Bevándorló ellenőrzés

2015 június 1 6:14 de.51 hozzászólás

 Állj! Magyar légi határellenőrzés! Ki maga és honnan jön?
– Jó napot! Gólya vagyok, Afrikából jövök.
– Afrikából, mi? Csak úgy berepülgetünk… Mit akarsz az országban, nagyorrú?
– Hogyhogy mit? Békákat fogni, fiókákat nevelni… egy kis gyógykezelést…
– Megélhetési bevándorlás, mi? És hozzá még beteg is vagy. Mitől véres a lábad?
– Török gyerek megvágta.
– Gondolom, megvolt rá az oka török barátainknak. Te meg velünk gyógyíttatnád, ugye? Szerinted ez itt valami madármenhely? Lehet, hogy ebolás vagy. Húzzál vissza Afrikába, nyakigláb!
– De hát mi mindig ezt csináltuk… nyárra idejöttünk.
– Hogyne, mindig. Ezért tartunk itt. Elzabáljátok az összes békát a magyar verebek elől! Ennek mostantól vége.
– A verebek nem is esznek békát.
– Mert elzabáltátok előlük. Különben pedig a verebek azt eszik, amit mondunk nekik. Na, szárnyaljál csak elfelé, zsinórnyakú!
– Hiszen engem itt régebben szerettek! Petőfi a legkedvesebb madarának nevezett.
– Petőfi, azt mondod? Nem mentegetőznék azzal a Petőfivel, amióta kiderült róla, hogy orosz nő…
– Van egy fészkem is a Hortobágyon.
– A Hortobágyon, he? Hát elárulnám, hogy csak volt ott fészked. Kipályáztattuk a dögkeselyűknek. Már be is költöztek.
– Most mi lesz velem?
– Nos… van egy lehetőség. Ledolgozhatod az itteni tartózkodásod árát.
– Mi lenne a munka? Békafogás?
– Fenét. Van itt nekünk ez a Semjén Zsolt. Vadászpartnert keres. Bárkit, aki nagyobb mint egy szalonka.

forrás: email fiók, Facebook, Konok Péter

51 hozzászólás

  • Georgina Bojana

    Nevetni lehet, de ez nagyon szomorú, mert áttételesen, de igaz.
    (( 🙁 ))
    G.B.

  • Fenyvesi Glória

    A gólyák jöhetnek, csak az ellenőrizhetetlen megélhetési bevándorlók nem…Akik között-Ki tudja, még terroristák is lehetnek…
    A „menekült” az más tészta…
    De mivel Magyarország egyáltalán nem oka a menekült-hullámnak,ezért csak mértékkel…

  • Fenyvesi Glória: nem ok, hanem cél, maga nagyon tudatlan. A megélhetési bevándorló és a menekült között maga hogy’ tenne különbséget? Habár Mengeléről egész jól tudnának példát venni, sok különbség a nézeteikben nincs.
    Arról nem is beszélve, hogy a bevándorló fogalma egy befejezett eljárást feltételez.
    Ráadásul terrorista még a maga fajta mélymagyarok közt is lehet.

  • Ildikó Porfiroff

    Hun az emlék ami zavart keltett anno az Avarban. / a Hun szó nem kérdést jelöl/

  • Ildikó Porfiroff: két dolog nincs a helyén.
    a) az avarok és a hunok nem említhetők egy oldalon;
    b) hozzászólásának semmi köze nincs a cikkhez.
    Persze, ha be akar sorolni Che mögé, az más.

  • Még a fecskékről nem is beszéltél na azok aztán….

  • Fenyvesi Glória

    Példát kell mutatni, és elsőként befogadni népes, más kultúrájú bevándorló családot!
    És aztán tapasztalatból véleményt mondani…

  • Fenyvesi Glória: rajta, járjon élen!

  • Hogy egyesek szó szerint ugyanazokat a szavakat tudják visszaböfögni, amit a drgenya belecsócsált a szájukba. Az eszem megáll. Legalább a saját szavaikkal mondanák el.Na de ahhoz gondolkozni is kellene.
    Istvá az írás nagyszerű :))))))

  • kicsiroli: idegen tollakkal ékeskedtem, de itt nem
    http://ellenszelben.nolblog.hu/archives/2012/03/06/Hataratlepes_2012/
    A téma hasonló.

  • Fenyvesi Glória

    Ille István: Nem azoknak kéne befogadnia a bevándorlókat családostul, akik éljenzik az ellenőrizhetetlen, tömeges bevándorlást?
    Más:Tegnapi híradóban hallottam,hogy az osztrákok megelégelték a bevándorlókat, és visszafordítják őket, ahol átlépték az EU határát, azaz Magyarországra, pl…
    Nos,van veszély, vagy nincs veszély?
    Nem a prevenció a legfontosabb a gyógyításban?

