Vidékies beütés

2015 április 14 12:38 de.11 hozzászólás

Azt mondta Orbán: korábban Budapesten döntötték el szakértők, hogy kinek mire van szüksége, „ezen változtatni kell”. A kormányban van „egy kis vidékies beütés”, fontosnak tartják, hogy ott dőljenek el a dolgok, ahol az emberek élnek. Hurrá, a Vezér feltalálta az önkormányzatiságot!

Vidéken élni – állapot.

Boldogabb országokban szerencsésnek tudhatja magát, aki vidéken él, merthogy ott lehetséges vidéken élni hátrányok nélkül is, míg nálunk a vidéki élet egyet jelent az elzártsággal, a kilátástalansággal, a többség számára a nyomorral, a kiszolgáltatottsággal, meg a rettegéssel.
Persze, akit Lőrinc barátnak hívnak, az nem nyomorog, de abból meg csak egy van a korlátlan lehetőségek eme kis országában, ahol a faluszéli gázszerelő feltalálja a farzsebet és hip-hop, milliárdos lesz belőle.

Igen – a farzsebet, abba teszik a hűséget és hálát, néha maga sem tudja, mennyi van benne, de az utolsó petákig elszámol vele, különben létrát köthet a kocsijára, lazán…

Abban persze igaza van Puttonykának, hogy ennyi gumicsizmás suttyó még soha nem volt magyar kormányban a történelem során.

Meg abban is, hogy a provincializmus ordít egész tevékenységükről, maga a kis spriccentés is alcsúti nagypapája perspektívájából – inszeminátor volt az öreg, horizont a tehén segge – kezeli a dolgokat, így akarván világpolitikát csinálni.

Az persze azért a pofátlanság csimborasszója, hogy ezt képes megfogalmazni azok után, hogy porig rombolta az önkormányzatiságot, és csak azért maradtak még fent a települések képviselő-testületeinek kapuján az „Önkormányzat” táblák, mert még nem készült el a Kajmán-szigeteken bejegyzett, ismeretlen tulajdonosi hátterű Nemzeti Zománctáblagyár.

Jelenleg keresik a zománcozókádak bélelőköveinek szállítóit, mert errefelé csak Gyurcsány cége tudná szállítani, márpedig akkor inkább vízfestékkel, géppapírra, ugye.

Ezt elmondani az után, hogy az önkormányzatoknál csak annyi pénz maradt, hogy a lámpaoszlopokra muskátlit tudjanak akasztani – nehogy valakinek más ötlete támadjon – ez maga a nép arcul köpése, hiszen azt jelenti, hogy ezeknek bármit lehet mondani.

Ezekkel bármit el lehet hitetni, hiszen ezek – kis „e”-vel – olyan ostobák, hogy hozzájuk képest a liba egyetemi tanár Oxfordban!

Mert egyébként semmi nem dől el helyben, a géppapírt is a fővárosi hivatalokban kell engedélyeztetni, nem szólva a kerékpártárolókról.

A kis vidékies beütés azt jelenti, hogy a falvakat kivéreztették, a kisvárosok a beütöttek kegyét kell keressék, hogy jusson valami főkegyúri adomány számukra, merthogy az Orbán Viktor nevű félgénspirál úgy osztogat, mint Csák Máté idején a király.

Amerre jár szórja az aranyat, miközben nem tizenhárom szepesi várost, hanem a jövőket, meg a gyermekeink és unokáink jövőjét zálogosítja el.

Egri kirándulása során is osztogatott, ígért négysávos autóutat, meg ipari parkot.
Hiába, jobb későn, mint soha, felismerte a közlekedés szerepét, ma már tudja, hogy Eger,„bár nem teljesen elszigetelt – hiszen kiemelt turisztikai célpont -, de sok igazság van abban, hogy az ipar nem tud települni.

A kormány ezért támogatja a polgármester által ismertetett fejlesztési tervet, hogy 2018-ig megépüljön az Egert az M3-assal összekötő gyorsforgalmi út, amely harmincmilliárd forintos beruházás.”

És tizenkét kilométer.

Érdekes, ez a tény nem volt ennyire evidens, mikor Gyurcsány építette a nyolcszáz kilométer autópályát, akkor a herdálás jelképe volt…

De felismerte a kissé nehezen tanuló Puki az ipari parkok szerepét is – ígért is egy nyolchektáros bővítést a MÁV területéből gyorsan ide is – Gyurcsányék közel kétszáz ipari parkot hoztak létre, százhatvanezer hektáron.

