Széder vacsora és szociális szolidaritás Torontóban
A torontói Habonim kongregációt Holokauszt-túlélők és Kanadába menekült zsidók alapították, de a közösség mára leginkább arról ismert, hogy minden évben Pészah-kor, az egyik legfontosabb zsidó ünnep alkalmából, a hajléktalanoknak készítenek egy közösségi vacsorát és együtt ünnepelnek 150 rászorulóval. A speciális szédert a Ve’ahavta nevű zsidó karitatív szervezet szponzorálja minden évben. És a multikulturális összejövetel valójában felekezeti, etnikai és nyelvi határokon átívelő karitatív akció. A vendégeket arra ösztönzik, hogy a többi résztvevő előtt mondjanak részleteket életútjukból és kihívásaikból. Drogfüggőség, szexuális bántalmazás, erőszak és emberkereskedelem–ilyeneket tapasztaltak sokan, akik évente egyszer Pészahkor egybegyűlnek egy kóser vacsorára. Még ha csak pár órára is, de a szolidaritás, az empátia és az emberi kapcsolatok jótékony hatását érezhetik.
Széder Torontóban. Fotó: Ve’ahavta.
A The Jewish Week című lap beszámolója aláhúzza, hogy a Ve’ahavta munkája nem ismer vallási, vagy etnikai határokat. A rászorulók – nem csak Pészahkor, de az év közben rendezett karitatív programok idején is – gyakran nem zsidó származásúak, sőt: az egyik közösség mellyel kiemelten foglalkozik a Ve’ahavta az a helyi őslakosság. Ráadásul évről évre tucatnyi buddhista szerzetes is jelen van a közösségi vacsorán. Jelenleg az 1996-ban alapított Ve’ahavta az egyetlen zsidó szervezet Kanadában, mely a hajléktalanok számára rendez szédert.
Multikulturális Széder Torontóban. Fotó: Ve’ahavta.
A vendégek nagy része mindennapi ruhájában érkezik a széderre, de a szervezők arra is ügyelnek, hogy vannak akik esetleg szívesebben öltöznének fel kissé formálisabban erre az alkalomra. Ezért öltönyt, illetve női ruhát is adnak azok számára, akik erre igényt tartanak.
A szervezet adatai szerint, kb. 5 ezerre tehető Torontó hajléktalan lakossága. Ez a szomorú valóság ösztönzi arra a Ve’ahavtát, hogy kövesse a zsidó „tikkun olam” elvét, mely szerint mindannyiunknak szerepet kell vállalnunk a világ, vagy közvetlen környezetünk megsegítésén.
Szociális széder Torontóban. Fotó: Ve’ahavta.
Eli Rubenstein, a Habonim kongregáció rabbija elmondta, hogy példaképei közé tartozik nem csak Martin Luther King, de Khalil Gibran, a korai huszadik századbeli libanoni maronita keresztény költő. A széderre a szervezők és Rubenstein rabbi egy speciális Haggadah-t alakítottak ki, mely – többek között – Gibran költészetét, valamint Martin Luther King idézeteit is tartalmazza.
Ez az, ami talán leginkább megtestesíti a kanadai multikulturalizmus szellemét.
De nem csak Pészahkor aktív a Ve’ahavta, hanem egész évben. Például minden este egy kisteherautóval járják Toronto belvárosát és átlagosan 100 hajléktalannak nyújtanak élelmet, ruhát és higiéniai termékeket.
Idén a megszokottnál több vendéget — körülbelül háromszázat — várnak a szociális széder vacsorán, melynek kivételesen a Holy Blossom zsinagóga (1950 Bathurst St.) ad otthont 2015. április 5-én.
Author: Christopher Adam
A Kanadai Magyar Hírlap alapítója és főszerkesztője. A montreáli Concordia Egyetemen diplomázott történelemből. Master of Arts fokú képzését a Carleton Egyetemen, PhD-jét az Ottawai Egyetemen szerezte, szintén történelemből. A KMH-n kívül a Hungarian Free Press című angol nyelvű lap főszerkesztője. 2015-ben Szabad Sajtó díjjal tüntették ki a Kanadai Magyar Hírlapot. A díjat Christopher Adam vette át Budapesten a Szabad Sajtó Alapítványtól.
Aczél Gábor
Andy Boyer
Aszalos Sándor
Avi ben Giora
Bogdán Géza
Búzás Huba
Christopher Adam
Egri-Eiben István
Endre István Simay
Eörsi Mátyás
Éry Balázs
Fényes István
Föld S. Péter
Gadó György
Garai-Édler Eszter
Georgina Bojana
Gere Gábor
Gergely Beatrix
Göllner András
Gulyás András
Hirschler Tamás
Hollósy Gerti
Ille István
Kalmár Szilárd
Kerekes Sándor
Kertész Ákos
KMH Vendégszerzők
Kopácsi Judith
Lázár György
Petényi Judit
Rátesi Margit
Révay András
Róna György
Rosu Mária
Szigetvári Viktor
Szücs Balázs
Szukits Rezső
2:37 de.
