Németh Zsolt kanadai látogatása elé

2015 április 23 2:00 du.16 hozzászólás

Az Orbán-kormány politikusai manapság elkerülik az Egyesült Államokat, ott kevésbé szívesen látott vendégek. Új célpontjuk Kanada, ahova szinte hetente küldenek magas szintű látogatót. Arra próbálják rábírni a magyar származású kanadaiakat, hogy legyenek az Orbán-kormány önkéntes lobbistái, próbálják elfogadhatóvá tenni a kanadai publikum számára a magyar kormány sokak által kritizált politikai irányvonalát.

Németh Zsolt most Vancouverbe készül. Az ürügy az ottani Első Magyar Református Egyház alapításának 60-ik évfordulója alkalmából rendezett díszebéd.

Német Zsolt ősfideszes, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, és egyben híres református család sarja. Németh Zsolt apja, Németh Géza, a “lázadó” református lelkész volt, aki 1956 után internáló táborba került, és a Református Egyház 1971-ben megfosztotta palástjától. Ő alapította az Erdélyi Gyülekezetet, és Budapesten látta vendégül Ralph Abernathyt a hires amerikai polgárjogi harcost, Martin Luther King harcostársát. A lelkészt a kádári titkosrendőrség figyelte, állítólag be is szervezték, zsarolták, és le akarták járatni, többek között azzal, hogy egyik szülője zsidó származású. A Jobbik manapság azzal támadja Németh Zsoltot, hogy zsidó származású „atlantista”.

Németh Géza valóban nagyhatású és progresszív református lelkész volt, akinek aktivitása, és szókimondása szálka volt az egyházi vezetés szemében. A pohár akkor csordult túl, amikor Érd Parkvárosban az ottani gyülekezet kezdeményezésére elindított imaházépítés befejezéséért vívott harcban nem válogatott az eszközökben. Az 1960-as években, egy szocialista „békekonferencia” ürügyén Budapestre látogató Ralph Abernathy lelkészt ráveszi, hogy Érd-Parkvárosban megáldja az épülő, Martin Luther Kingről elnevezendő templom falait. Az esemény hatalmas hazai és nemzetközi sajtót kapott. Az ominózus templomot soha nem fejezték be; tizenöt év után egy másik helyen engedélyezték felépítését. Németh lelkészt szolgálati helyéről elbocsájtották, és akkoriban Sánta Ferenc, Déry Tibor, Illyés Gyula, Nemes Nagy Ágnes és mások is tiltakoznak a „rebellis” lelkész elleni intézkedések miatt.

Úgy tűnik, hogy Zsolt fia egészen más úton jár.

2013 májusában, a kanadai Niagara Falls-on, az Észak-Amerikai Magyar Református Diaszpóra konferencián, Németh Zsolt kijelentette, hogy a keresztyén hit és a politikai-közéleti szerepvállalás összeegyeztethető. Előadást tartott – Az Észak-Amerikában élő magyarok szerepe a „magyar imázs” alakításában – címmel. Orbánék rá akarják tenni kezüket a kanadai reformátusok szervezeteire, és infrastrukturájára; politikai propaganda szervezetként szeretnék hasznosítani őket. Minden jel arra mutat, hogy az Egyesült Államokban kudarcba fulladt az a kísérletük, hogy a Calvin Synod magyar református közösségeit propaganda céljaikra használják fel. A Calvin Synod, Poznan Béla püspök vezetésével, az amerikai United Church of Christ keretei között folytatja működését.

Hogy miféle lobbizást vár el az Orbán-kormány a kanadaiaktól? 

Németh Zsolt Vancouverbe érkezik...Ódor Bálint fideszes nagykövet is ott lesz.

Németh Zsolt Vancouverbe érkezik…Ódor Bálint fideszes nagykövet is ott lesz.

Éppen Vancouverben találunk erre jó példát. Kertész Ákos kanadai menekültkérelméről azt nyitakozta a Magyar Nemzetnek Ábrahám Tibor, a vancouveri Magyar Ház, és a KMOSZ egyik vezetője: “Nem engedhetjük meg egy saját vackába piszkító egyén menekültjogi kérésének teljesítését, ezért fordultunk Stephen Harper miniszterelnökhöz és Jason Kenney állampolgárság-, bevándorlásügyi és multikulturális miniszterhez.” Ábrahám az elsők között írta alá a nyilatkozatot, amelyet Pungor József és Dancs Rózsa fogalmazott meg, és Telch György fordított angolra. Ők mindnyájan a KMOSZ vezetéséhez köthetők. (Erről a Magyar Nemzet cikke itt olvasható.)

