Itt a Jobbik: Orbán Viktor elbukott Tapolcán

2015 április 12 4:02 du.42 hozzászólás

Bobby McFerrin híres Don’t worry, be happy című száma jutott eszembe, miközben egy részletes angol nyelvű cikket írtam a KMH testvérlapjába a tapolcai időközi választásról, melyet a Jobbik megnyert. Bár ha ezt a dalt dúdolássza a magyar kormányfő, akkor teljesen elveszítette valóságérzékét. De ez a pad alatt szereplő baloldali ellenzékre is igaz. Elsősorban arra gondoltam, hogy Orbán Viktor már láthatóan nem a régi. A Fidesz ezuttal mindent bevetett a tapolcai-ajkai-sümegi választókerületben, beleértve Kubatov Gábort, aki vasárnap egész nap taposta a tapolcai flasztert sok-sok fecnivel. Magát a miniszterelnök urat is bevetették, aki pénteken látogatott oda és legyintett mind a Jobbikra, mind pedig az MSZP-DK jelöltjére.

Mondjuk az eredmények ismeretében érthető, hogy ismét legyintett a balközép ellenzékre, de a Jobbik már nagyobb falat volt a láthatóan elfáradt Fidesz-KDNP számára. Meg is akadt a kormányfő torkán ma este.

Az eredmények jelenlegi (99%-os) állapota szerint, a Jobbik nyerte – bár szorosan – a kerületet, miközben az MSZP-DK-nak esélye sem volt:

Rig Lajos (Jobbik): 35%
Fenyvesi Zoltán (Fidesz): 34%
Pad Ferenc (MSZP-DK): 26%
Sallee Barbara (LMP): 2%

Vona Gábor (bal) és Rig Lajos (jobboldalon)

Vona Gábor (bal) és Rig Lajos (jobboldalon)

Röviden összefoglalva:

1. A Jobbik korrupció-ellenes, aránylag mérsékelt hangvételű kampánya sikeresnek bizonyult az ország egy olyan részén, mely aligha számít jobbikos fellegvárnak. Vona Gábor érzékelhetően jobb stratéga mint bármelyik balközép ellenzéki politikus, hiszen immár több mint egy éve, inkrementálisan építi a Jobbik a párt új országos imázsát, miközben helyileg pont olyan szélsőséges az egész alakulat, mint amilyen korábban is volt. Ez lenne az a kettősbeszéd, melyet Orbán Viktor is sikeres alkalmazott eddig: külföld felé kommunikálva többnyire mérsékelt, jól öltözött konzervatív yuppie fiúk vagyunk. Belföldön pedig jöhet az árpádsáv, az árvalányhaj, a hazaárulózás, meg a kereszténykonzervatív (értsd: a nem zsidó) kurzus.

2. Orbán Viktor és kormánya érzékelhetően elfáradt és maximális erőfeszítéssel sem tudtak megtartani egy olyan térséget, melyben 1998 óta dominált a párt.

3. Gyurcsány Ferenc speciális ítélőképességéről tett ismét tanubizonyságot. Néhány hete mondta, hogy szerinte az Orbán kormány nem éli túl a sorozatos korrupciós botrányokat meg a belharcokat 2018-ig. Már lehet, hogy 2016-ben megbukik. Ez elvileg megtörténhet (bár nagyon kétlem). De ha mégis, akkor sem Gyurcsány Ferencnek köszönhetnénk a kormányváltást.

Addig is, Vona Gábor így üzent a kormányfőnek, a jobbikos diadal után: „Nix Orbán Viktor, nix Fidesz.”

Gyurcsány úr, Tóbiás úr! Lehet, hogy baj van.

42 hozzászólás

  • Vona Gábor sikere nem felülmúlhatatlan politikai tehetségében rejlik, hanem a magyarok tetemes részének a náci eszmék iránti vonzódásában. Mert ha valaki egy náci pártra szavaz, annak jelöltjét támogatja, annak szurkol, azt szeretné a parlamentben látni, akkor az nekem náci, akármit is mondanak a politológus urak. Tökéletesen indifferens, hogy a nácik szavazója esetleg rendes, tisztességes, amúgy a légynek sem ártó ember: nácikat juttat hatalomhoz. Ez számít, minden más érdektelen.

    Az ellenzék nem azért nem tud eredményeket elérni – vagy csak csekélyeket -, mert politikusai butábbak lennének a jobboldalnál. Azért nem sikerese, mert Magyarországon nincs igény az európai, demokrata, szabadságelvű világképre. Ez itt Magyarország, Európa alja, a felnőni és önmaga illúzióiból kinőni képtelen ország. 2010-ben Orbánban, 2015-ben Vonában találja meg önmagát.

  • Christopher Adam

    Csakhogy a magyar választók három alkalommal választottak balközép, illetve balliberális kormányt. Ezért sem vagyok ennyire borúlátó e kérdésben. Ráadásul a Jobbik nem konkrétan a nácizmussal állította maga mögé a választók jelentős részét Tapolcán, hanem pont azzal, hogy háttérbe próbálta szorítani fasiszta ösztöneit (nem mindig sikeresen, lásd pl. azt a durván rasszista cikket, amit Rig lajos megosztott a Facebookon) és inkább az antikorrupcióra fókuszált, meg a növekvő szegénység kérdéseire.

