Európa felszabadítása: Kanadában 300 ezer tulipánnal ünnepeljük náci Németország bukását (Képriport)

2015 május 10 1:15 de.45 hozzászólás

Ha valaki akkurátus képet kíván kapni a sokszínű, dinamikus, alapvetően jókedvű és békés huszonegyedik századi Kanadáról, akkor érdemes ellátogatni a világ legnagyobb tulipán fesztiváljára, melyre Ottawában kerül sor minden májusban. Idén a fesztivált arra használják, hogy Európa felszabadításának 70. évfordulójára emlékezzenek azzal a 300 ezer tulipánnal, amelyet Kanada Hollandiától kapott ajándékba, amiután e fiatal brit gyarmat katonái felszabadították az északnyugati európai országot a náci megszállás alól. Kanadai katonák 1944 szeptemberétől harcoltak Hollandiában a náci megszállók ellen: először Antwerpet szabadították fel, aztán az ország további régióit.

Több mint 7.600 kanadai katona halt meg a Hollandia felszabadításáért vívott harcban és ezt az áldozatot a hollandok sohasem felejtették el. Jelenleg 2.300 kanadai katona maradványai vannak eltemetve a Groesbeek-i temetőben, Nijmegen környékén.

1945 óta Hollandia csaknem 300 ezer tulipánhagymát adományozott Kanadának, melyek az ottawai belvárostól délre fekvő Commissioners Parkba lettel elültetve. Itt tartják meg azóta minden májusban a Tulipán fesztivált, melyre félmillió látogatót várnak. Idén május 8 és május 18 között érdemes ellátogatni a fesztiválra, bár a kánikula miatt, lehet hogy jobb hamarabb kimenni a festői Dow’s Lake partjaira, hiszen gyorsan hervadnak a virágok.  Egy párás, 30-fok körüli szombat délután mentem ki én is a parkba. Íme a vizit eredménye:

Tulipán fesztivál Ottawában, a Commissioners Parkban. Fotó: Christopher Adam/KMH

Tulipán fesztivál Ottawában, a Commissioners Parkban. Fotó: Christopher Adam/KMH

Összesen 300 ezer tulipán van elültetve az ottawai Commissioners Parkban. Fotó: Christopher Adam/KMH.

Összesen 300 ezer tulipán van elültetve az ottawai Commissioners Parkban. Fotó: Christopher Adam/KMH.

Commissioners Park, Ottawában. A holland királyi család 100 ezer tulipán hagymát ajándékozott Kanadának 1945-ben. Fotó: Christopher Adam/KMH.

Commissioners Park, Ottawában. A holland királyi család 100 ezer tulipán hagymát ajándékozott Kanadának 1945-ben. Azóta több százezer tulipánhagyma érkezett. Fotó: Christopher Adam/KMH. 

Tulipán fesztivál Ottawában, a Commissioners Parkban. Fotó: Christopher Adam/KMH.

Tulipán fesztivál Ottawában, a Commissioners Parkban. Fotó: Christopher Adam/KMH. 

Tulipánfesztivál a Dow's Lake partjain, az ottawai Commissioners Parkban. Fotó: Christopher Adam/KMH.

Tulipán fesztivál a Dow’s Lake partjain, az ottawai Commissioners Parkban. Fotó: Christopher Adam/KMH.

A házi limonádé kimondottan jól jött a 30 fokos párás kánikulában. Fotó: Christopher Adam/KMH.

A házi limonádé kimondottan jól jött a 30 fokos párás kánikulában. Fotó: Christopher Adam/KMH.

Tömeg a 2015-ös ottawai Tulipánfesztiválon. Fotó: Christopher Adam/KMH.

Tömeg a 2015-ös ottawai Tulipán fesztiválon. Fotó: Christopher Adam/KMH. 

A felszabadítás után elnevezett kávézó az ottawai tulipánfesztiválon. Fotó: Christopher Adam/KMH.

A felszabadítás után elnevezett kávézó az ottawai tulipán fesztiválon. Fotó: Christopher Adam/KMH. 

Az ottawai Tulipánfesztivál legnépszerűbb aktivitása a fotózkodás. Fotó: Christopher Adam/KMH.

Az ottawai Tulipánfesztivál legnépszerűbb aktivitása a fotózkodás. Fotó: Christopher Adam/KMH.

Henk Visch "The Man With Two Hats" című alkotása a Commissioners Parkban. Ezzel köszönte meg Hollandia Kanadának a felszabítását. Fotó: Christopher Adam/KMH.

Henk Visch „The Man With Two Hats” című alkotása a Commissioners Parkban. Ezzel köszönte meg Hollandia Kanadának az 1945-ös felszabadítást. Fotó: Christopher Adam/KMH. 

45 hozzászólás

  • Furcsa és rám jellemzően neveletlen kérdésem van:
    Magyarországon hány szál árvalányhajjal keseregnek ugyanebből az okból kifolyólag?