  • Fenyvesi Glória: látom, még mindig nem fogja fel, a bevándorlás ellenőrzött, befejezett folyamat, a menekültkérelem pozitív elbírálásának következménye.
    Ettől kezdve az Ausztriából érkező híradós hír is kamu, ugyanis oda is csak menedékkérők jutnak be.

  • Fenyvesi Glória

    De azoknak egy nagy részét visszafordítják,indokuk, hogy másoknak helyet adjanak…
    És talán a diplomásakat küldik majd át nekünk?

  • Fenyvesi Glória: mi az érdeke abban, hogy nyomatja a gyűlöletkampányt? Maga szerint van valami módja, hogy ellenőrizzék a menedékkérők végzettségét?

  • Fenyvesi Glória: valóban az. Jó lenne tudni, hogy a menekültek helyzetének javítására átutalt uniós pénzek hova tűntek el, mivel a menekülttábori állapotok valóban hagynak maguk után némi kívánni valót, és nyoma sincs a javulásnak!

  • Aki felháborodik azon, hogy a magyarok nem kivánják befogani az idegen más kultúrájú, fekete bőrű muszlim menekülteket, azoknak szívből kivánok néhány ezret a városában.

  • Figyelő 😛

  • Figyelő
    2015 június 4
    1:26 du.

    Kedves Figyelő, honnan veszi, hogy a magyar kormány fekete bőrű muszlim menekülteket nem akar befogadni a magyarok országába? ezek szerint ön azt látja, hogy a magyar kormány faji és vallási alapon szelektál?? sőt ennek ön örül?? El vagyok képedve, bár nem először!

  • Fenyvesi Glória

    Maga járja a menekült táborokat, hogy tudja,milyen az ellátás?
    Én napi 5000 Ft-ről hallottam/fő…
    Melyik hajléktalannak, és éhbérért dolgozó magyarnak jut napi 5000 Ft,a megélhetésre, Hazánkban?
    Az 150 ezer havonta…

  • Klárika!
    A muszlimok négerek, vagy vallási felekezet?

  • Fenyvesi Glória
    2015 június 4
    2:44 du.

    Hát ezaz, ahogy mondja, hogy sajnos a magyar kormány éhbéren tartja a magyarokat. Jól mondta ezúttal, ez az igazság. Egy négytagú családnak ezek alapján elismerten minimum 600 ezer forint kellene havonta. Hát elkúrta a magyar kormány. Vagy itt hazudik vagy ott. Valahol sajnos mindig..

  • HunCanada
    2015 június 4
    2:19 du.
    Én csak azt tudom, hogy a magyar kormány ellenzi, hogy egy csomó menekültet oda vigyenek. Az én érteüléseim szerint, ezek igenis, muszlimok és feketék.
    Csak kis, rasszista agyamban elképzeltem őket magyar földön, ahol én nagyon kevés ilyennel találkoztam.

  • Don Ovuz
    2015 június 4
    3:00 du.
    Nem ezek a menekültek, véletlenül fekete bőrüek és muszlim vallásuak.

  • HunCanada
    2015 június 4
    4:06 du.
    Mióta köteles egy kormány eltartani családokat?
    Valami nem stimmel itt.
    Engem a kanadai kormány soha nem tartott el, pedig menekült voltam, pénz, nyelvtudás nélkül.

  • Figyelő
    2015 június 4
    4:35 du.

    Nem köteles eltartani, de vannak egyezmények, köztük a genfi 1951-ből, azon kívül tagja vagyunk egy közösségnek, amelyet Európai Uniónak hívnak, szintén aláírt kötelezettségekkel és hozzájuk fűződő számunkra juttatott támogatásokkal, amellyel a bevándorlási kérdéseket finanszírozhatjuk. (Menekült ügyről beszélek).

    Kanada nem juttat semmit a bevándorló menekülteknek egyébként? Még sokkal nagyvonalúbban? Ne vicceljen már! Elhiszem, hogy önt nem támogatta Kanada (de persze ez sem igaz), de napjainkban más világot élünk. Eltelt 60 év.

  • Figyelő
    2015 június 4
    4:30 du.

    Ez egy korrekt egyenes válasz volt kedves Figyelő! Látja, önnek ezt sugalmazza a magyar kormány, mert ezt is akarja sugalmazni az emberek felé. Bingó.. Ez az amire azt mondják, hogy gyűlöletkeltés -bármilyen csoport ellen, jelen esetben a bevándorlók az aktuális bűnbakok – és az ön „kis rasszista” agya, (bár nem hiszem, hogy alapjában az volna) tudat alatt be is fogadja ezt az ármányt. A magyar kormány a kis számú és valós problémát nem jelentő menekült bevándorlók elleni gyűlöletkeltése helyett sajnos a kivándorló magyar emberek százezreivel viszont nem törődik, nem csinál semmit annak érdekében, hogy Magyarországon maradjanak a magyar emberek.