    Az a gond, hogy a balközép oldal eddig egyik kérdésben sem tudott hitelesen felszólalni. Az pedig külön nehezíti helyzetüket, hogy Veszprémben egy olyan jelölt mögé állt a baloldal, aki Kanadában és az Egyesült Államokban szélsőjobboldalinak minősülne gazdasági kérdésekben.

    Talán fel kéne váltani a nem túl sokat mondó „európaiság” retorikáját egy olyan kommunikációval, melyet az átlag, gazdaságilag lecsúszott magyar szavazók is érthetnek.

  • 2015. Rig Lajos – 10 354 szavazat
    2014. Dobó Zoltán – 10 110 szavazat

  • Nagyon egyet kell hogy értsek Corneliussal. Chrisnek is igazat adok bizonyos szempontból, de úgy látom, hogy a múltbeli balközép eredmények a múltté. Azok az eszmék a földbe lettek rombolva főleg a Fidesz által, aztán a Jobbik csak rásegített.
    A baloldalnak esélyt nem adok, hogy hiteles tudjon lenni a mai elfajzott magyar valóságban. Se meghatározó erő, se meglovagolható ideológia nem áll most mellettük.
    A Fidesznek vége, a KDMP még segít is eródálni a gerinctelenséget überelő butaságukkal és arroganciájukkal.
    A Jobbiknak meg megvan ágyazva. Kezük tele van adukkal: azt használják, amelyiket akarják. Nacionalizmus, sóvinizmus, történelem tagadás, rasszizmus, szegénység, nyomor vagy akár a cicabarát kártya is mindent visz.. A Fidesz vitorlájából ők tudják kifogni a szelet pl. a korrupció témájában.
    Egyik se volt még kipróbálva még az ő palettájukról és mindegyik megpendít egy húrt a teljesen kiábrándult szavazókban, akik szerintem 80% fölé tehetők..
    Viszont ha előbb-utóbb kormányra kerülnek – szerintem előbb:)- akkor hónapok alatt lehullik a lepel, hogy a Jobbik marketing propagandája abszolút működés képtelen – összeomlik minden. Vége.

  • na igen, ők – még – tiszta kezűek, így hát nem annyira a fene jó nacionalizmusuk, inkább a csalódottság vitte zászlajuk alá az embereket.
    Jó duma a korrupció ellenesség, mert hát, mi is az? Na, amiből téged kihagytak, az. Kit is lehetett volna a Jobbikban korrumpálni, ill. ki is korrumpálhatott volna? Sehol egy brókerük, sehol egy nagyvállalkozójuk, sehol egy földéhes műkörmösük, sehol egy saját lábon álló vő, szóval, könnyen lengették a zászlót.
    De nézzünk egy kicsit a számok után.
    A választókörzet szavazásra jogosultjainak száma: 70.903. Ebből megjelent 29.507, érvényesen szavazott: 29.358. A Jobbik behúzott 10.354-et. Ennek fényében az inzert magabiztos szövege, mármint Rig a többség választása, éppannyira igaz, mint a Fidesz 2/3-a.
    Tény, hogy az elégedetlen, bizalmatlan népet megnyerte magának a Jobbik. Node, mit mond a közömbösök, távol maradottak nagy száma? Mert hát, mintha egész eddig arról szólt volna a dal, hogy aki távol maradt, az a győztest juttatta dobogóra.
    Mind1. A szegénység ellene Rig se fog tenni semmit, mert eszközei nincsenek hozzá, csak az ígéretek.
    Azon felül borítékolom,hiába ül az ellenzékben, ő bizony nem fog a Fidesz ellen szavazni, ha szükség lesz rá, simán meg fogja nyomni a megfelelő gombot – és az ugyanaz az egy bit lesz, amivel a 2/3 rendelkezik.

  • Balról-jobbról előzgetik a Fideszt egyre intenzívebben. Úgy tűnik most már mindegy kit és mit választanak a magyar emberek, egy a lényeg; hogy ne a fidesz legyen a befutó, mert a hátuk közepére sem kívánják őket, a hozzá nem értő és ennek tetejében arcátlan kormányzásukkal. A kormánypárt az elmúlt évek alatt igen alacsonyra tette azt a bizonyos nívót, amit boldog-boldogtalan át tud már ugrani, csak pont Orbánék maradnak rendre saját maguk szintje alatt is. Teljesen természetes, hogy fogy az erő, a különféle ügyek szálai teljesen összekuszálódnak, melyeket nem tudnak megvédeni, így a legutolsó szerény képességű választópolgár is képes átlátni, hogy mi folyik az országban és az melyik párthoz is köthető.

  • No meg nem jött be a Fidesz szokásos szétforgácsoló taktikája, mert hát, 14 független jelölt nem csak úgy felüti a fejét, mint búzaföldön a pipacs, azokat, biza, el kell indítani! Azután ott volt a MIÉP, a Munkáspárt, a Zöldek pártja, az Összefogás párt, a Földművelők pártja, az LMP, ezek mind-mind szavazatokat vittek el, csakhogy, ki tudja, kit gyengítettek?

  • Gyula Bognar, Jr.