  • Miert keseregnenek a magyarok? Ok tamadtak meg a Szu-t, es ra__sztak a settenkedesre. Az ausztralokon kivul senki sem unnepli a veresegeit. 🙂

    Mellesleg, tegnapig egy kigyot melengettem a horpaszomon, azaz a magyar/angol nyelvu magyar-zsido levelezo listamra meghivtam egy volt falumbeli ismerosomet, ahogy megtalaltuk egymast az interneten. Szep lassan kiderult, hogy „kisse” elfogult a molesztinok iranyaba, es „rendkivul szomoru” volt, hogy a „gonosz” zsidok megoltek 2000 muzulman arabot par eve a gazai vadaskertben. (Tobbseguk civil az arab propaganda szerint civil.)
    Ramutattam, hogy a magyar katonak is oltek meg szovjet civileket a Masodik Vilaghaboru soran, es mindezt a Szu-ban tettek. Izrael nepe a sajat hazajaban harcol az eleteert a ratamadok ellen.
    Megkerdeztem, hogy ugyanilyen szomoru-e a magyar katonak altal megolt szovjet civilek eseteben is? Furcsa, nem valaszolt.

    Raterve a viragokra; akkor most lesz a legkisebb gyerekemnek (kisebbik lanyom, viragom) mit nezelodnie. Egy hete koltozott Ottawaba, ott fejezi be az egyetemet.

    Hasonlot B.C.-ben, a Vancouver Szigeten lattam a Butchard Garden-ben. (Lehet, hogy rosszul irtam, de lusta vagyok megnezni hogy irjak a Butchard-ot.)

  • T. Moshe Akiva!

    Az ismerősöd lehet,hogy nem ismeri a megszálló magyar haderő vandalizmusát, a civil lakosság ellen elkövetett brutális atrocitásait és gyilkosságait.
    Kérlek, ajánld neki (és persze mindenki másnak) a
    prof.Krausz Tamás által kemény munkával összeállított;
    >Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban<
    című, 600 oldalas dokumentumgyűjteményt a L'Harmattan kiadó gondozásában, a történész előszavával…
    Ha ismerősöd épp csak belepillant ebbe, máris felvilágosultabb lesz, hát még ha végigolvassa és majd a képanyagot is megszemléli.
    – Bár azt hiszem, a jobboldal hozzáállása ehhez kérdéshez is hasonló, mint a Holokauszthoz – mert azt, vagy tagadják, vagy még rosszabb, "igenlik"- helyeslik. Tisztelet a kivételnek, aki "azért mégiscsak túlzás"-nak tartja.

    .

  • DonGolo

    Mikor foglakozik Krausz professzor az Első Világháborús magyar megszállókkal és az általuk elkövetett atrocitásokkal? Csak azért kérdem, mert számarányuknak megfelelően abban a magyar zsidók is szolgáltak.

    Már komelteltem egyszer, hogy Krausz Tamás dokumentumai ugyanazoktól a hivataloktól származnak, amelyek a szintén történész Ungvári szerint tömegesen hamisították pl. a lengyelek ellen elkövetett katini tömeggyilkosság körülményeit és adatait is.

  • Én csak arra emlékszem, mikor az orosz csapatok „felszabaditottak” és 45 évig uralkodtak Magyarországon.
    Emlékíratomban ez egy külön fejezet.

  • Figyelő: megint megcsalja az emlékezete. Maga nem emlékezhet a 45 éves uralomra, lévén, hogy nem volt benne része.
    Azért azon is elgondolkodhatna néha, mi lett volna a sorsa, ha nem szabadítják fel. Egy biztos: ma nem élne – emlékeiből – Kanadában.

  • Honnan tudja miben volt részem…..?
    Magának az AVÓ kihallgatások és egy évi fiatalkorúak börtöne nem számít, amiben részesültem 18 éves koromban..
    Az úgynevezett felszabaditáskor, a pincében minden nőt megerőszakoltak a felszabaitók ,a nagynénimet hárman.
    Tudom, maga megrögzött komcsi, ezért nem érti.

    Az igaz, hogy első alkalommal, eljöttem. DE a magyarság nagy része végig szenvedte.

  • Figyelő: azért mert nem hiszek magának, miért lennék kommunista? Azt a felszabadítás dolgot is legalább három féle módon írta meg. Ne felejtse, az archívum nem felejt!
    Ismétlem, még abban a rendszerben sem ítéltek fiatalkorúakat börtönre, főleg nem azért, amit maga – állítólag – elkövetett. Nomeg, aligha találkozott halálra ítéltekkel – ahogy írta – a fiatalkorúak börtönében, az ÁVH kihallgatásain pláne nem!
    a MAGYARSÁG NAGY RÉSZE NEVÉBEN, HA KÉRHETEM, NE NYILATKOZZON! Nem tartozik közéjük!
    Megértem,hogy szeretne mártírnak feltűnni, erre a kanadai magyarok biztosan vevők, meg hát, jó megélhetési forrást is jelent, de higgye el, nem mártír, csak egy menekült.
    Még azt is megkockáztatom, hogy Orbán mai nomenklaturája szerint gazdasági menekült.