  • Figyelő
    2015 június 4
    4:31 du.
    Jó!
    Tehát eljutottunk oda, hogy van a vallás, és van a politika.
    Így vallás nem nem terrorista, hanem a vallás mögé bújó ember a terrorista. Azon az alapon viszont jobban kellene rettegnünk a katolicizmustól, amelyik értsd és mond, a világ egyharmadát kiirtotta a vallás nevében.
    A menekülők zöme ráadásul nem is arról a területről jön, amit felvizionál. Akik viszont onnan jönnek, pont a terrorizmus elől menekülnek.

    Ha elfogadom az álláspontját, önt is vissza kellett volna, vagy vissza kellene toloncolni, hiszen egy más kultúrából ment oda. Sőt, a vörös terror területéről. Feltételezhették volna, azt is, miszerint viszi a vörös eszmét, vagyis nem befogadható.

    Mindez arra utal hogy nem használja a fejecskéjét, és nem gondolja át a dolgokat. Sajnos így leviszi önmaga szintjét Glórika színvonalára. Egyre inkább azonosul a szélsőjobb nézetével. De ez legyen az ön gondja. Mi mindössze besoroljuk oda, ahová tartozik.

  • Fenyvesi Glória

    És a Gyurcsány kormány mit mondott? Anno?
    Ők a magyarok áttelepülésétől féltették az Országot.Erdélyből…
    De a fekete muszlimokat beengednék tömegestül…
    Ez a balliberális oldal…

  • Fenyvesi Glória

    Gyurcsány mondta annak idején:” Akinek nem tetszik, el lehet menni”…
    Tettek is ezért…
    Az már csak okozat, ami mostanában történik.
    Én azért azt látom, hogy egyre több beruházás valósul meg. És nő a munkahelyek száma.
    De csodát nem lehet tenni egy kifosztott Országban.
    Tudom, vannak rossz lépései is ennek a kormánynak is…
    Azt nyilván,rossz szemmel nézzük…

  • Fenyvesi Glória: a fogva tartottak eltartása napi 8.000 forintba kerül, és sokszorosan többen vannak, mint a menekülttáborok kényszerlakói. Az éhbérért dolgozók okán reklamáljon Orbánéknál, akik szerint 47ezer forintból meg lehet élni.

  • Figyelő: óh, dehogynem! Amíg saját egzisztenciát nem teremtett, bizony, segélyből élt! Vagy azóta változott a menekültügyi törvény?

  • Fenyvesi Glória: megint egy szövegkörnyezetéből kiragadott mondatba ragadt bele – teljesen értelmetlenül, de ezt már megszoktuk magától.
    Gyurcsány ezt nem a magyar polgárokra, hanem azokra az idegen tulajdonú cégekre mondta, akiknek nem tetszenek a kormány intézkedései. Nem ártana, ha elolvasná az egész beszédet. Ja, hogy a maga köreibe csak a célzottan válogatott jut el? Pech.
    Valóban, csodát nem lehet tenni. Csakhogy, mintha el tetszene feledkezni arról, hogy ezt, biza, Orbánék fosztották ki.
    Teljesen érdektelen, maga milyen szemmel nézi, ha jobbról akar előzni.

  • Fenyvesi Glória
    2015 június 5
    1:58 de.

    Látja milyen sületlenségeket beszél. Gyurcsány azt a bizonyos mondatot a cégek tekintetében és nem a magyar embereknek mondta, de az már mellékes, igaz…? Olyan jó ezt a butaságot is szajkózni, amit a Fidesz a szájába adott az embereknek? Ennyi maradt meg… Atyaég. Maga is szavazóképes egyébként, mert akkor érthető, hogy miért nem jut 5-ről a 6-ra az ország.

  • Fenyvesi Glória
    2015 június 5
    1:54 de.
    Ez ugyebár egy az Orbán-kormány által elbarmolt szerződés kapcsán hangzott el, amikoris valóban úgy nézett ki a helyzet, hogy a megállapodás kapcsán akár elrománosítani, egész Románia áttelepülhetett volna. A fél világ, akihez eljutott a szerződés híre, magyarországon röhögött. Vagyis a vezír akkor is hozta a formáját.
    Még Medgyesi nem is tudta megoldani, vagyis három-négy év kellett kiigazítani módosításokkal ezt a két nemzet közötti szerződést.

    Gratulálok nektek! Szép volt! Már akkor bizonyítottátok, hogy mennyit értek.

  • Figyelő
    2015 június 4
    4:30 du.

