetve a Jobbik előretörésén sopánkodó óbégatáson kívül. Hol a fenében van az a bizonyos program? Nem azok az egyes elemeke, amelyek előfordulnak, például Bokros Lajos háza táján, hanem a mainstreamben. Ott! A gőzben. Ami a fejekben van. Abban a lila ködben. Ott! Mert túl sok nem szivárog át belőle. A nagy utánlövéseken kívül. Holott már a választások előtt világos volt: előbb a feladat, aztán a végrehajtás. Orbán leváltása nem eladat, nem cél, hanem eszköz. Eszköz ahhoz, hogy jobbat mutassanak. Nem mást! Jobbat. Nem Jobbikot, hanem jobbat. Világos? Szerintem nem.

Kedves ellenzék! Kedves Szabó Tímea! Oszlassuk fel a Parlamentet? Tényleg? S mit akarnak másnaptól? Nem a szép szavak, a lózungok és jelszavak szintjén, hanem valójában. Hatalmat? Semjén lovát? Vagy csak a lószerszámot? Úgy mégis. Biztos, hogy végiggondolták a kedves és kedvetlen ellenzéki politikusok ezt blöfföt? Nem mintha nem volna szégyen az országnak egy olyan stadion-miniszterelnök, akit nem is olyan régen második ciklushoz juttattak. Nem mintha kellene Semjén, mint egy falat kenyér. A főkaparnok Lázárról, a szüleitől házat nyerő Péterkéről, és az ötker táskabajnokáról, és a többiekről nem is beszélve. Ha csak arról lenne szó, hogy ezek egy varázsütésre mennek a levesbe, elindul a pártatlan ügyészi eljárás, és másnap varázsütésre minden szép és jó lesz, akkor oszlathatnánk a Parlamentet. De tényleg! Mi a fészkes fenét akarnak másnap a kedves oszlatók.

Annyira, de annyira kíváncsi vagyok. Nem lenne kedvük a nagy Parlament-oszlatási lázban leereszkedni a butácska tömegekhez? Nem volna kedve valakinek szimpla egy gépelt oldalban összefoglalni a másnaptól érvényes ügyeket? Mi a garancia, hogy enélkül nem a Fidesz nyerne meg egy rendkívüli választást? Vagy az egy gépelt oldalban is mindenki mást a halál nemi szervére küldeni képes Jobbik? A demagóg és populista ellenségkeresést mindig gyorsan össze lehet foglalni. A többihez idő kell. Eddig a hangadón önrangadó Együtt és vele együtt a PM, meg az MSZP, de a többiek is éveket vesztettek. Orbán és az orbánizmus az országtól vettek el milliárdokat és évtizedeket. Ezt értjük. De lesz itt bármi látnivaló egy holnapi Parlament-oszlatástól? Vagy hátra tetszenek dőlni és békésen elszemlélni, amint a szélsőséges erők kisajátítják az országot? Ahogy az ovisokat a kormányablak-átadók.

Kedves ellenzék! Kedves Szabó Tímea! Nem kellene először nyílással fölfelé fordítani azt az éjjelit mielőtt ráülnek? Tudom! Megvan a veszélye, hogy akkor a kezük is belelóg és felébrednek. De talán még mindig jobb, ha a kezük ér bele és attól ébrednek fel, mintha a fejük belenyomására ébrednek. Jó reggelt! Ha felébredtek oszlassunk. De csak akkor.

4 hozzászólás

  • Ez az ellenzék, egy kalapnyit is alig ér abban a zárómondatban szereplő éjjeliben.
    Egy lelkibeteg vezér, egy kétesen civil mozgalmárság és egy gyakorlatilag semmit érő ellenzék.
    Igazi szép magyarosch virtschaft

  • sebestyén eszter

    Endre, ennek a cikknek minden szavával egyetértek. Engem is megragadott a téma, de csak azért se írtam róla. Hiteltelen, felelőtlen kommunikáció, csak azért, h zajt csapjanak a média térben, és így úgy tűnjön, léteznek (miközben nem). Se előre nem gondolkodnak egy lépésnyire, és vissza se tekintenek egy-két nappal. Szólamok, szólamok, szólamok.

  • sebestyén eszter
    2015 március 31
    12:12 du.

    Azok. Szólamok, lózungok, hámozott lufik.

    Fogni egy törülközőt és ráhimezni, hogy 42 sokkal értelmesebb lenne.

  • Oszlassuk fel aparlamnetet?
    Osztán akkor mi lesz,jó asszony?

    Tessék néplélektani kutatásokat folytatni,tessék megfejteni,mit tud Orbán amit Önök nem?

    Elöször tessék eldönteni jóasszony:ki van kiért?
    A demokrácia a népért,vagy nép a demokráciáért?

    „Tanulja-e a nép a demokráciát” vagy a „demokrácia tanulja-e népet”?

    Utána tessék gyakorlati kérdéseket feltenni.

    „Oszt jónapot.”