  • Christopher, gratulálok a nagyszerű képekért.

  • Christopher Adam

    Köszönöm, igyekeztem! Nem sokáig maradnak a tulipánok (már a hétvégi 30-fokban hervadtak), tehát érdemes gyorsan megnézni.

  • Ille István
    2015 május 11
    2:31 du.
    Ne erőltesse magát. Nem tud cikizni. Ami volt, elmúlt, hála Isten elég régen!
    Nem tudom, miért mesélnék magának olyasmit ami nem igaz? Ez csak a maga agyában született, mert magából indult ki.
    Ja, és halálra itéltekről, soha nem írtam.

  • Christopher Adam
    2015 május 11
    2:56 du.
    Sajnos, nincs módom Ottawaba menni.
    Pláne az eső és hűvös idő végez most velük.
    Nagyon jól fényképezel viszont és köszönet a képekért.

  • DonGolo, koszi az ajanlott konyvet. Biztos nagyon erdekes, de ugyanakkor nagyon draga is kikuldetni Kanadaba.
    Veletlenul nem emlexel a magyar hadsereg altal, a Szu civil lakossaga ellen elkovetett gyilkossagok szamara? Esetleg a kitoloncoltak, es/vagy a KZ lagerekbe kuldottek szamara?
    Ez roppant erdekelne engem.

    Istvan, ket dologban tevedtel a Figyelo kapcsan:

    1., A kanadai magyarok nem vevok mar a martiromsagra. Mar amikor mi jottunk ide 30 eve, akkor is csak rohogtunk rajtuk. Ugyan valoban akadt koztuk nehany olyan kanadai 56-os magyar, aki harcolt a szovjetek ellen, de a tobbsege komcsi menekult es koztorvenyes bunzozo volt, ez utobbiak, akiket kiengedtek a bortonokbol 56-ban.
    De tudtak nagyon felhos homlokkal jarni-kelni meg 1985-ben is. 🙂

    2., Nem megelhetesi forrasnak jo, hanem ingyenes utazgatasra. Ezek megszalltak a Magyar Ha’zakat, es kirobbantani sem lehet oket onnan. Majd meghaltam a rohogestol, amikor 1985-ben egy 56-os no elmeselte nekem, hogy o a Magyar Haz penzen Magyarorszagra latogatott a helyi magyar tancegyuttessel szerepelni es – most kapaszkodj meg – nepdalt gyujteni. Gondolom Kodaly felmunkat vegzett. 🙂
    De jarnak ezek Ausztraliaba is vendegszerepelni az ottani Magyar Hazakba, azok meg jarnak ide es Amerikaba… stb. Termeszetesen a penzt az ausztral es a kanadai allam adja nekik a vilag koruli utjaikhoz.

  • Jani, szerintem nehez lenne utananezni, hogy az Elso Vilaghaboruban tortent attrocitasokban az elkovetok szin, vagy zsido szarmazasu magyarok voltak-e, esetleg, hogy egyutt csinaltak.

  • István,
    elnézést kérek,hogy belekotyogok Figyelőt helyére tevő csörtédbe. Azt azért megkérdezheted Tőle,hogy vajon a nürnbergi törvények védelmét kérné-e manapság az erőszakoló bolsi FELSZABADÍTÁS helyett? Remélem ennyire még emlékszik rükvercbe is.

  • Moshe Akiva

    Dongolo-val nem most kezdődött a vitánk. Szeret emlékeztetni a magyarok történelem során elkövetett bűneire – ami nem baj, mert reálisabban látjuk magunkat. Csak túl szigorú és nem ügyel arra, hogy ne általánosítson és ne túlozzon. Mentségeket pedig nem szokott keresni. Ilyenkor kénytelen vagyok beszólni. Biztos elfogult is vagyok, mert speciál két nagybátyám is ott volt a Donnál és egyikről sem tudom elképzelni, hogy atrocitásokban vett volna részt.
    A megszálló magyarok esetében nincs megemlítve, hogy az ukrán és orosz területeken komoly partizán ellenállás volt. Ahogy a Délvidéken is, ahol pedig a szerbekkel szemben követtünk el bűnöket. A Felvidéken, Kárpátalján és Észak-Erdélyben viszont nem voltak hasonlóan súlyos esetek, mert ellenállás sem volt.
    Egyébként, a partizánok is gyilkoltak civileket. Szerencsétlen civilek nem tudták melyik oldalra álljanak, mert innen is – onnan is megtorlás várt rájuk. Bizony, simán elképzelhető, hogy sok esetben a partizánok bűneit is a megszállók nyakába varrták, ami Sztálin rendszerében nem volt példátlan (lásd Katyn).
    Kétségtelen, ebben a háborúban a zsidók csak áldozatok voltak, de ez nem jelenti azt, hogy ők megtagadták volna a fegyveres szolgálatot és hasonló helyzetben jobbak lettek volna. Ezért hoztam fel az Első VH-t.