Viszont ígért egy uszodát is, hatmilliárdért.

Ha már álmodunk, álmodjunk nagyot, mondá, emlékezve a régi sikerre, mikor Anikót kivitte a kert végibe, és odamutatott a sarokba: látod Lelkem, ezt itt mind én szartam! Hatmilliárdért meglehetősen sok gyerek útját lehetne egyengetni az értékes jövő felé, ha ehhez hozzáadjuk a teljesen felesleges stadionok árát, akkor abból a pénzből akár el is lehetne bontani az akadályokat a szegény gyermekek felemelkedésének útjából.

De az uszoda fontosabb, aztán majd Vona kitiltja belőle a cigányokat, mint már volt ilyenre példa Magyarországon, igaz nem Vona, hanem a vidéki beütöttek asszisztálásával.

És 2018-ra teljes lesz a foglalkoztatottság – szerintem beindítja a Kheops-programot, a piramis dolomitból épül majd…

Mai esemény még, hogy Váradi András felcsúti polgármester-jelölt halálával kapcsolatban megszüntették az eljárást – bűncselekmény nem történt.

Mint ahogy Vancsik Zoltán, Welsz Tamás, Komáromi András és Rózsa Milán esetében sem.
Legalábbis, ez a mondás.

Persze mondani mindent lehet…

11 hozzászólás

  • Váradi András „sajnálatos balesete” ügyében Dr. Magyar György ügyvéd per újrafelvételt kezdeményezett.
    „Lőrinc barát” vajon ott volt e az egyszeri juhász temetésén ? Valószínűleg nem, mert akkor a tetemre hívás ősi szabálya szerint a szegény áldozat sebeiből biztosan felbugyogott volna a vér…

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Düboá !

    A rossznyelvek szerint az ismeretlen(!) osztrák aggastyán kocsijából egy eltévedt gázcső repült Váradi fejéhez… Hát, így nem lett az egyszeri, ámde bátor és becsületes juhászból Bürgremeister abban az Obertschut községben. A falu lakói meg hallgatnak és boldogan élnek kivágott akácosok, ellopott trágyadombok és a dőzsölő gázszerelők árnyékában.
    Ui: A község repülőtere (nem vicc) már meg is épült.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Bocs’: a Pancsó stadion árnyékát kihagytam.

  • Örüljünk legalább nem kínozták öket kegyes halál volt az is eredmény.

  • Fenyvesi Glória

    A vidéki falvakat nem Orbán „véreztette ki”.
    Az előtte regnáló kormányok…
    Pl. Kóka szüntetett meg sok vasútvonalat,s így nehezen tudtak bejutni a munkahelyekre az emberek.
    Na, és az egyesek által nagyra becsült Eu.sok szőlőt kivágatott, sertést ,marhát leöletett.
    Lehetetlenné téve a magyar mezőgazdaságot…
    Na, és úgy intézte, hogy külföldről behozott szenny kajákat kell ennünk, az egészséges magyar termékek helyett.
    Mert az előbbieket direkt olcsón adják…

  • Fenyvesi Glória: menjen orvoshoz, amíg nem késő.

  • Fenyvesi Glória
    2015.április 15
    2:19 du.

    Rendhagyó módon kezdjük a végén: Ön szerint a „külföldről behozott szenny kajákat kell ennünk, melyet direkt olcsón adnak” – na most aztán rohadtul nem értem Önt,de próbálom elképzelni, miket írna, ha amellett, hogy „szar”, még drága is lenne! Vagy akkor már nem is lenne annyira szar, hiszen az olcsósága okán találja annak ?

    Miért gondolja egyáltalán, hogy ami külföldről, EU-s országokból jön be, az csak szar lehet ? Rajtunk kívül a világmindenség szart eszik? Milyen alapon állítja ezt bármely országról? Ezzel a logikával a francia, olasz, angol vagy német vásárló is negligálhatja a náluk kapható magyar terméket – hogy ez külföldi ( lehet hogy még olcsó is !)tehát szar – ők csak a jó, francia libamájat esszik, vagy a német leszarozva a debrecenit, csak a saját bajor kolbászát fogyasztja!?

    Egyáltalán kötelezte valaki Önt, hogy csak és kizárólag az olcsó de szar külföldi termékeket vásárolhatja, fogyaszthatja? Azt írja hogy „kell ennünk” – miért kell???
    Nincs talán választási lehetősége?
    De bizony hogy van !

