Nyertes károsultak

2015 május 12 8:49 du.2 hozzászólás

Folyik a Quaestor károsultjainak szedálása, a páciensek csorgó nyállal várják a csak nekik, csak most kitalált kártérítési pénzeket. Nem kétséges, meg is fogják kapni, hiszen az állam fontosnak nyilvánította, hogy ezek az emberek ne szaporítsák az elégedetlenek számát, csituljon a botrány, hiszen a Fidesz és prominensei vastagon sárosak az ügyben. Minden pénzt megérne, hogy elüljön a zaj, és erre minden esélyük meg is van, merthogy a hatalmon levők tapasztalati alapon pontosan tudják, hogy ezt a népet minden szirszarral úgy lehet etetni, mint a csecsemőt fejbegrízzel – még cuppog is hozzá!

Most a Quaestor Értékpapír Zrt. kötvényvásárlói kapják meg a pénzüket, úgy harmincezren, nekik külön kedveskedett is a Fidesz, hiszen a kártérítés összegének felső határát felemelte harmincmillió forintra, nehogy a rajongói tábor – akiknek egyáltalán telik befektetésre a mai iszonyok között – megsértődjön.Hogy a maradék hetven-nyolcvanezer emberrel, akik a vállalatcsoport más tagjainál vettek részvényt, vagy más befektetési terméket (nem ott, ahol a Külügyminisztérium), mi lesz, az nem mai probléma, legfeljebb ordítoznak kicsit. Akkor majd ígérnek nekik sokat és a végén az jut nekik, ami a hetedik gyereknek, a nagy élettapasztalatról tanúbizonyságot tevő régi népi bölcsesség szerint…
A hídon akkor kell átmenni, amikor odaértünk, hirdette egykor a kis spermaputtony, és hát még nem értünk oda, ezek szerint.

Arról hallani nem lehet, hogy Marcsi adósait is kártalaníttatni szeretné a kormány, igaz, Marcsi egyszer sem tűnt fel a Videoton VIP-páholyában, ami a mai világban azt jelenti, hogy a delikvens egyszerűen nem tud jó helyen lenni jó időben, elmarcsisodik, ügyfelei meg nyalhatják a sót, ha már ekkora marhák voltak.Jelzem, a Quaestor ugyanúgy magáncég, mint a Kun-Mediátor, de lehet, hogy utóbbinál a békát azoknak kell majd lenyelni, akik nem fontolták meg, hogy kire bízzák a pénzüket.
Nem így a Buda-Cash-nél és a Hungáriánál, ott fizetünk, mint a katonatiszt.

Hogy tisztán lássunk a pályán először is differenciáljunk ügyfélkör szerint.
Van olyan brókercég, melynek ügyfélköre kizárólag magánemberekből áll össze, ők azok, akiknek a Marcsikák tizenöt százalékos fix hozamot ígérnek, sőt ki is fizetik azt, és egészen addig nincs is baj, míg új és új befektetők jönnek, akiknek pénze átmenetileg fedezetet ad a kötelezettségekre, a klasszikus pilótajáték szabályai szerint.
Ha buknak, hát így jártak.Ez persze macerás, sok kisbefektető, nyűglődnek, érdeklődnek, reklamálnak – kinek hiányzik ez?

Ennél sokkal jobb, ha olyanok helyeznek el pénzeket, akik százmilliókkal, milliárdokkal rendelkeznek, de ezek a pénzek nem az ő pénzeik, hanem közpénzek – a te pénzed is – egy tízmilliomod részben.Ezeknél is átlagon felüli hozamokat kell ígérni, de ebben az esetben a hozam másodlagos, hiszen a lényeg az, hogy kinek számfejtenek jutalékot vagy egyéb pénzeket bármilyen jogcímen.Ezek szép, tiszta pénzek, neked sem esne rosszul, ha a szomszéd pénze neked kamatozna úgy, hogy a szomszéd orra előtt folyik az okosság, a bamba meg csak nézi, magas ez neki, mint libának a sztratoszféra-repülés.
Na, ezek a befektetők, a te pénzed befektetői az igazi nyertesek.

Persze Átlag Józsi vonogatja a vállát: kit érdekel, nem az én pénzem!Lopjon nyugodtan, majd én is lopok, vagyok én egy élhetetlen? No, ez itt a tévedés, hiszen a tüntetéseken is kiírták, hogy nem tudunk mi annyit adózni, amennyit ti loptok, és ebben a mondásban van az eb elhantolva.Ha a hatalmasságok sokat lopnak, azt csak tőled tudják megtenni, csak szégyenlősek és adónak hívják a zsákmányt, te meg legfeljebb méltatlankodsz, de aztán beletörődsz.

Most is mi a helyzet?
Van harmincezer ember, aki gennyesre kereste magát az átlagnál magasabb hozamokon, a brókercég eltaktikázta magát, egy idő után már futott csak a pénze után, de bízott benne, hogy a nagybefolyású haverok újabb pénzek invesztálásával megmentik.Aztán az ügy elérkezett arra a pontra, hogy az erkölcsi érzékével fordítottan arányos veszélyérzettel rendelkező spermabankár úgy döntött, hogy inkább a befektetőit védi meg, nem a bajba jutott jóbarátot, mert az olyan, mint a fuldokló, őt is mélybe ránthatja.Így aztán meghirdette a „Fogd a pénzt és fuss!” rapid akciót, a költségeket rátolta a bankokra, azok meg majd szétporlasztják a teljes lakosságra és a vállalati szférára, és senki sem firtatja, hogy hova lett a tengernyi pénz.

Ez nagyon üdvös, mert még a végén elkezdene valaki keresgélni, hogy kik szedték meg magukat az ügyön a befektetőkön kívül. Ezért jó, ha minden egy kézben van, el lehet játszani minden zavaros vagy bűnüggyel az „itt a piros, hol a piros” nevű közkedvelt szerencsejátékot.

Menet közben a hitelkárosultakat is pofán köpték, természetesen itt is a szegényebbje került a f@x kellemetlenebbik végére, aztán a fene tudja, mi lesz ennek is a vége.Lassan valóban eljön az az idő, amikor tisztességes politikusnak nem lesz érdeke kormányra kerülni, hiszen a közállapotok máris olyanok, hogy Héraklész legyen a talpán, aki kitakarítja ezt az országot, melyhez képest Augiász istállója maga a tiszta udvar, rendes ház.
Pénzügyileg máris a padlón vagyunk, de aki azt hiszi, ennél rosszabb nem lehet, az téved.
Gyurcsány azt mondja, „Nem akarunk várni 2018-ig, nyugodt, demokratikus erők által szervezett kormányváltást szeretnénk minél előbb”. Azt is mondta: „ha egy kormány minden nap árt az országnak, ahogyan Orbán Viktor kormánya teszi, arra kell törekedni, hogy minél kevesebb ideje legyen rá”.
Igaza van.

De ehhez az kell, hogy a nép értse, hogy mi történik körülötte, mert most a halálbüntetésen töri a fejét, meg az autokrata társadalmi berendezkedés felsőbbrendűségén, pedig nem ez a lényeg.

A vasúti sínen ülve érdemes lenne levenni a füleinkből a fülest, hogy az aktuális mese helyett meghallhassuk a közeledő mozdony zakatolását…

2 hozzászólás

  • Horváth Béláné

    Nyert István! Egyeztessünk, hogy hol veszi át a nyereményt: fejhallgató, esetleg KR-s bögre (később még nagy értéke lesz!)

  • Fényes István

    Ha lehet, a bögrét választanám!
    Majd viszem magammal a kitelepítésbe!
    🙂