Nyilvánvalóan Ábrahám úréknak joguk van olyan petíciót megfogalmazni, amilyet akarnak, de ebben az esetben felmerül, hogy külső felbújtásra, a magyar kormány és diplomácia sugallatára, kanadai magyar csoportok, Kanada területén próbálják megfélemlíteni Orbánék politikai ellenfeleit. Sőt, Kertész esetében antiszemita ízű lejárató hadjáratot folytatnak!

Ódor Bálint nagykövet nagy igyekezettel szervez Holokauszt rendezvényeket az ottawai nagykövetségen, de eddig nyilvánosan nem határolódott el az Ábrahám Tibor, Pungor József és Dancs Rózsa által képviselt szélsőséges jobboldali, enyhén antiszemita vonaltól.

A kanadai hatóságok menedékjogot adtak Kertész Ákosnak, és ezzel hivatalosan is elismerték, hogy antiszemita megfélemlítés áldozata volt. Ha Ódor nagykövet nem határolódik el markánsan azoktól, akik Kanadában támadják Kertész Ákost, felmerül a gyanú, hogy a Kanadába akkreditált magyar diplomaták kettősbeszédet folytatnak.

Egyfelől látványos Holokauszt rendezvényeket szerveznek, miközben cinkosan összekacsintanak a kanadai magyar közösség szélsőséges, jobboldali személyiségeivel.

Lázár György

16 hozzászólás

  • Megint egy újabb nyelvcsapás…egyet azonban nem értek: mennyit is számít a kanadai magyarok jobboldalra terelése – kerül, amibe kerül – a Fidesz regnálása szempontjából? Megsúgom: semmit.

    Szavazatuk abszolute semmiben nem segít Orbánékon, cserébe jól mutatja, hogy a Vezér egyetlen célja a megosztás, mert csak úgy tud a felszínen maradni. Az, hogy ezáltal magyart uszít magyar ellen, a legkevésbé sem érdekli, hiszen aki nem az ő zászlaja alatt toporog, az idegenszívű, hazaáruló bitang. Érdekes módon ez a hazaárulózás kivétel nélkül jobboldali elkötelezettségűek kedvenc minősítési játéka.

    By side: én kihozok egy valódi bográcsgulyást – olyat, amiben „megáll a kanál” – két féle húsból (marhalábszár és sertéslapocka), bezöldségezve, csipetkével vagy krumplival, friss kenyérrel 4,5$-ból, akácfa tűzön főzve 🙂 a süteményt meg hozzák az ügyes magyar menyecskék 🙂
    Talán ízlene a főméltóságú uraknak is.

  • Christopher Adam

    Az biztos, hogy a Fidesz stratégiája a megosztás és a másképpen gondolkodó magyarok kirekesztése. Annyiban számít a kanadai magyarok szavazata, hogy ha Magyarországon veszitenek népszerűségükből és már nem birják kicsalni otthonaikból még a legvadabb fideszeseket sem (mert már ők is látják, hogy mi folyik), akkor jól jön az a több mint 700 ezer új állampolgár a határ túlsó oldalán. Igaz: 2014-ben csak 130 ezer külhoni magyar szavazott levélben pártlistára…de ezek közül a Fidesz aránya 95 százalék felett volt. Aztán a Jobbik volt második helyen 2 százalékkal.

    Szóval igy lehet esetleg betömni az egyre nagyobb lyukat a fidesz magyarországi táborában.

  • Chris, egyedül az erdélyi (megvezetett) magyarok szavazata ért valamit – konkrétan éppen azt az egy mandátumot, ami meghozta a Fidesz 2/3-át, cserébe odaát is jól megosztotta a magyarokat.
    A kanadai és más diaszpórákban élő magyarok szavazata csak jelképes jelentőségű, de arra igenis alkalmas, hogy MINDENHOL megossza a magyarokat.
    Nem azt mondom, hogy egy felé kellene húzni – kivéve a magyarságuk megőrzését illetően – de pártszimpátia alapon – főleg az anyaországból szítottan – hazaárulózni, kiközösíteni, gyűlölködni igencsak aljas dolog.

  • István, teljesen igaz,amit írsz, de a „jelképes” szó egy súlyos relativizálás. Azaz letompítja a jelentőségét azoknak a borzalmas (igaz) számoknak, amit Chris is feltár. Mi, az itteni ellenzéki gondolkodók sokkal jobban elvagyunk már szigetelve, mint az otthoniak. Amire Chris is rámutat, az otthoni fidesz beborulás itt még csak kósza hír és komolytalan pletyka. Az itteni haszonélvezői a kormány all out elnyomó apparátusának még ráérősen kezdenek arra gondolni, hogy lassan ideje a padlásról lehozni a köpönyeget, hogy a fidesz bukásából majd hogy tudjanak továbbra is morális, mentális és anyagi tőkét kovácsolni. Otthon már a mai kormány lógni fog, a Gulágba megy vagy békésen fogják élvezni az elrabolt vagyonukat külföldön (nem hinném, hogy keleten), de ez itt nem fog tükröződni szinte sehogy.