Kedves Christoper Adam!
Köszönjük a beszámolót.
Nagyon megható segítség, több itt, Magyarországon élő embernek ezt az írást szívesen megmutatnám, beszélni, mindenképpen beszélek majd erről.
Többen azt hiszik, hogy Magyarország határaink kívül, pláne Canadában kolbászból van a kerítés. Mennyire nem így van. A szegénység az egész világon szinte kézzel tapintható és szomorú jelenség. Egyre több a munkanélküliség és nemcsak itthon.
Köszönet illeti azt a sok áldozatkész, önzetlenül segítőt, akik a rászorultakon gondoskodnak. Ez vonatkozik az itthoni és a világon mindenütt szívvel-lélekkel önkéntesen megtett segítségért, kiosztott ételért.
Mi a legnagyobb dolog ezen a világon? Azt éreztetni és érezni, hogy nem vagyunk egyedül, hogy van hová és kikhez fordulni.
Megható és szép gesztus, köszönet érte.
G.B.
5:57 de.
Lélekmelegítő sorok voltak ezek. A Teremtő áldása kisérje a szervezők életét a Tikun Olam megtestesitéért, hogy az ne csak igéretes szép gondolat maradjon, hanem a felekezetihatárait nem ismerve a rászorulók megfoghatóan tapasztalhassák, hogy van emberiesség és remény részükre.
5:59 de.
Köszönet a beszámolóért! Mindez egy „rendes” Kész Zoltán hívő magyar „demokratikus ellenzékinek” ( meg persze a „rendes keresztény” mélymagyaroknak is ) maga a köznyugalom megzavarására alkalmas szentségtörés. Hogy a „lúzer, semmirekellő emberi szemetekkel” egy asztalhoz ülni… Hogy minden ember EGYENLŐ…? Hát ez bizony igazán tűrhetetlen minden rendes magyarnak! Magyarországon amúgy a vallás is az embertelenség igazolását szolgálja. Amúgy ha jól becsülöm Torontóban arányaiban kevesebb hajléktalan van mint Budapesten. „Mocskos, kommunista ( egyeseknek „judeobolsevik” ) Kanada”, mondhatnák sokan…
7:01 de.
Amúgy ha lenne egy magyar nyelvű Charlie Hebdo jellegű szatirikus lap, húsvét és pészáh alkalmából valami ilyesféle karikatúrával örvendeztethetné meg a nagyérdeműt: ELJÖTT A MESSIÁS! Kész Zoltán , Pásztor Albert, Köves Máté rabbi, és Balogh Zoltán együttesen rendeznek ökumenikus, etnikai felekezeti határokon átívelő karitatív akciót, látják vendégül etnikai és felekezeti hovatartozástól függetlenül a szegényeket; sőt mi több kezdeményezik a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését, de ha ez utóbbit nem is, legalább jelentős ÁFA-csökkentést a progresszív személyi jövedelem adózás bevezetésével párhuzamosan, valamint a gyermekéhezés felszámolását és nagyobb esélyegyenlőség és társadalmi mobilitás célul való kitűzését… A mélykeresztények, mélyzsidók pedig lelőhetik a nekik nem tetszőket a mélymuzulmánokhoz hasonlóan… Évezredes monoteista korrupció.
8:50 de.
Eleftheria,
Kanadában valóban kicsit más a hozzáállás a szolidaritás kérdéséhez mint általában Magyarországon, még a legnagyobb vallási szervezeteknél is egyházaknál is. Például: A kanadai püspöki tanács kiadott egy nyilatkozatot a tél elején, hogy a római katolikus templom országszerte nem küldhetnek el hajléktalanokat, ha azok a hideg elől keresnek menedéket a padsorokban. Szóval eléggé gyakori látvány volt nálunk Ottawában is az, hogy hajléktalanok aludtak hétköznap a templomokban.
8:53 de.
Georgina,
Valóban nem így van. Az a kanadai aki óránkénti 11 dolláros minimum órabérből próbál gyereket eltartani, például egyedüli szülőként, csak úgy tudja megtenni, hogy ha valamilyen karitativ szervezettől segítséget kap.
Én egy ottawai menhelynek és nékonyhának vagyok az igazgatója és naponta látom, hogy több 150-en sorakoznak az épület előtt egy tál meleg ételért.