  • Figyelő: szégyenítsem meg azzal, hogy ide idézem a vonatkozó kommentjét? Magamból indulnék ki törvényi helyzetekben és börtönítéletben? Ne komolytalankodjon.

  • Érdekes nép a magyar.
    Kettő nagy és sors-meghatározó eseményt kellene tisztességgel megünnepelnie.
    Egyik ilyen esemény Trianon.
    Trianonban alakult meg a modern Magyarország , azok után hogy Mátyás király után a korabeli uralkodó osztály gyakorlatilag sorozatos hazaárulások révén kiárusította az országot.
    ( Ennél jóval kisebb hibák miatt , más jóravaló népek elveszítették a hazájukat , lásd Izrael 2000 évre , örmények , kurdok , stb.. )
    A magyarokra nagyon vigyázott a Jóisten , mert a jól megérdemelt végleges hazátlanítás helyett mégiscsak meghagyatott az első világháború győztesivel nekünk egy kisebb , de azért elég szép Hazát.
    Fel is számolhatták volna Magyarországot , mibe került volna az nekik ?
    De ezt a magyarok tragédiának élik meg . Érthetelen.
    A második ilyen de talán még fontosabb esemény a Nácizmus Leverésének Ünnepe !!
    Ha nem verik le vagy nem tudják leverni -persze mások…mindig mások- a nácizmust , akkor ma már nem lenne magyar Európában.De talán máshol sem.
    Tehát ezt a napot nemzeti ünnepként kellene ünnepelnie a magyaroknak ,helyette agyonhallgatják most. Érthetetlen.

  • Géjza, sokban igaza van!
    De engedtessék meg nekem annyi, hogy a mai magyarok még emlékeznek arra az időre (45 évre) mikor szovjet uralom alatt voltak.
    A nácik igazából, csak félévig voltak hatalmon Magyarországon.
    Nagy különbség.

  • Figyelő:
    De a.. viszont a néme…a ruszkik…ÁHHhhh nem is írok én már erre semmit…

  • Jobb is!

  • Jani, valahol olvastam, hogy orosz teruleten (Ukrajnarol nem tudok) egy hatalmas reszen a magyar hadsereg latta el a „rendeszetet”.
    Amiket irsz, hogy a civil lakossag nem tudta hova alljon, igaz. Viszont a megszallo erok ott speciel magyarok voltak, tehat ok (is) irtottak es kinoztak a civileket.
    Egy „kiskatona” pedig azt teszi, amit a tisztje megparancsolt neki. Ha a parancs gyilkossag, akkor gyilkolni muszaj.

    Az Elso Vilaghaboruban resztvett zsidok szama amugy is elegge vitatott lehet. Zsido, de kik szerint zsido? Nem lehet, hogy keresztenynek betert zsidok, vagy azok gyerekei voltak? Avagy volt kifejezetten zsido ezred, koser konyhaval es a tobbi zsido „sallangal” egyutt?

  • jani
    2015 május 12
    2:00 de.
    A déli szlávok már nem a megszállókra mutogatnak. Sokáig takargatták ők is az etnikai tisztogatást, de két éve hivatalosan bocsánatot kértek 70 000 ember miatt. Így a déli szlávokkal már nem mutogatunk egymásra. Mindketten követtünk el bűnöket, így a történelem ezen fejezetére kitettük a pontot.

  • Figyelő,
    nem kaptam választ a kérdésemre:Komolyan gondolod,hogy p.l Téged a FELSZABADULÁS és a „szörnyű bolsi-pokol”nem mentett meg a nürnbergi törvényektől?Ha erre nem válaszolsz az is VÁLASZ.Nyuszi válasz!!!

  • Engem nem mentett meg, de megértek mindenkit aki keblére öleli őket ezért.
    Sajnos, sokan túlzásba is esnek és politikailag is támogatják őket.
    T.i. én nem vagyok baloldali és soha nem leszek az-

  • Klárika,
    azt a szót,hogy soha,ne használd Soha.A balfék szegedi csanád SOHA nem gondolta,hogy Köves rabbi tanítványaként Tórát fog tanulni.Ha nem Kanadában élnél,hanem teszem azt neo-náci kárpátiában, tisztességi alapon kénytelen lennél balra húzódni vagy a tisztességről lemondani.Ne felejtsük el,hogy pillanatnyilag ott nincs háborús kapkodás,mint 1944 ben volt.
    Nyugodt körülmények között lassan,de alaposan ki tudják nyomozni, hogy ki honnan jött és merre tart.Az én Hazámban én is a jobb oldalon állok,még hozzá nagyon keményen.Persze azt tudni kell,hogy az itteni oldalak ellenkező előjellel vannak,mint szittya-földön.