    Amúgy nagyon alapos és jó írás Lázár úr, mint általában mindig.

  • Ja, és az utolsó mondatodhoz: Igencsak aljas dolog? Nem vagy Te naív… Attól ez még evidencia, hogy azok vagyunk, nem? Ok, hosszabb a felsorolás: ballibsi, zsidó, komcsi no meg mi vagyunk a gyülőlködők, kirekesztők, de ők a többség (bolsik) ez ellen védekeznek.

  • Miklos Banfi: evidencia…hol szorult bele a jobboldalba EZ az evidencia? Egy azon csecsről szopták a politikát – ugyan, kérem, Orbán talán nem a szocializmusban nevelkedett és annak eszméi szerint élt? – csak a sarkon az egyik jobbra, a másik balra indult. Azt sem hiszem, hogy egyik napról a másikra úgy ébred valaki, hogy MEGHATÁROZZA, na, ez büdös komcsi, az meg rohadt libsi. Valaki csak beléjük plántálta, hogy egy a zászló, meg hogy csak a Fidesz! Ha megnézed az orbáni országjárás fotóit, a rajongók, biza, jobbára idős korúak. Elgondolkodtál már azon, miért is ők? Mert úgy szocializálódtak, hogy kell egy vezér, kell a tekintélyuralom, meg kell, aki gondolkodik helyettük, akinek elhiszik, hogy nekik milyen jó – pedig nem is. 🙁
    Elkoptak a menetből a fiatalok, a Fidesz lobogóját nem fújják fényes szelek – soha nem is fújták. Azt a lobogót csak lengették, hogy úgy nézzen ki, mintha lobogna.
    Itthon még csak megértem, hogy vannak még Orbánnak követői, hiszen részben rendszerének haszonélvezői, részben egzisztenciálisan tőle és rendszerétől függenek. (Ez utóbbiakról az jut eszembe, hogy a villamos kerekei alatt fekvő áldozat mosolya ritkán őszinte.)
    De a diaszpórában milyen érdekek fűződnek a jobboldal seggének nyalásához?

  • Göllner András

    Ille Pista

    De a diaszpórában milyen érdekek fűződnek a jobboldal seggének nyalásához? Kicsit erős szavak ezek, de értem mire gondolsz. A válasz egyszerű: ez a tevékenység jó érzéssel tölti el őket. Ezt a jó érzést mint erről holnap részletesebben is olvashatsz ezeken az oldalakon, a Fidesz szintén a nyelvével gerjeszti.

  • István, mondd, hogy félreértelek, hogy engem támadsz… Ezen nagyobbat röhögnék, mint GG-n tenném, ha esetleg mégse tudnám kihagyni:)

  • Gyula Bognar, Jr.

    Nem vitaképpen írom. Én csak kis számú Magyar embert ismerhettem meg a Los Angeles-i Magyar Házba járva, rövid ideig. Nekem ez is túl sok volt. Azt hiszem én túlzottan asszimilálódtam, hogy a racionalizmust nélkülöző, nacionalista, soviniszta és főképpen a nosztalgikus magyarságot elfogadjam, megértsem és eltűrjem rendszeres alapon. A Régi (csak a képzeletben létező) Nagy Magyarország vágya és a Trianon iránti siránkozás pedig azonnali távozásra serkent engem. Vitatkozni ezekről a siránkozókkal nem lehet, nem érdemes és nem szabad. A sikere esélye annyi, mint rábeszélni a viktort, hogy részletesen ismertesse maga és családja vagyonát és azt, hogy miként szerezte.

    Nem hiszem, hogy képesek lehetnénk tisztán logika és helyi ismeretek alapján kifundálni, miért alakítanak ki emberek ellentétes hit és értékrendet a diaszpórának nevezett nemzeti közösségekben, ahol valóban nincs erkölcsi és anyagi, esetleg karrier függőségi kényszere csak annak a kevés embernek, akik a diaszpóra felelős és a Fidesz által támogatott, eltartott vezetői.

    Nekem úgy tűnt, hogy a tájékozatlanság és a megfelelő értékrend hiánya sokkal jobban az érzelmi beállítottság függvénye, mint ideológiáké, amit szerintem 90%-a a jobb, bal, közép, vagy egyéb nézeteket vallók akár alapszavakban is felismernének, megértenének.