    Ön nyilván nagyon jó anyagi körülmények között élő ember, aki a „minőséget” meg is tudja fizetni, tehát kerülje el messzire a bevásárlóközpontok húsos – zöldséges – gyümölcsös polcait, pultjait és blattyogjon fel a piacok legfelső szintjén található kistermelőkhöz, ( őstermelők?) ahol a „házi csirkének” kilóját már 1800-2200ft közötti áron meg is tudja vásárolni, szemben az Aldiban vagy Auchanban kapható 799 ft/kg árú termék helyett ! Lehet, hogy nagyon újat mondok, de az előbbit a Önök által előszeretettel hivatkozott „magyar családok” jó része nem tudja megfizetni, noha értik ők, hogy helyzetbe kell hozni a kis üzletek és termelők árusait, de egyik sem hülye (én sem pl )hogy két és félszeres áron vegyem a hazait, bármennyire sajnálom Béla bácsit, vagy Gizi nénit a saját termesztésű diójával, hogy tönkre teszik őt a multik – ha egyszer az árban nem kicsi a különbség, addig az olcsóbb árúra lesz nagyobb a fizetőképe kereslet, és némileg hanyagoljuk a jó magyar termékeket!

    Igaz, mire a tányérba kerül, mindkettő ízletes, és jól mutató termék – elkészítésétől függ, nekem pl még sosem panaszkodott a családom, hogy szarral etetem őket, pedig zömében nem a kistermelőknél vásárolok, még ha a piacon teszem ezt akkor sem ! De hát nem vagyunk egyformák – hál’Istennek !

    Kóka természetesen azokat a vasútvonalakat szüntette meg, melyek abszolút kihasználatlanok voltak – nem is hinné, hány olyan volt amin naponta 10-15 utas(kalauzzal együtt) utazott, az üzemeltetési költsége viszont ugyanannyi volt, mintha teli kupékkal robogott volna, és naná, hogy az adófizetők pénzéből kellett volna fenntartani -ami ugye tökéletes pazarlás !
    Helyette buszjáratok pótolták a kieső viszonylatokat, így elképzelhetetlen, hogy az emberek tömegével nem tudtak eljutni a munkahelyeikre, ezért aztán ki is vérzett a szegény magyar vidék…

    Hát jó szerével hülyének kellene lenni annak a kormánynak vagy miniszternek, aki direkte megszünteti a járatokat, hogy a „zemberek” ne tudjanak eljutni A-tól Z-be, mit nekik munkanélküliség stb, stb

    Arról már nem is beszélve, hogy ha ez a tényező elég volt a vidék kivéreztetéséhez, akkor öt évvel az Orbán kormány működése után még mindig ez az ok (?) a vidék ellehetetlenülése miatt ?
    Hát miért nem állította vissza a vasútvonalakat Orbán – úgyis mint Fónagy János – ha az megoldotta volna a problémát, hiszen egy Kóka csak nem volt olyan mindenható. hogy jóvátehetetlen cselekedetek ezreit zúdította volna az országra, amit soha többé nem lehet visszacsinálni ?

    Megmondom, azért mert bölcsen tudta, hogy a felesleges kiadásokon kívül ez nem oldana meg semmit ! A magyar vidéknek néhány helyi vicinális visszaállításán kívül jóval többre lenne szüksége !

    Mindig van ugyanis olyan akinek épp nem vág be egy új rendszer, nyilván az Ön ismerősei között is voltak akiknek nem volt túl kényelmes a megváltoztatott közlekedési viszonylat – de olyan megoldás nincs ami mindenkinek egyformán kedvező lenne, ezért a többséghez igazodás némileg segít !

    Az „egyesek által mélyen tisztelt EU-ról” pedig csak annyit, hogy tisztelni nem kell,hiszen az EU nem egy személy, nem is kettő, akit kézen fogva ide vezetek és bármiért felelőssé tehetek, elverhetek rajta minden port, és mellényzsebéből kilophatom a lóvét, majd jól valagba rúgom és átlendítem a (nemlétező)határon!

    Az EU többek között MI IS VAGYUNK – EURÓPAI UNIÓ ! Lassan mondom, hogy Glória is megértse: európai országok és népek közössége, és addig jó nekünk, amíg vagy így vagy úgy de oda tartozunk !