  • Jani !

    Erre a „mi lett volna ha” érvelésre csak azt lehet válaszolni, ha a nagymamámnak kereke és áramszedője lett volna, ő lett volna a villamos. Amúgy meg, hát mi lett azokkal az egykori magyar zsidó katonákkal, akik végigharcolták az I. világháborút ? A nagy részük a magyarországi gettókban, vagy A KZ-ben végezte… Jani, óriási cinizmus kell ahhoz, hogy a kérdéseidet így, az ő kárukra, tedd föl…

    Az említett „szigorúságom”, ami inkább következetesség, oka pedig, úgy általában, mint itt fent is, az a relativizáló szándék, amely a jobboldalból árad különös tekintettel a Holokauszt tekintetében. Például, ha azt mondom Auschwitz, te azt mondod Katin és stb… A magyar hatóságok által tudatosan megszervezett népirtó hadjárat, melynek során a Magyarországra menekült (mert ők magyar anyanyelvükként magyarnak vallották magukat, tehát azok is voltak!) és itt rekedt, illetve már itt is élő, az egykori K.u.K. „lengyel” területein – vagyis akkorra már lengyel állpolgárrá tett – menekült zsidóit (a katolikusokat tszetesen. nem) határrendészeti intézkedésként beállítva az ukrán hadműveleti területen egyszerűen, úgy szövetségesi „bérmunkában” kivégeztették a német bajtársakkal (Kamenyec-Podolszkban). Ez is 20’000 ártatlan, de mégcsak nem is katona, hanem szín civil élete volt – három évvel megelőzve Mo. német megszállását.

    És, má megbocsáss, de nagy különbség van abban is amikor valaki megszálló, vagy amikor valaki a Hazáját védi a megszállóktól, mint mondjuk a partizánok. A megszállás az megszállás még akkor is, ha egy hadüzenetnek titulált fecni támasztja azt alá… (A németek ilyennel sem rendelkeztek.) A magyarok által megszállt és a megszálló németektől számukra átadott közigazgatási (valójában megszállási) területeken egyszerűen népirtás (és rablás) folyt, ami letagadhatatlan.

    Ami pedig az ott szolgálatot teljesítő „nagybácsikat” illeti, hát ismertem olyan jóravaló, családszerető mesterembert, aki csak két ikont és csak egy szamovárt hozott magával…

    .

  • Kedves Moshe Akiva ! 2,09

    De nagy marhaság, amit itt (az utolsó bekezdésedben) a zsidósággal kapcsolatban olyan „védekező” érvként felhozol. Ergo, ezzel azt írod fel egy táblára: „a vallási értelemben zsidónak nem számító katonák cselekedeteiért felelősséget mi zsidók nem vállalunk”.

    Az, hogy „attól függ, ki szerint zsidó” – már megbocsáss, de – ez egy hatalmas baromság, ugyanis ezzel ad abszurdum azt is sugalmazod, hogy a nácik és nyilasok is óriási tévedés áldozatai voltak akkor, amikor például „”fölöslegesen”” olyanokat gyilkoltak, akik tulképp nem is voltak zsidók. Huhhhhhh … 🙁 Gondolkozz Jóember !!!!

    Nácik szemében a zsidó lét deklaráltan nem csupán egy kulturális, illetve vallási kérdés, hanem elsősorban „faji” determináltság kérdése, ami viszont úgyszintén nonszensz, mert teljesen tudománytalan, hisz’ az ember faji meghatározottsága igazából az maga „az ember”… – és nem az, hogy cigány, magyar, avagy zsidó, stb.
    .

    Ui:
    Sajnos, a Krauszféle dokumentumkötet (amelyből adatot kértél) nem tartalmaz statisztikákat, hanem logikai és időben tudományos alapossággal rendezve leközli a különböző dokumentumokat és képeket… Az viszonylag hosszú előszóban, viszont megírja, hogy a közölt iratok és képek csupán egy kis hányadát képezik a teljes anyagnak. Ennyi fért a prof. tanulmányozásra fordított idejébe és kereteibe.

  • Klárika,
    egyéniségedet figyelembe veszem ezért válaszod,bár nem valós,de kénytelen-kelletlen elfogadom.

  • DonGolo

    Egy helyen ezt írod: „..ha azt mondom Auschwitz, te azt mondod Katin és stb…” Nem mondtam ilyent és hasonlót sem. Nem értem mire akarsz ezzel kilyukadni? Csak nem arra, hogy én tagadnám a Holokausztot? Azt sem értem, hogy a nagybátyáimmal kapcsolatban, mi az a célzás a szamovárral meg az ikonnal? Itt tartunk? Kösz’, kedves vagy. És még te háborodsz fel a feltételezéseken.