    „Minden nemzetnek olyan kormánya van, amilyenre képes.”
    Joseph de Maistre (1753-1821)
    ===================================
    Ma a Tapolca, Ajka, Sümeg kőrzet választóinak +34%-a a csaló, hazug, maffia rablóbanda Fidesz, és +35%, a fasiszta, náci Jobbik kandidátusára voksolt. 70%-a a választóknak, bűnözőkre szavazott. Magyarországon a bűnözést jutalmazzák és nem büntetik a polgárok. A becsületes, demokratikus kormányra nincs már igény!
    Magyarország Bűnpártolásban Jobban Teljesít!

  • Ja mindenki ostoba, csalo, rablo, fasiszta, naci , stb csak az Mszp a tiszta. Ne tessek csikolni, mert a vegen meg nevetni fogok.

  • Gyula Bognar, Jr.

    akárki: Hol van említés az én hozzászólásomban az MSZP-ről?
    A Fidesz és a Jobbik koszos bűnöző bagázst említettem csak! A szavazók 70%-a bűnözőkre szavazott, ez az erkölcsi szintje az aktív magyar választóknak.

    A többi, a 60% pedig tehetetlen, érdektelen, felelősség nélküli, nemtörődöm BIRKA!

    Ha pedig maga nem akar becsületes, őszinte embereket látni a magyar politikában, akkor most nagyon elégedett lehet a Jobbik sikerében.

  • Varom a jelzoket az Mszp -rol is .

  • Gyula Bognar, Jr.

    akárki: „Varom a jelzoket…”

    Biztos vagyok benne van hozzá elég szókincse.

  • Szeretném megszüntetni a kapcsolatunkat. Nem kérek több
    küldeményt. Benedek Margit Köszönöm a törlést

  • Gyula Bognar, Jr.

    benedek margit: „Szeretném megszüntetni a kapcsolatunkat”
    Ön biztos benne, hogy jó helyre küldte üzenetét? Ez a weblap nem egy párkereső oldal.

  • benedek margit: a leiratkozást csak maga tudja megvalósítani. Nem erőszak a disznótor 🙂

  • Gyula Bognar Jr.: most mondd meg, ezután se virág, se bonbon, se Valentin-napi ajándék…mily sivár is lesz Margit élete 🙁

  • Gyula Bognar, Jr.,
    akarkinek kivételesen igaza van: A bűnözők között az MSzP-t is fel kellett volna tüntetni.
    Ezen kívül Ille Istvánnak is igaza van: A Jobbik és a Fidesz külön-külön a választásra jogosultaknak nagyjábol 1/7 részétől kapott szavazatot. Az kb. (egyenként) 14.3%, együtt kb. 25.5%.

    Hogy nekem igazam van-e, azt majd más mondja meg.

    1. A Fidesz és az MSzP között annyi a különbség, hogy az MSzP az európai kereteken belül képzelte el a szabad rablást. Ezt is talán csak azért így, mert az MSzMP utódpártja, hatalmas bukás után, sok ellenséges idulattal az országban, és az ideológiai hátterük meg kemény támogató magjuk is más volt.

    2. A Fidesz és a Jobbik is fasiszta párt, és mindkettő náci jellegű.
    A Fidesz megpróbált az európai szabályrendszerben lavírozva fasiszta, de nem nemzeti szocialista rendszert felépíteni úgy, hogy közben az EU ne tudjon formálisan, saját jogrendszerén belül hatékonyan fellépni ez ellen. De nem tud közvetkezetesen nemnáci fasiszta maradni, és a fasiszta ideológia lejtőjén törvényszerűen csúszik a náci szakadékba.
    A Jobbik eleve nemzeti szocialista irányzatot képvisel, a nyilas párt méltó örököse.
    Talán még az a különbség is megvan a Jobbik és a Fidesz között, hogy a Fidesz alapító vezetői eleve cinikusan saját haszonszerzésükre törtek, és a nemzeti fasiszta ideológiát csak eszközként használják, míg a Jobbik vezetői (talán, ki tudja?) öszintén (és naivan) hisznek küldetésükben. Persze, ettől még ijesztőbbek.

    Hogy a csendes többség (kb. 4/7 rész, 57%) mit gondol és mit szeretne, azt csak találgatni lehet.

  • Hun Canada
    2015 április 12
    6:28

    Azt gondolom,kissé sokat feltételez a „legutolsó, szerény képességű választópolgárról” – mert ha valóban képes átlátni, és a tetejében nem csak hogy képes, de tényleg át is látja, hogy mi folyik az országban, akkor hogyan lehetséges, hogy az adott körzet választásra jogosultjainak mindössze 40%-a megy el szavazni, és annak is a 70 százaléka Jobbik-Fidesz karikába talál bele?

    Nálam nincs különbség a két bandát illetően : az egyik azt hiszi magáról, hogy őszinte és igazat beszél, valójában fondorlatosan, Fidesztől ellesett módszerrel cserkészi be az embereket, amikor „arról beszél ami az embereket érdekli” valójában ócskán populista, és a legalapvetőbb emberi ingerenciákra játszik – nem kérdés, hatalomra jutva mit tenne! A Fidesz pechje, hogy most végig kell néznie, amint a saját módszereikkel fojtják meg őket, de hát egy alomból valók, erre számítaniuk kellett !
    A másik – bár gondolatiságában, ideológiájában és érdekeiben megegyezik az előzővel – egyszerűen sunyi, és zavaros! A Fidesz azt gondolta, a piszkos munkát majd elvégzi a Jobbik, ő majd csak arat, és most látnia kell, ahogy „testvérei” megetetik az emberekkel azt az illatosított maszlagot amit ő főzött, és nem csak megetetik, de egyenesen saját receptként tálalják ! Aratni is ők fognak, a jó tanítványok….