    Kedves Figyelő. Orbán ma az alábbiakat mondta, amit lentebb idézek. Annak alapján most akkor kitől, mitől kell tartani a bevándorlási hangulatkeltés kapcsán? Egyet ért ön az alábbi Orbán kijelentéssel, vagy hülyeségnek tartja? (Bár igaz, tudom hülyeségnek tarthatja Orbán kijelentését, mert fentebb és korábban is gyűlöletesen beszélt ön a muszlim és feketékről.., de hátha tegnap óta megváltozott az álláspontja és követi Orbán pávatáncát. Vagy marad rasszista?)

    Az iszlám nem ellenség
    „Európában sok helyen félnek az iszlámtól, és ellenségesen néznek rá, de Magyarország nem ilyen hely – mondta Orbán. Szerinte az iszlám a világ nagy lelki és szellemi alkotása, amiről csak a tisztelet hangján lehet beszélni.”

  • Ille, én egy napig sem éltem segélyből. Az az 5$ dollár amit kaptunk a lágerben, nem sokra vitt.
    Már a lágerből elmentem dolgozni egy kefegyárba, keféket csomagolni.

  • HunCanada
    2015 június 5
    10:18 de.
    Akkor úgy tűnik nem volt eredménytelen a néppártiak látogatása!
    Lehet hogy papot is hoztak, és meggyóntatták egy kicsit?

  • HunCanada, Orbán egy politikus, neki így kell beszélnie.

    Persze, a magyaroknak egyelőre fogalmuk sincs az iszlám tulajdonságairól. Remélem, soha nem tapasztalják meg!

  • Figyelő: nem állítom, hogy segélyből élt, de – éppen a kanadai hatóságok hozzáállása okán – igenis kapott. Mint említettem, ez a rendszer azóta se váltorzott. Amúgy az 5$ -t minek nevezi?

  • Ille István
    2015 június 5
    12:18 du.
    Az 5 dollart zsebpénznek vettem. Tudtam rajta cigit venni.

  • Figyelő: hogy maga minek vette, lényegtelen, a segélykeretből adták. A dohányzás meg rossz és káros szokás.

  • Figyelő
    2015 június 5
    11:56 de.

    Hogy kell beszélnie? Kettős beszéddel, a szélkakason pávatáncolva hazabeszélni? Ez volna egy mai magyar kereszténynek mondott politikus, az országot vezető első ember ismérve és a magyarok büszkesége? Ne vicceljen már. 🙂

  • Fenyvesi Glória

    Nem kéne olyan sok pénzt a fogvatartottakra sem költeni!
    Még hogy luxus börtönöket építenek, és már van is pár Hazánkban….
    A bűnt jutalmazni kell ???:Válogathatnak az ételekben, kigyúrhatják izmaikat, hogy még ügyesebben rontsanak rá idős Emberekre…
    Olvashatnak a könyvtárukban, tanulhatnak,kényelmes szép környezetben…Ezt diktálja többek között Európa…
    Felháborító!Bűnpártolás!

  • Fenyvesi Glória

    És hol jut egy dolgozó magyarra napi 5 ezer Ft ?,mint a bevándorlókra? Az egy hónapban 150 ezer…

  • Fenyvesi Glória: talán forduljon önálló állampolgári kezdeményezéssel e tárgyban kedves vezetőjéhez! Persze, maga is vállalhatna némi bentlakást, legalább olvashatna, művelődhetne, tanulhatna, magára fér. Habár a rácsokat az ablakon talán nem értékelné szép környezetként, de hát lehet, hogy magának az.

  • Fenyvesi Glória: látom, megint nem sikerült megértenie semmit. Nem gond, csak a formáját hozza. Kérdésem változatlan: mik az indítékai, hogy ennyire konokul nem foglalkozik se a cáfolatokkal, se a tényekkel? Vagy csak egy kesztyűbáb, önálló gondolatok nélkül?
    Nademajd jön a Lajos, és megvédi, egyenesen Aradról!

  • Fenyvesi Glória

    Ille István!
    Maga is ragaszkodik a saját „igazságához”…
    Én csak következetes vagyok, elveim vannak. pedig nem vagyok politikus,de egy párt tagja sem…

  • Fenyvesi Glória

    Más: Én nem követtem el bűnt, nem rontottam rá öregekre, és nem öltem meg senkit. Ez a különbség a börtönlakó, és köztem…
    Miért is nézném rácsok mögül a tájat?

  • Fenyvesi Glória: hogy micsoda? Következetes? Mik vannak magának? Elvei? Ez a nap vicce!

  • Fenyvesi Glória: látom, megint nem érti. Igaz, valszeg azt se értette, amit leírt. A börtönlakó és maga közt azonban nem csak ez a különbség: a börtönlakó előbb-utóbb szabadul, és vélhetőleg hasznos tagja lesz a társadalomnak, ellenben maga…