    Egyébként, a feltételezés lehet érv a vitában, ha józan tapasztalatokon alapul. Például feltételezhető, hogy holnap is felkel a nap, vagy hogy hasonló körülmények, hasonló reakciókat váltanak ki az emberekből. (Bár az utóbbit te sértőnek találod.
    Bocsánat!)

    Mond, abban a feltételezésben nem találsz sértőt és általánosítót, mikor azt mondják, hogy „A német megszállás csak felgyorsította az eseményeket?” Ilyenkor miért nem mondod, hogy „..ha a nagymamámnak kereke és áramszedője lett volna,stb.?..” Vagy amikor azt mondják, hogy „Kamenyec Podolszki volt a főpróba”? Ezzel azt sugallva, hogy a magyarok külső kényszer nélkül is a zsidók deportálására és megölésére készültek. Ez szerinted, ugye reális feltételezés? Köszi.
    Mert a történelemből biztos nem tudsz példát, hogy a magyarok az ezer év alatt a sok nemzetiségükből bármelyiket kiirtották volna.

    Nem válaszolok mindenre, mert akkor sose lenne vége. De arra még igen, amit Mohse Akivának írtál.
    Igenis, nem tudta a magyar adminisztráció meghatározni, hogy ki a zsidó. Nem értették Hitler fajelméletét. A zsidók közé sorolták a székely szombatosokat is, akik valamikor a középkorban visszatértek az Ószövetségi törvényekhez. Volt egy-két értelmesebb ember, akik össze-vissza rohangáltak, intézkedtek, hogy megértessék a hivatalnokokkal, hogy a székelyek nem zsidók. De nem értették meg. Egy részüket úgy sikerült megmenteni, hogy átírták őket unitáriusnak, de így is sokukat deportálták. Nem faji alapon!! Aztán voltak, akik úgy megsértődtek, hogy végleg áttértek a zsidó vallásra.

  • DonGolo, koszonom a konyvrol irt soraidat!

    Viszont a „ki a zsido” tema elegge forro, meg a zsidosagon belul is. Hogy a nacik nem vettek figyelembe a zsidok, illetve azok szuleinek „kikeresztelkedest” nem az en hibam. Sem a kiirtott kereszteny magyarok hibaja, akiknek speciel zsido nagypapajuk volt.

    Nem tudom mennyire ismered a zsido torvenyeket, de meg manapsag is (a Soah utan) sok zsido maga sem ismeri. Par napja volt egy vitam nehany ortodox zsidoval, akik szerint mar maga a kitert zsido sem szamit zsidonak, ami tevedes, de nem nagyon akartak elhinni.
    Az viszont igaz, hogy a kitert zsidok ded- vagy ukunokai sok esetben mar nem is fogjak tudni, hogy egyik, vagy tobb osuk zsido volt, tehat ok valoban megszunnek zsidonak lenni, hiaba a genetikai szarmazas.

  • Jani !

    Bocs’ de a stílussal Szilágyi György egykori remek „Hanyas vagy?” című, Kálmán György által beolvasott monológja stílusában, illetve az álatla ábrázolt . r e f l e x e i n k e t . ábrázolva próbáltam ecsetelni a jelenlegi társadalmi viszonyokat. Ezek szerint nem jól.

    .
    Ami viszont a tartalmat illeti, azt fenntartom, mert az 1920. óta tartó folyamatos antiszemita és antikommunista uszítás annyira beivódott ebbe népbe, hogy például 20’000 Kamenyec Podolszkíjba elhurcolt magyarajkú zsidó ténye már sem kottyant neki.
    Másrészt, hogy milyen összefüggésben használtam
    a „Holokauszt főpróbája”
    kifejezést, azt már többször is kifejtettem az KMH-n is. A Kam.Pod-i húszezer egy hónapon belüli elhurcolásának megszervezése és lebonyolítása olyan hivatalos(!), – állami – rendészeti és katonai logisztikai szervezést igényelt törvényi keretek között, melynek során az államapparátus „”dolgozói”” a deportálás gyakorlatában oly rutinra tehettek szert, amely gyakorlatot, 1944-ben azon a 450-500-ezren „már csak felidézni” kellett. – Ismétlés a tudás anyja alapon. – Nem véletlen, hogy Eichmann Obersturmführer, a holokauszt, illetve az Endlösung egyik „szellemi atyja” az egyik jelentésében a magyarok nyújtotta teljesítményt, a precíz és gyors lebonyolítást aggodalommal vegyes csodálattal írta le. (Az aggodalom csak a német fogadó kapacitás szűkösségére vonatkozott.) Ennyiben tehát nyugodtan főpróbának minősíthetjük Kamaenyec-Podolszk 1941.évi mintaszerű megvalósítását.
    Az, hogy a magyarok mindezt külső kényszer nélkül hajtották végre, az már K-P-ot és a 44-es kiszállításokat egybevetve ténykérdés:
    1./ (A fent felsoroltak)
    2./ Nem akadt egy – vagy csak igen elenyésző számban – aki ellenállt volna a főleg az államapparátus által „törvényesen” végrehajtott gaztett sorozatnak, de német megszállásnak sem. Miközben 1956-ban volt erejük fellázadni…

    Ergo, közös munka volt ez kéremalásan.