    Mert a választópolgárok – kiknek dolga a mindenen átlátás lenne – még egyszer megeszik ugyanazt a szart,bizakodásuk felülírja az undort,melyet a Fidesz kondérja okán éreztek !
    Szóval nem értem a helyzetet, és már semmi érdemleges, realitásban, és józan észben nem hiszek, tudomásul veszem, hogy az embereknek nem működik a veszélyérzetük, ami még csak a kisebbik probléma lenne, amennyiben valamiféle reakciót mutatnának – még nem kennének ennyire reménytelenek!
    A gond, hogy semmi de semmi nem működik náluk, és így nem is meggyőzhetők !

    Abból meg már piszkosul elegem van, hogy valamilyen jogcímen állandóan felmentést adunk a „zembereknek” – hiszen ők bölcsek,mindent pontosan látnak, meg amúgy félre vannak vezetve, meg hát ők nem tudhatják, mert nem lett nekik elmagyarázva, meg különben is ne a tudatlan kisemberen verjük el a port stb stb – ez azonban csak rész igazság, egy kis résznyi igazság !
    Mert hát ki a Jóistennek kellene végig gondolni és sok évnyi hülyítés után már úgy nagyjából kapisgálni, hogy mi az ő érdeke? Ha a Fidesz ellenzékben töltött 8 évét nem is veszem (pedig vennem kell, mert meghatározó és előre mutató volt a jövőre nézve)csak pusztán az elmúlt 5 évnyi tragikus, és botrányos országlást, akkor azt gondolhatnánk, hogy nem lesz Fidesz szavazó, vagy legalábbis olyan minimális, hogy szóra sem érdemes – erre alig egy paraszthajszállal marad le, kis híján megnyeri az a kis paprikajancsi, és ki előzi meg ? A (burkoltan)nácipárt oszlopos tagja,nem a „demokrata” jelölt, nem is valami ártalmatlan, jelentéktelen „független”, neeeeem!

    Egyenest a Jobbik-Fidesz, 70 százalékkal! Szeretném tudni, hogy mivel indokolnák a döntésüket / már ha tudnák egyáltalán indokolni, de még inkább szeretném tudni, hogy a választáson magát nem képviseltető 60 %-nyi zember, úgy is mint v.polgár, vajon miben bízik? Ennyire mindegy nekik minden?
    Ennyire nem gondolkodnak ? Nem írnak, nem olvasnak, nem gondolkodnak, és – nem is látnak ? Vagy igen, de nem a szemüknek hisznek, nem az őket körülvevő valóságnak, hanem az ócska propagandának, az egy du.-ra leruccanó hordószónoknak – naná, hisz az nagyon okos ember,hisz tudja, hogy vasérnap után jön a hétfő (!) és torkaszakadtából visítva magyarázza el a körülötte szájtátva bámuló sokadalomnak hogy a higgadt, mérsékelt hang mennyivel célravezetőbb!?
    Vagy a mentőápolónak, aki egy országos eü. szervezet kórházi menedzsereket, és gazdasági igazgatóit megszégyenítő lazasággal fogalmazta meg a bezárt, és a működő kórházi ágyak közötti viszonylatokat ? Senkit nem érdekelt, hogy ebben a három nagy térségben vannak bizony más gondok is a kórházi ágyakon kívül,és azokkal vajon mit tud, vagy akar tenni?
    Az magyarázat a Fidesztől – még csak azt sem mondom, hogy a Fidesz jelölttől, mert az semmit nem mondott, állt és szélfútta kakastaréjával együgyűn nevetgélt bele a vakvilágba – ám beszélt helyette mindenféle odaérkező potentát – Kövér, Cöf, Orbán, Lomniczi alkotmányjogász stb akik szerint nincs tétje ennek a választásnak, épp csak nem tudnak mit csinálni délutánonként, ezért aztán kampányolgatnak egy kicsinyt stb.
    Szóval az magyarázat, hogy ha a fideszes nyer akkor megint megnyitják a kórházat, lesz fejlesztés, kapacitás, szabad ágyak – ám ugyanezt a kórházat, ill bizonyos részeit a Fidesz szüntette meg, és zárta be és most mégis ismételten üzembe helyezni kívánja azt, amennyiben a Fideszes jelölt nyer ? De csak akkor – egyénként a beteg mehet a legszebb helyre ?
    Annyi de annyi magas labdát hagyott a levegőben az ellenzéki jelölt,támogatói, jelölői azt hitték, hogy jelöltjük jó szándéka elég lesz a rókákkal és farkasokkal szemben ? Gyengék nagyon gyengék, és a pofátlan erőszak odaát pedig nagyon erős, és gátlástalan.

    Tragédia az a felkészületlenség és bárgyú alkalmatlanság ahogy egy egy jelölt megnyilvánul – mondanám, de ugyanakkor ott a válasz : minek ide felkészültség,gördülékeny kommunikáció, tartalmas mondanivaló és alkalmasság ?
    Hisz pénz kell ide meg rohadt vastag bőr – ki mit és mennyit bír ellopni, ígérni, mit tud lenyomni a választók torkán – akik egy liba engedelmességével hagyják magukat tömni, a legképtelenebb társulat által is!