3:29 du.
http://www.hvg.hu/velemeny/20150330_TGM_Az_evtized_kepe
TGM megelőzte Bartust a hónap legbombasztikusabb magyar nyelvű publicisztikájával. Valóban, ez a fotó mindent elmond a „keresztény Magyarország”-nak nevezett undorító erkölcsi lepráról. A klerikális reakciónak a vele összefonódott világi vezetéshez hasonlóan fizetnie kell!!! Sajnos 1945 után nem sikerült ezeket kicsinálni; 1989 , illetve 2010 után újra elvették az országot a néptől. És a primitív tudatlanságban tartott, jellemtelenségre nevelt magyar társadalom többsége nem is fogja ezeket elzavarni, belátható időn belül, inkább dagonyázik a szellemi és anyagi nyomorban.
4:27 du.
Kedves Christopher Adam!
Bizony, bizony nagyon sok itt, Magyarországon élő embernek nem ez az elképzelése, amikor a határainkon kívüli élethelyzeteket kellene mérlegelnie. Sokan bizony úgy gondolják, hogy mindenütt kolbászból van a kerítés. A hajléktalanságra, a pénztelenségre, az ínségre kevesen gondolnak.
Arra kellene figyelniük, hogy Amerikában is mennyire tönkre tehet egy családot egy betegség. Mennyibe kerül(het) egy gyógyítás, amit itthon egyelőre a rászoruló beteg, MÉG megkaphat.
Jó, jó, van sorban állás, ezt jól tudom, akinek baja van, az élete függ ettől, az nem is értheti meg. Én is lázadoznék. Ez a természetes. Más országban is úgy van, akiknek nincsen pénze magánklinikára, azoknak sorban kell állniuk. Ha egy drága gép van egy/bármelyik klinikán, kórházban, ha az a gép három műszakban, folyamatosan „gyógyít”, „vizsgál”, akkor sorban kell állni/várni. Az a természetes, ha valamelyik családtagommal, vagy velem történnének az ilyen dolgok, én is sírnék, sőt kétségbe is esnék. Én sem érteném meg azt, ami ma is működik, hogy akinek pénze van, annak jobbak a lehetőségei. Minden téren.
A munka is egyre kevesebb, de nemcsak itthon, máshol is. A szegénység „tarol”, nemcsak itthon, máshol is. A magyarok tömegesen indulnak meg, vándorolnak ki egy jobb élet reményében.
Bizony mondom, kétségbe vagyok esve. Családok esnek szét, több ismerősömnek a gyerekei Londonban, Franciaországban, Olaszországban – szétszóródva élnek. S, úgy múlik el az életük, hogy nem tudnak egymás napi örömeiről, gondjairól. No, meg a megölelésükre is várni-várni-várni kell. Az évek röpülnek, az életünk lepereg… S, mi marad a kivándoroltak emlékeiben… S, az itthon maradottaknak?
Furcsa, hogy éppen itt írok ezen sírálmaimról, de amikor végigmegyek a falun, végtelenül elkeseredek. Látom a sok eladó házat, a néptelen udvarokat, amikor itt még húsz évvel ezelőtt is ÉLET volt… A kerteket művelték, tyúkok, libák, kacsák bitorolták az udvarokat. A kertekben bőven termettek a zöldségek, a gyümölcsfákat permetezték és nem vágták ki tüzelőnek…
Az öregek kihalnak, a fiatalok a világban szétszóródva keresik, remélik a jobb életet.
Kérdés, hogy rátalálnak-e?
Többen JÓ és MEGBÍZHATÓ, BIZTOS nyelv-, szaktudás nélkül indulnak a vakvilágba.
Van aki aki több diplomával a zsebében, mert igaz, hogy itthon kevés a lehetőség. Ez igaz.
Belátom, ennek ellenére szomorú vagyok.
Hangsúlyozom, a képzetleneknek BIZTOSAN nincs jövőjük, nemcsak itthon, máshol sem. Hiába bíznak a „máshol”-ban…
G.B.
6:12 de.
Kedves Georgina Bojana :
Szerencsésebb országokban még hajléktalannak is jobb lenni mint Magyarországon; s bár sehol sincs „kolbászból a kerítés” – pláne a tengernyi szociális feszültség tépte Egyesült Államokban, amelyek a magyar helyzethez hasonlóan ott is gyakran etnikai színezetet öltenek -; de azért komolytalan – csak egy példa – a több százezres nagyságrendű gyermekéhínség sújtotta Magyarország helyzetét Nyugat, vagy pláne Észak-Nyugat Európa, vagy akár Kanada, Ausztrália helyzetével egybe vetni.