  • T. Jani!

    Le a kalappal a székely szombatosok előtt, akik a hit oltárán áldozták fel magukat. Azok viszont, akik őket is Auschwitzba transzportálták, azok gyűlölettől mélyen áthatva követték el rémes bűntetteiket. E példából is az látszik, hogy Horthy-Magyarországnak mindegy volt, hogy vallási, vagy „faji” megfontolás alapján fosztanak meg embereket előbb a legelemibb emberségüktől, szabadságuktól, aztán a vagyonuktól, majd az életüktől is…

    Az 1920. és az 1939.közötti horthysta törvénykezés – az első beterjesztő Hómann Bálint a mostanában jóhírűvé tett „kultusz”-miniszter és Teleky Pál gróf, térképész és Mo. főcserkésze – zsidókat életkoruktól és foglalkozásuktól függetlenül megkülönböztető és határozottan diszkrimináló jogi passzusai nem tettek különbséget a felekezeti hovatartozás kérdésében. Az ún. kitérteket éppúgy diszkriminálták, mint a zsidó vallásúakat.
    Tehát nem igaz az, hogy „a magyarok” nem ismerték volna a hitleri meghatározásokat, hisz a zsidó törvények lényegében annak megfelelően, kizárásos alapon szabályozták egy népcsoport életét… Sőt! Magyarország már Hitlert 8 évvel megelőzve(!), a Mein Kampf megjelenése előtt – ilyen értelemben valóban Hitler nélkül, ennyiben igazad van – meghozta az első, a törvény szerint „”zsidónak minősülő”” személyeket és állampolgárokat hátrányos helyzetbe űző szégyenletes törvényeit…

    Ez az állapot, illetve jogi helyzet, a propaganda fokozása révén is – tehát nem német nyomásra – a közvélemény részvételével és a háború közeledtével egyre csak fokozódott, mígnem 1941. (Kam.Po.) előszobáján keresztül 1944-ben egy tömeges rablógyilkosságban teljesedett ki, mindenki tudomásával és nagyon sokak helyeslésével, ahol lakások, üzlethelyiségek, vállalkozások és gyárak, bútorok és értéktárgyak stb. váltak rablógyilkosok martalékává.

    .

  • Ahhoz, hogy ne deportáljanak valakit, öt ősre visszamenőleg igazolni kellett a származást.

  • Nagyon nemes gesztus,szép képek,jogos a megemlékezés,de ugye az
    „orosz felszabadítás”meg az azt követő itthoni „felszabadítók”…
    vagyis a kommunizmus áldozatai is megérdemelnék ugyanezt a gesztust,ha a másik félben (mármint nem az elvakult túlélőkre,leszármazottaikra,gyilkosokra gondolok…!)hanem a tárgyilagos tisztességes emberekre,a valódi szenvedőkre,akik elismerik a másik oldal ártatlan áldozatait,sérelmeit!!!!!
    Ebben Figyelőnek teljesen igaza van!
    Na sajnos többek között ezért terjed nem nálunk!!hanem sok más országban az antiszemitizmus,rasszizmus!!!!

  • Cselcsi,
    ez komoly?Félresikeredett egzisztenciájú kiszolgáló személyzet fogja megállapítani,hogy a holokauszt túlélői gyilkosok.Látom a szennycsatornának csak alapja van.Mindig überelheti egy-egy náci ivadék vagy annak a fattya.Sajnálom a jobb sorsra érdemes magyarokat hogy közéjük keverednek a csatorna hordalékai is.

  • Nade Gyuri! nem tudtad, hogy Boda nemesi származású? sőt, szerintem van kennelneve is, csak szerényen elhallgatja, hogy ő von und zu!

  • DonGolo

    Én értem, hogy milyen összefüggésben használtad a „főpróba” kifejezést. Csak kétlem, hogy 1941-ben bárki tudta, hogy mi lesz ’44-ben. Akkor előre látták volna Sztálingrádot és a vereséget is. Szerintem ne erőlködj, hogy ezt bizonygasd. Viszont Kamenec Podolszki után a magyar vezetők már nem hivatkozhattak arra,hogy „nem sejtették” milyen sors vár a zsidókra, ha hagyják német területre hurcolni őket.
    Teleki még korábban elkövetett öngyilkossága és búcsúlevele aztán Kamenec Podolszki igen súlyos figyelmeztetés volt, hogy kik azok a nácik. Ezek után mindent meg kellett volna tenni, hogy egy lehetséges német megszálláskor elszabotálják, megakadályozzák a tömeges deportálást. Nem csak katonai eszközökön múlt. Például, lehetett volna megsemmisíteni, meghamisítani a listákat, anyakönyveket stb. Három év sok mindenre elég lett volna.