    És kár hinni, hogy a Tapolcai körzet egy egyedi, sajátosan jobboldali része az országnak, de máshol nem így van – mert DE ! Az ország jószerével csak Tapolcákból áll, és ez az oktondi, buta, tunya népség akkor fog rádöbbenni saját hülyeségére, ha már késő – már ha !
    Lehet, hogy már most is késő ?

  • Rig Lajos egy valódi mindent tudó, nála minden rétegnek van programja.

    A vállalkozóknak:
    Irány a Balaton – idegenforgalmi szezon kiterjesztése (Mármint, települjön ki Tapolcáról, Sümegről, Ajkáról szolgáltató, vendéglátó, kereskedő, vízibicikli kölcsönző és szörfiskola a Balatonra? Príma, legalább ott fognak iparűzési adót fizetni!)
    Jó utat – a 84-es út felújítása (Mibul, kiskomám, mibul? És hogyan? Kivel?)
    Ha munka van, minden van – helyi munkaerő előnyben részesítése, befektetők vonzása (Egyetlen gond van: ha a befektető olyan munkahelyeket kíván létrehozni, amihez a helyi munkaerő elégtelen, akkor mi van? De fordítsuk meg: ha a helyi munkaerőre szabva létesítenek munkahelyeket, abból mennyi hozzáadott érték termelődik ki? )

    A családoknak:
    Az otthon itthon legyen – kiszámítható jövőt a családoknak (Jól hangzik, de hogyan is lehet kiszámítani egy változó környezetben egy változó, inhomogén egység jövőjét?)
    Radikális áfacsökkentést – élelmiszer áfáját 5%-ra csökkenteni (Ezt meg hogy a francba fogja egyeztetni a nemzetgazdasággal)
    Ha munka van, minden van – tisztességes megélhetést biztosító munkahelyeket (Azt bizony, nem követelni kell, hanem megteremteni. Csakhogy ahhoz befektetésbarát iparpolitika kellene, és stabil jogbiztonság)

    A fiataloknak:
    Esélyt az álmoknak – egyenlő esélyeket a tanulni vágyóknak (Na, ezen csak röhögni lehet. A szegregáció és a NAT ezt eleve kizárja)
    Hozzáférést az internethez – lehetőséget a távmunkára (Az internet hozzáférés manapság nem gond, ráadásul van egy kormányzati lázálom is, 2018ra széles sávú internet lesz minden háztartásban – kérem, ne tessék röhögni! – így a távmunka, mint olyan, evidencia, vele kampányolni parasztvakítás)
    Az otthon itthon legyen – kiszámítható jövőt a fiataloknak (Na, ez megint jól hangzik, csak éppen tartalommal nem tudják megtölteni)

    Na, kérem, ezzel a tartalmas, építő gondolatokkal teli programmal nyert a Rig Lajos. Mindezt több száz km-ről, a parlamentből támogatva akarja megvalósítani. Hát persze.

  • akarki: tessék mondani, mit jelent az, hogy csikolni? Amúgy miért is lenne bárkinek is érdekes, hogy maga a Quebec-beli Lavalban fog-e nevetni, vagy sem?
    Köze a tapolcai választáshoz? Na, ugye. További jó szórakozást.

  • Koze a Tapolcai valasztashoz ?

    Koze onnek a kanadai hirlaphoz ? Ja hogy on Magyarorszagon el a Magyorojan, illetve Mogyorodon, igy mar ertem.

  • akarki: Mellé. Ha nem vette volna észre, én szerkesztem Chris mellett a KMH-t, valamint én vagyok a moderátor.
    Na, fusson neki +1x, maga nyeretlen kétéves 😛

  • Gyula Bognar, Jr.

    ENDRE:
    Az MSZP most nem oszt és nem szoroz. Nincs sok alkalma a polgárok kirablására és nem anti-szemita, nem cigány ellenes fasiszta szólamokkal keresi szavazóit. Most nem ugyanaz a kategória, mint a Fidesz/KDNP/Jobbik koszos bagázs.

    Az MSZP szintén sok-sok pénzt lenyúlt, DE nem követte el azt a sok ezer jogtiprást, a korrupció és rablás állami szinten és gátlástalan méretben működő rendszerének kiépítését, nem törölt el Alkotmányt, nem vetette el az állam kötelességeit a néppel szemben (ahogy a Tákolmány), nem gyilkolt elesetteket, betegeket, rokkantakat a szociális és egészségügyi ellátás megvonásával, stb., stb., stb. Az MSZP legnagyobb bűne, hogy nem korlátozta eléggé sem a Fideszt, sem a Jobbikot. hogy a viktor 2/3-os többséget, diktatúrára való esélyt kaphasson Magyarországon.
    Az MSZP 8 éves, sikertelen, utálatot kiváltó, kontár kormányzása „koronázta” császárrá a viktort és azt hiszem jól meg is lett fizetve az utóbbi öt éves szándékos tehetetlenségük is. Az MSZP egy gerinctelen, magát kiárusító, morálisan meghasonlott senkiháziak egylete lett. Kilóra meg vehette egy részüket a viktor. Nyugton is hagyta őket elsorvadni.