    A közösségben kialakulnak a közös nézettel rendelkező baráti körök és elsáncolják magukat a szekér kőrrel a más nézeteket vallóktól. Így volt ez a Kádár korszak alatt is. Most ugyanez történt 2010 óta. Ugyanaz a helyzet itt is, mint Magyarországon, átjárhatatlanná válik a polarizált magyarság ellentétes tábora, barátságok, ismeretségek bomlanak fel és alakulnak ki ellenségeskedéssé.

    Ennek katalizátora a Magyar konzulátus és a Magyar ház vezetősége, akik pedig nem akarnak színt vallani, azok távoznak és be sem teszik lábukat a Magyar Házba.

    Los Angeles és környéke (Five Counties) lakossága 18 millió, becslések szerint 70,000 Magyar él köztünk. Csak egy Magyar Ház van, Los Angeles Downtown közelében egy régi nagy, gyenge állapotban levő, két emeletes családi házban.

    Hat évvel ezelőtt a tagság 300 fölött volt, (az én számom 225 volt) nagyobb ünnepek alkalmával 150-200 ember is megjelent. Voltak viták némelyek közt, de csak részben politikán alapúltak.

    Most kb. 35 ember aki bejár néha, legtöbben meg sem újítják tagságukat. Az év közi kulturális rendezvényekre ritka, hogy egy tucat ember vegyen jegyet, sokszor ennyi van jelen, a négy tagú vezetőséggel együtt.

    Nekem ezek csak tények, nem tudnám racionalizálni, miért lesz valaki Fidesz párti, vagy ellenzéki, de egy alap talán közös a Fideszt elfogadók közt, hogy érzelmileg és logika nélkül utálják az un. komcsikat. Ezután, a Fidesz lehet bármi, de számukra nem komcsik, hanem Orbánnal az élen, azok elűző bajnokai.

    Ezek az emberek nem követik a napi híreket Magyarországról, hébe-hoba elkapnak valamit rokonoktól , de nincs kialakult, pontos képük mi a helyzet Magyarországon. Nem is érdekli őket ennyire a dolog, oda csak látogatóba mennek időnként és akkor minden vakáció és rövid idejük alatt, kisebb gondjuk nagyobb annál, hogy jobban tájékozódjanak. A rokonok, ismerősök panaszkodása a Hiradó számukra.

    Ilyen banálisan, tisztán érzelmi alapon, sőt, együgyű módon is ki lehet alakítani a nézeteket, megutálni barátokat és tönkretenni a lehetőségét is a nemzeti kultúra, a hagyományok, tisztelettel, helyes értékrenddel való ápolásához. Ahhoz ugyanis intelligencia és dedikáció is szükséges, márpedig ezekben, enyhén szólva, nem bővelkednek a Los Angeles-i Magyar diaszpóra elkötelezett tagjai.

  • Fenyvesi Glória

    Nyilván a mindenkori Magyar Kormány képviselteti magát a külhoni magyar rendezvényeken…
    Régen a mostani ellenzék tette ezt…

  • Fenyvesi Glória: nyilván. Sőt, oly annyira nyilván, hogy olyan, hogy képviselteti magát, nincs. HA meghívják, és még akkor se biztos.

  • István!

    A jobboldal nyomulása nem feltétlenül a fidSS térnyerésére pályázik, hanem úgy általában a jobboldalra. Ezek, köztük Németh Zsolt is, vannak olyan öntudatos szittya legények, hogy ezen a szinten már ne kicsinyeskedjenek és ezt az egészet, amit művelnek ugyanúgy Horthy, és Szálasi rehabilitálása jegyében terítsék.
    Erre mutat az egész NER-jük, az alaptörvényesdi, de a budapesti Kossuth tér átalakítása és a budai vár tervezett átalakítása (kormányzói fellegvárrá) érdekében a Városliget letarolása…stb.

  • A NENYI-t kihagytam – bocs !

    Az egész konfliktus lényege, hogy a fidSS magában foglalja a megjátszott szalon-jobboldaliságot és a radikális fasizmust egy tömbben, ám akadnak, akik még reménykednek ennek a „”pártnak”” a jóhiszeműségében.

  • Fenyvesi Glória, így van!
    Még tisztán emlékszem Vasthag Gábot nagykövet tevékenységeire, na meg elődeiére is.

  • Figyelő: laf-laf-laf 😀 csak nem „képviseltették” kormányukat meghívás nélkül is?

  • Nem hinném, hogy meghívás nélkül jön ide bárki. Az utiköltségről nem is szólva..