Ha már az egészségügy helyzetét vesszük, Európában Magyarországon az egyik legrosszabb a népességre jutó egészségügyi dolgozó személyzet ( orvosok, asszisztensek, ápolók ) és az egy főre jutó egészségügyi kiadások aránya, az átlagos várható élethosszról, és a népesség egészségi állapotáról nem is beszélve. Magyarország mindig is Európa és a világ elmaradott részéhez tartozott; a magyarok a harmadik világ milliárdos tömegeinek nagy részével együtt valóban csak álmodhatnak arról ( hiszen mint tudjuk a magyar a világ egyik legiskolázottabb társadalma, hogy cinikus legyek egy kicsit ), hogy úgy éljenek mint az irigyelt fejlett országokban élők nagy többsége; Magyarország lényegében a „legnyugatibb kelet”. Bár szerintem az hogy mindez így van, nem természeti törvényszerűség, mint ahogyan különféle jobboldali, reakciós eszmék tartják. Amúgy másfelől az is igaz, hogy a világgazdaság a 8 évtizeddel ezelőtti nagy válság óta nem volt olyan helyzetben mint az utóbbi években és valóban világszerte erősödő tendencia ( hol erősebb, hol gyengébb ) hogy a tőke egyre fokozódóan próbálja kizsigerelni a társadalmakat. Hét évtizeddel a második világháború után a jobboldali reakció virágkorát éli a világ. Ebbe a világpolitikai/gazdasági helyzetbe ágyazódik bele Magyarország utóbbi négy-öt évben lezajlott fasizálódása, sőt egyenesen a nácizmus felé menetelése.
1:41 du.
Kedves Eleftheria!
Bizony, bizony igazad van. Szörnyű a helyzetünk kis hazánkban. Az előző kormányok is leraboltak, a jelenlegiről nem is énekelnék…
Hallottátok a legújabb „ötletüket”?!
A János kórházat is be akarják zárni.
Tudomást sem vesznek a betegekről az orvosi ellátásra szorult emberekről.
Forrásaim nincsenek, csak „ötletelek”, a János kórháznak, u.az lesz a sorsa, mint a valamikori Sárga Háznak. Azt is lerabolták, széthordták az ott még meglévő diagnosztikai eszközöket… Lába kelt, kézen, no meg közön… A pontos leltárt miért nem tették közzé, elérhetővé. Kíváncsi lennék arra, de nagyon.
A jelenlegi rendszer megvárta amíg teljesen leamortizálódik. Most, a jelenlegi kormányunk „díszes tagja” Rogán úr dobta be az ötletet: új kórház kell.
(Ami igaz, igaz, Gyurcsányék záratták be a Sárga Házat. Tömegesen kerültek utcára a pszichiátriai betegek, ellátatlanul. Mindazok, akiket a családjuk a betegségük okán képtelen volt felvállalni. A hajléktalanok legtöbbje, míg meg nem haltak, halnak onnan került az élet peremére. Kiszolgáltatottan, nincstelenül, könnyen lerabolták, gyógyszert nem szedtek, így haltak, halnak – nyomtalanul. Embertelen döntés volt az is, akkor következett a Szabolcs utcai kórház… a vidékiekről nem is írnék).
Az ott dolgozó egészségügyi dolgozókat, orvosokat meg kellene fizetni, a vizsgálatokhoz, gyógyításokhoz elengedhetetlen eszközökkel, gépekkel megsegíteni és nem rombolni!
Nem lerombolni, hatalmas, vastag pénzekért újat felhúzni – aztán csak sejtem!?! – az ottani „majdani új kórházban”, nem a köznépet kezelni.
Erre is kialakul majd a terv, magánkórház, vagy külföldi kézbe adott gyógyhely lenne egyik is, meg a másik is.
A hely adott és bitang sok pénzt ér!
Most ezen háborgok! :O
*
Magyarország, a világon az egyetlen, mely saját (volt részeivel, leamputált területeivel) határos. Amíg máshol vízhiánnyal küzdenek, nálunk nagyon sok gyógy- és egyéb forrás van. Termő földek, melyeket ugaron hagynak… Sok, sok dolgos kéz, melyeket munka nélkül. A mezőgazdaságot ellehetetlenítik, a régi, élettől lüktető falvak semmivé válnak. 🙁
Máshol miért vannak jó vezetők? Itthon miért nem sikerül(ne) egy újabb Széchenyit találni?
Akik voltak, vannak – azok csontig lerabolnak minket. „Torzsákból” képtelenség építkezni. A képzett fiatalok ezért futnak szerte-szana szép országunkból. Anyagilag és másként is, más országokban megbecsülik őket.
Itthon? Tesznek rá, mármint a megélhetésünkre, a lelkünkre, a jelenünkre, de a jövőnkre is.
Nem kellene, hogy így legyen.
Forrongok és mérhetetlenül el vagyok keseredve. Sajnos, nem én vagyok egyedül ezzel az érzéssel.
(( 🙁 ))
G.B.