    A népnek nem csak a kormányt kell hibáztatni mindenért, hanem elsősorban saját magát, amiért olyan emberek jutnak közülük a kormányba és úgy lehet hatalmuk, ahogy ezt megengedik. A hiba a magyar emberek felfogásában, ismereteiben és viselkedéseiben található meg.

    A magyar emberek többségével és a magyar társadalommal van a legnagyobb baj, politikailag tehetetlen és torz, halálra ítélt ideológiákkal mesterkedő politikusokra hallgat, nem ismeri és így nem tanul történelméből és hibáiból, nem hallgat sikeres társadalmak tanácsaira, nacionalista, soviniszta, anti-Szemita, cigány gyűlölő, homofób, ok nélkül beképzelt és magát sajnáló, múltba forduló, működésképtelen társadalommá alakították a kormányok, különösen a rendszerváltás óta.

    Magyarország mára egy korrupt, torz, hanyatló, nagyon magas fokú becstelenséget is elfogadó, a Nyugati kultúrát megtagadó társadalommá vált. 25 év alatt sokkal nagyobb károkat okoztak a népnek a saját kormányai, mint legtöbb elnyomó hatalom a történelmében. A magyarok a legkegyetlenebb, legpusztítóbb, legkártékonyabb ellenségeivé váltak egymásnak.

    Csak mellesleg. Magyarország azok közé a kevesek közé tartozik, amelyik a történelmi kudarcainak, veszteségeinek évfordulóit emelte nemzeti ünnepekké, azokat ÜNNEPLI, nem azt a kevés, de valós sikereket, amit 1,100 év alatt elértek. Ez is bizonyíték, hogy a magyar társadalom irányadói képtelenek és nem akarják elvégezni a történelmi események helyes kiértékelését és az abból levonható tanulságok alkalmazását, inkább választják a valóságtól való makacs elzárkózást és a történelem hamisítást. Meg is van mindennek az eredménye.

    „Those who don’t remember the past are condemned to repeat it.”
    “AZOK, AKIK NEM EMLÉKEZNEK A MÚLTRA, ANNAK ISMÉTLÉSÉRE VANNAK KÁRHOZTATVA.”
    (George Santayana 1863-1952) Spanyol születésű Amerikai filozofus, költő, író, professor.

  • A Magyar Választó nemtanul..
    Sem a múltból, sem a jelenből.
    Így elég reménytelennek látszik a jövő…

  • Gyula Bognar, Jr.,
    Ebben egyetértünk.

  • Gyula Bognár Jr. :
    Hát..sajnos.

    Megjegyzem volt idő mikor útáltam a Gyurcsányt , aztán kezdtem nagyra tartani ( Különösöen a nagyszerű de politikailag elhibázott és mélyen emberi Öszödi Beszéd-je miatt ) Most már nem tartom semminek. Nem útálom de jobb lenne ha inkább a gyárával törődne. Ahhoz ért. A politikához meg nem.

  • Gyula Bognar, Jr.

    Geyza: Hasonlóan értékelem Gyurcsányt mióta lemondott.
    Szerintem nem igazán államfői anyag, más országban nem lett volna belőle talán még államtitkár sem. Magyar viszonylatban jobb, mint a Fidesz/KDNP/Jobbik koszos bagázs 95%-a. Kevés Magyar politikus aki igazán profi.
    Nem olyanok, mint Nyugat-Európa, az USA, Canada, egyéb vezető országok ismert és elöljáró politikusai, (van sok gyatra politikus mindenütt) akik megtanulják a beszédstílust, viselkedést, protokollt, az arc mimika, body language feletti uralmat és civilizált, diplomatikus nyelven beszélnek. Természetesen a politikában is jártasok, profik, azok, akikről jó vélemény alakul ki, mint vezető politikus.
    Magyarországnak nem volt több, mint talán 2-3 világ klasszisú aktív politikusa, az elmúlt 150 évben. A többit egyszerűen nem hagyták érvényesűlni. Szerintem, a maga idejében, a hanyatlása előtt, még Kádár János is lekőrözte volna ezt a mostani rendszerváltó garnitúrát, kivétel nélkül.

  • Fenyvesi Glória

    A magyar választó azt a politikai erőt választja,vége, aki a többség érdekeit képviseli, és nem idegen érdekeket.
    Attól,mert egy párt nemzeti érdekeket képvisel, nem nevezhető rossz értelembe vett „náci”-nak…
    Más népeknél is ez van, nem?

  • Fenyvesi Glória

    Cornélius! Kikéri a magyarság magának, hogy Hazánkat Európa aljának nevezzék!
    És sokan nem kérnek a „szabadelvű”mindent,mindenkinek szabad Európából, ahol az a lényeg, hogy kutyulják a népeket.
    Látható,milyen káosz van pl.a bevándorlók tömkelege miatt is…Lassan már ők veszik át az irányítást…

  • Gyula Bpgnár jr.minden szavaával egytéretek,amit a magygaropkról ir,csak POZITIVAN!