    Nem relativizálok, hanem a képzettársításhoz keresek példákat átérezni, hogy milyen lehetett annak idején mások értékeinek a szabad rablása. Napjainkban ilyen a bedőlt devizahitelesek értékeinek az árverezése. Sokan lettek öngyilkosok vagy kerültek a pszichiátriára. Apai nagyszüleimnek a ’30-as években a megtakarításuk (egy ház ára) inflálódott el. Később a másik nagyapámnak a földjeit vették el. Ment az úton és magában beszélt. Nagyanyám félt, hogy megbolondul. Nyugdíjat sem kapott 75 éves koráig. Persze, ez nem hasonlítható ahhoz, amit egy őrült rögeszme szolgálatában a nácik műveltek. Elképesztő lehetett.

    Elolvastam Krausz könyvének hosszú előszavát. Nos, ebben a témában nekem Ungváry Krisztián a hitelesebb. Ő megemlíti azt is, hogy a magyar megszállók 30-40, máshol 60 százaléka nemzetiségi volt, ráadásul idős korúak. Horthy a leghitványabb, legrosszabbul felszerelt alakulatokat küldte a megszállásra. Sok egyebet sem említ Krausz, ami árnyalná a képet, de túl hosszú ebbe belemenni. Ez persze nem teszi semmissé a magyarok ott elkövetett bűnei miatti felelősséget és szégyent.

  • Gyuri 10 kár gyűlölködni,csak még több utálatot kapnak és jogosan…
    tudomásul kéne venni,hogy nagyon sok ártatlan áldozata volt a kommunizmusnak is,a vérengzésben bizonyítottan nem keresztény vallásúak…vettek részt.Na ez bizony tény!!!!!(Péter Gábor …..)
    Én és sokan akik ismerik a történelmet(és átélték…..)nem az ártatlan áldozatokra,hanem a gyilkosokra gondolok,voltak egy páran!!!

  • Marcsi,
    tudod kicsim,az a Péter Gábor és a többi moszkovita,nem csak a nyilasokat,hanem a cionistákat is üldözte. Alkalom adtán nézd meg a „napfény íze”című filmet.Az Andrássy út 60-ban székelő mindenkori szittyák kedvenc kínzó és kivégző szalonja, a mai Terrorház bemutatja amint a nyilas egyenruhát és karszalagot levevő brigantik átöltöznek ÁVÓ-s egyenruhába.Mikor mi a divat.Nagy választék nincs.Egyszer „hűségháza” másszor ÁVÓ vagy ÁVH.A mai neo szennycsatornának remélhetőleg nem lesz jog utódlása.Kedvesem,ha a zsidókra mint gyilkosokra gondolsz,akkor előbb vakargasd meg legközelebbi és távolabbi elődeid múltját.Esetleg állítsd őket a zsidóktól rabolt belga tükör elé.Bár láttak ők már elég gyilkost saját fajtájukon belül tükör nélkül is.Gyűlölködök?Én?Na ne!Hát miért?Az én népemből a szittyák kezén csak kb. 500.000 vére szárad
    köztük Apám és a fél családom.Dehogy gyűlöllek!Szeretlek titeket!!!

  • „Bizonyitottan nem kereszteny vallasuak”- irja
    Marcsi- csak nehany „kivetel” amely-erositi
    a szabalyt.

    http://hvg.hu/kultura/20131217_avh_kadar

  • Olyan „nem keresztenyek”-mint Kadar Janos,
    vagy Tompe Andras.
    Igaz, ok legalabb

    1}ateistak voltak {egyforman uldoztek minden egyhazat}.
    2}nem voltak elozoleg – nyilas
    brigantik,akik- „atoltoztek AVO-s
    egyenruhaba”- ahogyan Gyuri irja.

  • Janinak válaszom a zsidók az I. vIlágháborúban. Bizony behívták őket és szolglak 4 évig. Biztos forrásból tudom.

  • Marcsi 2,31

    Azt mondja: „…Sajnos többek között… ezért terjed… az antiszemitizmus.”

    Pontosan ezt a kijelentést utoljára több évtizede, még zöldfülű koromban egy munkahelyi öltözőben hallottam egyik kollégámtól, aki éppen a főnökünkre haragudott, valami munkahelyi súrlódásra hivatkozva…

    Ez a megállapítás tehát felér az illető antiszemitizmusának a beismerésével,
    így Marcsi nem is látens antiszemitizmusának a beismerésével is…

    .

  • Moshe Akiva 12,15

    Hát éppen ez a baj.
    Ma sokan menekülnek a zsidó múltjuktól és ez a hülyeség ezért erre nagyon rájátszik.
    Az „üldözők” és gyűlölők persze nem ezt nézik…

    .