    Ráérő idejében üljön félre, és gondolkodjon el egy kicsit azon, mi mindent jelent nekünk, hogy ebbe a gazdasági közösségbe tartozunk – minden szempontból ! Nem tudom hol él Ön, de bizonyára látta az országban jártában keltében a rengeteg beruházást, építkezést, fejlesztést – ez mind mind Uniós pénzből van – 95% ban a közösség finanszírozza a mi és más országok beruházásait – ám mi most csak Magyarországról, beszélünk !

    És ha egyszer ez az UNIÓ – mely mint írtam – mi magunk is vagyunk, tehát nem szemben állunk, hanem a körben az egyik láncszem vagyunk ( még egyenlőre!) úgy gondolja, hogy elege van a barbár kivagyiságból, az ostoba köpködésből, a viselkedni nem tudásból és NEM AKARÁSBÓL, hogy a közösség tagjaként mi állandóan új, személyre szabott törvényeket gyártunk a magunk számára, más elbánást követelünk magunknak (miért is ? ) akkor elengedi szépen a kis kezünket, jól megtaszajt és mi máris keleti testvéreinknél találhatjuk magunkat – lehet, Önnek Glória már mindegy lesz, mert nem éri meg, de ezeregy embernek széles e hazában nem lesz mindegy, és míg rajtam ( is ) múlik mindent elkövetek hogy az utódaim , és a velem azonos gondolkodásúak utódjai egy szabad, nyugatias, felvilágosult világban, EURÓPA közepén érezzék magukat, akik akkor, ott és azt vásárolnak amit épp a kedvük tart és ízlésük megkíván – függetlenül attól, hogy azt épp mely európai náció termelte!

    Attól a magyar dal, még magyar – a francia meg francia, a bantu meg bantu stb – hogy nem követelem állandóan másoktól a magyar „ereklyék” tiszteletét, miközben égetem, felgyújtom, és lábbal tiprom más népek zászlóját Budapest – úgyis mint EU-s ország – fővárosának egyik főterén !
    Tudja Glória itt kezdődik a tisztelet – először megadom másoknak, és akkor van mire követelnem magam felé !

    Mert minden népnek megvan a maga szentkoronatana, „tavaszi szél vizet áraszt”ja meg tán még turul madara is, csak esetleg másként hívják !

  • Fenyvesi Glória
    2015 április 15
    2:19 du.
    Pntosan igy van! Teljesen igaz amit írtál.
    Elékpedtem milyen gyümölcsöt, zöldséget kaptam az üzletekben mikor otthon voltam.
    A paradicsom „spanyol” volt, a körte olasz.
    Én még emlékszem a magyarok kitünő gyümölcseire, melyet külföldön minding hiányoltam.

  • Kedves Figyelő!

    Vedd már észre mekkora következetlenségeket írsz!
    Azt mondod külföldön hiányoltad a „magyarok kitűnő gyümölcseit”? Milyen alapon?

    Hiszen, ha kifogásolod, hogy Magyarországon spanyol meg olasz gyümölcsöket (is) kaptál, miért várod el, hogy külföldön a magyar gyümölcs (is) jelen legyen ?
    Ide ne hozzanak semmit – de odakint minden magyar termék kapható legyen ?
    Na látod ez a baj velünk magyarokkal- meg még sok minden más!
    De azért gondolom, amikor „itthon voltál” senki nem tartott revolvert a homlokodhoz, – mondván, hogy kötelező megvenned a spanyol paradicsomot? Volt és van választási lehetőség.
    Na persze,februárban még aligha kapsz magyar, szabadföldi paradicsomot, ezért be kéne érned a színtelen szagtalan melegházival, mely egy kicsit ugyan kemény, egy kicsit ízetlen,na meg a színe sem sem az igazi – de a miénk!

    Ezért aztán lehet variálni: én pl mindig azt veszem, amely elfogadhatóbbnak látszik,és persze az árat is ehhez igazítom! Nincs ezzel semmi gond!

  • Besancon

    Sok nyugati termelő azért tudja mezőgazdasági termékeit olcsóbban adni, mert hazájukban jelentős állami támogatást kapnak. Támogatást nem, vagy csak alig kapó magyarok velük versenyeznek.

    Figyelővel te vagy következetlen. Akkor ród fel a magyaroknak, hogy otthon a hazai árut részesítik előnyben, ha máshol ezt másképp teszik.

  • Ja, szerintem Figyelőt félreértetted. Nem arról van szó, hogy igazságtalannak tartja a magyar gyümölcsök hiányát külföldön, hanem hiányoznak neki a finom magyar gyümölcs ízek.