    Pont zártságunk /és anyelvünk is/ az,mely megment minket a Nyugattól ,a „haladó eröktöl” ettöl az egész liberális,modernista feminista családrombló Istentagadó rndszerröl melya készülő Világállam sátáni torzójába fog torkollani és önmaga felszámolását késziti elö.
    Hála a a Mindenhatónak,a magyarok öszötönösen, zsigerileg irtóznak egy ráeröltetni kivánt,liberális életszemlélettöl,a „siker,a most rögtön” életidegen felfogásától, ,és cak a felszínemn karcolta meg a néplelket a „haladó kultúra”.

    Lélekben azok vagyunkl,akik voltunk:tán farmert hordunk,és számitógépezünk,lelélekben azonban nott pipázunk a csendes ámbituson,mimika,arcizommozdulás nélkül a rekkenő augusztusi napfényben..csak ugy elvgyunk…ez vezett át minet oly sok vészterhes idön át..

    ZÁRT SZEMÉLYISÉGSZERKEZETŰ ENBEREKKEL MILLIÓIVAL NEM TUDTOK NYITOTT TÁRSADALMAZ CSINÁLNI !

  • Glória vaksága egyenesen fantasztikus. A magyar nemzet érdekeit sokféleképpen lehet képviselni, csak nem úgy, hogy a falvédőre kiírjuk, hogy szeretem Magyarországot. Az kevés. Működő állam kell, stabil törvényekkel.
    Az már nem is csoda, hogy szerinte a szabadelvűség a 2mindenkinek mindent szabad”. Sajnos ezt hiszi a legtöbb „kisember”, aki nyilván még a kötelező versekig sem jutott el az iskolában, mert talán elgondolkodott volna, hogy mit jelent az „ó jöjj el szabadság, Te szülj nekem rendet!”
    Milyen bevándorlókról beszél? Csak nem a határon túli „véreiről”? Mert más nem nagyon ragadt meg itt, csak az, aki Erdélyben, meg másutt nem találta meg a számítását, és most itt pöffeszkedik, mint „fajmagyar”. Például a miskolci polgármester, aki a szívén viseli az éhezők sorsát. Vagy a Szász Jenő, aki milliárdokért nem csinál semmit (talán jobb is). A magyarság nevében meg ha kérhetem,ne beszéljen. Elég ciki már az is, hogy van ilyen hmmm… medvebocs értelmű honfitársunk, bár ilyen úgy gondolom minden népben akad épp elég.
    Én a magam nevében kérem ki magamnak, hogy a nemzetemet általánosítóan gyalázzák. Ilyenek is vagyunk, meg olyanok is. Akár a többi nép.

  • talalom
    2015 április 14
    8:21 de.
    Tod, az a gubancovics, hogy legtöbben keverik a szabadelvűséget a szabadszájúsággal, a szabadságot meg a szabadossággal..

  • Gyula Bognar, Jr.

    Gloria: Igaza van, de a magyarkodókat és eszmetársaidat nem Európa legaljának kell nevezni, ha már Észak-Amerikában is terjesztik a magyarkodást, (Ottawa-tól, San Diego-ig átlósan) hanem a a Világ legaljának.
    Tehát helyesebben fogalmazva, s magyarság legalja, kikéri magának, hogy ne tartsák annak? Sok sikert legalja.

  • Fenyvesi Glória
    2015 április 14
    1:00 de.
    Magyarság már régen nincs. Magyarország nevű ország van. A magyarság 95% kiirtotta a Tatár, meg a Török. A többi aki itt él, összekutyult keverék a környező országok népeiből. Pech, hogy ezt én mint családfa által igazolt magyar mondom, de ez van.
    Vagyis a rasszizmusa valahol szórakoztató, mivel nevetséges.
    Úgyhogy a sapkát vegye le a fejecskéjéről, és fogason kívül másra is próbálja használni.

  • Fenyvesi Glória: mi van? Többségi érdekek a Jobbiknál? Hát azt meg hol tartották eddig?

  • Fenyvesi Glória

    Még ha némelyekben van más vér is, mint a magyar, aki Magyarországon él, az ne vesse meg a magyar kultúrát, hagyományokat, törvényeket…
    Tisztelje a nemzeti ereklyéinket: Szent Korona, Turul madár, népdal kincsünk,stb…
    És ha valaki, aki itt kisebbség, vagy idegen, elkövet bűncselekményeket, ne a magyarokra hárítsa,…
    Nevén nevezni a dolgokat…
    Ahogy pl. az USÁ.-ban is teszik…

    Ille István…Igen, a többségi érdeket képviselik, mindenkiét…Egyenlő jogok, egyenlő KÖTELESSÉG-ek…

  • Fenyvesi Glória: szóval, akkor a kisebbségnek kuss. Aha.
    Ezzel a bűncselekmény mániájával meg forduljon orvoshoz.

  • Kiss Pál!
    2015 április 14.
    5:19 de.

    Mindenek előtt szeretném megkérni, hogy ha a magyarságára oly büszke, -kivált „ZÁRTSZEMÉLYISÉGSZERKEZETŰ” (?)ember ön -akkor legalább a magyar nyelv alapvető szabályaira és helyesírására figyeljen, tartsa azt be és írását mielőtt elküldi olvassa át, hogy az oda nem kellő betűket, írásjeleket egyéb zavaró tényezőket javítani ill. törölni tudja, mert így „szemetes” és nehezen értelmezhető a szöveg!
    Félő. hogy magvas gondolatai a semmibe vesznek !

    Ha valamiben igaza van, hát abban feltétlenül,hogy a magyarság esetében csak a „felszínen karcolta meg a néplelket a haladó kultúra” – kérdés azonban, hogy erre ön miért büszke ? Hát hisz pontosan ez látszik rajtunk, ez visz minket a sírba, mert javíthatatlanok vagyunk, az ostoba, üres pöffeszkedésünk is a gatyánkból kilógó meztelen seggünkön alapul – de mi már így fogunk meghalni!

    Mint megannyi western hős „pipázgatunk az augusztusi rekkenő hőségben az ámbituson” – mimika nélkül (!)de mi van akkor ha valamelyikünknek mégis csak megrándul az arcizma, az már nem is magyar ???? Ja és a sült galambot elfelejtette hozzátenni, amire feltehetően ácsingózunk eme bokros teendőnk közepette!

    Csak úgy elvagyunk ? Tényleg ez a feladata a magyarságnak ma a XXI. század elején, miközben a világ felvilágosultabb és boldogabb része úgy húz el mellettünk mint a vadlibák a folyó felett ? Még sosem gondolkodott el azon, hogy talán a mérhetetlen gőgünk (mire is ?)és butaságunk az okai annak, hogy barbárok maradtunk, és akként is kezelnek minket kulturáltabb és tanultabb népek ?

    Mondja meg őszintén mire mentünk a csendes pipázgatással?
    Mire a barbár összeférhetetlenségünkkel ? Mert az egész augusztusi rekkenőben történő akármi csak illúzió – a magyarok hamis illúziója önmagukról, nyakon öntve egy rakás hazaszeretet, szabadságszeretet meg a jó ég tudja még miféle fényezett frázissal, mely valójában csak verbálisan létezik, míg nem kell bizonyítani azt mondunk amit akarunk!

    A hazáját minden normális ember szereti – és úgy tudom mi most itten róluk beszélünk! – akár magyar, francia norvég vagy olasz stb. Ettől tehát nem leszünk különleges tejbetökök – de azt azzal is be kéne bizonyítani, hogy erős, fejlett, felvilágosult, és céltudatos polgárai legyenek: az „elvagyunk” a napsütésben az Ön szerint egy cél ? Nem. Eszköz a túlélésre, és az a nemzet amely csupán túlélni akar, és nem megélni, az ne beszéljen szabadságszeretetről!

    Mert nem vagyunk szabadok, és nem is leszünk, míg magyarságunk fedezete csupán a turulmadár, a szentkorona meg a fokos, mellyel mindig készen vagyunk betörni a velünk egyet nem értők fejét!

    Állandóan lázítunk és lázadunk – mindig nekünk a legrosszabb, minket mindenki bánt, mi a szegény magyarok, mi folyamatosan átmegyünk áldozatba – de mit teszünk azért hogy ne így legyen? Régi mondás, hogy két magyar biztos, hogy háromféle véleményen van – de mi nem a bizonyítunk, hanem erőszakkal akarunk mindenkit meggyőzni, hogy már pedig nekünk igazunk van !

    Kultúra – liberalizmus – feminizmus ? Ezekkel meg mi baja van ? Ha csak az nem hogy máshol működik, nálunk meg rohadtul nem, és nem jön rá az okára?
    Mert nem engedünk magunkhoz semmit közel ami egy kicsit is előbbre vinne, ami a mi „ZÁRTSZEMÉLYISÉGSZERKEZETÜNKHÖZ” közel kerülne!
    De ha baj van mindenkitől mindent elvárunk, mert a világnak kötelessége rajtunk segíteni, minket dotálni (NATO, EU) aztán majd mi megmondjuk, hogy jöhetnek e a küszöbön túl, vagy tegyék a lóvét ozz le,és mars! Még a nemzeti petrencés rudat is utánuk hajítjuk !
    Mondja Pál ennyi ostobaságot hogy tud összehordani? Egyáltalán hol él Ön?

    Már nem csodálkozom Tapolcán, csak fogom a fejem, hogy hány „kispál, patópál, meg fenyvesiglória stb” lehet ebben az országban?
    Neveiket természetesen nem tiszteletlenségből írtam kisbetűvel és egyszóban, ennek most más jelentősége van, remélem érti !

  • talalom
    2015 április 14
    5:19 de.

    Kedves talalom – szerintem Glória nem vak, egyszerűen buta,és sajnos nagyon korlátolt!

    Ezt azért tartom fontosnak leszögezni, mivel ismerek számos jóindulatú, ártalmatlan, de sajnos buta embert, aki viszont nagyjából tudja is magáról hogy az, és ennél fogva nem akarja megváltani a világot mesterséges „okosságokkal” !
    Van ilyen,de minden és mindenki valamilyen szinten fejleszthető – gond akkor van, ha ez a két korrigáló tényező nem működik valakinél !

  • kiss pál
    2015 április 14
    5:14 de.
    Tod, lovagom, pont ez a baj..
    Mármint, hogy az augusztusi hőségben a napon sütkérezve pipázgattok..
    Pedig aratni kéne, mert a kalász meg lábon hullatja a magot, fonnyad el, rothad..

  • Vajon Orbán tanul egy keveset ebből?

  • Miért pont ebből tanulna – hiszen, úgy tűnik eddig semmi nem fogott rajta?